Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-08 / 83. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. április 8., vasárnap 1. Vásárolni tudni kell Ipari szövetkezetek - belföldi piacra Otthon is megtalálják számításukat Vidéki Ferencné a tapétázáshoz készíti elő a karnisokat Ezen a modern j berendezésen készül az abroncsok újrafutózásá- hoz szükséges gumicsík (Fotó: Szabó Sándor) Milyen a magyar vásárlása modell? A szakemberek szerint a háziasszonyok elaprózzák a beszerzést, módszerük gazdaságtalan. Kifizetődőbb, ha rendszeresen, egy hétre állítják össze az étrendet és előre bevásárolnak. Gondos tervezéssel jobban takarékoskodhatnak a pénzükkel, mivel a gyors döntések, általában ráfizetésesek. Előrelátás — Sikerült néhány rossz vásárlási szokáson változtatni az elmúlt esztendőkben, de az áremelkedések miatt ismét a régi hibákat tapasztaljuk — mondja Hoffmann Istvánná, a Közgazdaságtudományi Egyetem piackutató tanszékének docense. Sokan újabb árdrágulástól tartva bizonyos árukból a szükségesnél lényegesen többet vesznek, míg mások kénytelenek kedvelt termékeik nélkül távozná az üzletből. Nem csoda, ha ennék következtében a kereslet-kínálat egyensúlya felbomlik: eltorzul az ipart orientáló vásárlási ritmus. Változatlanul áll tehát a tétel: gazdálkodjunk előrelátóan, de nem érdemes hónapokra is elegendő készletet gyűjtögetni. Elavult táplákozási szokások Elgondolkodtató azonban, hogy az emberek jövedelmük jelentős hányadát, 30, illetve 50 százalékát élelmiszerre, további 10—45 százalékát pedig élvezeti cikkekre — kávéra, italra, cigarettára — költik. Tehát lényegesen többet fordítanak élelmiszer vásárlására, mint más országok polgárai, és a fogyasztás szerkezete is korszerűtlen. Növekvő alkoholfogyasztás Élelmiszer-beszerzési szokásaink mellett érdemes az italfogyasztási szokásainkat is szemügyre venni. Kedvezőtlenül módosult az alkoholfogyasztás összetétele az elmúlt időszakban. Néhány éve még a magyarokat a franciákhoz és az olaszokhoz hasonlították, vagyis borivó nemzetek között tartották számon. Ma már inkább az északi népekkel — finnekkel. svédekkel — együtt emlegetnek bennünket, mivel jelentősen megnövekedett. az alkoholfogyasztás meny- nyisége és ebben is az égetett szeszé. Ugyanakkor fokozódott a sör iránti kereslet is, amit egyre inkább a tömény alkohol kísérő italaként tartanak számon. — Magyarországon provokatív az italkínálat — vélekedik Hoffmann Istvánná — A Közértek polcainak mintegy 20—25 százalékán alkoholos italokat találunk. Jó lenne, ha kultúráltan, de a jelenleginél bonyolultabban, csak meghatározott boltokban juthatnánk hozzá a tömény alkoholhoz. Az ésszerűség azt diktálja tehát, hogy költsünk kevesebbet élelmiszerre, alkoholra és más élvezeti cikkekre. A statisztikai adatok szerint ugyanis ezekhez képest elenyésző az az összeg, amit ruházkodási cikkekre fordítunk. Az áremelkedés egyik hatása például, hogy köny- nyebben lemondunk az ízléses, divatos ruhákról, cipőkről, de gyomrunkat nehezen fosztjuk meg a megszokott élvezettől. Egy-egy nagyobb beruházás előtt rendszerint mérlegeljük vajon megengedhet- jük-e magunknak, hogy terveinket valóra váltsuk? Nem sínyli-e meg a háztartásunk, ha tetemes összeget adunk ki bútorvásárlásra, vagy korszerű háztartási gépekre ? Tartós cikkek — részletre A lakással, kocsival és más tartós fogyasztási cikkel rendelkező kis létszámú családokban valószínűleg kevesebb gondot okoz egy-egy nagyobb beruházás. Ám a többgyermekesek, vagy albérletben lakók helyzete már korántsem ilyen egyszerű. Ilyenkor szükséges a leleményesség és valameny- nyi lehetőség számbavétele. Részletvásárlással például megszerezhetők azoknak az áruknak jó része, amelyek egyre kevésbé nélkülözhetők. Leggyakrabban a televízió, a magnó és a hűtő- szekrény vásárlásakor választjuk a törlesztéses formát. A részletfizetés ugyan hosszantartó kiadási kötelezettség, mégis az a család gyarapszik jobban, amelyik él ezzel a módszerrel. Valójában ez is tervezés. Az áremelkedések nadrágszijösz- szehúzó hatásait könnyebben vészelik át azok, akik céltudatosan terveznek. Cs. I. A hatvanas években a falvak lakói általában a helyi termelőszövetkezetben vállaltak munkát. Érthető, hiszen településükön nemigen adódott más lehetőség. Később vidéken is megkezdődött az ipartelepítés. A decentralizálás következtében erre az időre tehető, hogy a nagyobb fővárosi gyárak, üzemek és szövetkezetek vidéki telephelyeket létesítettek. A falu örömmel fogadta ezt, mivel új munkalehetőségek kínálkoztak, s a kereset is csábító volt. Hatvan környékén például több olyan ipari szövetkezet működik, melynek Budapesten van a központja. Közülük kettőt kerestünk fel a minap, hogy az ott dolgozók tevékenységéről, életéről, munkakörülményeiről beszámoljunk. A Meteor Vas- és Fémipari Szövetkezet zagyva- szántói telephelyén ötvenkilencen dolgoznak. Döntő többséggel lányok, asszonyok. Az egy főre jutó éves termelési érték egymillió 84 ezer forint, ezzel meghaladják a környező munkahelyeken számolt teljesítményt. Lakásfelszerelési cikkek, elsősorban különböző méretű és kivitelű függönykarnisok, törülközőtartók, fogasok, előszobafalak gyártására vállalkoztak s itt készülnek az állványos vasalódeszkák is. — Termékeinknek biztos a piaca, mi mégis úgy véljük, érdemes volna partner- kapcsolatot kiépíteni Heves, Borsod, Nógrád és Szolnok megyék építőipari vállalatával — mondja Tóth Tibor telepvezető. — Az építők ugyanis például függöny- karnisokkal felszerelve adják át a lakásokat, ám ezek többsége nein valami tetszetős. Mi öntapadós tapétával bevont, két- és három- sínes karnisokat tudnánk ajánlani. Sőt, az is járható út, hogy komplett előszobafalakat, a fürdőszobában törülköző- és kendőtartót, piperepolcot és tükröt találjanak a lakók a beköltözéskor. Ezek az apró, ám nélkülözhetetlen cikkek különösebben nem drágítanák a lakásokat, jóllehet az ízlésbeli különbségekkel számolnunk kellene. A zagyvaszántóiak termékei valóban szépek, a vásárló egyébként is ezeket kapja az üzletekben. Elgondolásuk ésszerű, hiszen az új lakástulajdonosoknak így nem kellene magukra vállalniuk a beszerzés gondját, Évente négyszázezer méter karnis, kettőszázezer törülközőtartó készül itt. A szálakban érkező alapanyagot olyan méretben rendelik, hogy a darabolás után ne maradjon hulladék. A szövetkezet telephelyén nemrég adták át az új műhelycsarnokot. A majd ide beállított — a kamisgyár- táshoz szükséges célgépsor segítségével termelékenyebb lesz a munka. A szociális feltételek javítása érdekében készültek el az új öltözők és fürdők. A műhelyekre is ráfér már a felújítás csakúgy, mint a tetőszerkezetre, vagy a térburkolatra. Ezekre a munkálatokra is sor kerül az idén, s befejezik az épület homlokzatának rekonstrukcióját is. ★ Lőrinciben hagyománya van az iparnak, hiszen a hatvanas évek elején a településen még mélyművelésű bánya működött. Amikor bezárta kapuit, a dolgozók síhelyezéséről kellett gondoskodni. Nem véletlen, hogy 1964-ben éppen itt hoztak létre egy gumiipari üzemet, mely jónéhány éve már a DUNAPLAST Műanyag- és Gumiipari Szövetkezet nevet viseli. Az országban egyedül itt gyártanak különböző típusú ipari tömlőket, melyek járművekbe, például Ikarus-buszokba, Rába-von- tatókba beépítve külföldre is eljutnak. — Tavaly a legmagasabb árbevételünk összesen 83 millió, a gumiabroncsok újrafutózásához szükséges gumi félkész-keverékekből adódott — tájékoztat Csorna László telepvezető —. Ez alig kevesebb, mint a kezdeti összes termelési érték. Gumilamezből ötszáz tonnányi, műanyaggal bevont kerítésfonatból pedig 350 ezer négyzetméternyi hagyta el a gyártósort. Az elmúlt évi összes termelési értékünk 196 millió forint volt. Az idén kétféle terv készült. Az ^úgynevezett minimum 207, míg a másik 235 miliőt irányoz elő, miközben létszámcsökkenéssel számol. A szövetkezet bérei ugyanis nem túlzottan csábítóak, bizony a három műszak, a munkakörülmények sem vonzóak. A feszített tervett csak a műszaki színvonal emelésével tudják teljesíteni. — Az elmúlt évben 68 millió forintos bankhitelt kaptunk — mondja Csorna Lászlót. — A pénzt a fél-- kész gumikeverékek gyártásának korszerűsítését szolgáló gépsorok vásárlására fordítjuk. A termék iránti kereslet nő: tavaly 1600 tonnát adtunk el, az eddigi rendelések szerint 2500 tonnát kell gyártanunk. A mintákat rendszeresen vizsgálja az OGV Központi Minőségellenőrző Intézet. Az eredmény szerint az alapgumival új- rafutózott abroncsok további 40—50 ezer kilométer teljesítésére képesek. Természen foglalkoznunk a gondolattal, hogy ne félkész-terméket értékesítsünk, hanem helyben vállalkozzunk az új- rafutózásra. A feltételek megteremtése azonban pillanatnyilag még embrionális állapotban van. A hazai piacon kelendő az itt készült műanyaggal bevont kerítésfonat is, ám a hozzá szükséges 2 milliméteres lágyhúzal gyakran szerepel a hiánycikklistán. A szövetkezet évi 1200 tonnát rendel, ezt a mennyiséget azonban hiába várják. Egyéb alapanyagokkal nincs különösebb gond, legfeljebb a beérkezés nem ütem szerinti, ami a készletgazdálkodást nehezíti. Nemsokára itt is építkezésbe fognak, a beruházások elsősorban az infrastruktúrát fejlesztik. Sor kerül a telepen belül, illetve a bevezető közlekedési útak felújítására, a szennyvíz elhelyezés körülményeinek javítására, s bővítik a raktárát is. Mindkét szövetkezet kevés embert foglalkoztat, s viszonylag magas termelési értéket állít elő. Dolgozói helyi lakosok, akiknek nem kell már ingázni, hogy az iparban helyezkedhessenek el. Otthon is megtalálják számításukat. Fazekas Eszter „Az élet addig tart, amíg képesek vagyunk megújulni” Tanár úr, a fáradhatatlan (Fotó: Tóth Gizella) Rendhagyó körülmények között kezdődött találkozásunk Rónai Kálmán gimnáziumi tanárral. Többszöri sikertelen telefonhívás után végül a Gyöngyösi városi Bíróság egyik tárgyalóterme előtt sikerült összefutnunk vele. — Nyugdíjas koromtól egyik új elfoglaltságom az, hogy népi ülnök vagyok — világosít fel az idős, joviális külsejű pedagógus. Talán stílszerűbb, ha egykori munkahelyén, a kedvelt fizikai szertárban beszélgetünk — javasolja. Majd átkísér minket a nagyhírű Berze Nagy János Gimnázium patinás épületébe, amelynek falai között oly sok tudós szellem is tanult, s tanított egykoron. A tanár úr, az idén jubiláló középiskola doyenje itt a városban. — 1933-ban végeztem a pesti Pázmány Péter Tudományegyetem Természettudományi Karán, s mint any- nyi pályatársam, szerettem volna én is a fővárosban maradni. Ám, baloldali nézeteim miatt tanulmányaim befejeztével nem kaptam végzettségemnek megfelelő állást. Korábban ugyanis kiálltam Mód Péter évfolyam- társam mellett, akit kommunista felforgatás vádjával állítottak bíróság elé. Nyolc hónapig „tangóztam”, azaz voltam segédmunkás, nyomdászinas, kifutó fiú, míg végre itt, a Mátra alján sikerült katedrára lépnem. Először csak óraadó, majd később főállású matematika—fizika szakos tanár lettem. Oktatómunkám során tanulóimnak nem csupán száraz téziseket, és elvont törvényeket próbáltam magyarázni a tanári asztal mellől, hanem állításaimat a világegyetem megfigyelhető jelenségeivel, a gyakorlatban is igyekeztem bemutatni. Erre jó alkalmat kínált a csillagász szakkör, amelyet egykori évfolyam- társam, az égitestek hivatásos kutatója, dr. Kulin György is patronállt. Büszke vagyok arra, hogy többek között Zámbori Ottó tanítványom jó nevű magfizikus lett. — Egykori diákjai és kollégái nem csupán, mint tanárt emlegetik, hanem úgy is, mint a szabad idős programok fáradhatatlan, tettre- kész, szervező mesterét. — Fiatal éveim legszebb emlékei fűződnek a nyári táborozásokhoz — válaszolja. A háború után vakáció idején minden évben Bala- tonboglárra, Szárszóra utaztunk, ott vertük fel a sátrakat, amelyeket kölcsönöztünk. Egy idő után ezen a környéken már törzsvendégnek számítottunk. Mihelyt lehetőség nyílt külföldi kirándulásra, osztályommal meglátogattuk a Felvidék tör- történelmi emlékhelyeit. Sétálgattunk a kassai korzón, megcsodáltuk a lőcsei lábasházat, felkerestük Eperjest, sőt a Csorba-tón is csónakáztunk. Ám, évközben sem teltek tétlenül a szabadnapok, tanár kollégáimmal együtt tánccsoportot és énekkart is szerveztünk, és jártuk velük a környék falvait, községeit. 1949-től — egyéb társadalmi tisztségeim mellett — elnökségi tagként dolgozom a népfront mozgalomban. Egyike voltam azoknak, akik javasolták az ország második úttörővasútjá- nak a megteremtését. Nemcsak szakmám a tanárkodás, hanem hivatásom is. Életem legmegkapóbb élménye, az a pillanat — emlékezik vissza, kicsit meghatottan —, amikor tavaly, december 8-án átvehettem az ELTE rektorától ötvenéves aktív pedagógusi munkásságom elismérését, az aranyoklevelet. Ekkor az egyetem dísztermének karzatát megtöltötték régi diákjaim, úgy éreztem, hogy az ő tapsuk is végzett munkám értékítélete volt. Gondolom, egykori osztályaival mind a mai napig személyes kapcsolatot tart fel. — Természetesen. Az egyik érettségizett társasággal például minden év első hónapjának első szombatján koccintunk is a budapesti Apostolok sörözőben. Mind a mai napig nem érzem magam nyugdíjasnak, pedig a nyolcadik évtizedbe léptem. Évközben bejárok a gimnáziumba mindennap, a menzán és a tanulószobán felügyelői munkát is vállaltam. A szabadidős programok szervezésénél számítanak rám a helyi áfész- nál is, s évek óta segítek a tapasztalatcseréknél és továbbképzéseknél. Sőt, tagja vagyok a szövetkezeti döntőbizottságnak. Lehet, hogy sokan azt gondolják, azért nyüzsgök- mozgok annyit, mert kell a pénz, Mi tagadás, jól jön amit kapok, hiszen ötvenévi ■tanárkodás után minden hó közepén csupán 2700 forint nyugdíjat hoz számomra a postás. Ám, nyilvánvalóan nemcsak ezért dolgozom ma is, hanem mert itudom: az élet addig tart, ameddig képesek vagyunk megújulni... So ős Tamás
