Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-07 / 82. szám
4« NÉPÚJSÁG, 1984. április 7., szombat Hová kerültek a pályakezdők? Nem enyhült a munkaerő-éhség Fuvarozók járatlan utakon Néhány éve még előfordult az is, hogy hó végén nem állt meg a taxis — legfeljebb annak, akit nagyon szimpatikusnak tartott —, mert teljesítette havi tervét, s kevésbé volt érdeke a bevétel növelése. Abban az időben a tehertaxisok is nagy tiszteletnek örvendtek, hiszen kevesen voltak. S ha nem vállalták el a fuvart, mondván, hogy sok a dolguk, a megrendelő nem tehetett mást, mint várt a sorára. Sokszor még a könyörgések sem segítettek. Száznégyezer pályakezdő fiatal végzett a múlt év nyarán az ország alsó- és középfokú iskoláiban és további 14 ezer a felsőfokú oktatási intézményekben. Az ÁBMH, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal az elmúlt esztendők hagyományaihoz híven ezúttal is figyelemmel kísérte elhelyezkedésük fejleményeit. A szakmájukban dolgoznak A pályakezdők mintegy 40 százaléka az iparban, 16 százaléka a kereskedelemben és szolgáltatásban, valamivel több mint 11 százaléka a mezőgazdaságban, 10 százaléka az építőiparban, a hátralevő 23 százalék pedig a többi népgazdasági ágban helyezkedett el. Ez meglehetősen hasonlít a további évek arányaihoz. Abban sincs észrevehető eltérés, hogy az ipar általában több embert fogad, mint amennyit később megtart. A mezőgazdaságnál fordított a helyzet. Az utóbbi népgazdasági ág — mármint a mezőgazdaság — inkább a viszonylag idősebb korosztályból gyarapítja a dolgozói létszámát. A fiatalok mintegy 85—90 százaléka abban a szakmában helyezkedett el, amelyet tanult, amelyre felkészült, illetve számított. Ez egyszerre örvendetes, egyben gondolatébresztő jelenség. Előnyös a pályakezdőnek annyiban, hogy számíthat a kiszemelt foglalkozási ágra. Nem hallgathatjuk el viszont, hogy azokban az országokban, ahol gyorsabb ütemben megy végbe a termékszerkezet-korszerűsítés. ott több pályakezdőt ér meglepetés, mint nálunk, hiszen a célba vett szakma időközben elavul, mert az élet új igényeket támaszt. Közhely ugyanis, hogy az iskolai oktatás még a legkedvezőbb esetben is csak több-kevesebb késéssel tudja követni az ilyen változásokat. Visszatérve a pályakezdők 10—15 százalékára, akik nem a szakmájukban dolgoznak: célszerű részletesebben is megvizsgálni, mi rejlik a jelenség mögött. Hiszen ez sem az ország, sem pedig az egyén számára nem lehet közömbös. Nyilván, a 12—20 ezer fiatal esetében az egyén számára nem le- meg a konkrét munkaerő- igények között nem volt meg az összhang. Még ma sem kap például elegendő középfokú végzettségű szakembert a külkereskedelem, az építőipar (reméljük, az utóbbi gondjait enyhíti majd a technikusképzés!), viszont hat megye jelezte, hogy több bolti-áruházi eladót, áruforgalmi előadót stb.-t képzőnk a szükségesnél. Tizenegy megye tette szóvá, hogy vállalati könyvelőkből, terv- statisztikusokból stb. sincs annyira szükség, mint amennyit a középfokú oktatási intézmények kibocsátanak. Hiánypszichózis és pazarlás Ami a munkát kezdők fizetését illeti, ’már az ő körükben is meglehetősen érvényre jut a bérezési gyakorlatunkban tapasztalható egyenlősdi. A múlt év október végéig beérkezett adatok szerint ugyanis a szakképzetlen pályakezdők átlagbére 2270, az alap- és középfokúaké 2594 forint volt, vagyis mindössze 14 százalékkal magasabb az előbbieknél. Az egyetemet — főiskolát végzettek 3354 forint átlagfizetéssel kezdtek, ami csupán 48 százalékkal volt több a mindenféle szakma nélkül munkába állók átlagos fizetésénél. Ez pedig nem mondható előnyösnek; nemcsak az egyénnek, a vállalatnak, az országnak is jobb volna, ha jobban elismernék a hasznosítható szaktudást. Nyilván, az elég alacsony kezdőfizetésnek sok köze van ahhoz, hogy a gazdálkodó szervezetek munkaerő- éhsége továbbra sem enyhült. Sokatmondó és jellemző. hogy az egyetemet-főis- kolát végzett 10 400 pályázónak 23 300 állást hirdettek meg a munkáltatók október végéig. Ez már azért is gondolkodóba ejtő, mert nemcsak az üzemlátogatások során szerzett személyes tapasztalatok, hanem a különböző felmérések is azt igazolják, hogy a vállalatok nem használják ki jól a fiatal diplomások idejét, munkakészségét és tehetségét. Pest és a nagyvárosok vonzereje Az ifjú munkavállalók 60 százaléka a saját lakhelyén, a többi más településen kezdett el dolgozni, vagyis — Európa sok más országához hasonlóan — meglehetősen magas az ingázók aránya. Tvábbra is gondot okoz a főváros, a nagyvárosok aránytalanul nagy vonzereje. A fiatal agrárszakemberek valamivel több mint egynegyede Budapesten, illetve Pest megyében helyezkedett el, az ország legnagyobb területű — és mező- gazdasági szempontból is kiemelkedő súlyú — térségében, Bács-Kiskun megyében viszont csak a végzettek nem egészen nyolc százaléka keresett állást. Ezért ott a meghirdetett posztoknak mindösze 25 százalékát sikerült betölteni. Még több más adatot is idézhetnénk annak illusztrálására, hogy nem nyugtathat meg senkit a tudat, hogy a konkrét, a szakmákra lebontott munkaerő-kereslet meg -kínálat az országos statisztikában nagyjából összecseng, hiszen az egyes megyéket saját gondjai szorítják. Nyilvánvaló viszont, hogy ezekre ott helyben kell kidolgozni a megoldás útját-módját. dr. Rózsa József az ÁBMH főosztályvezetője A kisvállalkozók számának növekedésével azonban e terén is megváltozott a helyzet. Jónéhány magántaxis és árufuvarozó kapott működési engedélyt Egerben is. A szállításért való küzdelemben már eddig is több említésre méltó eredmény született, így például CB- rádiót vásároltak a Volánszemélygépkocsik vezetői is, s ezzel még gyorsabban elérhetők, még hamarabb megjelennek a kért helyen. A hónap végi lustálkodás sem jellemző már, hiszen minden utasért harc folyik. Természetesen ebben a csatában nehezen bontakoztak ki a maszekok. Először még a taxiállomásra történő beállás jogáért is meg kellett küzdeniük, amíg a tanács illetékesei kijelölték számunkra a „drosztot”. Ezzel azonban még nem oldódott meg teljes mértékben a gondjuk. Különösen a teherfuvarozók szeretnék zökkenőmentesebbé tenni munkájukat. — Néha úgy érzem, hogy csak addig kellünk, amíg haza visszük a szenet, vagy a bútort ,— panaszolja Leff- ler Gyula. — Az egyik cég például rimánkodott, hogy hét végén szállítsuk el a vagonokból a cementet. Időben teljesítettük a megbízást, azA Kőolajkutató Vállalat szegedi üzemének geológusai Szeged1—Kiskundarozsmán Újra kezdik az olaj- és földgáz-kutatásokat. Kiskundo- rozsmán bizonyos geológiai jelekből arra következtettek, hogy az olajmezőn érdemes nagyobb mélységbe is lefúrni. tán másfél hónapig kellett várnunk, a viteldíjra. Pedig amilyen sürgős volt számukra az építőanyag, úgy kellett nekünk is a pénz. Persze, a magánszemélyek sem fizetnek, mindig pontosan. Most is többen tartoznak. De hát nagy a rizikó, sokszor azt sem tudom, hogy kinek szállítok. — A magánfuvarozók nagy része CB-rádiókat szerelt a járműbe. Állandó kapcsolatban állnak egymással és a központjukkal, ahol telefonon veszik fel a megrendeléseket. — Még karácsony előtt elhatároztuk, hogy társulunk — mondja Komáromi Lászióné, aki az éter hullámain keresztül irányítja kollégáit. — A férjemnek nagyon sok feladata akadt, s nem tudta teljesíteni csak több napos csúszásokkal, az újabb kéréseket. Nyolc társával eldöntötte, hogy City Tehertaxi néven összefognak. Így mindenki jól járt. Ha valaki végez, csak rövid ideig fut üresen, máris beszólok, hogy hol van a legközelebbi hely, ahonnan árut kell szállítani. — Azért még korai lenne azt állítani, hogy minden a lehető legjobb — mondja Molnár Tibor. — Különösen télen sok a vesződés amiatt, hogy több teherautó-tulajdoIlyen mélységű kőzetfúrásra még nem volt példa a hazai olajkutatásban. Az eredmény: az őshegység ösz- szetört cs.il lámpala kőzet- anyaga száz méter vastagságban jó minőségű kőolajat rejt. Az első ilyen kút hozama a kísérleti méréseknél megközelíti a napi száz nos, akiknek nincs fuvarozási engedélyük, beállnak elénk a sorba a TÜZÉP-en. Ezek kisiparos kőművesek, vagy zöldségtermesztők, s akkor nincs munkájuk. Nem tudunk velük rrtit kezdeni... — Előfordult már az is, hogy alkudoztak — kapcsolódik a beszélgetésbe Szabó Lajos. — Kacsingatnak a vevőre, s annyira leszorítják a viteldíjat, hogy a benzinköltséget is alig fedezi. Rólunk mindenki azt hiszi, hogy milliomosok vagyunk — így Balogh Péter. — Megítélésem szerint azonban a befektetéshez mérten keveset keresünk. Az autó például több mint százezer forintba került, a CB-rádiő pedig 20 ezer forint volt. A vállalatok sofőrjei sokkal nagyobb biztonságot élveznek. A havi 7—8 ezer forintért nem tesznek annyit, mint mi. A múltkor egy férfit költöztettünk, csodálkozott, hogy segítettünk ci- pekedni. — Már régóta megoldásra vár a menetlevél kérdése. Szerintünk ily módon nincs sok értelme, hogy nem szerepel benne például a honnan hová rovat. Ettől függetlenül ki kell töltenünk és öt évig őriznünk. — panaszolja Leffler Gyula. — Holott nincs jelentősége, hiszen az adót sem ez alapján fizetjük, ami különösen boszant, hogy ez a papírmunka csupán az időnket rabolja. Az a legnagyobb gondunk, hogy nincs egy érdekképviseleti szervünk, amely a vitás kérdések megoldásában segítene. Mert ha lenne, nekünk csak a munkára, a gyors szolgáltatásra kellene ügyelnünk... Homa János köbmétert, vagyis a korábbi kutak hozamának tízszeresét. A Kőolajkutató Vállalat szegedi üzemének olajbányászai az év végéig százezer méternyi furatot mélyítenek, többet, mint ameny- nyi a tavalyi tervükben szerepelt. (MTI) Százezer méter fúrás Szeged környékén Jevcsák Miklós, a Lenin termelőszövetkezet öntözési ágazatvezetője, öt esztendeje még a szovjet hadseregben szolgált. Zászlós volt, és mivel jól beszélte a magyar nyelvet, sokfelé megfordult hazánkban tolmácsként. Így találkoztunk össze annak idején Hatvanban, és így ismerkedett meg egy Lőrinciben rendezett ünnepségen azzal a Cseke Veronikával is. aki immár a felesége. s két kislánnyal ajándékozta meg házasságuk óta. Miért itt élnek, miért nem szülőfalujában, az uk- rán Csepán? Miklós a Magyarországon töltött hosszú évek során otthonossá vált e környezetben, Veronka viszont tartott egy kicsit a távoli, ismeretlen földtől. A Csányi út mentén, kis irodájában beszélgetünk a múltról, meg a közeljövőről. Hogyan élnék, milyen gondokat jelent munkaköre, miként próbál eleget tenni legújabb tisztségének, amit a közös gazdaság MSZBTtagcsoportjának élén tölt be? Telekvásárlással kezdtük — Amikor 1979-ben leszereltem a hadseregnél, majd hazulról kapott hozzájárulással lakhatási engedélyhez jutottunk Magyarországon, eleinte anyó- sooméknál húzódtunk meg. De első pillanattól élt bennünk a szándék, hogy családi otthont teremtsünk magunknak. Telekvásárlással kezdtük, mégpedig az erőműnél. Majd amikor összejött annyi pénz, amennyi az induláshoz kellett, belefogtunk az építkezésbe. Merhettük, tehettük, hiszen akkor még mindketten kerestünk. Feleségem a pásztói népfrontirodán dolgozott, én pedig itt, a Leninben, szinte évente lépve egy-egy lépcsőfokot. Persze, megvolt hozzá a képesítésem. Lvovban szereztem vízépítő technikusi oklevelet, e tájt pedig kibontakozóban volt az öntözés. A szarvas- marha telepnek nagy tömegű, vízigényes silókukoricára van szüksége, és az egyre nagyobb területen termelt cukorrépa is bőven isz- sza a vizet. Tehát dolgoztunk, gyűjtöttük a pénzt, hogy 1982 végére beköltözhessünk a kis házba, jelen otthonunkba. Veronika még gyesen van. de azért most- már kijövünk az én fizetésemből is, amíg újra föl nem veszi a munkát... Jönnek a nyugdíjasok — Szeretem-e, amit csinálok? Jól érzem magam ebben a munkakörben, pedig elég sok felelősség nehezül a vállamra. Az ágazat munkája nemcsak abból áll, hogy gyerünk, indítsák be a szivattyúkat, hadd menjen a víz az ide-oda mozgatott öntözőrendszerbe. Tavasztól őszig tucatnál több úszótesten elhelyezett, vagy mobil másinát kell állandóan szemmel tartani. Aztán ott van a költséges Rain- Roll öntözőberendezés, amelynek ide-oda telepítését két MTZ-erőgép szolgálja. No és a kezem alá dolgozó 10—15 embert se kismiska rendre ide teremteni. Tudja, az öntözés idénymunka! És bár elég tisztességesen fizet a szövetkezet, az ereje teljében lévő munkás ilyen helyre nem szegődik szívesen. Hogy még sincs fönn- akadás? Eszembe jutottak a nyugdíjasok. Azóta megszűnt az emberek után való futkosás, akik pedig ide jönnek. azok a nyugbérük mellé szépen megkeresik az ezreseket. .. Pont egy szovjet katona? — Ami a magyar-szovjet barátság ügyének ápolását, a tagcsoport ügyvezető elnöki tisztét illeti, tudom, sokan furcsának találják. Pont egy leszerelt szovjet katona csinálja ezt? Azt mondom erre: miért ne? Az ügy közös. Népeink barátságának, szövetségének erősítése mindkettőnk javára. Én már majdnem négy esztendeje szolgáltam szürke tagként a mozgalmat, amikor Kontsits Pál kiválását követően az elnöki „székbe” ülhettem. És az a négy év nem is volt olyan szürke, mert mindig találtam tennivalót, amivel használhattam. Vetélkedők, sportmérkőzések, kirándulások a magyar-szovjet barátság jegyében. Azután Hatvan képviselete a megyei, majd az MSZBT országos elnökségében... Nyeszterenkót hallgatni — Igen, a bizalom nagyon jól esett az első pillanattól kezdve. És bár különleges, érdekkeltő felszólalásaim nem voltak egy- egy elnökségi ülésen, amely rendszerint a Parlament Vadász-termében zajlik. az ott hallottakra nagyon figyeltem. Mert mindig valami újat hoztak a társaság életében. Csak egyetlen példát: „Kell a jó könyv.’’ Kitűnően alkalmas ez a szellemi torna arra, hogy az if- júkommunista fiatalok itt, a gazdaságban, de városszerte ugyanúgy jobban, mélyebben megismerjék a szovjet-orosz irodalmat, költőink. prózaíróink munkásságát. Más: kirándulunk Lvovba a szövetkezet autóbuszán, mert a személyes élmény, benyomás többet mond szövegnél, filmnél a szovjet valóságról. No még egy dolog: a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza Pesten! Persze hogy többször is odalátogatunk évente, hiszen a művészetek mdnd- egyike honos ebben az épületben, és mondjuk Nyesz- tereinikót had Igát ni páratlan élmény. Szóval ilyesféle dolgok szervezése nem köny- nyu, de nyereséges mindazoknak, akik részelnek a megszerezhető javakból.. Küldöttként Moszkvában Hogy mi jár egy MSZBT-aktívának, legyen bár ügyvezető elnök, a mozgalomban végzett munkáért? Pénzen kívül minden. Jó szó. köszönet, erkölcsi elismerés, esetleg a Társaság aranykoszorúja, aszerint, ahogy valóban munkálkodik az ember. Nekem egy ilyeneknél gazdagabb, emlékezetesebb ajándék is kijutott a négy esztendei munka során: 1982-ben az MSZBT kis küldöttségének tagjaként vendége voltam a szovjet testvérszervezetnek, s Moszkvában. Leningrád- ban jártam. Nem mondom, két társamnak, az operaházi Fehér Pálnak és Sudár Iván Fejér megyei titkárnak sokat kellett tolmácsolnom, segítenem különböző társalgások, ünnepségek alkalmával, de mindent összevetve nékem az az út feledhetetlen. Egyszer az élmények miatt, egyszer pedig a megtiszteltetésért, amiben a mozgalomért végzett munka nyomán részesültem. Hogyan tovább? Amint eddig, csak talán még szervezettebben, csak talán még szélesebben bontakoztatva ki tevékenységünket... Moldvay Győző Szovjet zászlósból magyar mezőgazdász Avagy: Jevcsálc Miklós útja Csepától a hatvani Leninig (Fotó: Szabó Sándor)
