Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-19 / 142. szám
3 NÉPÚJSÁG, 1984. június 19., kedd Termőképesség és műtrágyázás Bántja a szemem ez a pazarlás — mutat parasztember ismerősöm a termelőszövetkezeti szérüskertben kallódó műtrágyakupacra. Az eső mossa, befedi a hó. Nincs zárt hely, ahol takarékosan tárolnák. Máskor pedig azt mondogatják, hogy a talajerő pótlása nélkül nem lehet fokozni a termelést. Ismerősöm dohogása az ellentmondásoknak szól, amelyeket szűkebb környezetében tapasztal. A takarékoskodást illetően feltétlenül igaza van, ám a hazai talajerőgazdálkodást azért nem szabad ennyire szűklátókörűén megítélni. Mert az is igaz, hogy Magyarország az egy hektárra jutó hatóanyag-felhasználásban. világviszonylatban a nyolcadik helyen áll. Messziről jutottunk idáig. A harmincas években a magyar mezőgazdaság hektáronként 1,6 kilogramm műtrágya-hatóanyagot használt fel. jelenleg pedig megközelítettük a 350 kilogrammot. E látványos eredménynek is szól, hogy a Nemzetközi Műtrágya Központ (C. I. E. C.) július 11—16. között hazánkban tartja négyévenként szervezett világkongresszusát. A műtrágyázás eddigi eredményeit, a fejlődés lehetőségeit folyamatosan vizsgálják a hazai szakemberek is, egyebek között az elmúlt héten tájékozódott e témában az országgyűlés mező- gazdasági bizottsága. A műtrágyázás, a talaj termelékenységének fokozása tehát a figyelem középpontjában van. Méltán került kiemelt helyzetbe, hiszen a mezőgazdasági termelésnek. az élelmiszerellátásnak nélkülözhetetlen velejárója. Megfogalmazták ezt a most sorra kerülő világ- kongresszus jelszavában is: „harc az éhség ellen, a növények jobb tápanyagellátásával”. Nálunk ugyan senkit nem fenyeget az éhség, a jelszó tartalma átvitt értelemben mégis vonatkozik a hazai gyakorlatra is. Itthon ugyanis az export fokozása a legfontosabb feladatok közé tartozik, de ehhez előbb meg kell teremteni az árualapot. A kérdés tehát az: a mező- gazdasági nagyüzemek meg- itesznek-e mindent a terméseredmények fokozásáért? Ha a legutóbbi esztendők statisztikáját vizsgáljuk, azt gondolhatnánk, nem. A szocialista mezőgazdasági nagyüzemek kialakulása óta 1978- ig fokozatosan emelkedett a hazai műtrágyafelhasználás. 1960-ban például 167 ezer tonna műtrágyát szórtak ki a földekre, 18 esztendő múlva egymillió 539 ezer tonnát Ekkor azonban megtorpant a fejlődés. 1980-ban már csak egymillió 399 ezer tonna volt a műtrágyafelhasználás. A következő két esztendőben valamelyest emelkedett, majd tavaly már meghaladta az 1978-as rekordot is. Mi az oka az ingadozásnak? A gazdasági szakemberek tömören válaszolnak a kérdésre. Emelkedett a műtrágyák ára. közben romlott a mezőgazdasági nagyüzemek pénzügyi helyzete; kívánnivalót hagy maga után a műtrágyák minősége, forgalmazási rendszere; nem mindenkor kielégítő a választék. A tavalyi növekedést pádig az indokolta, hogy 1981— 1983. között nem változott a műtrágyák ára. Az idei esztendő megint módosította a gazdaságok elképzeléseit, hiszen a januári árváltozások miatt 1,8 milliárd forinttal többet kell kiadniuk műtrágyára, mint az elmúlt években. Kétségtelen, hogy ilyen helyzetben mindenütt papírt és ceruzát fognak, s pontosan számítgatják. érdemes-e fokozniuk a hektáronként kiszórandó műtrágya meny- nyiségét. S ha úgy döntenek, hogy érdemes, még mindig nem bizonyos, hogy valóban növekszik a felhasználás. Tavaszonként visszatérő gond ugyanis, hogy kevés a műtrágya, nem kielégítő a választéka. Az ellátási zavarok pedig semmiképpen nem segítik az ésszerű műtrágyá- zási gyakorlatot. Ennek ugyancsak ellentmondanak a tárolási nehézségek. A felmérések szerint a tárolási veszteségek elérik a 15—20 százalékot. Az adatot ugyan nem ismerte parasztember ismerősöm, de a szembetűnő hiányosság mindenképpen méltatlankodásra késztette. Nehezíti a jelenlegi helyzetet az is. hogy a tápanyag-gazdálkodás technikai feltételei sincsenek meg. Hiányoznak a tárolók, elavultak és műszakilag el- kopottak a műtrágyaszóró gépiek. Kedvét szegi a szakembereknek, hogy a táp- anyaggazdélkodás eszközeinek korszerűsítése nem tart lépést a növénytermelés fejlesztésével, hiszen e gépek felújítása nem került be a gabonaprogramba sem. Vitathatatlan tény: számos ellentmondás nehezíti az ésszerű tápanyag-gazdálkodást a nagyüzemekben. A nagyobb figyelmet pedig megérdemelné e szakterület is. hiszen szorosan kötődik a gabonatermelés fejlődéséhez. A talajerő visszapótlásának ugyan nem egyetlen módszere a műtrágyázás, de az mással mégsem pótolható. Egyes felmérések szériát a növénytermeléshez szükséges. tápanyagok egyharma- dát tartalmazzák azok a szerves trágyák, növényi melléktermékek, amelyeket a talajba szántanak. A kétharmadot műtrágyákkal kell pótolni. tehát a gabonatermelés fejlesztése nem nélkülözheti az ésszerűbb, hatékonyabb műtrágyázási gyakorlatot sem. S hogy ez valóban kialakuljon, változnia kell a forgalmazásnak és az üzemi érdekeltségnek is. V. Farkas József Tábornyitás tízezer fiatalnak Vasárnap országszerte megkezdődött a középiskolások. szakmunkástanulók és egyetemisták nyári építőtáborozása. Augusztus végéig összesen négyszáz turnusban dolgoznak' két-két hétig a népgazdaság különböző területein; a legtöbben a mezőgazdaságban. Bács-Kiskun megyében tizenhat ifjúsági építőtábor nyitotta meg kapuit vasárnap. hogy hétfőn reggel megkezdhessék a munkát a középiskolás és egyetemista fiatalok. A négy. kéthetes turnusra mintegy tízezer fiatal jelentkezett 11 megyéből és Budapestről. A mezőgazda- sági nagyüzemek most elsősorban a szőlő kötözését kacsolását bízzák rájuk, de szerveztek öntöző és építőipari szaktáborokat is. Bács-Kiskun ma is a legtöbb építőtáborozót fogadja az országban, noha az utóbbi három évben a megyei táborok száma tízzel csökkent. Több' helyütt felszámolták ugyanis a rosszul termő ■ ültetvényeket vagy részművelésre adták ki a szőlőket és gyümölcsösökét s ez csökkentette a fiatalok idénymunkája iránti igényt. Hatvani Lenin Termelőszövetkezet: Egy építkezés kérdőjelei (Fotó: Szabó Sándor) Miért húzódik el az épít- ' kezes? Mi okozza a késedelmet, kik benne a ludasok? A Lenin termelőszövetkezet kerekharaszti tanműhelyének bővítése kapcsán e kérdésekre kerestük a választ, s mint legilleitékesabb, Tóth János gépesítési főágazat- vezető, a szakmunkásképzés „atyamestere” igyekezett a helyzetet tényszerűen megvilágítani. — A több lépcsős építkezésnek múltja van, s az első nekifutás 1982 őszén hozott eredményt. Akkor vehették birtokba fiataljaink a korszerű, a mai követelményeknek megfelelő tanműhelyt, ami csaknem ötmillió forintot emésztett föl. Következett ezután a szociális blokk létrehozása, amihez hatmillió forint támogatást kaptunk a szakmunkásképzési alapból, és nekünk ezt kellett megtoldanunk némi anyagiakkal, hogy a mosdót, a fürdőt, az étkezőt, az előadótermet magában foglaló építmény munkái beinduljanak, illetve a különböző gépieket beszerezhessük. Takarékossági szempontok figyelembevételével gazdaságunk építő- brigádjára bíztuk a munkát, gondolván, hogy ez az egyenletes tempó biztosítéka. Hanem reményeink hamar foszladozni kezdtek! A munkaritmus vontatottá vált, majd különböző anyaghiányok okoztak viszaesést. Kint, a helyszínen bárki meggyőződhet róla, most némileg módosult a helyzet. Mintha a kivitelezésben érintettek kicsit megcsipkedték volna magukat. Hiszen állnak a falak, kész a tető, haladnak a belső munkálatok. És ahogy a szakemberek mondják, előbb- utóbb sikerül „begyűjteni” a még nélkülözött villanyilletve, vízvezetékszerelési cikkeket is. Pillanatnyilag az okoz leginkább fejfájást az építkezés irányítójának, hogy az illetékes cég még mindig nem igazolta vissza a gázfűtéshez szükséges nyomásszabályzókat, márpedig azok nélkül nincs avatási ünnep az Alkotmány napján, augusztus 20-án. Hogy miben lehet mégis bízni? Igen, kérem, az anyagi ösztönzésben. Már a mostani munkatempón, a felgyorsult lendületen ez érezteti a hatását. A Lenin termelőszövetkezet vezetősége ugyanis nem kevesebb, mint hetvenezer forint célprémiumot helyezett kilátásba az építőbrigádnak, ha tagjai állják a szavukat, és adott időre behoznak minden lemaradást. Később. Tóth Jánossal folytatva a szemlét, kikötünk a jövővel összefüggő elképzeléseknél is, amelyek reális szemléletet tükröznek. Területi feladat — Amennyiben igazán minden összejön augusztusra, akkor harmincöt fiatallal, két tanulócsoporttal rajtolhat az első osztály. A másodikosok és a harmadévesek viszont csak egy- egy gárdába tömörülnek. Ami új és rendkívül nagy jelentőségű: a kezdő csapatban csak 10—15 fiú lesz a mi diákunk, a többiek a környező társgazdaságok színeit képviselik, vagyis folyamatosan arra is alkalmas lesz ez a létesítmény, hogy nagyobb terület szakmunkásutánpótlását biztosítsa. Egyébként tárgyaltunk a Damjanich Szakmunkás- képző Intézet vezetőivel, és megállapodtunk az elkövetkező esztendőkre szóló előírásokban is. Eszerint az ifjak a második évtől (kimennek azokba az üzemekbe, ahonnan beiskolázták őket. Persze, úgy, hogy alkalmanként visszatérjenek kiegészítő jellegű oktatásra, amikor a nagy teljesítményű, a bonyolultabb kombájnok, gépiek szerelésének, orvoslásának a fortélyait sajátítják el nálunk. A távlati metódus ilyenformán az, hogy valamennyien az iskolai tanműhelyben szerzik meg az alapképzéssel összefüggő tudnivalókat, s csak a magasabb szinttel ismerkednek a mi körünkben... A régi főnök elköszön A komplett tanműhely nyitásáig tehát hosszú hetek vannak hátra. De kell ez, mert számos belső szervezési kérdés is tisztázásra vár. Ezeket így összegzi Tóth János : — Ismert dolog, hogy egyéb irányú feladataim mellett eddig én irányítottam, én felügyeltem a tanműhelyben folyó oktatásra. A növekvő létszám, a több oldalú gond ezt már nem engedi meg. Vagyis ki kell neveznünk egy műhelyfőnököt. aki átveszi az én megbízatásomat, és gondoskodik arról, hogy minden rendben, különösebb zökkenő nélkül menjen. Ö fogná össze a három oktató, a három-négy vezető szerelő tevékenységét, biztosítaná a felhasználandó anyagokat. Itt végtére üzemszerű termelés folyik majd, ami megkívánja az alapios ellenőrzést, a szervezettséget. Nem lenne felesleges munkába állítani egy műhelyadminisztrátort sem, ugyanis bőven akad könyvelni való. Ezek persze, további kérdőjelek, de a szeptemberi ka- piunyitásig választ követelnek. Moldvay Győző Képviselői fogadónapok, avagy: A bizalom r r ■ órai Nézze el nekem a Kedves Olvasó, hogy személyes példával kezdem ezt a témát, de az összefüggés egyértelmű: „Légvárban nem lehet lakni...” — ezzel a címmel írtam néhány éve riportot egy háztömbnyi lakásra váró fiatalról, családról. Az ügybe úgy „keveredtem” bele, hogy nem voltam rest, s elmentem Fiala Tivadar- né fogadónapjára. A képviselőasszonyhoz éppen akkor kopogtatott be az egri építkezők, lakásszövetkezeti tagok küldöttsége azzal, hogy; „Képviselőasszony, kérem segítsen..Nos, a dolog azóta rendeződött, jó érzés leírni, hogy az akkoriban oly kétségbeesett családok otthonra találtak. Képviselői fogadónapok.., Megírjuk egy hírben, hogy megyénk tizenkét képviselője közül ki mikor és hol várja a választópolgárokat. De nemcsak ennyi a teendőnk, mert jó tudni, érezni, hogy az országgyűlésre készülő képviselők dossziéjába egyre többször kerül a megnyugtató bejegyzés: „Megnézni, érdeklődni.” Illetve: „Elintézendő”’, vagy „Lezárva”... Ezeket a bejegyzéseket egyébként — s ez nem titok — Zsidei Istvánná vaskos naplójából „lestem” ki egy fogadónap alkalmával, amikor mellette ülve, szorgalmasan jegyeztem én is a választókerület egyik lakójának gondját-ba- ját. S tettem volna máskor ig, de az udvariasság és az újságírói etika úgy kívánta, most nem illik benn maradni a beszélgetésen. A fogadónapok ugyanis nem panasznapok — bár sokan annak, vagy önös egyéni érFiala Tivadarné jegyzetel... Aki az ügyfelet hallgatja: Fábryné Dobat Ilona dekeik védelmi állásának —, hanem a legtöbb esetben a bizalom órái. És a közérdekért való szólásjog katedrái. .. Mert nincs olyan képviselői fogadónap, ahol ne kerülne szóba egy-egy település gondja, fejlesztési elképzelése — a helybeliek szemszögéből nézve. De olyan sincs, ahol ne vetődne fel az idős emberek helyzete, az óvoda patronálása, az iskola bővítésének kérdése. Komjáthy Aladár, amikor legutóbb Ecséden járt, tizenkét választópolgárt fogadott a tanácsházán. Amikor viszont végigjárta a falu utcáinak egy részét, emberek zömét hallgatta meg — „kihelyezett” fogadónapon! Eperjesi Iván, vagy Fábryné Dobai Ilona, Sas Kálmán, s a többi vállalati dolgozó mondhatja el — és örömmel —, hogy fogadónap az egész munkaideje, hiszen lépten-nyomon megállítják egy kérdés, egy tanács, egy apró probléma erejéig. De ugyanígy vélekedhet a nyugdíjas Vaskó Mihály, vagy a volt hevesi járás fal- vait a „tenyere közepéig” ismerő FJszta Gyula is, mert nekik is az egyik legfontosabb teendőjük: a képviselet. Emlékszem, milyen „le- törten” ment egyszer haza Dobos Józsefné a gyöngyösi tanácsról, mert „csak” öten keresték meg aznap, később aztán a Parlament folyosóin elújságolta, hogy sokan a munkahelyére szaladtak be, mondván: „Képviselőaszszony, ne haragudjon, tegnap nem értem rá...” S újabb és újabb elintézendő ügyek kerültek a táskájából soha sem hiányzó noteszba. Hogy később, amikor az ország szívében jár, ne feledkezzék meg egyikről sem, mert tudja — nagyon is jól az eszébe véste —,hogy a választói bíznak benne. Akárcsak valamennyiünkben, akik a mostani ciklus végéhez közeledve is példaVaskó Mihály fogadónapján (Fotó: Perl Márton) mutató szorgalommal járják a minisztériumokat, „nyag- gatják” a tanácsokat, jelenlétükkel tanúsítják: mennyire fontos dolog egy-egy kisközségnek az új bolt, a posta, a jó út, az egészséges ivóvíz, a világhoz kötő hírközlés, az igényekhez alkalmazkodó tömegközlekedés. Mint parlamenti tudósító, számtalanszor leírtam már az elmúlt nyolc esztendő alatt, hogy az ülésszakok szüneteiben milyen nehéz szót váltani például Novák Pálné dr.-ral — a megyei képviselői csoport elnökével —, Vadkerti Miklósáéval, vagy Szabó Imre „bácsival”, képviselőink egyik doyenjével, mert örökké van valami fontos, sürgős elintéznivalójuk, tárgyalásuk a minisztériumok, a szakhatóságok irányítóival, netán még az ország vezetőinek egyi- kével-másikával is. S itt, ezeken a beszélgetéseken, tanácskozásokon csúcsosodik ki minden fogadónap, minden tíz-tizenöt percre szabott négyszemközti diskurzus, amelyre két országgyűlés között kerül sor a tizenkét választókerületben. Fontos ez a találkozás annak az embernek, akinek gondja van — s akinek öröme, mert ezt is elmondják —, de rendkívül hasznos á képviselőnek is, hiszen az így szerzett tapasztalatokkal, élet jelenségekkel tudja kiegészíteni a saját véleményét például akkor, amikor az országgyűlés elnöke a négy ülésszak egyikén bejelenti: „Szólásra következik. ..” Szilvás István
