Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-21 / 144. szám
Duschek Lajosné előadása a M ESZÖV-nél Százhetvenöt évvel ezelőtt született Friedrich Wilhelm Wolf« német tanító, újságíró, szocialista, a német munkásmozgalom kiemelkedő alakja. Forradalmi demokratából fejlődött marxistává. Előbb Londonba, majd Brüsszelbe emigrált, s hamarosan felvette a kapcsolatot Kari Marxszal és Friedrich Engelsz- szel. Jelentős része volt a Kommunisták Szövetsége megszervezésében, a Neue Reinische Zeitung szerkesztő bizottsági tagjaként is tevékenykedeti <1848—49-ben), s a frankfurti nemzetgyűlésben 1849-ben ő volt a forradalmi munkásság egyetlen képviselője. Cikkeivel, tanulmányaival nagyban hozzájárult az agrárkérdés marxista megvilágításához. Az 1848—49-es forradalmak leverése után Svájcba, majd Londonba emigrált. Szoros barátság fűzte Marxhoz, aki a Tőke első kötetét neki, ,,a felejthetetlen barátnak, a proletariátus bátor, hű és nemes előharcosának” a.1 ánlotta. — DIPLOMAOSZTÓ. Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola végzős levelezés hallgatói vehetik át diplomájukat 22-én, pénteken II órától az intézmény dísztermében. Ezúttal 158 fiatalt fogadhatnak a pedagógusok kollégájukká, akik nagyrészt két tantárgy tanításához kapnak .Jogosítványt”. Sokan közülük népművelők lesznek, de azoknak a száma sem csekély, akik a már meglevő oklevelükhöz szereztek kiegészítő végzettséget. — MÉG KEVÉS A STRANDOLÓ. Az egri strandon szombaton 3000 ember élvezte a nap még langyos sugarait, és vasárnap sem érkezett több látogató. A külföldiek már megjelentek, főleg a nyugatnémet turisták száma figyelemre méltó. A szezon teljes beindulásakor több mint hatezren szoktak a medencék környékére telepedni. A reggelente úszni járók száma és összetétele viszont független az időjárástól. Átlagosan 150 ember rója kitartóan a hosszakat. — KOREAI DELEGÁCIÓ MEGYÉNKBEN. A koreai sportélet irányítói érkeztek tapasztalatcserére az MHSZ Heves megyei szervezetéhez. Háromnapos programjuk során a megyeszékhely iskoláinak honvédelmi, testnevelő tevékenységével ismerkednek. éllátogatnak a megyei úttörőházba és a rádiós versen yállomásra, bepillantást nyernek a gépjár- művezető-képzés magyar módszereibe. Ma Kiskörére utaznak, ahol többek között könnyűbúvár-bemutatón is részt vesznek. A programot holnap damoszlói kirándulás zárja. Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. A Nap kél: 4.47 órakor, nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kél: 1.04 órakor, nyugszik: 12.33 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ALAJOS nevű kedves olvasóinkat! A Chlodvig névből ered, melyben a „chlod” az ógermán nyelv „dicső”, a „víg" pedig a „harc” fogalmát fedi, így jelentése „dicső harcos”. [ c^iS'[ldőjárás] Várható időjárás az ország területén ma estig: nappali go- molyfelhő-képzödés várható, délután a nyugati országrészben elszórtan gyenge záporral, zivatarral. A mérsékelt, változó Irányú szél délnyugati irányból megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 31 fok között alakul. — TOLVAJOK ELLEN. Biztonsági kézifékzár gyártását kezdte meg a Spirál Autójavító Vállalat. A kapcsolókarra erősített szerkezet a 999 beállítható variáció közül csak egyre nyitja, illetve zárja a féket, így illetéktelenek számára kevés a jármű elmozdításának lehetősége. A szerkezetből, amelyet szinte minden hazánkban használatos gépkocsiba fel lehet szerelni, idén 30 000 készül. — CSEH TAMÁS EGERBEN. A népszerű gitáros-énekes legújabb műsorát, a Jóslatot 22-én, 19 órai kezdettel az egri Ifjúsági Házban mutatja be. A dalok zeneszerzője maga Cseh Tamás, a szövegíró, s „legendaköltő”. mint ezelőtt is mindig: Bereményi Géza. — TURISTÁK TALÁLKOZÓJA. Idén első alkalommal rendezik Magyarországon a nemzetközi barátság .turistatalálkozót. Az eseményre, amely június 20. és 24-e között zajlik Esztergomban, három országból, NDK-ból, Lengyelországból és Csehszlovákiából érkeztek vendégek. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan. Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KOJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004, Sok érdekességgel, történelmi, régészeti, néprajzi foglalkozásokkal várja nyáron a hatvani gyermekeket a könyvtár. Két helyszínen rendeznek be irodalmi udvart a nyárra: a Szövetkezet úti gyermekkönyvtárban, illetve a Mészáros úti, újhatvani fiókkönyvtárban. Itt várják az érdeklődő fiatalokat, akik hetente egy-egy alkalommal mélyedhetnek el különböző témakörökben. Hétfőn a boldogi gyermekcsoport szereplésével indult a sorozat, amely június 25-én folytatódik. Ez alkalommal a Szövetkezet úton a Zagyva folyó útjáról esik szó, míg Űj-Hatvanban batiMár hagyomány, hogy évente értékelik az Egerben nemesített szőlőfajták és fajtajelöltek tulajdonságait, valamint minősítik az ezekből készített borokat is. Erre került sor szerdán délelőtt a megyeszékhelyen, az Eger—Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát kutatási és termelési rendszer központjában. Ez alkalomból Bács- Kiskun, Borsod-AbaújZemplén, Veszprém és Heves megyékből, továbbá a Hungarovin exportvállalattól, valamint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Növénytermelési és Minősítő Intézetéből jöttek el a meghívott szakemberek. A résztvevőket Andrásy Géza, az Egri Szőlőtermelési és Borgazdasági Rendszer Te rongyos élet, NAPLÓ gyermekeimnek Két filmünk a müncheni filmfesztiválon Bacsó Péter „Te rongyos élet” és Mészáros Márta az idei cannes-i filmfesztivál zsűrijének különdíjával jutalmazott „NAPLÖ gyermekeimnek” című alkotása képviseli a magyar filmművészetet a müncheni nemzetközi fesztiválon, amelyet június 23. és július 1. között rendeznek meg a bajor fővárosban. Az eseményen részt vesz a két produkció rendezője, valamint a Te rongyos élet operatőre, Andor Tamás is. (MTI) kolhatnak a résztvevők, Lesz- nai Anna meséi nyomán. De ugyanígy a nyár következő hetein is találhatnak itt izgalmas elfoglaltságot a pajtások. így régészeti kirándulást tehetnek a Strázsa- hegyen, megismerkedhetnek a hatvani várral, a történelmet helyzetgyakorlaton keresztül feldolgozva, hallhatnak a palócok históriájáról, a népi építészet érdekességeiről. Augusztus 25-én zárul az irodalmi udvarok programja, vetélkedőt hirdetnek a programokban elhangzott témakörökről. A jelentkezőket még rejtvényfüzet és népi gyermekjátékkészítő pályázat is várja. vezetője köszöntötte, majd Varga István, a kombinát kutatási osztályvezetője adott rövid tájékoztatást az egri szőlőnemesítés tapasztalatairól, különös tekintettel arra, hogy az utóbbi két aszályos esztendő miként hatott az egyes fajtákra, illetve fajtajelöltekre. Kiemelte, hogy tavaly a szárazság hatására optimális időben virágzott a szőlő, és megfelelő volt a növényvédelem is. A szüretet kellő időben kezdték és az új fajták a nagy hozamok mellett igen jó minőségű borokat is adtak. Ezután a résztvevők hatvannégy féle nedűt minősítettek, valamennyit a tavalyi évjáratból. Poharakba került többek között a dr. Vonópárbaj ’84 címmel fiatal cigányprímások és hegedűsök országos vetélkedőjének selejtezőit rendezték meg június 9—16. között Budapesten. Figyelemre méltó, hogy az OSZK működési engedéllyel rendelkező hazai, 35 éven aluli prímások csaknem egyharmada kapcsolódott be a versenybe. A Ba- laton-parti elődöntőkbe jutott 24 versenyzőnek fele még a 25. életévét sem töltötte be, egynegyedük vidékről érkezett. A vetélkedő első — nyolcas elődöntőjére július 14- én, szombaton Balatonfüre- den az Annabella Szállóban, a- másodikra július 22-én, vasárnap Siófokon, a Siófok (Tudósítónktól) Szerdán délelőtt Egerben, a MÉSZÖV-székházban kibővített ülést tartott a Heves megyei fogyasztási szövetkezetek nő-, és ifjúsági bizottsága. Meghívták a tanácskozásra az áfészekben. a - takarék- és a lakásszövetkezetekben működő bizottságok vezetőit, illetve a testvérszövetségek. valamint a politikai és társadalmi szervezetek képviselőit is. A megjelenteket — közöttük Bessenyei Jánosnét, a megyei pártbizottság nőfelelősót és Kovács Gyulánét, a KPVDSZ Heves megyei Bizottságának titkárát — Zachar Gábor M-ESZÖV-el- nök köszöntötte. A magyar nőmozgaloim időszerű kérdéseiről Duschek Lajosné, az MSZMP KB tagja, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke tartott előadást. Egyebek mellett elmondotta, hogy hazánkban a munkaképes nők S3 száKét hét késéssel A Hatvani Konzervgyáriban tegnap megkezdődött a borsószezon. Ilyen késői kezdetre ez ideig még nem volt példa. Ennek okait a szokatlan)*! időjárásiban keli keresni, és azzal is számolnak a szakemberek, hogy az ütemezett vetés ellenére a következő napokban és hetekben jelentős lesz az együttélés. Dolgozókat, gépsorokat egyaránt próbaCsizmazia József és Berez- nai László által nemesített Zalagyöngye, amelyet jelenleg tizenhat országban próbálnak ki Kanadától Japánig. Ezen kívül az Ausztriából honosításra Egerbe került korán érő Blauburger, továbbá a megyeszékhelyen előállított Bianca, Göcseji zamatos, a Cabernet Franc, az Agria, a Titán és a Tizian, amelyek kiváló színanyagot biztosítanak a bikavér készítéséhez. Bemutatták a dr. Király Ferenc és Gábor Gyula által nemesített államilag elismert Zenitet és Zengöt is. A szakemberek elismeréssel szóltak a tapasztalatokról, az egri kombinát nemesítőinek és borászainak tevékenységéről. étteremben, végül a harmadikra július 28-án, szombaton, Balatonalmádiban, az Auróra Szállóban, mindhárom alkalommal este 21 órai kezdettel kerül sor. Az elődöntők magas színvonalát már az is sejteti, hogy a résztvevők 90 százaléka A és B kategóriás vizsgával rendelkező muzsikus. A verseny egri résztvevője Gáspárt Gyula prímás:, eddig leginkább a Tavernaborozó közönségét kápráztatta el virtuóz játékával, s lám, akinek tetszett hegedűművészete, elégedett lehet megítélő képességével, hiszen a szakmai zsűri előtt is egyértelmű sikert aratott e fiatól tehetséges muzsikus. zaléka dolgozik és az érettségizettek aránya már több mint 54 százalékos. A nőpolitikái határozat végrehajtásában az ólmait évek során kiemelkedő eredmények születtek. Ugyanekkor ismertette a nődolgozók munkakörülményeivel , illetve a vezető ibeosztásűakkal kapcsolatos problémákat, s a gondok eloszlatását szolgáló kezdeményezéseket is. Bejelentette, hogy rövidesen új jogszabályok jelennek meg a gyermekgondozási segélyekkel,’ illetve családi pótlékkal kapcsolatban. Az élénk érdeklődéssel kísért előadást követően a (tanácskozás résztvevői képet adtak a megye szövetkezeteiben dolgozó nők helyzetéről, nehézségeiről is. Az ülés után a nőtanács elnöke megtekintette a közeli Ifjúsági Házat, s több egri szövetkezeti üzletet is felkeresett. Szabó Lajos ra tesz ez, a gyár vezetői azonban bíznak abban, hogy nem lesz fennakadás a beérkező borsó feldolgozásában, amely előre láthatólag négy hétig tart majd. Ez idő alaitt 1280 vagon készterméket állítanak elő. Tegnap, a kéthetes késés utáni kezdet napján csaknem tíz vagon borsót dolgoztak fel a Hatvani Konzervgyárban. A kitüntetés: arany Véradómozgalom a Gagarin . hőerőműben (Tudósítónktól): A vöröskeresztes tevékenység egyik legfontosabb területe az önkéntes véradómozgalom, amely kifejezi az embertársainkon való önzet- let segítségnyújtás nemes érzését. E mozgalomnak az utóbbi években szép eredményei, hagyományai vannak a Gagarin Hőerőmű Vállalatnál. Évente négy alkalommal szerveznek önkéntes véradást, ezeken az erőmű szocialista brigádjain kívül részt vesznek a vison- tai telephelyen munkát végző cégek dolgozói. Közülük a legnagyobb létszámban az Erőkar, Vitév, és a Hőtechnika kivitelező vállalatok. Az elmúlt évben mintegy 400 literrel járultak hozzá a gyöngyösi Bugát Pál Kórház friss vérrel való ellátásához. A Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége a GHV kollektíváját a vöröskeresztes munkáért járó kitüntetés arany fokozatában részesítette. A vállalat szocialista brigádjai közül a Lenin 1., Edison és az Április 4. brigádok az önzetlen mozgalom élen járói, de dicsérhető a többi kollektíva is. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a Gagarin hőerőmű véradói most is készségesen siettek a rászorulók segítségére. A véradónapra mintegy kétszáz öntkéntest vártak. Korcsog Béla 1984. június 21csütörtök Bizonyítványosztás A tanulók névsor szerint vonulnak az osztályfőnökhöz. Antal, Bodnár, Csizmadia ... Varga, Zétényi, kész: örömteli, és csalódott arcok. Egy kisfiú ámul és bámul, az apja csodálkozik, majd reklamál: — Gergő nem kapott bizonyítványt! — Bocsánatot kérek, bizonyára a tanáriban felejtettem, — szól a tanárnő s már szaladna is, de 9ergö elé áll: — Tessék csak hagyni, ráér az jövőre is. (szabó p.) SZEMÉLYI SZÁMÍTÓGÉPEK. A Telefongyárban már aoro- zatban készülnek a saját fejlesztésű számítógépek, a TAP— 34 terminálok. A hiánypótló berendezéssel korszerű éa kényelmes adatelőkészítés valósítható meg többek között a bankoknál, a vasutaknál, a tudományos és oktatási intézményekben (MTI fotó — Balaton József felv.) A hatvani könyvtár kínálata Játékos gyermekhétfők A Zalagyöngyétől az Agriáig Egerben nemesítették, helyben bírálták Cigányprímás kerestetik Országos vonópárbaj egri résztvevőkkel NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz„ 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. tz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. - HU ISSN 0133—0705. Megkezdődött a borsószezon