Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-20 / 93. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1984. április 20., péntek Megnyílt a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának ülése Kádár János fogadta a külügyminisztereket — Lázár György vacsorát adott a vendégek tiszteletére Budapesten megkezdődött a Varsói Szerződés külügyminiszteri értekezlete (Mikó László felvétele — telefotó — KS) BECS A NATO-országok csütör­tökön általuk újnak minősí­tett javaslatokat terjesztet­tek elő a bécsi haderőcsök­kentési tárgyalásokon. A Varsói Szerződés országai készek ugyan tanulmányoz­ni a nyugati elgondolásokat a május végén folytatódó tárgyalásokon, de máris le­szögezték a tényt: a NATO •csak új csomagolásban ter­jesztette elő immár 5 éves javaslatait — amelyeket a szocialista országok eleve •elutasítottak. SZÓFIA A XII. Világ Ifjúsági és Diáktalálkozót (VIT) 1985. július 27-e és augusztus 3-a között rendezik meg Moszk­vában. Erről a fesztivál nemzetközi előkészítő bizott­ságának második ülése dön­tött csütörtökön Szófiában. Az ülés résztvevői 146 nem­zeti ifjúsági és diákszerve­zetet képviselnek. TOKIO Nakaszone Jaszuhiro japán miniszterelnök lemondta jú­niusra tervezett látogatását az NSZK-ba, Franciaország­ba, Olaszországba és a Vati­kánba. A hírt maga a kor­mányfő közölte csütörtökön újságírókkal. Értesülések szerint a látogatások lemon­dása mögött belpolitikai okok állnak. PEKING Li Peng kínai miniszter­elnök-helyettes csütörtökön Pekingben fogadta a nuk­leáris együttműködésről Kí­nával tárgyaló amerikai kül­döttséget. Li Peng elmond­ta, hogy a tárgyalásokon, amelyek folytatódnak, hala­dást értek el. Eközben a kí­nai állami tudományos és műszaki bizottság szóvivője csütörtökön újságírókat tá­jékoztatva, nem zárta ki an­nak lehetőségét, hogy a meg­állapodás bejelentésére Rea­gan elnök április végi kínai látogatása idején kerül sor. WASHINGTON Walter Mondale nyerte a missauri előválasztásokat szerdán. A véglegeshez kö­zeli adatok szerint a volt al- elnök a szavazatok 67 szá­zalékával áll az élen, s újabb 44 elektort szerzett a júliusi San Francisco-i párt­konvencióra. Gary Hart sze­nátor nem volt képes újítani a New York-i és a penn­sylvaniai vereség után. ROMA Mintegy 50 ezer ember tüntetett csütörtökön Milá­nóban az olasz kormány belpolitikája ellen. A tilta­kozás éle elsősorban az is­mét előterjesztett mozgóbér- skála-javaslat ellen irányult, amely az áremeléseknél ki­sebb mértékben kívánja nö­velni a béreket. (Folytatás az 1. oldalról) Csütörtökön Budapesten megnyílt a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának ülése. Az ülés munkájában részt vesz: Petr Mladenov, a Bol­gár Népköztársaság, Bohus- lav Chnoupek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, Ste­fan Olszowski, a Lengyel Népköztársaság, Várkonyi Péter, a Magyar Népköztár­saság, Oskar Fischer, a Né­met Demokratikus Köztár­Bizakodó légkörben kez­dődött még csütörtökön Da- maszkuszban Hafez Asszad szíriai és Amin Dzsemajel libanoni elnök második csúcstalálkozója, amely egy­beesett a libanoni csapat­szétválasztási terv első sza­kaszának végrehajtásával. A bejrúti kikötőtől a hegyvi­déki Szűk el-Garbig nyúló polgárháborús frontvonal teljes hosszában elfoglalták államáshelyüket a libanoni és francia tűzszüneti megfi­gyelők. A demarkációs vo­nalat nyolc szakaszra ta­golták, s szakaszonként nyolc-tíz ellenőrző posztot létesítettek. A szemben álló kormánypárti és ellenzéki fegyveres erők tényleges szétválasztására, kölcsönös visszavonására pénteken ke­rül sor az így kialakuló üt­köző övezetben akkor helyez­saság, Stefan Andrei, a Ro­mán Szocialista Köztársaság, és Andrej Gromiko, a Szov­jetunió külügyminisztere. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára csütörtökön a KB székházában fogadta a Var­sói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottsá­gának ülése alkalmából ha­zánkban tartózkodó külügy­minisztereket. A megbeszé­lésen részt vett Szűrös Má­tyás, a Központi Bizottság titkára is. kedik el az 1800 főnyi, rend­őrökből és sorkatonákból szervezett ütköző erő. Az átfogó biztonsági terv kivitelezése, a tűzszünet megszilárdítása teremti meg az alapot ahhoz, hogy hoz­záfogjanak a tizedik évébe lépett polgárháborús válság politikai rendezéséhez. Bej­rútban arra számítanak, hogy a szíriai—libanoni csúcstalálkozó eredménye­ként végleges formát ölt az a megbékélési formula, amely lehetővé teszi a nem­zeti egységkormány megala­kítását. Asszad és Dzsemajel meg­beszéléseivel párhuzamosan Abdel Halim Haddam szí­riai alelnök a libanoni ál­lamfő tanácsadóival, külügy­miniszterével tárgyalt. Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke este az Országház Vadásztermében vacsorát adott a Varsói Szerződés tagállamai kül­ügyminiszteri bizottságának ülésén részt vevők tisztele­tére. Részt vett a vacsorán Szűrös Mátyás is. A szívélyes, baráti han­gulatú vacsorán Lázár György és Oskar Fischer pohárköszöntőt mondott. Harcok Salvadorban Heves harcokról érkeztek jelentések Salvadorból. A szabadságharcosok szerdán az északi Morazan megye négy városa ellen indítot­tak egyidőben támadást. A Farabund Marti Nem­zeti Felszabadítási Front (FMLN) csapatai Jocoro, El Divisadero, Osicala és Gua- tajiagua városoknál támad­ták a kormánycsapatok ál­lásait. összecsapások voltak a San Miguel megyében, a fővárostól százhatvan kilomé­terre északra lévő Chapel- tique környékén is. Eközben az ugyancsak az ország északi részén fekvő San Vicente megyében har­madik napja folyik a sal- vadori hadsereg ellentáma­dása az FMLM csapatai el­len. Szíriái—libanoni csúcstalálkozó ~~( Külpolitikai kommentárunk )— Együtt a béke útján A POLITIKAI KALENDÁRIUMNAK — mindany- nyiunk határidőnaplójához hasonlóan — szintén megvannak a maga zsúfolt, vagy fejleményekkel ke­vésbé telített lapjai. Talán nem túlzás, ha megálla­pítjuk: a magyar bel- és külpolitika elmúlt napjaira találóan illik a „csúcsforgalom” kifejezés. Hivatalos, baráti látogatást tett hazánkban Andrej Gromiko. Tegnap, közvetlenül a szovjet külügyminiszter meg­beszélései után Budapesten megkezdődött a Varsói Szerződés külügyminisztereinek értekezlete, a hét elején pedig ülést tartott a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága. Szinte hagyomány, hogy a KB ülésein rendszere­sen áttekintik a nemzetközi helyzet időszerű prob­lémáit. Hiszen a két szféra, hazai életünk és tágabb környezetünk, a nagyvilág globális gondjai el sem választhatók egymástól. Ebből fakad a Magyar Nép- köztársaság politikáját vezérlő alapelv, hogy boldo­gulásunkhoz, társadalmunk továbbfejlődéséhez min­denekelőtt békére, az együttműködés sokoldalú bő­vítésére van szükség. Ennek érdekében — hangzik a KB-ülésről kiadott közlemény egyik kulcsmegálla­pítása — hazánk — a szocialista közösség más or­szágaihoz hasonlóan — állhatatosan folytatja béke­politikáját, erőfeszítéseit a nemzetközi biztonság és bizalom megerősítésére. VALLJUK, HOGY A NEMZETKÖZI HELYZET rosszabbodásának folyamata megállítható, sőt vissza­fordítható. Ehhez arra lenne szükség, hogy a fe­szültség élezése, a konfrontáció, a katonai, politikai szembenállás helyett a konstruktív tárgyalások, a valódi, eredményekre törekvő párbeszéd érvényesül­hessen. Hazánk támogatja a Szovjetunió e téren tett valamennyi kezdeményezését, amely — megfelelő nyugati reagálás esetén — alapul szolgálhatna érdemi megállapodásokhoz. A szovjet—magyar külügymi­niszteri tárgyalások során is rámutattak: előre kel­lene lépni a jelenleg is folyó kelet—nyugati tárgya­lásokon, kihasználni az olyan fórumokat, mint a bécsi közép-európai fegyverzetcsökkentési megbeszé­lések, a bizalomerősítés kérdésével foglalkozó stock­holmi konferencia és a genfi leszerelési bizottság. A magyar és a szovjet tárgyalófél emlékeztet rá, hogy változatlanul érvényben van a Szovjetunió és a Varsói Szerződés számos olyan javaslata, amely le­hetővé tenne ilyen előrelépést — kezdve a nukleáris fegyverek elsőkénti alkalmazásáról való lemondástól egész az erőszaktól való tartózkodásig és a katonai kiadások befagyasztásáig. A hasonló szándékú nyu­gati válaszok, sajnos, mind ez ideig elmaradtak. A bécsi tárgyalások újabb, immár 32. évfordulója teg­nap úgy fejeződött be, hogy semmivel sem közeled­tek az álláspontok. Európa vegyifegyver-mentesítése ügyében Washington Genf ben egy jórészt propa­gandacélokat szolgáló „ellentervvel” felelt. Az euro- rakétákkal kapcsolatban sem csökkent az amerikaiak merevsége, sőt, nemrég szivárgott ki az értesülés, hogy az eredetileg tervezettnél is több atomeszközt akarnak elhelyezni az érintett országokban. MÁRPEDIG — S EZT GROMIKÖNAK a teljes nézetazonosság, a kölcsönös bizalom jegyében foly­tatott budapesti tárgyalásain ismét leszögezték —, csak olyan megállapodások jöhetnek szóba, amelyek figyelembe veszik az erőegyensúly, az egyenlő biz­tonság megőrzésének elvét. Ennek belátása és elfo­gadása, az erőfölény megszerzéséről való lemondás tenné lehetővé a feszültség valódi enyhítését konti­nensünkön éppúgy, mint a világ más részein. Szegd Gábor Heves városi Tanács Kommunális Üzem FELVÉTELT HIRDET MÉLYÉPÍTÉSI MŰVEZETŐ munkakör betöltésére. JELENTKEZÉS: Személyesen, vagy írásban az üzemvezetőnél Heves, Károlyi M. u. 15. Az Agria Bútorgyár (elvesz gyakorlattal rendelkező FAIPARI MÉRNÖKÖT és FAIPARI TECHNIKUST. A képzettségtől függően vezetői, előkészítői munkakörökre pályázhatnak az érdeklődők. JELENTKEZNI személyesen, vagy részletes önéletrajzzal a személyzeti osztályon lehet. Cím: 3300 Eger, Kistályai u. 8. Telefon: 36-11-755/48 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kápolna községben működő 1. sz. ABC-áruház (3-as számú főútvonal mellett) vezetésére BOLTVEZETŐI és HELYETTESI munkakörök betöltésére a kápolnai ÁFÉSZ pályázatot hirdet. A bolt átlag havi forgalma: 2,8 millió Ft. FELVÉTELI FELTÉTEL: — előírt szakmai képzettség, — tiszta erkölcsi bizonyítvány. FIZETÉS: kollektív szerződés szerint. JELENTKEZNI LEHET: ÁFÉSZ központi irodáján, kereskedelmi osztályon, Kápolna, Kossuth u. 23. Uvcgvásár április 18-tól, amíg a készlet tart! Színes, mintás, öntött üvegek és színes huzalbetétes üvegek 40-50% ENGEDMÉNNYEL KAPHATÓK, EGER, Kistályai úti telepünkön.

Next

/
Thumbnails
Contents