Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-22 / 118. szám
4* NÉPÚJSÁG, 1984. május 22., kedd Játék, több tételben Életünk nemcsak örömökkel, sikerekkel fűszerezett, hanem gondokkal, küzdelmekkel, megpróbáltatásokkal, bajokkal is tarkított, mégis ragaszkodunk hozzá, mivel egyetlen, meg nem ismételhető, vissza nem varázsolható lehetőség. Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódtak A látogatók című hatrészes, francia sci-fi- sorozat írói, amikor a Négy Bolygó Birodalmából Földünkre vetődött szuperértelmes lények képviselőivel megfogalmaztatták, hogy világunk a létformák legcso- dálatosabbika. Itt ellentétes erők csapnak össze, viaskodik a Jó és a Rossz, de teret nyer a Szépség és a Szerelem. Ehhez viszonyítva más civilizációk tökéletessége a tömény unalom. Csoda-e, ha a hozzánk tévedt vendégek csak ebben a környezetben érzik jól magukat? Ez bizony csalóka, önámító, hazug érvelés. Fel is bosszantotta a tudományosfantasztikus irodalmat kedvelő nézőket. Szerencsére csak a befejező egység émelyítően sziruposra formálódott záró tíz percében. Addig viszont — ezt kár lenne tagadni —önfeledten szórakoztunk, élveztük a fordulatosra mintázott fantáziajáték minden pillanatát. Köszönhető ez a rafinálton, a bravúros ügyességgel tető alá hozott forgatókönyvnek, a lendületes, a jó ritmusú rendezésnek, s a csak dicsérhető színészi tel- jesítményeknek. Épp ezért kár, hogy ez a jól megválogatott, szervezett és irányított stáb egy hamis eszmekor szolgálatába szegődött. Nevüket hiába keressük a Rádió- és Télevízióújság- ban, a műsorösszeállítók ugyanis nem tartották fontosnak közzétételüket. Fura ítélet, igaztalan minősítés, hiszen, ha ennyire következetesek lennének, akkor a programok zömének — különösképp az utóbbi vérszegény szellemi kínálat idején — még a címét sem illene közölni. (pécsi) Egy westernhős — ma Eltűntek már a régi vadnyugati élet rekvizitumai, nem dörög olyan szorgalmasan a colt, sokezres marhacsordákat sem hajtanak át a pusztaságokon. A telepesek unokái azért még farmerben járnak, s éppolyan rettenthetetlenek, mint elődeik voltak. De hogyan bizonyítják ezt, a férfiasságnak milyen újabb szimbólumát lehet találni a hatlövetűn kívül? A négykerekű „fegyver”, az autó teremt lehetőséget arra, hogy a modem kor benzinszagé cowboyai összemérjék erejüket és bátorságukat. A Forró futam című amerikai kalandfilmben erről láthattunk egy példát, a westemfilmek minden műfaji sajátosságának megfelelően építették fel a történetet, de a mára hangszerelték át. Egyébként minden hagyományos fordulat megfigyelhető volt: az önbizalma teljében lévő ellenfél, a magányos hős, akit a hozzá hasonló kisemberek támogatnák, a korrupt seriff, a szerelem, a szinte lehetetlen körülmények között megszerzett győzelem. Csak hát valahogy szürkének tűnt ez az egész, hiába fondorkodtak a gonoszok, jópofáskodtak a rokonszenvesek: a vadnyugati erények nem bizonyultak időállónak. Egy pisztoly fényesre tisztított agyán köny- nyebben visszatükröződhetnek az „értékes” tulajdonságok, mint egy bonyolult és sokféle autóroncsból össze- eszkábált kocsin. A néző legfeljebb bosz- szankodott, vagy mosolygott, hogy milyen naiv mesével akarják „megetetni”, miféle technikai ördöngösséget találnak ki a főszereplők és milyen sablonokat igyekeznek az alkotók átcsempészni a tegnapból a mába. Az autó persze, valóban veszélyes eszköz, mint a legutóbbi hazai példa is mutatta: még olykor a versenypályán is. Nem tanácsos hát utánozni a filmbeli figurákat, különösen a közutakon... ! (gábor) Megyei döntő Egerben Szövetkezeti szavalok a pódiumon (Tudósítónktól) Immár ötödik alkalommal rendezik meg az országos szövetkezeti szavalóversenyt. A megyei döntőre vasárnap délelőtt kerül sor a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Már hagyomány, hogy a szövetkezeti dolgozók a szövetkezetek támogatásával működő művészeti csoportok tagjai — különösképpen az irodalombarátok — évenként találkoznak, szerepelnek egymás és a szakmai zsűri előtt. A vasárnapi fordulót a helyi versenyek előzték meg. A több mint háromszáz résztvevő közül, ide negyvennégyen jutottak el. Nagy Andor, a bíráló bizottság elnöke, főiskolai docens, záróbeszédében így fogalmazott: — A versenyzők felkészültsége emlékezetessé tetté délelőttünket. Öröm, hogy nemcsak lírai hangvételű verseket hallottunk, hanem — a versenykiírásnak megfelelően — mosolyoghattunk a tréfás meséken, humoros, szatirikus, olykor groteszk történeteken is. Különös jelentőségű a szövetkezetek kezdeményező készsége amely sokakat irányít az irodalom felé. A zsűri elnöke a rövid szakmai értékelés után átadta a területi döntőre továbbjutottaknak azokat 2z egyedi kivitelezésű okleveleket, amelyeket Dudás József készített. A verseny első helyezettje, Tóth István — nem kis meglepetésre — saját költeményét adta elő: I — Harmincéves vagyok, és az Egri Csillagok Termelőszövetkezetnél dolgozom. Szabad időmben fáradságűzőként tanulok verseket, novellákat. Nagyon vonzódom az irodalomhoz, de úgy helyesebb, ha művészeteket mondok. Talán ezért vannak írói ambícióim is. A területi vetélkedőn rajta kívül a következők képviselik majd szűkebb hazánkat: Hornyák István, (Sulyás Tünde, Benedek Gabriella, Tűzkő Erika, Kalmár Bence, Berecz Piroska, Vasas Sándomé, Borbély György- né és Nagy Lajosné. Kürti Péter „Négyszemközt“ a közönséggel Másodszor kerül megrendezésre Gyöngyösön az országos monodrámaszemle. A gazdag program azt bizonyítja, hogy érdemes volt évekkel ezelőtt kezdeményezni az összejövetelt: kiváló művészeink újabb ösztönzést kaptak arra, hogy önállóan vállalkozzanak a fellépésre. Ez a forma újabb és újabb híveket szerez magának, bizonyítva életképességét, fontosságát. A színház a kezdetektől fogva arra törekszik, hogy megmutassa szenvedélyeivel, indulataival együtt az embert. Azt, aki dacol isteneivel. szembeszáll végzetével. Az ókori görögöknél, ahol Thalia, a műfaj múzsája megszületett, már megtaláljuk nyomaikat az egyszemélyes drámának. A színésznek a kórus felelgetett, így jött létre a dialógus, majd így alakult ki a több szereplőt felvonultató darab. A későbbiek során is nagy jelentősége volt a művészek közül a legjelesebbnek, aki személyiségével, stílusával meghatározta a többiek játékát. Nem is olyan régi a rendezők „egyeduralma” a művészeti ágban, s talán ez váltotta ki a színészek törekvését az önálló megnyilatkozásra, darabírásra, rendezésre. Vissza akarják hódítani a „világot jelentő deszkákat”, mivel úgy tudják, érzik, hogy ők belülről látják a drámai helyzetet, közvetlenebb kapcsolatot alakíthatnak ki a közönséggel. Sok példát találhatunk erre a „lázadásra” a mostani szemlén is, a legjellemzőbb, Káló Flórián Egyedül című játéka, amelyet Almási Éva ad elő egy művésztársa emlékére. Természetesen ez a harc rendező és színész között csak képletesen értendő, hiszen mindnyájuk közös törekvése a jó előadás, a siker. Ezen a szemlén most arra is választ kaphatunk, hogy az egyre jobban tért hódító forma mennyire találja meg a közönséget, az emberi élet szélsőséges helyzetei, amelyekben sokszor valójában is egyedül maradunk, mennyire alkalmasak általános konfliktusok bemutatására, fontos igazságok közlésére. Számos hasonló kérdést vethet föl a mostani találkozó, amelyek jelentőssé teszik ezt az alkalmat. A szemle választ adhat a monodráma kérdőjeleire. De akármilyen is lesz a felelet, a most szereplő színészek — akik sok színházat képviselnek — már vállalkozásukkal is bizonyították: ez a forma nélkülözhetetlen. Sok sikert kívánunk hát minden fellépőnek, s jó szórakozást a közönségnek. Ritkán fordul elő Heves megyében, hogy ennyi érdekes előadás kerüljön a nézők elé. Így hát még nagyobb az örömünk, hogy gyümölcsözőnek bizonyult a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ kezdeményezése. (Fotó: Szántó György) A MEGYE LEGNAGYOBB MOZIJA Piedoné-val — és nélküle! Amikor Búd Spencer és barátai megjelennek a mozivásznon, megsokszorozódik a jegypénztárak bevétele. Az üzemvezető irodájában is nagy a nyüzsgés. Ismerősök hada hitetlenkedik: „Tényleg nincs már jegy a Kincs, ami nincs című filmre?” Kiss Lajos, az egri Vörös Csillag mozi vezetője tizedszer. huszadszor, talán századszar válaszolja ugyanazt: „Nincs”. A „Kincs, ami nincs” kasszasiker. Kilencven perc verekedés. Az emberek felüdülni jönnek erre a filmre. Nagyokat nevetni, gondokat felejteni. Jó. hogy a mozi ilyet is nyújt. De ennél többre hivatott. Akárcsak a könyvtár. a múzeum, a színház — ez is közművelődési intézmény, nemcsak szórakozta* tó-centruim. — Jó, hogy nagy a forgalom — mondja Kiss Lajos —, de igazán én is annak örülnék, ha nemcsak Piedone hozna telt házat. Ehhez viszont szemléletváltozásra lenne szükség Felismerhetné mindenki, hogy a film egy önálló művészeti ág, amelynek külön nyelve van. Ezt a nyelvet az iskolákban alig-alig tanítják. De a probléma gyökerei mélyebben vannak. A legtöbb tanár nem ért a filmekhez. Nem is érthet, hiszen moziba sem jár. Látom, hiszen naponta itt ülök. Az is elgondolkodtató viszont, hogy egyetlen apa sem bünteti azzal a gyerekeit, hogy elzárja előlük a könyveit, nem engedi őket kiállításokra, de azt még ma is gyakran halljuk: „Ha... nem mehetsz moziba!” — Ahhoz, hogy a filmeket megértsék, nyilván olyan olyan mozikra is szükség lenne, amelyek a film-nyelvtanórákra is alkalmasak. A „Vöcsi” nehezen sorolható ide... — Az egész magyar mozihálózat korszerűtlen. Jó volna egy olyan intézmény vezetőjének lenni, amelynek nagytermében a .közönségfilmeket” vetítenénk, s ezzel egyidőben kis kamaratermekben elégítenénk ki a rétegigényeket. A meglevő vetítőhely erkélyén szerettünk volna mozipresszót nyitni. Kívánságra a film közben italt, édességet szolgáltunk volna fel. Az egészből nem lett semmi. Szükségünk van arra az ötven helyre, amelyekről le kellett volna mondanunk, és technikailag is kivitelezhetetlen a dolog. Az NDK-ban hangszigetelő üveget emelnek az ilyen teraszok elé. A nézőteret elzárja a kanálcsörgés zajától, a vetítővászon mégis tisztán látszik. Magyarországon egyetlen cég sem vállalta el az üveg elkészítését. Az már csak ráadás, hogy pénzünk sem létt volna rá. A tanács és a Mozi üzemi Vállalat anyagi lehetőségeiből csak a külső felújításra futja. Az is öröm, hogy végre korszerű a fűtőberendezésünk, s a szellőzés is megfelelő. Tehát ezen a nyáron már nem kell izzadni megyénk legnagyobb mozijában. Most is kopácsolnak a mesterek. A külső rekonstrukció június közepéig tart. Lehet, hogy befejezése előtt be kell zárnunk egy hétre. — Milyennek tartja az idei filmkínálatot? — Abból a szempontból jobb, mint korábban, hogy egyre inkább kezdenek elmosódni a „könnyű” és a „művészfilmek” közötti különbségek. Legalábbis a magyar alkotások esetében. Jó példa erre a „Te rongyos élet”. Ügy volt értékes, hogy „nem műértők” is jól szórakoztak. — A Vörös Csillag bemutató-mozi, mégis az országos premier után elég nagy késéssel érkeznek ide az újdonságok. .. — Ezen sokat nem tudunk változtatni. Az országot körzetekre osztották, eszerint utaztatják az egyes kópiákat. Lehet, hogy mi nem a legjobb körzetben lakunk. A .késés” így sem több egykét hétnél. — Mi a helyzet a filmklubokkal? — Igazán jól csak a főiskolai klub működik. Rendszeresen vetítünk a vendéglátóipari szakközépiskolákban. váltakozó sikerrel. Hagyománya van a — most már az Ifjúsági Házban működő — Dobó-filmklubnak. — Az Ifjúsági Ház működése hogyan hatott a „Vörös Csillag” forgalmára? — Hátrányosan. A nonstop rendezvények sok csellengőt hódítanak el. Ez jó. Persze, nem a bevételünk szempontjából. A Prizma mozi egészséges konkurencia. Fájó pontunk viszont, hogy a filmmúzeum hozzájuk került. Nálunk ennek hagyománya volt, és kétségtelenül komfortosabb környezetben tartottuk a vetítéseket. Nem is értem, hogyan tartozik ez az Ifjúsági Ház profiljához... ! Ezek a változások sajnos, minket a konzervatív értelemben vett mozi irányába fordítottak, nyüzsgő, útkereső népművelési fórum helyett. Szabó Péter Dúsa Lajos: Vasárnap délelőtt Apró ember, félig régi hasonmásom baktat hallgatagon mellettem. Nap süt, incselkedő szél emelgeti a nők szoknyáját. Éles a fény, túl éles még a téli derengéshez szokott szemeknek, csak hu- nyorgunk gyanakvón, mint a tél utolsó utóvédéi. Próbáló idő a tavasz eleje a magamfajta vasárnapi apukának is. Egy ötéves férfi feltétlen bizalma már egymagában is vallatólámpa, s ráadásul itt a tavasz, soksok új asszonyi nappal. Hunyoroghatok, de előbb-utóbb vallani kell. — Apu, vegyél nekem valamit! — Mit, kisfiam? Csokit? — Nem, nem azt. — Kólát? — A, nem. Nem kólát. Ilyen ez a valami. Csak az biztos, hogy kell. Persze, amíg kellően fiatal az ember, addig könnyebb a valamiket kitalálni. Ismerlek, fiú. Négykerekű petrolkanca kell neked. — Autót veszünk. Felcsillan a szeme. — Azt! Skodát. Piros Skodát! Fordulunk a bazár felé, az vasárnap is nyitva van. Ott áll a sarkon az üvegbódé és valamikkel telisteli csillog-villog, mint egy ki- rettyintett leányzó. Jó neked, kisöreg. Itt van a világ, benne a mesebeli pavilonok, és persze, jóságos nénik ülnek az ablakoknál. Lám, most is kiperdül hozzánk a néni, akár a múltkor, és gügyög hozzád. Te ezt nem szereted, félrehúzódsz, még nem tudod, hogy a néninek mást jelent a valami. Ahogy lehajol hozzád, bizony ezen a pozítúrán is látni, hogy nemcsak a lelke érett meg az anyaságra. Pedig a valami még ennél is bonyolultabb. Nem fér el egy bódéban, de még egy áruházban sem, egyre na- gyob lesz, és egyre távolibb. Eleinte csak várjuk-várjuk, aztán keressük mindenfelé. Közben a jóságos és gügyögésre hajlamos nénikről kiderül egy és más, a világról is, rólunk is. Node a valamiről. .. — Apu, vegyél te is egy igazi Skodát! Beleülünk, és elmegyünk Pestre. — Nem veszek, kisfiam. Az autó nekem nem valami. — Tessék? Mindig tessékezik, ha nem érti, hogy milyen új ravaszságot eszeltek ki neki. — Az autó nem valami. Az autó csak autó. Most nem szól egy szót sem, valószínű, hogy csalódott bennem. Kicsit töpreng, aztán csak megkérdezi. — Te is valamit akarsz venni? — Igen, valamit. Igaz, én nem venni akarom, csak csinálni, de ez most még nem számít. Az a fontos, hogy én vagyok Valami Apu, és te vagy Valami Peti. Ez tetszett. Ahogy az arca földerül, azon látszik. Melegen süti a hátunkat a nap, jövetben le kell venni a kabátunkat. Egy lépcsőházból csupa fodros mama lép ki csupa fodros kislányával. Egyforma, vakítóan fehér báránybőr mellénykéjük van, kellemes illatot libbent felőlük a szél, ahogy átmennek előttünk a járdán. A fizetésem talán elég lenne a nő kozmetikumaira, elegáns krokodilbőr cipőjére és táskájára. Habár a táskára már nem biztos. Node, ez mit sem von le a fodrosok varázsából. Teljes maradna férfiúi csodálatunk, ha nem hallgatnánk végig a ház előtt a kocsiba beszálló kislány nyafogását. — Tejszínhabot is akarok, csokit is akarok, kólát is akarok... Anyúúú! Azt a nagy hajasbabát is akarom! A fiú még visszafordul a fodrosok felé, aztán egy nagycsoportos óvodás férfi öntudatával ítélkezik. — De buta! Mit lehet erre mondani? Két komoly férfi ballag tovább a vasárnap délelőtti napsütésben. Egy hét...
