Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-16 / 140. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1984. június 16., szombat Zenés délelőtt Egyenletes teljesítmény Nem tudom, kit dicsérjek jobban: az énekeseket-e, vagy a karnagyokat? Mert az a teljesítmény, amivel meglepték közönségüket, megérdemli az elismerést. A hangverseny Gyöngyösön, a Zenés vasárnap délelőtt sorozatban hangzott el a Mátra Múzeumban. A kedvezőtlen időjárásra való tekintettel azonban most nem a belső udvaron, hanem az egyik kiállítási teremben. A gondot ez adta. Mit csináljanak — ezt latolgatták a rendezők. Ha az udvaron marad az énekkar, a szél elsodorja a dallamot, szétzilálja a harmóniát. Ha az egyik belső terembe vonulnak be, mi legyen a múzeumlátogatókkal? Maradt a kisebbik rossz, aminek a következménye az Tett. hogy ötpercenként átvonult egy- egy csoport a két ajtó között. Igaz, tették ezt nagyon halkan. nagyon fegyelmezetten, de az énekesek szeme láttára. Csoda, hogy ki nem zökkentek a dalosok az előadásukból. A Muzsikus Céh Leánykarát és a Gyöngyös Kama- rakórust hallottuk. Szünet nélkül váltották egymást, jó órahosszán át megszólaltatva a dalirodalom sok-sok művét, korban és stílusban is más-más eredetűt és felfogásút. Ezt a sokszínűséget jól tudták követni és visszaadni. Nem kis teljesítmény. Miután az énekkarok útját eddig is figyelemmel kísértem, állíthatom nyugodt lélekkel, hogy fejlődésük határozott. Már szépen tudnak együtt énekelni, a szólamok érzik egymást, a zene összefogja őket. A vegyeskar mintha egy lépéssel előbbre járna, de az is lehet, hogy ez az érzés csupán az összetételük alapján keletkezik a hallgatóban. Ha lehetne valamit tanácsolni, azt mondanám: a hangsúlyokra egy kicsit jobban ügyeljenek, a crescen- dókat és a decrescemdókat érzékletesebben szólaltassák meg. és ne féljeniek esetenként a ritmus enyhe módosításától. Ez utóbbit a hangulat, az érzelmek kifejezésének állítsák a szolgálatába. persze, a túlzást elkerülve. Holló Erzsébet karnagy évek hosszú munkája után elérte, hogy az énekesei együttessé kovácsolódjanak. és sajátos, figyelemre méltó stílust alakítsanak ki. (g. mól-) Varázslat, mesterfokon Reich Károly kiállítása a Hatvani Galériában Aki belép a Zagyva-parti város kiállítóhelyének termeibe színpompás, ezerarcú, tündökletes világgal találkozik. Reich Károly, Kos- suth-díjas grafikusművész jóvoltából egy varázslatos birodalomba téved, ahol osztályrésze lehet a hellén emelkedettség, a csorbulatlan derű, a gyermeki dévajság, a felnőttes számvetés szomorkás keménysége, a mindany- nyunkat kísértő elmúlás melenköliája. Ezt az összetett hangulatsort sugallják a gonddal csoportosított munkák, amelyek ízelítőt adnak az alkotás ritka, ihletett pillanataiból, a mesterfokú varázslat káprázatos leleményeiből. Valamennyi azt tudatosítja bennünk, hogy teremtőjük kivételes tehetség, markáns személyiségjegyekkel, csak rá jellemző adottságokkal megáldott alkat, akit minden megbízatás felvillanyoz, aki a legjelentéktelenebbnek tűnő feladatokban is meglátja, felfedezi a megnyilatkozás nagyszerű lehetőségeit. Minden témából maradandó élményeket kínáló művet mintáz. Ezért jeleskedik illusztrátorként. A vállalt szerepkört nem kényszerű, nehezen elviselhető kötelemnek tekinti, hanem olyan kifutópályának, amelyről szédítő magasságba szárnyalhat képzelőereje, sziporkázó fantáziája. Nemcsak az írói instrukciókat jeleníti meg a vonalak „nyelvén”, hanem azokhoz kötődve sajátos látomást produkál, méghozzá párját ritkító formai tökély- lyel, olyan bravúros ügyességgel, amelyre csak kevesen képesek. Érzi Daphnisz és Khloé bódulatát, az Énekek énekének megejtő szépségét. Hiánytalanul ragadja meg Ady zsenijének lényegét, közel állnak hozzá Homérosz eposzainak hősei, s nem idegenek tőle Shakespeare figurái sem. Hat rá Goethe meg nem ismételhető tökélye. Kompozíciói igényességre vallanak és arról is árulkodnak, hogy az egészen kívül a legapróbb részletek is izgatják. Készséggel szól a gyerekekhez, megihletik — többek között — Móra Ferenc, Arany László és Kolozsvári Grandpierre Emil munkái (Csili-csali — Csalavári 1— II; Magyar Népmesék I—VI; A lóvátett sárkány I—III). Minden mozzanatra a kicsik szemével figyel, s velük együtt csodálkozik, lelkesedik, ámuldozik, kétkedik, vigad, kacag. Teszi ezt az átélés olyan szintjén, amely csak a műfaj példaadó legnagyobbjainak erénye. Így játszik epizódistaként is főszerepet. Képességeinek legjavát önálló grafikákban bizonyítja maradéktalanul. Bámulatos tömörséggel, drámai erővel ragadja meg élete — sorsunk is bővelkedik ilyenekben — tragikus, lehangoló, bölcs beletörődésre intő fordulatait. (Kálmán emlékére, Az út vége, Elment apám is). Amit mond tovább munkál mindannyiunkban, ahogy minderről szól varázslatos tanúságtétel, méghozzá mesterfokon. .. Pécsi István Egy darab A szobrász kertje című sorozatból (Fotó: Szabó Sándor) Bánki Donát-emlékkert Bánki Donát születésének 125. évfordulója alkalmából pénteken emlékkertet és emlékhelyet avattak szülőfalujában, a Komárom megyei Bakonybánkon. A község könyvtárában Bánki Donát kiállítás nyílt, amely bemutatja a nagy felfedező személyéhez fűződő emlékérmeket, jelvényeket és egyéb relikviákat. AZ emlékkertben felállították a Bánki' Donát által konstruált, ma már muzeális értékű viziturbindk egyikét. A tudós most felújított szülőházának falán bronz emléktáblát avattak. Felszabadulási plakátpályázat A mozgássérültek javára Hangverseny a székesegyházban Hazánk felszabadulásának, közelgő negyvenedik évfordulója tiszteletére országos amatőr plakátpályázatot hirdetett a KISZ Baranya megyei Bizottsága és a pécsi Ifjúsági Ház. A pályázatra a képzőművészeti alkotáshoz kedvet érzők közül, korra való tekintet nélkül bárki beküldőét a felszabadulással és a békés épátőmunkával kapcsolatos gondolatokat kifejező, ötvenszer hetven centi- méteres három plakáttervet, amelyhez lezárt, jeligés borítékban kell mellékelnie nevét és pontos címét. A sérülésmentesen csomagolt terveket 1964. december 31-ig lehet eljuttatni a pécsi Ifjúsági Ház címére (7622. Pécs, Szalai András u. 13.). A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokat a jövő év tavaszán, az eredményhirdetés alkalmából megnyíló kiállításon mutatják be a közönségnek. Pályamunkáik nevezésével, egyben azok esetleges nyomtatásban való megjelenéséhez is hozzájárulásukat adják a szerzők. Az elsődíjas plakátterv készítője ötezer, a második helyezettet négyezer, a harmadikat pedig háromezer forinttal jutalmazzák. (MTI) A mozgássérültek egri csoportja javára rendeztek hangversenyt hétfőn este az egri székesegyházban. A segítő szándék, a művészi önzetlenség ezúttal a rádió és a televízió művészeit késztette az egri fellépésre. Szemere Erzsébet és Blazsó Sándor (ének), Lampert Elvira (oboa). Harsányt Zsolt (fagott, block-flőte), Harsányt István (nagybőgő) és Almási László (continuo) azért fogtak össze, hogy a már három éve megkezdett orgonahangversenyek élményét, műsorát színasebbé- gazdagabbá tegyék. Az önzetlen művészi vállalkozás szellemi hajtóereje az a Bódis Tamás, aki a korábbi hangversenyek kapcsán inkább csak az orgo- namuzsi'kóra gondolt. És a székesegyház nagyorgonájára! Az idén azonban úgy képzelte, hogy az énekes- és hangszeres szólisták ne a kóruson adják elő számaikat, hanem a bazilika szentélyében, a .kisorgona” kíséretével. E vizuális kapcsolattal is szarosabbá kívánta tenni a művészek, a közönség kapcsolatát. Az akusztikai meggondolások, a mostani hangverseny tapasztalatai azonban ellene szólnak az elgondolásnak... Az énekesek és a hangszeres szólisták Händel F- dúr szonátáját, Bach művei közül a János passió 31. arioso-ját, a 21. kantátából a szoprán áriát, majd a szoprán-basszus duettet, Corelli a-moll szonátáját és Mozart egy áriáját adták elő. Az összeállítás alap- gondolata nyilván az az indíttatás, hogy a barokk zenében megjelenő áhitat, a lélek erejébe vetett bizalom, rendíthetetlen hit bátorítást, vigasztalást, eligazítást nyújtson azoknak, akik a test megfogyatkozott erejét, képességét a lélek edzésével, képességeivel pótolhatják. Ebbe az elmélkedési irányba vezette a közönséget Bódis Tamás is, Bach g-moll fantázia és fugájával, Liszt Weinen, Klagen című kompozíciójával és a francia Vierne Hatodik szimfóniájának a fináléjával. Ha meggondoljuk, hogy a vakon született, de a szem- műtét után is csak gyenge látóképességű Vierne mekkora áhítattal és alázattal tudja ünnepelni az életet, az embert, a fényt, a világot és a hitet, akkor érezzük igazán a zene. a lélek hatalmát. Érdekes megoldásnak tartottuk, hogy az énekes Blazsó Sándor a szentély lépcsőjén állva mondotta el Francois Villon Balladáját a Boldogságos Szűzhöz, míg a nagyorgonán az Ave Maria kíséretként simult a „csavargó-költő” gondolataihoz. (Ez esetben kár volt a hangerősítőket nem bekapcsolni.) A mogássérültek és a Bódis-hangversenyek művészeti vezetői tisztét Nagy István látta el most is. Zenetörténeti bevezetői, lélektani adaptációi nemcsak figyelmet keltenek, mozgósító erővel is hatnak. (farkas) Hámor Vilmos: A világ szánt III/2. Ezután még nem jött semmi különösebb. Kései meg sem állt a kisváros kölcsönzőjéig, ott olyan ruhát kért, amit évek óta senki sem vitt ki. A raktár mélyéről előhalászták neki néhányat a leltárból leírtak közül; válasszon! Válogatott, és kérte, hadd vegye örökbe a kiszemelteket. Kilóra megvehette. Boldogan pakolta bőröndjébe a kockás zakót, a sárga pöttyös nadrágot, a fekete csokomyakken- dőt, a fekete cilindert. Hazafelé vett egy hófehér inget. öt perc múltán már beöltözve állt az otthoni tükör előtt. Este kimosta új szerzeményeit, másnap kivasalta, fogasra akasztotta, egész délután gyöngyörködött benne, még éjjel is föl-föl- nézett az ágyról, igaz-e, megvan-e? Szépet, ám hihetetlent álmodott azon az éjjel. Reggel gondosan összehajtogatta, majd a bőröndbe rakta ruháit. Még a cilinder is belefért. Szokásos öltönyében, bőrönddel a kézben lépett ki a már nem is olyan fénytelen lakásból. Az utcán kényelmesen haladt, nem is tűnt fel senkinek. Sebaj, godolta. Ámulni fogtok ti még! Egy utcai fülkéből munkahelyére telefonált szabadságért. Azután meg sem állt a tanácsházig. Ott egyenesen az elnökhöz tartott. A titkárnő az útját állta, de mikor megtudta Kései Béla érkezésének okát, máris emelte a kagylót, és bele- mondta: egy híres akrobata van itt, valami világszám- ügyben. Kései a tanácselnöki szobában már többet elárult jövetele céljáról: valaha ebből a városból kerültem el, Zvolszky Zit» illusztrációja itt születtem, és kötelességemnek érzem, hogy a világszámomat elsőként a szülővárosomban mutassam be. A tanácselnök meghatottságában cigarettára gyújtott, pedig az előző félhosszan füstölgőit a hamutartóban. És miről lenne szó? Kései nekibátorodott: örömmel tapasztaltam, hogy szülővárosom milyen szépen fejlődik. Már tízemeletes házaik is vannak. Ó, köszönöm, köszönöm, mondta a tanácselnök. Kávét, konyaMM ■ ■ 11 kot, szólt a telefonba. Ám, ebben a pillanatban mintha elbizonytalanodott volna. Megkérdezte a vendég születésének pontos idejét, no meg még egyszer a becses nevét. Kérte Késeitől, ne vegye ám bizalmatlanságnak, de ugyebár az anyakönyvi bejegyzés fénymásolata rangos dokumentuma lehet a helytörténeti gyűjteménynek. Kései egyáltalán nem vette bizalmatlanságnak. Sőt! Fölényesen arra gondolt: kávéért és konyakért elárulom. Elárulta. Üjabb kagylóemelés, az anyakönyv közelében ülő rögzítette a nevet és a dátumot. A kávé és a konyak érkezésekor csörrent az elnöki telefon: Kései Béla valóban a város szülötte. Koccintáskor a tanácselnök azt mondta, ő az idősebb, ha Kései megengedi, szervusz! Kései megengedte, és már tegeződve magyarázta a világszám lényegét. Már ki is nézte magának azt a két tízemeletes házat, amely közt ott fölül kötelet kéne kifeszíteni. És ő majd azon, ernyő, hosszú rúd és minden segédeszköz nélkül, a kizárólag erre az alkalomra varrott öltözékében végighalad. Kései kinyitotta a bőröndjét, lezser mozdulattal fejébe tette a cilindert és meghajolt. A tanácselnök tapsolt kettőt, majd zavartan abbahagyta, és csak annyit mondott: volna egy gond. Honnan szereznek akkora hálót? Kései rácsodálkozott: minek a háló? Az ő produkciójához háló sem kell. Rúd se! Semmi! Csak egy drótkötél. Épp ettől a világszám. A drótkötél nem gond, mondta a tanácselnök. A mi városunknak saját drótkötélgyára van! No, és melyik lenne az a két torony-, ház? Kései megmondta, a produkció időpontját is. Egymásba csattantak a kezek. A tanácsház kapuján már úgy lépett ki Kései a napsütötte utcára, mintha maga az elnök, ha nem épp az atyaúristen lenne. A járókelők ezúttal sem ajándékozták meg tekintetükkel, de Kései nem sokat törődött velük. Ha néha-néha ránézett némelyikre, arra gondolt: ott leszel te is! Ott lesz az egész város alattam. És, ha csak két másodpercig is, engem csodáltok majd. Utána meg persze, sajnáltok. Lesz, aki sírni fog. Biztosan szép temetést rendeznek. A temetésre gondolva meghatódott egy pillanatra. De elhatározása erősebb volt mindennél, és különben is: élet az ilyen? Így, szürkén? (Folytatjuk)
