Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-23 / 119. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. május 23., szerda >. Csíráztatni a jövőt A Mikroelektronikai Vállalatnál elkészüli a kormányprogram szerinti mintegy kétmilliárd forintos beruházás első, egyik legfontosabb része és megkezdődött a nagy bo nyolultságú integrált áramkörök elemeinek (chipjeinek) előállítása. A gyártósoron szilícium-szeletek megmunkálását végzik nagy tisztaságú munkahelyeken, specális védőöltözetben. Az integrált áramköri elem a különféle elektronikus termékekbe (pl. számítógépek, mérőműszerek, szórakoztató elektronikus eszközök) beépítésére kerülő félvezetők legfontosabb része. A gyártósor a teljes „felfutás” után évente 60 ezer darab szilícium-szelet megmunkálására alkalmas. A képen: A szilícium-szeletekbe magas hőmérsékletű hőkezelések során a szennyező anyagok részecskéit juttatj ák be. (MTI-fotó — Balaton József felv. — KS) Világjáró hatvani gyerekholmik Ahogyan a külföldi vásárló látja Sosem tanítottam. Egy-egy korrepetálandó középiskolás néhány évig kiegészítette kezdő gépészmérnöki fizetésemet, de elvi alapokat, magasan fejlett elméleti hozzáértést nem tudhatok magaménak. Két gyermek atyjaként félő, kimaradnak már életemből e pedagógiai stúdiumok. Marad a gyakorlat. A tapasztalás. Tudni azt, mit vár az iskolától a társadalom. Lehet, nagy szó, de a gazdaságpolitikai folyamatok mögött — amelyektől mindany- nyiunk léte függ, jóléte legalábbis — újságíróféleként és mindig az emberre vagyak kíváncsi. Arra az emberre (Heller László professzor esetében), aki húsz éven át állította, hogy fut- ballpályát lefedő hűtőtornyokat kell építeni, és e feladatra 15 centiméteres fal- vastagságú beton (!) is elegendő. A központi bizottsági funkcionáriusra, aki majd négy éve mondta ki: ahhoz, hogy az elkerülhetetlen nad- rágszíj-összehúzáshoz hozzáfogjunk, előbb meg kell teremteni az ipar háztáji gazdaságát is, ahol kereshet a rászoruló. Vagy őrá, aki állami gondozottként nőtt fel; varrodában kísérelte meg életét megalapozni. Nem ment; , ma állami gondozottakat nevel, főnökeit meglepő alkalmazkodókészséggel. És remélem csak: eredményesen. Nos, ami ezekben az emberekben is, valamennyiünkben is közös: nem születtünk azzá, amik vagyunk. Ma már tudjuk: a bölcsődés korszakban kapott útravaló a döntő, ezt csak módosíthatja, de nem ellensúlyozhatja a későbbi tanulás. Ám egy munkakezdő korába érkezett ember életének addigi szakaszából a legtöbbet az általános iskolában tölti; tanára ott termeli személyében az új termelőerőt. Jövendő nyugdíjunkat meghatározó emberré. Létérdekünk, hogy az általunk termelt, az állam révén e célra csoportosított pénzeszközökből tegye ezt: jól. Minél jobban. Most néhány gyakorlati tapasztalat következik az általános iskola hatékonyságáról. A tanműhelyvezető ismertetése. Amint a keze alá kerülő szakmunkástanulókkal az első órán leíratja nevüket, születési helyüket. Nem mindig sikerül hibátlanul. Ez nem rémregény, ez ellenőrizhető. Más ismerősöm tanár. A legteljesebb közönnyel, elutasítással találkozik, amidőn vesszőparipájaként a műszaki rajz magas színvonalú megtanításáért küszködik iskolájában. Ahol a második idegen nyelv bevezetését már fontolgatják esetleg, de azért a nyelvért, amely a munkásnak kenyeret ad, még nem emel szót senki. A szakközépiskolai igazgató panaszát is ide citálhatnám: az első osztályban fél-háromnegyed tanévig is eltart, amíg a különféle módszerekkel matematikára oktatott (és teljeKerecsenden, a régi iskola kertjében nagy most a sürgés-forgás. És így is marad még legalább egy esztendeig. Megkezdődött ugyanis az új, négytantermes iskola építése, amihez sok társadalmi segítőre van szüksége a tanácsnak. Márpedig az önkéntes munkát senkin sem lehet úgy számon kérni, mint amiért szépen megfizet valaki. Persze, senkit nem érhet szó a dolgok ilyetén alakulása miatt. Már csak azért sem, mert április közep>e táján az Aranykalász Termelőszövetkezet gépei és a környékbeliek legalább száz köbméternyi földet megmozgattak az iskolaépület alapozása alkalmával. Két-há- rom héttel később pedig jött a folytatás, amikor is a központi fűtés kazánházának alapját ásták ki a falubeliek. Most meg itt az alapbetonozás, amihez jószerint csupán anyagot biztosít a tanács. Hogy mibe kerül az annyira hiányzó négy iskolaterem, az új építmény? Jesen mást is tanult) nebulókat „szintre hozzák”. Aztán lányom hazahoz egy létrát, hogy fokait mi, szülők rögzítsük valahogy az oszlopokba. Ez még nem nevetséges önmagában; de tessenek elképzelni egy 15 centiméter magas létrát, 11 centiméter széles fokokkal... Nem szakemberként félő volna általánosítani azt a tapasztalatot, hogy a gyakorlati szempontok nem eléggé hatják át általános iskolai oktatásunkat. Az csak érzésem lehet, amelyet pusztán saját sorsom igazol, hogy érettségizett koromig egyetlen élményt sem adott nekem 12 évi iskolám, amikor én magam létrehoztam volna valamit. Megtanultam ugyan feladatokat megoldani. De újat, még nem létezőt létrehozni — nem. Jövendő embertársaimmal szót érteni — nem. Együtt munkálkodni egy olyan célért, amely több, mint az egyes ember által elérhető — nem. Szóval, amit úgy lehetne hívni: élettapasztalat, nem kaptam útravalóként. Nem általánosítok, lehet ez személyes pech is. De a japán pedagógusok, akik a megyét járva egy helyütt felhalmoztatták mindazokat a tankönyveket, amelyekkel egy általános iskolás találkozik, udvarias mosolyuk mögé bújva megkérdezték: tényleg meg lehet azt tanítani? Ebben a kupacban minden fontos, minden nélkülözhetetlen ismeret? Valóban szükségesek ezek a munkafüzetek, amelyeket egyetlen gyerek egyetlen egyszer kitölt, aztán el lehet dobni? Nem túl drága módszer ez egy kötelező gyerekenciklopédia helyett? Továbbra sem általánosítok, de félő: a japán ipar hatékonysága igazolja e kérdéseket, amelyek a mi oktatásunk hatékonyságát kérdőjelezik. Tudom, e tömegtermelésre berendezett iskolakombinátok — a gyöngyösi Kócsag úti oktatási központban háromezernél (!) több a tanuló — nem tudnak egyik napról a másikra átállni egy olyasfajta oktatási módra, amelyet a gyakorlat követelményei hatnak át. Ha másért nem, a pedagógusok személyi adottságai és a demográfiai hullám tetőzése miatt sem. Ne feledjük: a ma működő tanárok harmada levelezőn szerezte oklevelét, jó részük tehát nem rendelkezett a nappali tagozathoz szükséges felvételi követelmények mindegyikével. Az is tény, hogy az egri főiskola pótfelvételijére jelentkezők — (több mint kétszázötven fiatal!) — kétharmada nullás felvételi dolgozatot írt! És erre nem adu, hogy a pedagógus-fizetésemelések jó másfél évtizede mindig csak az átlagos magyar jövedelemhez való felzárkózást biztosítják. E fizetésből családot fenntartani, lakást venni egyszerűen nem lehet; ez realitás. Mindaddig viszont, amíg kiemelt fizetés nem díjazza a termelőlenleg nyolc és fél millió forintra taksálják a beruházás értékét, de már úgy számolnak a vezetők, hogy átadásra lesz az tízmillió is. ★ Még szerencse a gondok közepette, hogy a korábbi esztendők létbizonytalansága után tavaly, meg azelőtt tisztes nyereséggel zárt az Aranykalász Termelőszövetkezet, amely főként gabona- termesztésre és állattenyésztésre rendezkedett be, így aztán egyre több segítséget, anyagi támogatást tud nyújtani a Kerecsendet, Demjént egyaránt érintő közös feladatok megoldásához. És nincs is egyedül, ha a zsebbe kell nyúlni, vagy netán kétkezi munkával, különböző technikai felszereléssel kell felsorakoznia. Nincs, mert megerősödött a Heves megyei Finommechanikai Vállalat erők termelőjét, nemigen áramlanak a legtehetségesebbek a tanári pálya felé. Nem adu ez igazán, de érv. Csak akkor lehetne adűvá, ha volna miből finanszírozni a célt. Marad tehát a költségek nélküli cselekvések lehetősége. Lenyesni mindazt a tananyagokból, tankönyvekből, amelyek fölös, meg nem térülő társadalmi erőfeszítéseket igényelnek. Éllen- őrizni az általános iskolát végzők felkészültségét. (Gondoljuk meg: az óvodában már iskolaérettségi vizsgálatokat végeznek, a középiskolák egyike sem létezik záróvizsga nélkül!) De épp a legérzékenyebb, a pályát választó korosztály úgy hagyja el az általánost, hogy tudását semmiféle országosan azonos vizsga, minősítés nem ellenőrzi! Hány személyes csalódást okozott már az iskolánként eltérő mérce a továbbtanulásban? Hány iskola kaphatott már utasítást, hogy he buktasson? Mindezeket egy hetedik végén, a pályaválasztás előtt megtartott országos felmérés felszínre hozhatná. Nemcsak az általános iskolai tanár csinálna hiúsági kérdést nebulói szerepléséből; a fogadó középiskola is kapna egy tájékozódási pontot legalább. És még egy, ami szintén gyakorlati igény, és költségek nélkül is teljesíthető. Amit én úgy fogalmaznék: a munka propagandája. Nem igaz, hogy ehhez oktatófilm, kabinet kell: ehhez egy pályájában sikeres munkás szava elegendő. Nem személyzetisek, pálya- választási tanácsadók tudnak a leghitelesebben szólni az esztergályos, a gépkocsi- vezető szakma szépségéről; arról, hogy miért érdemes. Erről azoknak kell szólniuk, bemutatót tartaniuk, akik e harcot az anyaggal naponta sikerrel vívták meg. Naiv dolog? Nem hiszem. Kádár János a legutóbbi pártkongresszuson tartott záróbeszédében azt is mondta: ha fia lenne, aki most választ pályát, ő azt tanácsolná neki, legyen munkás! Mély bölcsességet tartalmazó szavak ezek. Olyanok, amelyeket az eltelt négy év igazolni tudott! A munkás- osztály, általában persze, nemcsak megőrizte elért életszínvonalát. Igaz, többleterőfeszítésekért, de növelni is tudta azt, például a vállalati gazdasági munka- közösségekben. És akkor még nem szóltunk az egyre több munkavállalóról, aki külföldön bizonyíthatja rátermettségét, szakértelmét. Szóval: van, lehet karrierje a munkásnak a ma Magyar- országán! És a ma általános iskolája mindezt nem hagyhatja figyelmen kívül. Ma még keveseké csak az öröm, hogy tudja: e gondolatok már készülő intézkedések is az oktatásügyi tárca illetékeseinél. Nem mind persze; de a realitásoké a jövő. Kőhidi Imre helyi, 3-as üzemegységének a gazdasági helyzete, továbbá harmadik üzemi-társadalmi bázis mindennemű közös gond leküzdésében a Nagyalföldi Kőolajipari Vállalat, amelynek szintén érdeke, hogy demjéni, kerecsen- di illetőségű munkásemberei a lehető legjobban érezzék magukat. ★ Van további problémája is a községnek, habár a közeljövő e tekintetben ugyancsak jóval biztat. Mi okozza a bajt? Voltaképpen az 1972-ben épült út, illetve a vele kapcsolatos öreghegyi „ővárok”, amely gyökeresen megváltoztatta a település vízelvezetési viszonyait. És miért bizakodnak annyi idő múltán mégis a falubeliek? Hosszú utánjárásra Kere- csenden kötöttek ki a Tama- völgye Víztársulat szakemHárom éve vállalt bérmunkát a hatvani Házi, Kézmü- és Bőripari Szövetkezet az NSZK-beli Hohe-cégnek. A munkavállalóknak már, voltak tapasztalataik a tőkés piacon, hiszen korábban a Bohne-trösztnek is végeztek hasonló jellegű munkát. Elsősorban gyermekek és tizenévesek számára készítenek itt szebbnél szebb ano- rákokat, szetteket, kocsikabátokat és dzsekiket. Anyagról és szabásmintáról a német partner gondoskodik, az ösz- szeállítást és a varrást a szövetkezet 60 fős női brigádja végzi. , Egy véletlen találkozás alkalmat adott egy rövid beszélgetésre Irmgard Gleixner kisasszonnyal, a Hohe-cég átvevőjével. A vonzó megjelenésű huszonéves hölgyet manekennek, vagy vállalata reklámjának is el lehetne inkább képzelni, mint „szőrös szívű” ellenőrnek. — Kisasszony, amint értesültem, az ön cége a hazai piacon túl számos — csaknem hetven — országba szállít a Magyarországon készült gyermekholmikból. Mi az béréi, és ahogyan a tanácsiak mondták, egyezség született egy olyan „övárok" építésére, amely végül elviszi a rendre felgyülemlő vizet az új, 25-ös úttól a Las- kó-patákig. És még csak meg sem terhelik e munka költségével a közös tanács kasszáját. A kivitelezéshez szükséges 440 ezer forint egy részét ugyanis a megyei tanács nyújtja felsőbb támogatásként, másik féléről pedig a közúti igazgatóság gondoskodik. ★ Most pedig tegyük fel minden jóra a koronát, éspedig az Eger és vidéke Áfész vállalkozó szelleméből eredően. Aki sokat utazott át Kerecsenden, láthatta évről évre: mint romlik, pusztul a Fő utcai üzletház, illetve a sarki vendéglő, amely hajdan nemcsak szebb napokat, hanem jobb közönséget is látott. De ki megy be szívesen bárminő kopott keresönök és a többi ország vásárlóinak véleménye az itt készült termékekről, milyenek a partneri kapcsolataik? — Csak elismeréssel szólhatok az itteni tevékenységről. Eddig semmiféle reklamációt nem kaptunk sem az NSZK-ban, sem máshol. Hatvanon kívül még Solton, Budapesten, Bonyhádon adtunk hasonló megbízásokat, de a Heves megyeiek végzik leg- kifogástalanul a dolgukat. Pontosak és megbízhatóak. Havonta átlagosan háromezer készruhát szállítunk el innen. .. A két vezető egyébként több ízben találkozott egymással. A hatvani elnökasszony meglátogatta kinti üzemeinket is. Azon túl egy gépsort kölcsönöztünk, s kezdetben több technikus tartózkodott itt hosszabb-rövi- debb ideig, mintegy megkönnyítve a hazaiak munkáját. — Egy személyes érdeklődés: hogyan lett külföldi átvevő? Ha jól tudom, ez nem könnyű feladat, hiszen hónapokig távol van hazájától? — Jómagam is technikus vagyok, több éves gyakorlatkedésbe, ki tér be ebédezni, reá egy korty bort hörpint- ve, valamely ragyavert kocsmahivatalba ? Csak az igénytelen, csak a menthetetlen korhely. Emiatt döntött tehát az egri áfész az üzletház és a vendéglő teljes felújításáról, amely a múlt esztendőben el is kezdődött nem csekély anyagi ráfordítással. Most pedig már az újranyitás küszöbén állunk, hiszen ahogy a kivitelezők ígérik, májusban nyithat az üzlet, az étterem. Ezzel Kerecsend olyan modern, nagy forgalomra számító üzleti központhoz jut, amely bizonnyal minden igényt kielégít. Olyannyira pedig, hogy a tanácsi vezetők reményei szerint a vendéglői rész besegíthet a gyermekétkeztetésbe, ami pillanatnyilag még nem megoldott kérdés a községben. Legalábbis nem olyan mértékben, nem olyan színvonalon, ahogyan a helyi szervek szeretnék. (moldvay) tál rendelkezem, jól ismerem a kinti követelményeket és elvárásokat. Így bármikor segítséget nyújthatok. Sokan vagyunk olyanok, akik kellő tapasztalattal, szakmai jártassággal segítik a külföldi munkavállalókat. Én Magyar- országot választottam, de őszintén mondhatom, nem bántam meg; sőt, elkezdtem magyarul tanulni, hogy szorosabb barátságokat alakíthassak ki. — Úgy vélem, ennek különösen a hazai fiúk fognak örülni. Nevetve kivágja magát: — A múltkoriban találkoztam Hatvan város vezetőivel, s ők is megkérdezték, hogyan bírom ilyen sokáig távol. Én azt feleltem: ha találnak egy fiút, akiről úgy gondolják, hozzám való. mutassák be. Szívesen megismerkedem vele... Hogy lesz-e német—magyar házasság, az a jövő kérdése, ám az már biztos, hogy a Hohe—Hatvan „együttélés” tartósnak ígérkezik. S eredménynek ez sem utolsó. S. T. Kerecsendi szilánkok Hatvanezer szilíciumszelet évente Minőségdíjas cipők Nemzetközi díjat nyertek a szigetvári cipőgyár kimagasló minőségű termékei: a spanyol kereskedelmi kamara a Baranya megyei vállalatnak is odaítélte a XII. Kupa a minőségért elnevezésű trófeáját, amellyel 19711 óta minden évben a világ ipari exporttermékeinek legjavát részesítik megkülönböztetett elismerésben. A szigetvári női divatcipők nemzetközi mércével méri kiváló minőségét tanúsító védjegy viselésére is jogosító márvány-bronz kupát május végén Madridba veszi át Horváth József, a vállalat igazgatója. A szigetvári cipőgyár az idén egymillió hétszázezer pár divatos női lábbelit, szandált, cipőt és csizmái készít.
