Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-05 / 104. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1984. május 5., szombat Egyedül a színpadon Három évvel ezelőtt, 1980- ban rendezték meg Gyöngyösön első alkalommal az országos monodráma-szem- lét. Nagy sikert aratott a mátraalji városban, s visszhangot keltett hazánk színházbarátainak körében. Már akkor felmerült, hogy alkalmanként tartsanak seregszemlét azon művészek számára, akik egyedül néznek „farkasszemet” a közönséggel. mutatnak be drámai műveket. Mint akkoriban többször hangsúlyozták a szakemberek: a művelődési központok, kultúrházak színpadai gyakran nem alkalmasak nagyszínházi produkciók fogadására, így egy-egy találkozó segíthet a műsor- kínálat összeállításakor. Gyöngyös jubileumi éve szerencsés időpont a szemle megrendezésére, mert tovább emelheti az eseménysorozat, az ünnep fényét. Május 22- én a Művelődési Minisztérium színházi osztálya, a Magyar Színházi Intézet, a Népfront fórum Információ a közművelődésről Társadalmunkban az elmúlt években számottevően megélénkült az érdeklődés az egyesületek iránt. A fellendüléssel egyidejűleg azonban bizonyos értetlenség és idegenkedés is jelentkezett látását segítendő, a Hazafias Népfront Országos Elnöksé- velük szemben. Ennek elosz- gének közművelődési munkabizottsága a közeljövőben megalakítja a művelődési egyesületek fórumát. A fórumon — terveik sze_ rint — feltárják a közművelődés és a kulturális ellátás azon hiányait, amelyek éppen az egyesületek működésével pótolhatók. Ösztönözik továbbá új közösségek életre hívását, A fórum munkájában mindazon közösségek vezetői és képviselői részt vehetnek, akik ennek szükségét érzik, s úgy vélik, hogy jelenlétükkel is hozzájárulhatnak az egyesületek társadalmi szerepének elismertetéséhez. Színművész Szövetség, illetve a Heves megyei és a Gyöngyös városi tanács védnökségével indul a program. Elsőként egy kiállítás megnyitójára kerül sor: Magyar színháztörténet a XIX. század művészetében címmel láthat a közönség egy tárlatot. a Mátra Művelődési Központban. Aznap este már bemutató is várja az érdék- lődőket: Kocsis István Bátyai estéje című darabját adja elő Csendes László, a Kecskeméti Katona József Színház művésze 17 órától, majd 20 őrétől Káló Flórián Egyedül című játéka következik. Az író és az előadó: Almási Éva érdemes művész. Dómján Editnek állít emléket. Másnap 17 órától egy egyszemélyes musicalt láthatnak az érdeklődők, melynek címe: Lola Blau. Előadója: Galambos Erzsi kiváló és érdemes művész. E nap estéjén 20 órától Platon Szókratész védőbeszédje lesz műsoron, Jordán Tamás Jászai-díjas művész tolmácsolásában. Csütörtökön. 24-én este 20 órától Pécsi Ildikó Melina Mercouri életéből ad elő epizódokat, Görögnek születtem címmel. Pénteken * délután 5 órakor Gálffi László következik Artur Rimbaud Szív dobog a reverenda alatt című írásával. Este 20 órától Székely János Dózsa című monológját mutatja be Csikós Gábor. Szombaton. 26-án délután Weöres Sándor Psiché című versfű- zétéből nyújt át a közönség, nek egy csokorra valót Gyu- ricza Liliann. Este Széchenyi István műveiből tolmácsol gondolatokat Bánffy György kiváló és érdemes művész. Vasárnap még három bemutató várja az érdeklődőket: Karel Capek és Szako- nyi Károly műveiből, Gál- völgyi János mutat be egy összeállítást az Astra bábegyüttes közreműködésével, a műsor 15 órakor kezdődik. Kocsis István Árva Bethlehem Kata című műve kerül közönség elé Dobos Ildikó Jászai-díjas színművész tolmácsolásában, 17 órától. Végül 20 órától Bethlen Gábor írásai alapján Az idő alkalmatos volta címmel. Székely Imre kerül sorra. A gazdag rendezvénysorozat 28-án, hétfőn gálaműsorral zárul, melyen föllépnek a II. országos monodrá- ma-szemlén szerepelt színművészek. T olókocsirabságban Boldogságvárók Egy „különös” házasság előtörténete Mi egészségesek — ez persze csak rövidebb vagy hosz- szabb időre szóló állapot — folyvást zsörtölődünk, elégedetlenkedünk. Füstölgőnk, ha borús napra ébredünk, felhördülünk, amikor valamelyik bolti eladó kissé mordul szól hozzánk. Joggal vagy indokolatlanul lázadozunk az ostobaság, a korlátoltság, a főnöki önkény ezernyi megnyilvánulása ellen. De sokszor monózussá. világfájdalmassá válunk, holott csak tennünk kellene azért. hogy gondfelhőinket eloszlassuk. Effajta gondolatsor villan fel bennem, amikor a hevesi szociális otthon mozgás- sérült részlegének két rokkant lakójával. Kovács Valival és Pócs Lászlóval beszélgetek. azzal a két boldogságváróval, akik hisznek az egymásratalálás felvil- lanyzó örömében, akik reménykedve kötnek ma házasságot. Nekik a valódi, hús-vér bajjal kellett farkasszemet nézniük, számukra a lemondás szinte kényszernek tűnt, mégsem adták meg magukat a sorsnak, hanem megküzdőitek azért az ajándékért, amit a többieknek szinte pazarlóan nyújt az élet. Valaha ők is napfényes oldalon indultak, később azonban sikerözön helyett csak balszerencse-sorozatban volt részük. Hallgatom a tolókocsirab- ságra „Ítélt” szép arcú. meleg kék szemű lányt, eszembe jut a róla, a kálváriájáról készített megrázó erejű rádióriport, s kimondatlanul is csodálom irigylendő tartását. nemesveretű önérzetét. Gyermekként még virgoncán futkározott, aztán szinte észrevétlen levette lábáról a kór, az alattomosan közelítő betegség. Épp amikor hasonló korú társad lelkében a Távasz bontotta soha nem feledhető, idősként is folyton visszaidézett virágait. A kézzelfogható magány, a kínzó tehetetlenség gyötörte. s még amiatt is szenvednie kellett, hogy lélektelen adminisztratív intézkedés révén — majdhogy elmeszociális otthonba utalták. öt, aki mindmáig megőrizte szellemi frissességét, aki mostoha körülményei között is merte vállalni a gimnáziumi tanulmányok folytatását. Figyelem a fiatalembert, aki huszonkét esztendős koráig dolgozott megbecsült vasesztergályosként, s épp olyan vérmes terveket kovácsolt, mint valamennyien. Aztán jött a mindenki által elviselhetetlennek tartott megpróbáltatás, a lelki ösz- szeamlást sugalló krízis. El kellett szakadni az otthontól, mert nem akart terhére lenni övéinek, s ő. aki egykor másokon segített, mind fokozottabb támogatásra szorult. Beszélnek, keresetlenül, egyszerűen, botladozó szavakkal fogalmazva meg azt az egyre szorosabbá váló köteléket. amely kilendítette őket a mélypontról. Emlegetik azokat az egy év előtti augusztusi délutánokat, amikor a kelet nyugalmas lombsátra alatt felsejlett bennük az eggyüvé tartozás tudata. Vele párhuzamosan a legyűrhetetlennek látszó akadályok regimentje is. Számítottak az ismerősök, a barátok. a rokonok ellenérzésére, meghökkenésére. Mérlegelték mindezt, latolgatták esélyeiket. Ha az egyik elcsüggedt, a másik biztatta. Végül aztán kimondták: hűséget óhajtanak esküdni egymásnak, méghozzá bármi áron. e Szegő Imre. igazgató főorvos és munkatársai — sokaktól eltérően — nem lepődtek meg, nem hivatkoztak az íratlan szabályokra, nem huzakodtak elő aggályokkal, hanem szívüket melengette ez a szép, ez a tolókocsirabságban szinte kivihetetlen elhatározás, ez a sziszifuszi nekibuzdulást is lehetővé gyúró akarat. Rögvest karjukat nyújtották. Nemcsak jelképes értelemben, s intéztek minden ügyes-bajos dolgot, megany- nyi adminisztratív teendőt. Nem elismerést, hálát várva, hanem az egyenértékűség tudatát szuggerálva a csak- azértis reménykedőknek. Ma az. anyakönyvvezető előtt mondják ki a rég eldöntött. az oly nagyon óhajtott igent. Milyen megkapóan ecsetelték korábban ezt a pillanatot, mennyire átéreznék felemelő voltát. Tekintetükben csak akkor tompultak el az ifjonti fények, amikor a jövőt latolgatták, azon meditálva, hogy ebben a sajátos. zárt közösségben miként építik ki a maguk mindig újrakezdésre serkentő érzelmi birodalmát, fölvetve olyan lényegbe vágó kérdést is: lesz-e külön zuguk... Elborongtak, de hamar feltöltődték bizakodással, az őket ápolók emberségébe vetett hittel, a megérdemelt örömökért megküzdeni is kész boldog ságvár ók optimizmusával. Néztem, csodáltam őket, s megmosolyogtam magam és a mások kicsinyes nyüg- lődéseit. Ez az egymásnak termett, ez az egymásért megharcolt pár, majdhogy mozgásképtelenül is erőt sugárzott. A minden áron való tartás lebilincselő magasztosságát. Az ilyenkor illendő jó kívánságok mellé, hadd szavatoljak nekik sokunk nevében biztonságérzetet. Azt, hogy nincsenek, s nem is lesznek egyedül... Pécsi István Magyar filmek Cannes-ban Több magyar filmet is bemutatnak az idei cannes-i nemzetközi filmfesztiválon. A május 11—23. között megrendezendő eseményen a fesztiválfilmek versenyében Mészáros Márta „Napló gyermekeimnek” című alkotása szerepel, míg a rövidfilmek kategóriájában- Horváth Mária „Ajtó — 8.” című művét vetítik. A fesztiválon versenyen kívül mutatják be Elek Judit „Mária nap”-ját. A nagyfilmek versenyével párhuzamosan egyéb rendezvényeken is láthat magyar filmet a francia közönség. A „Rendezők két hete” alkalmából vetítik Xantus János „Eszkimó asszony fázik” című filmjét, a Kritikusok hetén pedig Koltay Gábor: István, a király című alkotás szerepel. A fesztivál szervezői a nemzetközi zsűri tagjai közé meghívták Dósai Istvánt, a Római Magyar Akadémia igazgatóját. 2. rész — Meg aztán — folytatja az öregember —, mindig is szerettem a vidámságot. Egyidőben vőfély is voltam a faluban. Sok jó rigmust elmondtam én akkor, bizony ... De azért a verseket jobban kedvelem ... Aranyt meg Petőfit. Van Petőfinek az a verse, hogy ezrivel terem a fán a meggy ... Elmondjam, művész úr? — Mondja osaik, Imre bácsi. Biztosan szívesen meghallgatják a többiek is. — Rövid? — kérdezi a könyvelő. — Rövid — mondja az öregember. — Akkor nem bánom — mondja a könyvelő. Az öregnek eszébe jut a műbútorasztalos is. Feláll, odamegy hozá. — Magát nem zavarja? — Micsoda? — Hát... ha elmondok egy kis verset. — Verset? — Azt. Petőfitől. — Felőlem elmondhatja — sóhajt a műbútorasztalos —, nekem már tökmindegy. — Tökmindegy? Miért lenne magának tökmindegy? — Miért? Nézzen rám. Mozdulni is alig bírok. — Bír majd. ne féljen — mondja az öregember —, táncolni is fog, nekem elhiheti. — Táncolni? Menjen már! — Na, majd meglátja. Aztán jussak eszébe, ha ropja a csárdást. — Tangót... — nevet a színész —, előbb csak a tangót. A műbútorasztalos is elmosolyodik, kicsit feljebb mozdul a párnán. — Halljuk hát azt a verset — mondja. Tóth-Máthé Miklós: Fehér csend — Csak iszom előbb — mondja az öregember —, mert kiszáradt a szám. Művész úr, a színészeknek is ki szokott száradni a szájuk? — De még mennyire, Imre bácsi. Csak mi borral nedvesítjük olyankor. — Borral — nevetgél az öregember —. borral... Hát hol van itt bor? — Kérjen a nővértől — mondja a könyvelő —, hátha hoz magának. — No hiszen — mondja az öregember —, no hiszen. Méghagy a nővér ... Odamegy a mosdóhoz, iszik, majd lassan visszaindul az ágyához. — Egy kicsit ledűlök — mondja —, megszédültem. — Mert sokat mászkál — mondja a könyvelő. Az öregember nem válaszol!, végigfekszilk az ágyon. Csend van. A színész narancsot vesz ki az éjjeli- szekrény fiókjából, meghámozza. — Imre bácsi — szói oda az öregnek —, kér narancsot? Vérlbélű. kicsit savanyú. Szereti? Az öregember mozdulatlanul fekszik. A színész felkönyököl, megnézi jobban. — Imre bácsi! Mi van magával? Megnyomja a csengőt, Zsófi nővér érkezik sietve. — Mi történt? — néz körül. — Az öreg... — mondja a színész. A nővér odaszalad, felemeli az öregember lecsüngő kezét, nézi a pulzusát. Aztán már rohan is kifelé, hogy perceken belül az ügyeletes orvossal érkezzen vissza. Nem sokkal utánuk jön a főorvos is, de segíteni már ő sem tud. — Nagyon beteg volt az öreg — mondja a főorvos —, kész csoda, hogy bírta eddig is. Igen. igen, kész csoda. Nem csupán a szive, de a mája, az epéje... Már jóval előbb számítani lehetett az exitusra. Elhallgat, körülnéz, mintha választ várna valakitől, talán a szavai megerősítését, de nem szólal meg senki. — Hát igen... — mondjá a főorvos —, hát igen ... Uraim van valami probléma? Az ágyak felől csak a csend. A színész lassan legyűr egy gerezdet a narancsból. Később egy ápoló spanyolfalat hoz, és elkeríti vele az öreget. A folyosóról behallatszik a vacsorát szállító ételes kocsi zörgése. A félig nyitott ajtón ételszag úszik be. Aztán az ápoló kimegy, csöndesen behúzza maga után az ajtót. — Azt hittem, örökké fog élni — mondja a könyvelő. — Uraim, Öríök nem így gondolták? / VÉGE
