Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-08 / 83. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1984. április 8., vasárnap MINDENNAPI NYELVÜNK Memoriter A holt nyelvnek minősí­tett latin nyelv élő hajtásai között számoljuk el annak a latin eredetű szócsaládnak a tagjait, amelyek mai nyelvhasználatunkban is elég gyakran szerephez jut­nak. Szóban és írásban el­sősorban találkozhatunk ezekkel a megnevezésekkel: memória (emlékezet, emlé­kezőtehetség), memorandum (emlékirat, feljegyzés), me- qnorábiliák (erhlékezetessé- gek) stb. Talán meghökkentőnek tetszetik, hogy egy anya­nyelvi ismeretterjesztő cikk­ben sajnálkozunk azért, mert a szócsalád két tagja, a memoriter és a memori­zál már ritkábban jelent­kezik nyelvhasználatunkban. Természetesen az általuk megnevezett cselekvés, és gyakorlat háttérbe szorulása izgat elsősorban bennünket. A latin iskolázottságúak fülének ma sem ismeretlen hangzásúak a memoriter és a memorizál szavak. A fia­talabb nemzedék, sajnos, már nemcsak a latin ne­veket nem ismeri, hanem mind ritkábban hallja és gyakorolja a két latin nyelvi forma magyar meg­felelőit. Iskoláinkban na­gyon háttérbe szorult a memorizálás: bizonyos s^>- vegrészeknek, verseknek könyvnélküli megtanulása, beemlézése. Ma már csak színészeink emlegetik, hogy hivatásuk tisztes kötelessé­ge a lelkiismeretes memori­zálás, s aki nem memori­zál; szövegtudását rövidíti, gyengíti meg. Eddigelé az elavuló mi­nősítéssel szótáraztuk a memoriter szót is. De rit­kán hallhattuk és olvashat­tuk magyar megfelelőit is. Csak elítélő szándékkal és gúnyolódó érzelmi töltéssel emlegettük ezeket a magyar nyelvi formákat: könyv nél­küli, könyv nélkül megta­nulandó szöveg, fejből, kí­vülről, betéve emlékezetbe vésni. Oktatásunkban rossz csengést kapott a memori­ter szó. Ez a szövegrészlet is erről tanúskodik: „A memoriter szinte teljesen kiiktatódott az oktatásból” (Népszabadság, 1984. febr. 25.). Az 1980-as évek elején azonban megtört a jég: egy­re gyakrabban halljuk és olvassuk a memorier és a memorizál szavakat is. 1981- ben megrendezték a me­moriter-konferenciát, s meg­állapították, hogy „a me­moriternek nagy szerepe van az emlékezés és az emlékezet működtetésében” (Magyar Tanítás, 1981. 4. sz.). Üjabban a nyelvműve­lők és az anyanyelvi nevelés szakemberei nyelvhasznála­tában szinte kulcsszerephez jut a memoriter szó is. Vallják és hirdetik, hogy a memoriterek, a memori­zálások nem jelentik az ér­telem nélküli magolást, bif- lázást. A betéve tudott ver­sek és szépirodalmi prózai részletek gazdagítják a szó­kincset, árnyaltabbá teszik a kifejező készséget. A ma­gyar nyelv hete idei köz­ponti témája: Az ifjúság beszédkultúrája. Az elő­adóknak e témakört illető­en is lesz mondanivalója a memoriterek, a memorizá­lás hasznáról. Azt a tévesz­mét is megcáfolják, hogy a könyv nélkül megtanult szö­vegek, a memoriterek az „elmeterhelés” előidézői, le­téteményesei. Dr. Babos József Kapunyitás Ópusztaszeren A téli szünet után újra megnyitotta kapuit az ópusz- taszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark. A történeti múltat idézik a parkban az egykori szeri monostor feltárt alapjai, az előkerült szobrok restaurált másai és más látnivalók. A park skanzenteirületén a szegedi, szentesi, makói ta­nyák és parasztházák, a né­pi építészet remekei állnak. GANDHI, AVAGY Egy kis barna ember Ez a sors elindít bennen egy gondolatsort. Nem is sort, csak egy gondolatot —meg­nyitja a hozzá vezető utat. A megrendülést, a kikíván­kozó érzelmet, hangulatot európai nyelvezetben felold­va szeretném vallani. A rendkívüli, a karizma­tikus férfi alakja már ré­gen benne él tudatomban. Nem azért, mert a hindu filozófia, vagy az indiai élet megannyi rejtélye közelebb­ről érdekelt volna, vagy még inkább, mintha sok-sok irányú európai prakticizmu- som, vagy egyszerűen köz­napi önzésem át tudta vol­na engedni azt a hatást, amely onnan, valahonnan Ázsiából érkezhetett. Abszúrd dolog így euró­pai gondolkodással közelíte­ni az ázsiai lélekhez, Gand­hihoz, akit jószerivel a mai köznapi ember már csak a most vetített filmből ismer­het meg. Ae idősebbek is csak halványan emlékezhet­nek arra a furcsa, sovány „kecskés emberre”, aki vál­lalva megbélyegzését átvezet­te népét a szabadság, az em­beri méltóság felé. Mert sze­rinte ez a kettő valahol azo­nos. Gandhi az igazság felisme­rését közölni tudta a világ­gal. Az, hogy az az emberi méltóság nem bőrünk színé­ben, hanem éppen emberi tartásunkban, erkölcseinkben rejlik, Gandhi küzdelmének idején inkább üres szólam, mint valós tény. Mint aho­gyan még ma sem egészen az, mert az alapigazságok nehezen ültethetők át a gya­korlatba, nagyon nehezen fo­gadják be azok, akiknek a gőg kiváltságokat biztosított, s biztosít. Gandhi az emberi méltó­ságot akarja megszerezni né­pe számára. Az emberi mél­tósághoz vezető út azonban hosszabb, mint az igazság fel­ismeréséé. Egyik dolog az igazságot időszerűvé tenni, kimondani, mások előtt is, hogy a maga teljes egyszerű­ségében értsék. Megint más dolog megtalálni a hozzá vezető utat. Nem volt nagy szónok. Az életírók szerint is csak jó logikával érvelő ügyvéd, aki a jogszabályok keretei között otthonosan mozgott. De szét­feszítette a jogi kereteket ép­pen azáltal, hogy erkölcsi követelményeket tár népe és a világ elé. Minden eddigi tannak a lényegét és folyto­nosságát kérte számon. Környezetet teremtett esz­méinek, abba úgy állította be életét. A lélek, a szel­lem követeléseit elsősorban önmagán kérte számon. Mondhatná valaki: ha egy ember önmaga mércéje, ak­kor tévedhet. Fegyelme, ez az állandó mindenre alkalmassá tévő erő viszont olyan volt szá­mára, mint a tiszta levegő. Engedte az áttekintést. Időt, hangulatot teremt az elmél­kedésre. A fegyelmet, a tar­tásban, látványban itt-ott hangsúlyozható emberi érté­ket hatásosan is meg lehet mutatni anélkül, hogy bárkit is elriasztanának a Gandhi- féle fegyelem nagyságától. Hogy ennek a fegyelemnek hol vannak a határai? Mek­kora a nevelő ereje? Erre egy jelenetet hívok tanul­ságul a filmből. Gandhi fe­lesége halálán van. Szólnak Gandhinak, menne a beteg ágyához. Együttmaradnak ketten. A filmen csak egy néma perc fut végig, aho­gyan Gandhi fogja a haldokló asszony kezét. A fény-ámy- játék jelzi, hogy meg­riadt. Gandhi és felesége egy mozdulatlan éjszakát éltek végig, míg jött az orvos és megállapította a halált. Semmi nem rezzent. De a néző tudja, hogy benn va­lahol óriássá nőhetett az ér­zés, ment ki ne értené job­ban ezt a pillanatot, mint ez az ember, aki minden percben kész áldozatot hoz­ni. Mert erre kötelezi őt fegyelme, mindaz, amiben hisz, amire egész életét, föl­di harcát föltette. Ma talán a film nézői megmosolyogják a lesoványo­dott, magaszőtte ruhájában járó férfit, aki népe olykor kegyetlen öntépésének bűne miatt, vagy csak azért, hogy fegyelmezetlenségüket meg­büntesse, éhezni kezdett. Ezt a büntetést, a halál lehető­ségét szegezte népe lelkének. Tudta — hisz a hindu lel­kivilág ezt úgy kezeli, mint a legvéresebb köznapi való­ságot —, hogyha a nagy lé­lek eltávozik — és ő az — a nép bűnei miatt az ártó istenek bizonnyal lecsapnak rájuk. S valahányszor éppen a milliók értetlensége, lá­zongása miatt akadozott az eszme, az ügy előbbrejutása, Gandhi a nagy fegyelmet kívánó feladatba, az éhezés­be kezdett. Abba az éhezés­be, ami az érinthetetlenek­nek köznapi valóság, a „szent tehenek” árnyékában. S míg vakmerőnek látszó politikájában, s az életben egyaránt szokatlan döntése­it meghozta, sosem a féle­lem késztette őt cselekvésre. S talán ez a legnagyobb ta­nulsága ennek az életnek. Hogy ő sohasem félt. Még akkor sem, amikor lelőtték, legfeljebb szomorú volt, mert tévedett. Gondoljuk végig Gandhi sorsát... Farkas András Költészet napja ’84 A megyei döntő következik Április 11-e, József Attila születésnapja immár 21. al­kalommal ünnepe a magyar lírának. A költészet napja országszerte írók és olvasók találkozóira kínál alkalmat. Az országos eseménysoro­zat megnyitóját a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat szervezésében április 10-én, Lszkázon, Nagy László szülő­falujában tartják. Itt ez al­kalomból a költő lakta egy­kori házban emlékmúzeum nyílik. A hagyományokhoz híven a könyvkiadók több új kö­tetet jelentettek meg erre az alkalomra, s ezeket néhány könyvesboltban szerzőik de­dikálják. A Magvető Könyvkiadó a magyar líra ünnepe alkal­mából ezúttal is kiadja fél- áron népszerű antológiáját, a Szép versek 1983-as köte­tét. Mellette Bertók László és Parancs János műveiből bővítette a verskedvelők könyvtárát, s Kalász László újabb kötete is várhatóan a boltokba kerül az ünnepre. A Móra Ifjúsági Könyvki­adó Móra Ferenc két mű­vével, Radnóti Miklósról szó" ló emlékkötettel, Gazdag Er­zsi gyermekkönyvével, vala­mint két elsőkötetes szerző: Rá ez Péter és Petőcz And­rás munkáival bővítette a kínálatot. A Szépirodalmi Könyvki­adó Horgas Béla. Kárpáti Kamii, Petrőezi Éva, Tóth Judit és Gyóni Gézía kötetét jelentette meg, s Ágai Ag­nes : Minden lehetséges cí­mű könyve is kapható lesi A költészet napja alkalmá­ból az ország több helységé­ben rendhagyó irodalom­órákon Nagy László életút­jától, alkotói pályájáról em­lékeznek meg. A Művelt Nép Könyvter­jesztő Vállalat ilyen rendez­vényt hirdetett Pécsre, Kom­lóra, Szombathelyre, Szé­kesfehérvárra, Szegedre, Le- ninvárosba és Sopronba. Április 11-én, az ajkai mű­velődési központban Nagy László műveiből versmondó versenyt rendeznek. ★ (Tudósítónktól) Április 12-én kerül sor a népmese- és népballadlamon­dók megyei versenyére. A megyei könyvtárban mint­egy 40 fiatal vers- és próza­mondó méri össze tudását. A vetélkedő résztvevői kö­zött egyaránt található óvo­dás, általános iskolai tanuló, középiskolás, szakmunkás, pedagógus, tanácsi dolgozó. A 10 órától kezdődő ver­senyre minden érdeklődőt szeretettel vár a megyei könyvtár és az SZMT köz­ponti könyvtára. Ezen a na­pon szünetel a könyvköl­csönzés. A két legutóbbi elő­döntőiből a következők ju­tottak a megyei döntőbe: He­vesről Szriszi Mária, Kovács Sándor, Arany Tünde, Tro~ ján Márta. Hatvanból: Gu~ lyás Tünde, Tari Klára, Ku- osik Aranka, Oldal Andrea, Bori Mariann, Lukács De- zsőné és Majer Rita. Baranyi Imre Amatőrfilm­fesztivál Vasárnap ér véglet az or­szágos am aftőrfi lm-fesztivál, Nyíregyházán, a megyei és városi művelődési központ­ban. A területi szemléken és az előzsürizésen levetített 244 alkotás közül 37 film é6 4 videoprogram került a mostani döntőbe. A kettőtől hatvan percesig terjedő ve­títési idejű alkotásokat, ame­lyek között egyaránt vannak animációs, játék- és doku­mentumfilmek, nemcsak a díjak odaítélése szempontjá­ból bírálja el a szakmai zsű­ri. Azt is eldöntik, hogy mely filmek képviseljék ha­zánkat a szeptemberben az NDK-beli, Kari Marx-Stadt- ban megrendezésre kerülő UNIGA világfesztiválon. (MTI) III. rész Másnap egész nap szedtük és nyomtuk a hadosztályúj­ságot, s Vaszil Prűdök el­feledkezett Zsuzsáról. Most nem ő volt a legfőbb gond­ja. Pesten egész nap vonul­tak csapataink a cseh­szlovák határ felé. A Du­na túlpartján a 3. Ukrán Front hadosztályai, melyek messze a város alatt átkel­tek a folyón, megkezdték a harcot Budáért, ahol a föld alatti helyiségekben, a mág­nások ódon palotái alatti járatokban a hitleristák és horthysrták elit egységei ás­ták be magukat. Mikor eljött a pihenés ideje, és kettesben maradtak Szaladuhával, Vaszilnak eszé­be jutott Zsuzsa. Páratlan közvetlenségével, vidámságá­val és különösen cigányos fekete szemének tüzével szemmel láthatólag befész­kelte magát Vaszil léikébe. Vaszil nem kivánt és nem várt tőle semmi különöset, de szerette volna látni, sze­rette volna hallani vidám hangját. „Valahogy nem olyan, mint mások’” — gon­dolta. Vaszil Prűdök, mielőtt a hadosztályújsághoz került volna, géppisztolyos, akna­vető, majd felderítő szakasz­parancsnok volt. Korszuny- Sevcsenkovszkij alatt súlyo­san megsebesült, ezután kór­házi ápolás, menetszázad, majd ismét a hadosztály kö­vetkezett. Mikor Iasi alatt egy eltévedt bomba megölte Bacjanouszki nyomdászt, Va­szil Prudokot ideiglenesen felvették a szerkesztőségbe, mivel eldicsekedett valahol, hogy a háború előtt egy da­rabig a járási nyomdában dolgozott. Aztán ott is ma­radt az újságnál. 0 is jól érezte magát, vele is meg voltak elégedve, mert j óra­való, szorgalmas legény volt. Szaladuha viszont „régi káder” volt, még Kelet-Uk- rajnából. Tudta a dolgát, de vétkesen lusta és álomszu­szék volt: se nem evett, se nem ivott, csakhogy minél többet durmolhasson. Zsuzsa ezúttal kopogott az ajtón, mikor eljött. Kisebb- nagyobb befőttesüvegekkel megrakott nagy kosarat ho­zott. Letette a padlóra, s egy szót sem szólva kiug­rott az ajtón. Vaszil utána vetette magáit, ám a lány úgy elűnt, mintha a föld nyelte volna el. — Na nézd csak — le­pődött meg Szaladuha, ahogy kirakosgatta a kosár­ból az üvegeket. — Nézd, Vaszja, mit hozott ez akis­lány. A huncutja! A befőttesüvegekben min­den volt, mi szem-szájnak ingere: savanyú uborka, ece­tes paradicsom, édes töltött paprika, különféle lekvárok, és egyéb zöld meg sárga színű csemegék. Az egész házi készítmény; minden üvegre akkurátusán fel volt jegyezve, hogy mi van ben­ne és mikor készült. Szaladuha füttyentett el­ragadtatásában. — Nicsak, a kis szélhámos milyen szívességet tett. Te meg a hideg kásáddal akar­tad ámulatba ejteni. — Látszik, hogy nem éhe­zik. Bár, ki tudja? Ez még­se kenyér. Ezzel nem lakik jól az ember. — Igazad van. — Vidd fel a tiszteknek, Pjotr. Csak mondd... mondd azt, hogy zsákmány, mondd, hogy mi találtuk. Bár el­mondhatod az igazat is a lányról, elvégre az őrnagy látta. Vidd fel, Pjotr. Én kimegyek a kertbe, járok Budapest zaklatott frontéletet élt. Már Buda fe­lett, a Gellérthegyen is vö­rös zászló lengett, jóllehet még nem minden utcát, épü­letet — különösen a föld alatti helyiségeket nem — tisztították meg a hitleris­táktól. Itt-ott még robbaná­sok hallatszottak, tüzek pa- rázslottak föl, omlottak a házak, pusztultak az embe­rek. A civilek, akik nem hagyták el a várost, még ritkán merészkedtek ki az utcára, mindenki ott rejtő­zött, ahol tudott. Abban az utcában viszont, ahol a vil­la állt, viszonylagos nyuga­lom uralkodott. A ház mö­gött nagy kert terült el, fel­felvillantak a melegházak üvegtetői. És bár még csak február havában jártunk, de itt Magyarországon ez már a tavasz kezdete volt: áfák és bokrok ugyan még csupa­szon álltak, a levegőben azon­ban már érződött a természet ébredése: fűszeres illatot le­helt a föld, s ezt a szagot már semmi sem tudta el­nyomni. Vaszil elgondolkodva jár­kált a kertben. A bal sa­rokban meglátta a színes üvegekkel beüvegezett, fűt­hető nagy kertilakot. A me­legházakkal csövek kötötték össze, melyek azután vala­hová a ház mögé futottak. Vasal óvatosan haladt a be­tonúton, s a kertet kémlel­ve közeledett a kertilakhoz. Talán el is ment volna mel­lette, de megállította vala­mi. Mintha meglökték vol­na. A volt felderítő, aki megszokta, hogy sötétben és magányosan kutasson, bele­fülelt a csendbe, éles hal­lása felfogta a legparányibb, leghalkabb idegen neszt is. És itt, ebben az elhagyott kertben hirtelen meghallott valamit: mintha alig hallha­tóan énekelne, vagy sírna valaki. A géppisztoly egy szemvillanás alatt lekerült a válláról a kezébe (noha az őrmester nem volt gyáva, mindig magánál tartotta a géppisztolyt; a háború nem tréfadolog). Lábujjhegyen a kertilakhoz lopózott, hallga­tózott. Csönd volt, semmi nesz. Meglökte az ajtót — Zárva. Akkor nekirugaszko­dott a vállával, betörte, ahogy kell. Zörögve felpat­tant a tolózár, kiáltás hal­latszott. (Folytatjuk) fordította: Zahemszky László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents