Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-16 / 140. szám
s. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népújság.i»84.júniu.ií..».mbat Körösi Csorna Sándor nyomában A tibeti kultúra ■■■■■■■■■ I3BBH i Század eleji felvétel az „élő istenről”, a dalai lámáról Az egyes társadalmak, kultúrák vagy államok vizsgálata során nem szabad figyelmen kívül hagyni — a nagyon is meghatározó szerepet játszó — természeti adottságokat és földrajzi viszonyokat. A történetiföldrajzi Tibet esetében néhány ilyen sajátságot szem előtt kell tartanunk. Tibeten értjük Belső- Ázsiának a Himalája, a Karakorum és Kun-lun hegységek s a Jangce-kiang folyó által határolt területet, mely hozzávetőlegesen egymillió négyzetkilométer nagyságú, s javarészt — átlagosan — 4000 méterrel a tenger szintje felett fekvő felföld. Becslések szerint kb. hárommillió lakosa van. A földrajzi adottságok meghatározzák éghajlatát, növény- és állatvilágát, s mindezek következtében az ott élő emberek mindennapjait. Sűrűbben lakott területeket csak a folyóvölgyekben találhatunk. Természetes tehát, hogy a tibeti történelem eseményeinek jelentős része is ezekben a folyóvölgyekben játszódott le, s a műveltségnek — mely napjainkban szinte utolsó óráit éli — emlékeivel is e helyeken találkozunk legtöbbször. Népessége inkább mongoloid típusú, s nyelvük a sino-thai nyelvközösség ti- beto-burmán ágához tartozik. A tibeti nyelv fő jellemzője, hogy — a kínaihoz hasonlóan — egyszóta- gú (monoszillabikus) szavak alkotják, melyek „zenei hangsúly”-lyal (vagy bizonyos fokú hanglejtéssel) rendelkeznek, s igetöveinek jó részét flektálással (magánhangzó-változtatással) képezi. A tibeti területeken élő törzsek és népcsoportok a VII. század elején egységes állammá alakultak, s nemsokára, mint nagyhatalom, a történelem világszínpadára is kiléptek (a Kínai Birodalom és Harun al-Ra- sid arab birodalma közé ékelődve). Ez a korszak a IX. század végéig tartott, s királykornak nevezzük. A X. század elejétől egészen 1642- ig számítjuk az ún. középkori Tibetet, a széttagoltság korát. Ettől az időponttól vette kezdetét a dalai lámák Lhászá székhelyű te- okratikus állama, a tibeti egyház-állam klasszikus korszaka, mely 1950-ben zárult. Ekkor Tibet a Kínai Népköztársaság autonóm tartományaként a szocialista fejlődés útjára lépett. A tibeti kultúra, melyet — jobb híján — legtöbbször lamaista műveltségnek nevezünk, nemcsak Tibet- ben bontakozott ki, de hatott a környező területeken is. így, kulturális-vallási értelemben hozzá tartozónak tekintjük Ladakot (ÉNY-India), Szikkimet (ÉK-India), Bhutánt (az ENSZ 150. tagállamát) is. E műveltség befolyásolta Nepál és Kína kulturális és vallási életét, s a mai Mongóliát is át meg át itatta a tibeti kultúrában. Vallásuk a buddhizmus egyik ága, melyet mi európaiak lamaizmus néven ismerünk, tulajdonképpen a történeti Buddha átalakult tanítása (mahájána) és a helyi népesség ősi, sámánisztikus hitvilágának egymásba áramlott formájába. Mint minden buddhista, a tibetiek is hisznek a lélekvándorlás tanításában, s remélik, hogy a történeti Buddha által 2500 évvel ezelőtt „kinyilatkoztatott” „Négy Nemes Igazság” és a „Nemes Nyolcas ösvény” segítségével megszabadulnak a születések láncolatától, s elérik a norvánát, a tökéletességet, a megváltást vagy megváltottság állapotát. Szemben a buddhizmus régibb formájával (hinajárta), mely csak az egyén üdvözülését tanítja, a mahájána már a többi ember üdvözülését is lehetségesnek tartja, sőt, a megváltást elért lelkek — könyö- rületből — visszatérnek e földi siralomvölgybe, hogy a többi élőt is megváltáshoz segítsék. A legnemesebb ilyen visz- szatérők az ún. inkarnáci- ók, az olyan egyházi személyek, akiket a hivatalos ideológia és teológia valamely isten(ség) földi megtestesülésének tart. (Legismertebbek közülük: a dalai láma, a pancsen láma, a pekingi. csangcsa hutuktu vagy az urgai — ma Vlán' bátor — nagyláma.) Ezek a „potenciális” buddhák vagy bódhiszatvák (megvilágo- sult lelkek) mindig újra és újra eljőnek közénk, hogy végül is minden egyes élőlény (Wvözüljön. (Ezt a reinkarnáció-tanítást a XV. századtól kezdődően a politikai és egyházi hatalom átörökítésére használták fel a lamaista műveltségű területeken.) A lamaizmusban nem minden egyházfi (szerzetes) láma (a tibeti bla-ma szó — ejtett alakja a láma — a szanszkrit guru szó fordítása. s mestert, elöljárót, tanítót, szellemi vezetőt jelent), s — fordítva is áll ez — nem minden láma szerzetes! De a hagyomány szerint üdvözülni-megvi- lágosodni-buddhává válni csak egy megfelelő mester- guru-szellemi vezető segítségével és útmutatásai alapján lehetséges. Hiába érett és tehetséges a törekvő, mester nélkül célt nem érhet. A vezető szükségessége természetes, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a törekvőre milyen nehéz és bonyolult lelki-szellemi-fi- zikai (testi) gyakorlatok várnak a szenvedésektől való megszabadulás útján. Ezeket pedig csak a „beavatott” mesterek segítségével lehet elsajátítani és gyakorolni. (A helytelen begyakorlás ugyanis súlyos lelki-szel. lemi-fizikai károsodást okozhat!) A mestertől kapott „beavatás”-sal válik a tanítvány tulajdonképpen éretté a tanítások befogadására. Ez egyfajta „felkenést” vagy „felszentelést” jelent, s tartalmában egyezik a kereszténység egyházi rendje szentségével. ' A mesterek és tanítványok az évszázadok során olyan örökbecsű művelődéstörténeti alkotásokat hoztak lét. re, mint — az irodalomban — a 6. dalai láma, a ma- hasziddhák vagy Milarépa világirodalmi rangú költészete; mint — az építőművészeiben — a dalai lámák téli rezidenciája, a Potala, több, mint ezer szobájával, trapéz-alakú (befe- lé-dűlő) falaival az egyiptomi és a maja építészet emlékeivel hasonlítható; mint a tibeti nyelvű buddhista kánon, a maga negyed- félszáz kötetével; mint a lélektan, mely már öt évszázaddal ezelőtt is freudi mélységekben -magaslatokon kutatott. Somlai György tibetológus Szikszói Károly: A vizsgálat — A szem a lélek tükre — mondogatta N. édesapja reggelenként, így mi sem volt természetesebb, mint hogy N.-ből szemorvosnő lett. Igaz, az atyai mondathoz hozzájárult még N. első látogatása a helybeli szemorvosnál (tizenöt éves volt), amikor is rájött arra, hogy az orvostudomány mai állása szerint a szemészet a legfájdalommentesebb területe a medicinának. Mert nézzük például a fogászatot. Mi történik akkor, ha az embernek mondjuk kilyükad a foga? Hosszú hetekig szenved, mintsem azonnal beülne ama bizonyos székbe, amely kényelmes akár egy pilótaülés, csak hát... Ellenben ha olvasás közben könnyezni kezd a szemünk, netán apró, fekete pontokat látunk közlekedni a sorok fölött . másnap már ott ülünk a szemészeti rendelő ajtaja előtt, mert tisztában va. gyünk azzal az egyszerű ténnyel, miszerint a szemüvegrendelés fájdalom- mentes dolog. N. tehát saját tapasztalatából jött rá, hogy az emberiség jelentős hányada boldogan jár a szemészetre. Tanulmányai során azonban némi keserűséggel vet. te tudomásul, hogy az álmok nem mindig válnak valóra. Mert a szemnek, mint bármelyik más testrészünknek legalább annyi baja lehet, mint mondjuk májunknak, gyomrunknak, vagy szívünknek. Az egyetemet mindezek ellenére kitűnőre végezte, így nem csoda, ha az Sz.-i klinika azonnal alkalmazta. Már fél éve dolgozott a klinikán (professzora, és adjunktusa legnagyobb megelégedettségére), amikor egy hétfői napon új beteget kellett fölvennie. Egy alacsony, körteformájú embert, aki előrefésülte a haját. N. doktornő a kezdő orvosokra jellemző alapossággal azonnal elkezdte a vizsgálatokat. Fél óra múlva megállapította, hogy Jenő úr (ez volt a vezetékneve), mindkét szemét szürkehá- lyog támadta meg. — Cataracta accreta — mondta, és Jenő úrra nézett. — Ne tessék megijedni, nem fog megvakulni. A szürkehályog műtéti úton eltávolítható. Megoperáljuk, és úgy fog látni, mint régen. — És mikor lesz az operáció? — kérdezte a betegekre jellemző elcsukló han. gon Jenő úr. — A tanár úr majd eldönti — válaszolta N. —, az előkészítést mindenesetre holnap elkezdjük. Egyik reggel nagyvizit után N. doktornő újra a kezelőbe kérette Jenő urat. — Nos, Jenő úr, hogy aludt? — kérdezte miközben felkattintotta a bejárattal szemben lévő „olvasótáblát”. — Mint a mormota — mondta Jenő úr, majd hozzátette: — Tetszik tudni, mi nyugdíjasok szeretünk aludni. — Szívesen cserélnék magukkal — mondta N. doktornő, azzal Jenő úr háta mögé lépett. — Na, tessék olvasni a betűket. — Milyen betűket? — kérdezte Jenő úr. — Amelyek a táblán vannak. — Milyen táblán? N. doktornő előre mutatott: — Ott, azon a táblán. Amiről tegnap olyan ragyogóan tetszett olvasni. — Én kérem nem látok semmiféle táblát — közölte Jenő úr, és tekintete valóban a vakok ürességéhez kezdett hasonlítani. — És engem lát? — kérdezte N. doktornő, azzal Jenő úr elé lépett. — Nem, doktornő drága, magát se látom. — Biztosan? — Biztosan. A doktornő ekkor jobb keze mutató- és középső újjából „villát” alakított, és lassan Jenő úr szemei felé közelítette. Körülbelül egy centire lehetett, amikor Jenő úr becsukta a szemeit. N. doktornő megkönnyebült. Varga alkotásai Nő tükörrel Prométheusz Szent Erzsébet és I A tibeti abc harminc betűje éa írásmódjuk (Tóth Gizella reprodukciói)
