Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-30 / 152. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. június 30., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM émből, il... 650. évfordulóját ftnnepló művészeti kiállításokat n. A Gyöngyösi Galériá- iművész alkotásaiból ren- i munkájából, törekvéseinek férje volt Kadmos, a sárkányölő és Thébai alapítója, akinek neve Európa történetével kapcsolatban fog felbukkanni. Aphrodité és Arés gyermekeinek tartották Harmónián kívül egyrészt Phobost és Deimost, a „félelmet” és a „rettegést”, másrészt Erőst és Anteróst, a „szerelmet” és a viszontszerelmet”. De ez már nem anyira mitológia, inkább csak származástörténet, genealógia. Egy másik genealógia szerint Héphaistos volt Erós apja. Héphaistosról sokat fogok még mesélni. Azt már most megmondhatom, hogy a legtöbb elbeszélés szerint ügyes kezű, tagbaszakadt mester volt, de mégiscsak egy művésztehetségű nyomorék törpe. Szüzeket készített aranyból, akik úgy mozogtak, gondolkoztak, beszéltek és dolgoztak, mint az élő emberek. S ő teremtette az első asszonyt, Pandórát is. Pandórának nem Héphaistos volt a férje, de egy hozzá nagyon közel álló lény. Héphaistos feleségeként Homéros az Iliasban — s Hésiodos is — az egyik Kharist szerepelteti, ez utóbbi a legifjabbak Aglaiát, az „ékességet”. Vajon a régi elbeszélések, amiket még ismert ez a két költő, egy élő műalkotást értettek-e ezen — mert kharis a művészet varázsát is jelenti —, vagy a nagy Aphrodité helyett egy kisebbet akartak a kovácsistenhez feleségül adni? A szerelemistennőt nyelvünkön Kharisnak is lehetett nevezni; erről a Kharisok történeteiben esik majd szó. Az Odysseiában Héphaistos felesége Aphrodité, s Arés Aphrodité szeretője. A phaiákoknál, akik még közelebb álltak az istenekhez, mint mi, egy dalnok énekelte el, hogy Aphrodité és a Hadisten hogyan egyesültek szerelemben először. A férj palotájában történt. Senki sem tudott róla, és Arés különösen élvezte, hogy Kőrösi Csorna Sándor Károly Róbert Héphaistos frigyét és ágyát meggyalázhatta. A Nap látta őket, amint szerelembe vegyültek, s nyomban hírül adta a jeles mesternek. Héphaistost fájdalmasan érintette a hír. Kovácsműhelyébe ment sietve, s bősz tervet forralt. Föltette nagy üllőjét a bakra, s láncot kovácsolt: eltéphetetlent és kioldozhatatlant, de láthatatlant is, pókháló-vékonyát. Az ágy tartógerendáira erősítette, s úgy tett, mintha elvonulna Lémnosra, kedves szigetére és szépen- épített városába. Erre várt Arés. Nyomban megjelent á mester palotájában, Aphrodité szerelmére vágyakozva! Az istennő épp akkor érkezett meg apjától, Zeus- tól, s a teremben üldögélt. Arés belépett, megragadta a kezét és így szólt: „Jöjj, édesem, feküdjünk le és örvendezzünk szerelmünknek! Héphaistos nincs itthon, Lémnosra ment, idegen nyelvű népéhez, a sin- tisiekhez!” Az istennő is vágyott lefeküdni vele. így hát lefeküdtek a nyoszolyá- ra egymás mellé, majd elaludtak. Héphaistos mesteri lánca rájuk tekeredett, s nemcsak fölkelni nem tudtak, de egyetlen tagjukat se bírták megmozdítani. Be kellett látniok, hogy nincs mit tenni. Közeledett a tagbaszakadt mester, mert a Nap most is leselkedett, mint mindig, s elárulta a szeretőket. A férj megállt az ajtóban, s vad dühében rettentő hangon fölkiáltott az . összes istenekhez: „Zeus atya és ti többiek is mind, boldog és örök istenek! Jertek és lássátok, mi történik itt, nevetségre, és szégyenemre! Hogy csúfolja meg minduntalan a becsületemet, mert nyomorék vagyok, Zeus lánya, Aphrodité! A pusztító Arést szereti, mert szép és egyformák a lábai, míg én sántítok. De nem más ebben a vétkes, mint szüleim! Nem kellett volna nemzeniök engem! Nézzétek csak, hogyan szenderegnek, miután szerelem közben elaludtak, az én saját nyoszolyámon! Nekem fáj ez a látvány. Sokáig fognak még, azt hiszem, itt feküdni, ha már annyira szeretik egymást, bár nem akarnak fekve maradni; a láncom fogva tartja őket, míg az atya rá nem szánja magát, hogy visszafizesse nekem az ajándékokat, melyeket a szemérmetlen leányzóért adtam! Mert szép a lánya, de nem erényes!” Így szólott. Az istenek egybegyűltek palotájában, az ércküszöbű házban. Eljött Poseidón, Hermés, Apollón. Az istennők szemérmesen odahaza maradtak. Megálltak az istenek az ajtóban, s felharsant a boldogok kiolthatatlan nevetése, amikor a ravasz Héphaistos fortélyos művét megpillantották. Így szólt egyikük a másikhoz: „Jogtalan tett soha nem sikerül. A lassú utoléri a gyorsat. A bírságot a házasságtörésért fizesse meg a tettenért!” Apollón megkérdezte Her- mést: „Szívesen feküdnél-e ilyen bilincsben az arany Aphroditéval?” S ő így vágott rá vissza: „Ö, ha ez részemül juthatna, akár háromszor ilyen erős bilincs is övezzen! S ti istenek mind nézhetnétek, és az ösz- szes istennők is, akkor is szívesen feküdnék az arany Aphroditéval!” A halhatatlanok ismét nevettek, csak Poseidón nem. Megkérte a mestert, oldozza fel Arés bilincseit, s vállalta a kezességet az összes istenek előtt, hogy a férj megkapja a bírságot, ami jár. Nagy nehezen engedett csak Héphaistos, s oldozta fel a párt. Fölpattantak nyomban; Arés a thrákok földjére sietett, Aphrodité Kyp- rosra, paphosi templomába. A Kharisok itt fürdővel fogadták. Megkenték az istennőt a halhatatlan olajjal, melynek illata körüllengi az isteneket, s ismét csodaszép, bűbájos köntösbe öltöztették. II mítoszok vonzásában Arcképvázlat Kerényi Károlyról Az utóbbi idők örvendetes változásokat hoztak a magyar kultúrpolitikában: nyitott, dinamikus, mo- bilis értékrend alakult ki, amely nem szorítja merev határok közé az emberi szellemet. Egyre kézzelfoghatóbb valósággá válik József Attila jóslata, hogy a szocializmus „minden emberi mű” örököseként, befogadójaként és kiteljesítőjeként lép a történelem dobogójára. Ez a szándék nyilatkozott meg abban is, hogy a közelmúltban — hosszú évek közönye, kirekesztő szemlélete, „szűk égboltú magyarsága” után — ablakot nyitottunk a magyar emigráció szellemi tájaira. A világ egyik legszétszórtabb nyelve a miénk, öt földrészen élnek, alkotnak tehetségeink is. ' Magunkat sze- gényítenénk, ha lemondanánk az általuk megteremtett — nem egy esetben az egyetemes kultúrába beáramló — értékekről. A szellemi horizont kitágulásának egyik legnagyobb nyeresége Kerényi Károly fölfedezése a magyar kultúra számára. A világhírű ókortudós 1943-tól haláláig, 1973-ig Svájcban élt. 1948- ban közzétett Napleányok című tanulmánygyűjteménye után 1977-ig kirekesztődött szellemi életünkből. 1977-ben jdLent meg magyarul — tizenegyedik nyelvű változatként — fő műve, a Görög Mitológia. Azóta más könyvei is napvilágot láttak: 1983-ban „platonikus tréfája”, a Beszélgetések a Szerelemről, az idei Ünnepi Könyvhéten a Hermés, a lé~ lekvezető. Nemrég új kiadásban vált hozzáférhetővé a munkatársaival együtt összeállított Hérakleitos- kötet is. Művei megjelenésével párhuzamosan — elsősorban Lackó Miklós és Szilágyi János György jóvoltából — megkezdődött szellemi hagyatékának elemző fölmérése is. Kerényi Károly 1918-ban publikálta első tanulmányait. Tudományos tevékenysége az 1930-as évek elejétől hatott a leggyümölcsözőbben a magyar kultúrára. Vallomása szerint pályáján az 1929-es görög- országi utazás hozott fordulatot: az antik hagyománnyal való közvetlen találkozás élménye — hátterében a fasizmus európai térhódításával, a fajelmélet fenyegető kihívásával — az elkövetkező évek során lázadó humanistává formálta a klasszika-filológust. Figyelme egyre tudatosabban a kor égető kérdéseire irányult. Az európai kultúra és társadalom válságára az antik örökségben keresett megoldást, az európai öntudat reneszánszát a gyökerekhez, a forrásokhoz való visszatéréstől, a görög—római hagyományok fölelevenítésétől és megújításától remélte. Tanítása szerint az antik mítoszok teljes és rendezett világképe egy korszerű harmónia megteremtésének mintájává és mércéjévé válhat, az európai szellemiséget eredeti céljára és küldetésére emlékeztetheti. A Hitler hatalomra jutását követő ^vekben, 1934-ben és 1935-ben jelentek meg aktualizáló, „visszavezető” ókortudományi írásai. Nem a múlt iránti nosztalgia adta kezébe a tollat, az antikvitáshoz nem a menekülés, a kivonulás eszméje vonzotta: az ókortudományt a jelen megértésének kulcsává, megváltoztatásának közvetett eszközévé kívánta tenni. Kultúra és élet, tudomány és társadalom egységét, elválaszthatatlan összefonódását hirdette, az „antik érzéki hagyomány” „életszerű” megszólaltatására vállalkozott. Időszerű kérdésekre várt választ az „antik emberi lét tudományágban, „az emberiségtől egyszer már megvalósított lehetőség” századok múltán is időszerű üzenete érdekelte. Nyomozta az európai kultúra prototípusát, meghatározó tényezőit, kedvenc szavát idézve: a mítoszokban kifejeződő már-már az időfö- löttiség tartományába emelt, az egészet involváló görög „lényeg”-et. Kora káoszával és embertelenségével szegezte szembe Kerényi a „sziget”-gon- dolatot, amely „nem a visz- szavonulás pontja volt, hanem a betörésé”: a szellemi és erkölcsi integritás, a humanista tradíciók megőrzésének és megvédésének magaslata. A Horatius és Stefan George nyomán megálmodott példatársadalomban, tudományos műhelyben a nemesebb élet eszményei formálódtak azzal a szándékkal, hogy a mindennapok tartalmává oldódjanak. A klasszikus hagyományok erejét és tisztaságát idéző humanizmusa, antifasizmusa élénk visszhangra talált a kor legjobbjai között Meleg barátság fűzte, például Németh Lászlóhoz, Szerb Antalhoz, Gulyás Pálhoz. Mitológiai kutatásaival — levelezésük tanúsítja — ih- lető-termékenyítő hatást gyakorolt Thomas Mann regényírói művészetére is. Az 1930-as évek végén ismét új szakasz kezdődött tudományos pályáján. Amikor a fasizmus, a „motorizált tatárság” fegyverrel támadt az emberségre, egymás ellen játszotta ki a fölszított nacionalizmusokat, Kerényi Károly mitológiai érdeklődése kiszélesedett, a vallástudomány összehasonlító szemlélete felé tört utat. A mítoszok nyitottságát, rugalmasságát, alak- változásait vizsgálta, eljutva a legmélyebb közös emberi alapok megértéséig, a népek egyenrangúságának és testvériségének gondolatáig. Az ókortudós számára azonban itthon mind kevesebb tér és lehetőség maradt a humanista eszmék kisugárzására. Svájcba költözött, hogy „ami van még az emberi Európából”, lemérje rajta „a magyar szellem magasságát”. Emigrációját nem tekintette véglegesnek, 1947-es hazatérési kísérlete azonban kudarccal zárult. Ekkor már hozzálátott kutatási eredményeinek feldolgozásához, amelynek legszámottevőbb eredménye az említett Görög Mitológia. Nevét egyre szélesebb körökben ismerték meg világszerte, de a magyar kultúrával sem veszítette el kapcsolatait. Részt vállalt a külföldre szakadt magyarság szellemi arculatának formálásában. Svájc határain túl is nagy hatása volt „kettős haza” elméletének: az idegenben élő magyar legsajátabb értékeihez válik hűtlenné, ha föladja identitását, asszimilálódásra törekszik, de le kell küzdenie az otthon iránt érzett meddő, bénító nosztalgiát is. Nyitottságával, kettős kötődésével közvetítő, összekötő szerepet játszhat az elhagyott szülőföld és a befogadó ország kultúrája között. Kerényi Károly egész életműve ezt a célt szolgálta, a magyarság és az egyetemesség gondolatát foglalta egységbe, s művei újból utat találhatnak a hazai olvasókhoz. Lisztóczky László Barátok, rokonok „Kezed kapcsold hát kezembe, Ujjaid zárd ujjaimba: Így dúdolunk jó dalokat, Így leljük a legjobbakat Kedveseink kedve szerint, Tudnivágyók vágya szerint, A serdülök seregében, Nóvekedő nép körében.” A finn nemzeti eposz, a Kalevala része ez a néhány sor, amely Képes Géza fordításában gyönyörűen cseng-bong magyarul. Egy figyelemre érdemes könyv nyitánya ez az idézet, amellyel igazi gyöngyszemet vehet kézbe az, aki őszinte híve a finnek és a magyarok együttműködésének. A Barátok, rokonok című tanulmánykötet, amelyet egyidejűleg adtak ki Finnországban és Magyarországon, ott finnül, nálunk magyarul, gondos összegzése a két nép kulturális kapcsolatai másfél évszázados történetének. Túl ezen egy nemes gesztus részese lehet az olvasó, amellyel az 1959-ben aláírt kulturális egyezmény 25. évfordulóját köszöntik a két orzságban. Egy olyan nemes gesztusé, amely ország-világ előtt bizonyítja, milyen mély rokonszenvvel, megbecsüléssel tekint a finn és a magyar nép egymásra, a közös régmúltra, az együtt megélt élményekre. Finnországban és nálunk sokan meggyőződéssel vallják, hogy ez az együttműködés jó példaként szolgálhat Európában és másutt a különböző társadalmi rendszerű országok számára. A tanulmánykötet bemutatásakor Jaako Numminen oktatási államtitkár és Nagy János külügyminisz- tériumi államtitkár, a Finn—Magyar Kulturális Vegyesbizottság s a szerkesztő bizottság társelnökei meleg szavakkal méltatták a két nép kapcsolatait. Azt, hogy együttműködésünk napjainkban is, amikor a feszültség, a fegyverkezési hajsza árnyékolja be a nemzetközi helyzetet, zavartalanul és ígéretesen fejlődik. Helsinki és Budapest neve mérföldkőként szerepel az európai biztonsági és együttműködési folyamat történetében, s -küldetését a két nép folytatni kívánja. Ennek jegyében született az elhatározás, hogy a tanulmánykötet rövidített angol nyelvű változatát elkészítik és átadják a Budapesten 1985 őszén összeülő Kulturális Fórum résztvevőinek. A finn—magyar kapcsolatok hétköznapjai is híven tükrözik a különböző társadalmi rendszerű államok együttműködését ösztönző közös szándékot. A 17 testvérváros, amelyeket valóban testvéri kötelékek fűznek össze, Suomiban a Finn— Magyar Baráti Társaság, nálunk a finn baráti körök szinte mindent felölelő tevékenysége, a sokrétű és nagy hagyományú kulturális kapcsolatok. Minderre bizonyság ez a kötet. A „Barátok, rokonok” több mint húsz finn és magyar szerzőjének segítségével élményszámba menő betekintést nyerhetünk ezekbe a hétköznapokba. Kocsi Margit
