Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-05 / 104. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népújság.i»m.májuss.....mb« Édesanyák! Akiknek arcára első felszakadó sírásunk — az élet első jele — a fájdalomban is mosolyt varázsol. Szavakkal kifejezhető tiszteletünkről, szeretetfinkről szóljanak költőink: az elmúlt évtizedek, a jelenkori magyar líra jeles alkotói közül néhányon. Rónay György rplanetm la matrii memóriám Mióta folytatom veled ezt a reménytelen párbeszédet folyton csak én beszélek nem válaszolsz soha hangom talán el sem ér ne félj ne félj ne félj negyven esztendeje kérlek negyven esztendeje kiáltozom érted szólítalak és te nem érted mégjobban elrejtőzöl ha idézlek miért játszol velem nem értlek úgy teszel mintha nem lennél ha nézlek elfordulsz ha letérdelek elébed szívtelen vagy kegyetlen kevély ne félj ne félj ne félj mért húzódsz el a közelemből zárt pillád mért nem emeled föl miért nem akarsz megitatnl tenyeredből miért hagysz szomjaznom p szeretettől miért űzői el édes közeledből mi ez mi ez miféle szeszély ne félj ne félj ne félj éjszakámban fényt a szemedből negyven éve nem adsz melegedből inkább melegítesz követ ércet Inkább világítasz a semmiségnek magadnak szereztél víhatatlan menedéket engem meg harapdáihat a veszély ne félj ne félj ne félj negyven éve kívánlak eszelősen akkor is ha megvonod magad tőlem akkor is ha elbújsz előlem bujdosol ércben bújdosol kőben vasban sárban földben levegőben befogadottan kivetetten csontfehér dicsőségedben szégyenedben egy szál fosztó fekete selyemben ó te gonosz ó te szent ó te szép ó te ledér ne félj ne félj ne félj I látlak ahogy utoljára láttalak fulladásig rózsák alatt szigorúan összezárod ajkadat nincs hozzám többé egy árva szavad örökre kulcsra zártad magad hiába kérdezem benned magamat örökül hagytad hallgatásodat mély mély mély meredély ne félj ne félj két gyöngyház késed is rámmaradt még aznap elvesztettem mind a kettőt eltűntek elsüllyedtek a homokban hiába kerestem őket hiába zokogtam kétségbeesve hiába bolyongtam akácok alatt ó fehér fürtök fehér lombpk fehér felhők emlék-feketében emlék-fehér ne félj a kertből sűrű rengeteg nőtt szorongva járom magamban az erdőt rám esteledett hozzád haza milyen út vezet van e út ahhoz aki elveszett magvakat szórtam el a hátam megeit fölcsipegette egy raj seregély ne félj ne félj úgy akarlak látni ahogy utoljára fulladásig rózsák alatt nem kivetve a sárba esővíz ülepedett koponyádba esővíz csorog a szádba egy szál foszló fekete selyemben engem nem tingattál az öledben most ringhatsz magad a szelekben kebled kosara varjaknak lett tanyája szemed kútjából iszik a kánya jaj drága drága drága drága mért mentél esztelen utadra ha nem tudtál vigyázni magadra egy szál foszló fekete selyemben ebeknek koncul esetten mint akit kikergettek a világba magára hagyták véglegesen magára se otthona se asztala se ágya jaj melyikünk árvább árva felelj már végre beszélj ne félj ne félj ne félj negyven éve kérlek negyven éve folyton csak én beszélek negyven éve sóvárgok érted mondj végre mást is mint hogy pe féljek mondj végre valamit magadból mondj ki valamit a titokból amit én nem bírok magamról vallj nekem magamban magamról mondd ki helyettem egy szál foszló fekete selyemben amit kimondani lehetetlen negyven év után pihentess meg öledben nézd nehéz a szívem széttöri bordám légy irgalmas végre hozzám van még hajad töröld meg vele orcám száraz karodat fond rám támassz meg mielőtt lerogynám s torkomba tolul a fekete vér ne félj ne félj ne félj Csoóri Sándor cAnijám pUetc ró zs a Anyámnak fáj a feje, nem iszik feketét — anyámnak fáj a feje, nem szed be porokat; szótlanabb sápadtsággal feji meg tehenét, szótlanabb sápadtsággal söpröget, mosogat. * Anyámra durván szólnak jőttment idegenek? anyám az Ijedtségtől dadog és bereked; sötét kendőjét /vonván, magányát húzná össze: ne bántsa többé senki, félelmét ne itetőzze. Anyám utakon lépdel s nem jut el sehova _ sz egénység csillagától sebes a homloka; vállára még az orgonavirág is úgy Iszakad, > mintha csak teher vo!n% jószagú kárhozat. Nyár van égen és földön, zene szól, muzsika, anyám csönd-sivatagján el kell pusztulnia. Gépek, gyártmányok zengnek csodáktól szélütötten, de egy se futna hozzá: segítek, azért jöttem. Anyámnak fáj a feje, anyámnak |áj a semmi, anyám fekete rózsa nem tud kiszínesedni. Egy éjjel földre roskad, megtört lesz majd, kicsi — Bejön egy madár érte s csőrében elviszi. Ratkó József Tffdi'niadik Mert nem szentelte meg pe pap se jegyző apámék hitét, ágyát — a madárlátta szerelem vad bokrok alján tartotta nászát. S világgá indultak anyám forró méhéből előttem /ketten, fis én lettem a harmadik e törvénytelen, szép Iszerelemben. Harmadik lettem, akinek az a sorsa, hogy poklokat járjon, s dolga, hogy igazat tegyen e kacsalábon forgó világon. Hisz kell az igazság nagyon. Rúgott homlokú félénk szegények szoronganak isten térdinéi. Szólaljon értük csillagos ének. — Szóval haza akarsz menni? — Haza! — válaszolok gyönge daccal, minden meggyőződés nélkül. Hirtelen értelmetlen ijedtség támad bennem. Hangomra az ágy emelkedni kezd, visszatér régi helyére, a bácsi mellé. — Te most már itt van itthon — válaszol, és a mennyezetre pillant. — Hová is mennél? — Haza. Anitához és az Ágihoz. — Anyához, anyához... Csönd, a bácsi nem néz rám, mellém néz valahová. — A nevelőanyádhoz! — mondja hosszú szünet után, kilöki magából a szót, örül, hogy túljutott rajta, feláll és járni kezd a szobában. Ülök az ágyban, a torkom hirtelen bedagad, sírás fojtogat és düh. — Nem igaz! — lobban fel bennem. é6 kiáltani akarok. — De, de... a nevelőanyád — jön a válasz, megelőzve a tiltakozást, most már a .rémület kap el, érzem a nyugodt hang mögött az izgalmat, a járkálás gyorsabb lesz, követem a tekintetemmel. — Eléfl nagy fiú vagy már, megtudhatod. Jó asz- szony, szeresd is, tíz évig nevelt, az anyád is volt az anyád helyett, de... — Nem igaz! — De igaz, fiam. Az Radnóti Miklós Ikrek hava (részlet) anyád, az édesanyád meghalt, amikor te születtél. Egyéves voltál már te, szegény apád akkor vette feleségül az anyádat. — Hazudik! Leül újra a székre, az ágyam mellé, és rám néz. A hangja fáradt és meleg. — Miért hazudnék, kisfiam? Ez igy van! És az anyád nagyon szegény, nem tud két gyereket nevelni, ő nem akarja, azt mondja, hon ő dolgozik és eltart téged is, de ez nagyon nehéz. Mond meg neki. hogy itt maradsz. — Nem maradok! — Édes, édes fiam. miért nehezítenéd az anj/ád dolgát! — De nem igaz, hon anya nem a mamám! — Anna! — kiált a bácsi a szomszéd szoba felé. és feláll. Ijedten jön be a néni. sápadt. — Felszökik a láza — mondja és elkapja rólam a tekintetét. — Hol a kép? — kérdi a bácsi, félszeg mozdulatot tesz, és topog a lábával. Ülök az ágyban, szúrást érzek a szememben, didergők, és tudom, hogy igaz. Egyszer régen egy boltban voltunk anyával vásárolni, a kereskedő ismerősként üdvözölte, rokonokról érdeklődött. Ági is, én is megmondtuk a nevünket, s énrám azt kérdezte a kereskedő, hogy: .,A fiút kapta, ugye?” — Kaptam? Szültem uram! — És magáihoz ölelt. Felnéztem anyára. , láttam, hogy újját a szája elé teszi és haragosan ingaltja a fejét. Sókat beszéltek még. s mikor eljöttünk, nekiestem: — Miért mondta az az embér, hogy anya kapott engem? ' — A bácsi összetévesztett téged valakivel. — Kivel? Kit kaptak? — Engem is kaptál? — érdeklődött Ági vékonyka
