Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-20 / 143. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. június 20., szerda Huszonegy év a katedrán Newton tudományának népszerűsítője Egy kitüntetett tanár számvetése Kiss Lajos, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium tanára, a pedagógus- nap alkalmából megkapta a Kiváló Pedagógus kitüntetést, amellyel több mint két évtizedes helytállását, ötletgazdag munkáját méltatták. Nagyjából egy időben jártunk a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre, öt azonban nem a humán, hanem a természettudományok vonzották. — Középiskolásként a fizikában, annak jelenségközpontúságában láttam fantáziát. Minderre egyik tanárom ébresztett rá, mindmáig hálás vagyok neki ezért a szellemi ajándékért, végső soron az ő érdeme az, hogy a tőle kapott útrava- lót továbbfejlesztve adom át a világ titkainak megfejtésére vágyó fiataloknak. o Kémia—fizika szakos diplomát szerzett, s a kisújszállási fiatalember a Mátra fővárosában helyezkedett el. Nem véletlenül itt, hiszen már ekkor kedvelte a természetjárást, s vonzotta a túrák regimentjére csábító hegyvidék. — Feleségemmel együtt — ő matematika—ábrázolás — jó lapra tettünk. Ügy is mondhatnám: szolgálatomba szegődött a szerencse, ugyanis olyan főnökökkel dolgoztam együtt, akik hagytak munkálkodni, így aztán minden energiámat a nevelésoktatásra összpontosíthattam. Igazgatóim felkarolták kezdeményezéseimet, életképesnek tűnő ötleteimet, és lehetőségeikhez képest mindent megtettek azok valóra váltásáért. Nem fukarkodtak sem az erkölcsi, sem az anyagi támogatással, azaz egyre-másra kivitelezhettem terveimet. e Kezdettől fogva hitt abban, hogy a diákok többségével megszeretteti Newton tudományát, s' felébreszti bennük a kísérletezés, az alkotó jellegű gondolkodás iránti vágyat. — Az ifjú fizikusok csoportja mellett a továbbtanulni óhajtó nyolcadikosok számára meghirdetettem, illetve megszerveztem az utánpótlás körét, amely tíz esztendőn át működött. Az érdeklődő ifjakkal szombat délután és vasárnap délelőtt foglalkoztam. Mindig izgatott az új , az eddig ismeretién, épp ezért — két alkalommal karöltve — szívesen bekapcsolódtam az integrált természettudományos oktatással összefüggő próbálkozásokba. Jó érzés arról szólni, hogy a tapasztalatok egy része beépült az új .tantervekbe, azaz számunkra nem jelentett különösebb gondot az átállás. o Felfedezte a közművelődés frontján tevékenykedő szövetségeseket is. — A Mátra Művelődési Központ vezetőivel, illetve munkatársaival rajtoltattuk a Természet egysége nevet viselő, oldott formájú tanulmányi versenyt, amelyet hat alkalommal rendeztünk meg. Nehezen váltunk meg tőle, de tudtuk, hogy később valamilyen formában továbbvisszük. 1980-ban nyert polgárjogot a fakultáció, örültem annak, hogy már az első osztályban is taníthatjuk a fizikát. Ez adta az ötletet: indítsunk a tizennégy— tizenöt esztendősök számára tehetségkutató találkozókat. Az idén már a harmadikat tartjuk meg, méghozzá június 16—19. között. Az külön megnyugvás, hogy a versengés hivatalossá vált. S ha már itt tartunk, akkor hadd jegyezzem meg: a város üzemei igazi mecénásként segítettek bennünket, s minden alkalommal értékes tárgyjutalmakat biztosítva az első tíz helyezettnek. Más megelégedne ennyi lekötöttséggel, ő azonban még többre vágyott, mert nem feledte: Newton tanításait népszerűsíti. — A TIT Heves megyei Szervezetével is egyezséget kötöttünk, s meghirdettük a komplex természetismereti vetélkedősorozatot, természetesen országos szinten. Erre eddig 105 csapat jelentkezett, tagjaik vállalták azt, hogy bizonyítják nem mindennapi jártasságukat a fizika, a kémia és. a biológia tudományában. A pesti „előfutam” után augusztus 21— 24-ig Gyöngyösön kerül sor a döntőre. A tét nem kevés, hiszen a legjobbak egyhetes tanulmányutakon vehetnek részt a Kiskunsági, illetve a Bükki Nemzeti Parkokban. W Lenne mivel büszkélkedni, ő azonban — megnyerő szerénységgel — csak diákjai érdemeit, sikereit emlegeti. — Az országos középiskolai tanulmányi versenyeken eddig fizikából két, kémiából pedig egy tanítványom jutott be az első tíz közé. Többek között ilyenkor hatott át az eredményesen végzett munka tudata, az az érzés, ami semmi mással nem pótolható, helyettesíthető. Nem kis célt tűzött maga elé, de elérte. Ezt a tiszteletre méltó szintet nemcsak alapos felkészültsége, hivatásszeretete magyarázza, hanem vérbeli nevelői adottságai is indokolják. Az illendő távolságot tartva is közel férkőzik a tizenévesekhez, akik szomjuhozzák a megértést," a törődést, a segítségnyújtó kezet. — Tizenhét esztendeje annak, hogy először indultunk el egy, vagy több napos túrákra. Az effajta elfoglaltságot azóta sem úntam meg. Ráadásul ilyenkor nem hivatalos, hanem igazán emberi kapcsolat formálódik tanár és tanítvány között, olyan légkör, amelyre a bizalom, az őszinte megnyilatkozás a jellemző. Erre a pluszra másképp aligha tehetnék szert. Rendkívül sokat köszönhetek feleségem türelmének, aki nem kevés áldozatot hozott azért, hogy teljes értékű pedagógusként dolgozhassak. Érthétő, öt se csak a diplomája köti a pályához... P. I. Szlovákul is Eltelt egy évtized Nehéz volna azt állítani, hogy annak idején minden szülő lelkesedett, amikor megépítették Mátrafüreden a Körzeti Általános Iskolát és Diákotthont. A Felső-Mátra településeiről ide költöztették le a felső tagozatba járó fiatalokat. Azóta egy évtized telt el, és amikor a jubileumi ünnepségen az igazgató, Bar- tus Tibor visszaemlékezett a múltra, már az eredményekről számolhatott be. összesen 155 tanulója van a körzeti iskolának, akiknek egy része a mátraházi és a kékesi tagozatban műveli magát. összevont osztályokban, az I—III.,' illetve a II—IV. osztályokból álló csoportokban folyik a tanítás az alsósoknál. A tíz éven felüliek között 27-en tanulnak szlovákul, kéthetenként hét órában. A magyar anyanyelvűek között is jelentkezik minden évben két-három diák a szlovák oktatásra. Kihasználják a le- letőséget, és ebben teljesen igazuk van, hiszen az iskola végeztével egészen jó lesz a szlovák nyelvismeretük. Az iskolai tanulmányi átlag is sokat fejez ki, a 3,3— 3,4 azt bizonyítja, hogy szorgalmasak a Mátrafüreden tanuló fiatalok. Az is szót érdemel, hogy a fiúk vannak számbeli többségben az iskolások között. Még egy jellemző körülmény: továbbtanulásra mindenki jelentkezik a nyolcadik osztályosok közül és valamennyien helyt is állnak a középiskolákban. A diákotthonba összesen 64 lakó költözött be a mátrai településekről, mivel a bentlakás kötelező. Amikor a jubileumi ünnepségen a Volán KISZ-tit- kárától, Nagy Józseftől átvették az iskolának ajándékozott zászlót, örömmel emlékezhettek az egy évtizedes múlt eredményeire. Ezeket tanúsította a kiállítás is. A városi pártbizottság politikai munkatársa, Katona Istvánná is elismerően szólt a mátrafüredi Körzeti Általános Iskola és Diákotthon oktató-nevelő munkájáról. (—ár) Mekis János 4z ajtó mögött uie. Megint a lépcső alján ült, fázósan összeguborodva, pedig a bekecsét, mint a fűtött konyhában is mindig, magán hordta a fájós háta miatt. Próbált nyugodtan gondolkozni : ráfordította-e a kulcsot a konyhaajtó zárjában? Be tud-e jönni majd valaki, hogy kiszabadítaná. Talán fölnéz majd hozzá a boltos, ha elúnja a várakozást az almára. Esetleg átnéz Julis, a harmadik szomszédból. Vagy... váratlan kinéznek a városból a gyerekek. Ezt, hogy „gyerekek”, egészen úgy szokta magában emlegetni, mintha István nem az öccsének a fia volna, s Renáta lenne a saját ötesztendős unokája. Nem áltatta pedig magát; nem is szoktatta ilyesfajta fényűzéshez az élet. A lelke mélyén nagyon is tudta: „kis- menyem” azért a pár tucat tojásért, miért, cirógatja körül, amivel néha, ha hétvégeken hirtelen betoppannak, fölpakolja őket. István is csak azért pazarolja a benzint a látogatásra, mert tudja, füstölt hússal, gyümölcscsel, mikor minek az ideje, meg tudja itt kicsit pakolni a csomagtartót. Csak Renáta nem... Nem, az nem olyan. Az nem fényesre szi- dolozott tízforintosokért meg a kötényzsebből elővarázsolt csokoládéért szereti. „Nénje!" — mondotta hangosan. Ahogy Renáta szokta őt szólítani. A kislány helyett. Egy idő múlva azt hitte, mintha a konyhaajtót zörgetné odafönn valaki. „Segítség" — kiáltotta. És eszébe jutott, alább száz méterrel a hegyoldalon a Julis órákig kiabált egy reggel, amikor a nagy hótól nem tudta kinyitni az ajtót. Valaki jött, az biztos. Lám, a kutya is ugat az udvaron. S megint eszébe jött a temérdek kötelesség, amit rég tenni kéne. A csibék. A malacok. Az alma... ★ Arra riadt, hogy elbóbiskolt. Talán a csalódástól, hogy senki nem jött mégsem a kiszabadítására. Mert amúgy nem szokott ő hozzá, nappal aludni. Nappal? Hiszen már abba született bele, hogy éjjel sem lehetett. Sötét volt még, amikor keltegette az édesanyja, aratni ahogyan mentek. Hát még, amikor a szíve az apját elvitte, esztendőre rá meg az anyja ott maradt neki nagybetegen. Szétütöttem Akkor kellett csak korán kelni. Egyetlen lány létére maga maradt csak otthon a szülői házban. Az öccse is milyen hamar elr. származott a faluból, ahogy lehetett, vissza sem jött. A béna anyját hát csak maga emelgette, egyedül, amikor tisztába tette, ahogyan az tette őt valamikor, pólyás- korában. 0 volt neki a gyereke. Az anyja. így alakult fölötte az élet. Mindig ahogyan jött. Másképp nem lehet, el kell fogadni, amíg él az ember. A háborút is ebben a pincében vészelték át. A tete- jerogyott házat szinte maga újította meg. A kiveszett jószágot a maga erejéből pótolta. Világéletében idegen szőlőkben teltek a napjai. Hiszen még tavaly is hívták kapálni, permetezni. Tavaly, ezzel a rossz hátával, nem is vállalta először. Aztán, hogy többet ígértek, csak nem kérette tovább magát. A fene ezt a fájós, rossz hátat! Majd egyengetem a sírban, a koporsódeszkán! Ha el leszek temetve... De hiszen itt vagyok eltemetve! — riadt rá hirtelen a kétségbeesés. De mégsem kiabált segítségért. (Igaz, ki is hallaná meg, ebben a pusztaságban?) Még inkább nevetni jött kedve. . Hogy lám, megérhette, amit annyit emlegetett, hogy ö majd a sírban fogja kipihenni magát. Itt van hát. ★ Még akkor is nevetett, amikor rátaláltak, s elvitte már a szirénázó fehér kocsi. Még a kórházi ágyon is csak nevetett, míg meg nem kapta az álomba taszító tűszúrást. „Nénje" — motyogta. — Mit mond, néni? — kérdezte tőle az ápolónő. De ő már semmit nem válaszolt. (Vége) Gyurkó Géza vasárnapi jegyzete — Arcom a tükörben — csak a felületeken tűnt alkalmi írásnak. A reggeli borotválkozás agyi kalandjai általános emberi gondokat, mai létünk maiságán túl a fenyegető jövő képeit idézték. „Mi lenne, ha ellépnék a tükör elől, de a tükörben mégis ott maradnék változatlanul egy tükör mögötti világban? A másik önmagam ott marad a tükörben, keresni kezdi az ellépett önmagamat. hogy ismét szembenézhessen egymással, mint én "egyedül”. És következett néhány mondat arról, hogy valahol egyetlen emberi sejtből reprodukáltak egy egész embert aki, ő. de mégsem ugyanaz, hanem valaki más, valami más. Az egyszerű sejtek reprodukáló képessége azt is jelenti, hogy a genetikai kódok megváltoztatásával új növények állíthatók elő, sőt elméletileg Frankensteinek is. Ma csak elméletileg. A világmindenség titkai nem megfejthetetlenek és a cél véges emberi aggyal felfogni a végtelent, ennek a felismerésnek a távlatait. A számítógépek mai fejlettsége már erre mutat. Vannak olyan számítógépek, amelyek 400 millió műveletet végeznek másodpercenként, de a japánok arra törnek, hogy egymilliárd műveletet lehessen elvégezni a műaggyal. És ide kívánkozott ismét egy kérdés és példázat „hol kezdődik már az előrobot és hol végződik a még létező ember?” Japánban a robotok már öltek embert. Miért? Hiszen az ember alkotta őket a maga segítségére. Ezredmilli- métert nem tévedve öltek, mert nem voltak képesek megváltozni. Hogy mikor lesz a gépnek önálló tudata, erre a tudomány még nem tud felelni, de az ember nem ismer lehetetlent. „Megy az utcán egy ember és rám köszön, ő, aki én voltam. Megkettőződtem annyira, hogy már nem is tudom, melyik vagyok én”. De reggel a feleség száz forintot kért, mert elfogyott a pénze és fogalma sincs arról, hogy az író most jött vissza a tükör másik oldaláról, egy másik létből s maga is csak azt látja, hogy egy figyelmetlen pillanatban megvágta az arcát. Mintha a nemrég elhunyt újságíró és főszerkesztő üzent volna, aki sok mindent tudott és elmagyarázta a világ jó és rossz dolgait, de aki tehetetlenül és vacogva állt a lehetőségek előtt. Csak az ember kimeríthetetlen és félelmes tehetségét értette meg, a még ismeretlen másik arc tekintetét. amely most távoli csillagmezőkről tekint a földi létre, a dolgaik után futkosó emberekre; egymás elviselésére, az értelemre és a gondoskodás tisztaságára intve őket. ★ A Könyvpremier időben túlságosan szűkre szabott időkerete ez alkalommal kevés lehetőséget adott az írónak, a pszichológusnak és történésznek — Bart Istvánnak, Buda Bélának és Hanák Péternek, hogy a Monarchia történetének egy tragikus eseményét és egy modem regénynek minden összetevőjét megvilágítsák. A Helikoni Kiadó sorozatot tervez a magyar történelem titkairól. Ezek között talált rá Bárt István erre a fantasztikusan véres történetre, melyben a titkos szerelem és a még titkosabb Habsburg-diplomácia szálai összefonódtak. Belejátszott a történetbe Rudolf trónörökösnek a magyar nép többségében élő képe, az, hogy a magyarok barátjának tartották és tőle remélték a 48-as törvények megvalósítását. Kiállt a magyar érdekek mellett, a nemzeti hadsereg megteremtésének ügye mellett. Tanárai 48-as liberális politikust faragtak belőle, aki a Véderő-vita nemzeti kokárdás pesti tüntetéseit kissé népszavazásnak tekintette politikája mellett. „Mit lehet kezdeni egy középkorból itt maradt tarka államalakulattal?” — kérdezve maga is a tisztító reformok viharában bízva. A könyv alcíme szerint ez szerelmi regény, de nem is annyira Rudolfról szól, inkább a monarchiáról, felső vezető rétegéről, ennek belső életéről, egyfajta beltenyészetről, amely éli a maga frivol és felelőtlen életét, ahol legfőbb gond a népszerűség, a bécsi kispolgár szemében kialakított manipulált kép az uralkodóról és családjáról, a vezető politikusokról. „Metaforikus kép ez a monarchia hanyatlásáról és pusztulásáról... Az elképzelt Ausztria már nem kell senkinek, sem a hatalom valódi birtokosainak, sem az utcának, ahol verik a zsidókat és Adler szocialistái május elsejére készülnek”. A Habsburg-ház hanyatlásának egy fejezete, amikor minden gondolkodó ember érezte, hogy a század- fordulón nem tartható fenn a középkori birodalom. És a szerelem? Vecsera Mária 1889-ben 17 éves „szűzien romlott gyermekdémon”. Viszonyuk három hónapig tartott. Kitartó, de követelő is volt, házasságot remélt elvakulitságában. Mennyire más az évek óta ismerős barátnővel való viszony. Mitzi Caspar a dekadensen érzékeny madarász főherceget politikai terveinek romjain nem volt hajlandó a halálba követni. Rudolf trónörökös nem találta helyét Ferenc József rideg szabályrendszerében. Ez a kiúttalanság kergette esztelen tettének elkövetésébe. Sorsa királyfinak kijáró végtisztesség, díszes tisztelet- adás. (Vecsera Mária meztelen holttestét egy ruháskosárba dobták és titokban temették el.) A téma rémségeiben fantasztikus és érdeme az írónak, hogy számtalan kérdése után a következtetést az olvasóra bízza. Hat fejezetben és két utőhangban szinte óráról órára követi az eseményeket, felhasználva a fellelhető dokumentumokat, a nép ajkán élő mítoszt és legendakört. Kitűnő történeti regény. Címe: A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös. Ebergényi Tibor VÁRKASTÉLY A MÁRIA-VÖLGYBEN. Székesfehérvár egyik idegenforgalmi nevezetessége a Mária-völgyben lévő Bory-vár. A magánvárat Bory Jenő (1879—1959) szobrásx- és építőművész 40 éven keresztül építette dús fantáziával és különböző stílusok összeépítésével (MTI fotó: Kabáczy Szilárd felvétele — KS) (Fotó: Szabó Sándor)
