Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-18 / 91. szám
4. ■ ^ ^ OJ NÉPÚJSÁG, 1984. április 16., szerda „Ki kopog” — és hogyan? Levente Péter és barátai az egri Ifjúsági Házban A yorki Chapter House vegyeskara gyermekeknek játszó együttestől, hogy eltekintsen a felnőtt színházaknál már elfogadott „öt perccel később kezdünk”-szokástól, legalábbis ne várakoztassa tizenöt percig — ok nélkül — a közönséget... és azt is, — egy háromtagú együttestől —, hogy tagjai egyenként is azonos színvonalú élményt nyújtsanak. A szerkesztői szándék alapvetően jó volt: szórakozva, játékosan, észrevétlenül nevelni, zenés, irodalmi „illemtanórát” nyújtani. A műfaji megjelölés nem volt egészen pontos — a „közös játék”-nak (néhány perctől eltekintve) csak a lehetősége maradt meg. Levente Péter mozgása könnyed, mint a pantomimszínészeké, beszéde tökéletesre csiszolt, akár a tévébemondóké. Él is ezekkel az adottságaival — néha kissé teátrálisan. Grillns Vilmos, a Kaláka együttes egykori csellósa sokunk ismerőse. Az ő szereplése jelentette a műsor csúcspontját. Közvetlen szavaiból bizalom sugárzott, és ahogy hangszerét „gyermek- szólamra” hangolta, új volt, és nagyszerű. Mérő Imre kilógott a sorból. Lehet, hogy kitűnő bűvész — ezt három trükkjé- vel nem bizonyította. — az viszont egészen biztos, hogy rossz „showman". Nem véletlen, hogy külön- külön jellemeztük a szereplőket, hiszen ezzel a műsor szerkezetét is vázoltuk. Nem három művész közös produkcióját láttuk, hanem három egyszereplős műsorszámot. Szabó Péter Levente Péter és Grillus Vilmos (Fotó: Szabó Sándor) Olyan kicsi a választék óvodásoknak szóló műsorokból, hogy akár hurrát is kiálthatnánk az egykori Móka Miki legújabb vállalkozásához. Szombat délelőtt ízléses összeállítás nézői voltunk. A gyerekek jól szórakoztak. Arra a kérdésre azonban, hogy kell-e ennél több, azt válaszoljuk: igen. Az a „több” hiányzott. Levente Péter nagyon jól tudja, hogy hálás a gyermekközönség. Azt is, hogy „éhes”, és ezért csaknem mindent „bevesz”. Éppen ezért nem mindegy, hogy szellemi táplálékként mit nyújtunk neki, és az sem, hogyan. Az utóbbival volt probléma. Tiszteletre méltó, hogy néhány valóban tehetséges művészünk hajlandó energiáit a gyermekek szórakoztatására áldozni. Mégis elgondolkodtató, hogy (tehetség ide vagy oda) képtelen maradandóbb élményt nyújtani, mint a lelkes, de képzetlen amatőrök hada. Gondoljunk akár az Utcaszínház, az egykori Arrabóna, vagy a gyöngyösi Móra színpad hasonló vállalkozásaira. Legalább ilyen értékesek voltak! Hogyan lehet ez? Ügy, hogy nagy-nagy akarás és lelkesedés hozta azokat létre. Ez a frissen Jászai-díjas művész — több évtizedes gyakorlattal — képes a kis- ujjából kirázni olyan gyermekműsort, amire azt mondjuk: jó. Átgondoltabb szerkesztéssel akár remeket is alkothatna. De amit szombaton nyújtott, egyszerűen csak „jó” volt, vagy inkább „nem rossz”. Kicsit hevenyészett, kicsit összecsapott. Azt is elvárhatjuk egy A barokk és az ember méltósága Egy ilyen hangversenyélmény kapcsán világosodik meg igazán a zenére hangolt közönségben, miért is alakulnak manapság — nálunk is — olyan kisegyüttesek, énekkarok, hangszeres csoportosulások, amelyek a reneszánsz Idők és a barokk kor madrigáljaira hangolódnak rá. A XVI. században a könyvnyomtatás révén elterjedt latinul és a nemzeti nyelveken a Biblia, s felfedezték, hogy olvasva és újra elmélkedve ezek a szövegek mást is mondanak, mint amit a középkor embere csak buzgón hitt. Az isten-kép, és az égiekhez való viszony változott meg. A psalmusok, a zsoltárok Istene került ekkor közelebb az emberhez, az ember is azzal emelte önnön méltóságát, hogy a nagy biblikus egyéniségeket megelevenítette: a hős is égből, az írások fenségességéAngliából érkezett a yorki Chapter House vegyeskara és az Építők Heves megyei Kórusa vendégeként Egerben és Gyöngyösön ad hangversenyeket. Ez a harmincfős vegyeskar hétfőn este az egri Bazilikában mutatkozott be. Ez alkalommal műsorukat olyan reneszánsz, illetve barokk művekből állították össze, amelyek főként biblikus szövegekre épültek, zsoltárokra, és 0- és ószövetségből vett apróbb-na- gyobb szövegrészekre. bői merített erőt a maga életéhez. William Byrd (1543—1623) két műve vezette be ezt a hangversenyt, mintegy alaphangot, atmoszférát nyitva a remek másfél órához. A gazdag korabeli angol zeneirodalom nagyjai után Palestrina Tues Petrosa hangzott el. Ma már elámul a mű hallgatója, mennyire minden zenévé válhatott ebben a korban. A szöveg Jézus rendelkezését, ezt az evangéliumi, prózai szöveget bontja-építi fel csaknem katedrális-szerűen nagyszerű harmóniává. J. S. Bach V. motettája, a Komm, Jesu, komm! zárta a műsort. Ez a motetta ebben a viszonylag kamarajellegű előadásban, a székes- egyház méretei között talán nem hozta azt a dinamikát, amit a Bach-mű sugall, de a barokk muzsika ebben a megoldásban is hatásosnak mutatkozott. A vendégegyüttes nagyszerű élménnyel gazdagította az egrieket. A hatás azért is friss és lebilincselő, mert bemutatta azt az angol kórusirodaimat, amely az angol éneklési hagyományokat évszázadokra megszabta. Peter Young karnagy határozott arcélű együttes vezetője. A hazai hallgatóságnak bizonyára meglepő volt, milyen fiatal erőkből áll ez a kórus. És milyen egészséges a hanganyag, összecsiszolt, érett hangok szólalnak meg az egyes szólamokban. A telt zengés, az árnyalatok gazdagsága és az előadói alázat, ahogyan a művet megszólaltatták, jellemzi a vezetőt és az énekeseket. Semmitmondónak tűnik, de lényeges adat: ez a kórus önmagát tartja fenn. Az élmény hatása alatt kíváncsian várjuk csütörtöki fellépésüket a házasság- kötő teremben, ahol majd a profán muzsika oldottabb légkörével szerepelnek. Farkas András (Fotó: Kőhidi Imre) Az élénkülés jelei Falusi színjátszók Egercsehiben Az ostorost gyermekcsoport lendületesen játszott A boldogiak őrzik a viseletét és a táncot (Fotó: Szabó Sándor) A szemlélőnek már a számadatok alapján Is az a benyomása, hogy határozott élénkülés tapasztalható a falusi színjátszás terén. Amíg tavaly csak három együttes lépett fel, addig az idén már nyolc csoport mutatkozott be. De ha betekintünk a „statisztika mögé”, akkor Is kedvező változásokat találunk. A községekben minden csoportnak, minden közösségnek fontos szerepe van. Különösen akkor — ha mint most is —, mások előtt képviselik lakóhelyüket. Megmutathatják: ilyenek vagyunk, s ilyenek, akik bennünket küldtek. Ebből a szempontból különösen érdekesek a színjátszócsoportok, hiszen ez a művészeti ág az, amely a leginkább közösségi tartalmakat hordoz. Nemcsak azért, mert többek összefogásából születetik meg a színpadi bemutató, hanem azért is, mert ha jó az előadás, tükröz valamit a szereplők környezetéből is. Ilyen megközelítésből az ostorosi Napraforgó kiscsoport, s a boldogi színjátszókor produkciói voltak a Legérdekesebbek: az előbbi a helyi gyermekjátékok alapján állított színpadra egy szerkesztett műsort, míg az utóbbi a fonó hagyományaiból építkezett. A boldogiak játékából hiányzott még a valódi színszerűség, az, hogy legyen eleje és vége, valamiféle története. Viszont zenéjükkel, öltözékükkel valódi kincseket gyűjtöttek össze. Ha ügyelnének a dramaturgia törvényszerűségeire, teljes értékű lenne színpadi megjelenésük. Az ostorosiaknál ilyen hibák nem fordultak elő, végig fordulatos, lendületes volt bemutatójuk. Szokatlan volt, amit a sarudiaktól láttunk: nemcsak fiatalok szerepeltek az együttesben, hanem minden korosztály képviseltette magát. Ha előadásuk ritmusát nem fognák olyan lassúra, szórakoztató lenne komé- diázásuk. így is országos bronz minősítést kaptak a zsűritől. A makiáriak egy régi kabaréjelenetet dolgoztak föl, kisebb zökkenőkkel, de ügyesen és tehetségesen. Ezért ezüst minősítést érdemeltek. Valószínű, hogy ha irodalmi értékű szöveget választanak, még hallhatunk erről a csoportról. Két gyermekegyüttes, a tarnazsadányi Andersen, és a nagyvisnyói Napsugár mesét játszott. A vállalkozás dicsérendő, bár a megvalósításba csúsztak apróbb- nagyobb hibák. A tarnazsa- dányiak két jelenetet is bemutattak, de igazából egyik sem elevenedett meg. Élénkülne a produkciójuk, hogy ha szakítanának az iskolás, szövegfelmondással. Valamivel jobb volt a néző benyomása a nagyvisnyóiak szerepléséről. Végül a házigazdákról: az egereséinek a Kőmives Ke* lemen című, nagysikerű rockballadát formálták saját arcukra. Rokonszenves volt vállalkozásuk, mert ez a műfaj közel áll a fiatalokhoz. Kulturált énekhangjukkal, jó zenéjükkel sikert értek el. Náluk is a színpadi játékra kell nagyobb figyelmet fordítani. összességében az egész napos rendezvény a helyiek és a Megyei Művelődési Központ jő szervezését dicséri. És ha tavaly három együttes, idén nyolc, jövőre akkor... De ne tápláljunk illúziókat a csoportok gyors megszületését illetően: valami megmozdult, s reméljük, a színvonalat lehet tartani, esetleg növelni. Gábor László — Már megbocsáss, fiacskám, hogy beleavatkozom a dolgaidba, de nyugtalanít az ábrázatod. Ha mérnök is vagy, és külön is élsz tőlünk, azért számomra megmaradtál gyereknek. .. Mi történt veled, szerelmes vagy? — Szörnyen, apa. Egyetlen nőt nem szerettek a Földön annyira, ahogyan és szeretem őt. Elég meghallanom a nevét, és mindjárt sírva fakadok... — Szegény fiam.,.. No, de mi a baj, mi az oka annak, hogy csupa csont és bőr vagy? — Tudomást se akar venni rólam. — Honnan foeszed? — Hogyhogy honnan? Huszonhárom cserép azále- át küldtem neki a boy- szolgálattal... — Miért pont huszonhármat? — Annyi volt az üzletben. — Mire ő? — Semmi, jóformán semmi. — Lehet, hogy szentimentális. Írj hozzá verseket. — Verseket! Hah! Elbeszélő költeményt írtam neki! Négyezer sort. Tudod te, mint jelem sajátkezűiig leírni négyezer sort, és közben még arra is ügyelni, hogy rímeljenek? — Szegénykém! No, és az eredmény? — Nulla. — Nem válaszolt? — Eszébe sem jutott. — Figyelj ide, ha nem szereti az irodalmat, talán a zenét kedveli. Megpróbálhatnál szerenádot adni neki. — Megtörtént. Este kilenctől hajnali négyig. Elektromos gitárral és akkumulátorral a vállamon, ötven estén keresztül énekeltem, esőben, szélben, hibán, fagyban — szombaton és vasárnap is! — És megint semmi? — Megint. Igaz, egyik este az ablakában kigyulladt a gyertya. — Megdobbant a szívem, de később kiderült, hogy rövidzárlat keletkezett a lakásban. Nem tudok nélküle élni! — Hallgass ide, fiam, mi lenne, ha... Van telefonja? — Van. — Akkor azonnal hívd fel. Mondd meg, hogy este nyolcra várod, új magnetofonfelvételeid vannak, meg egy üveg whiskyd. Mondd meg azt is, hogy hozza magával a pizsamáját és a fogkeféjét. — Te megőrültél, apa! — Próbáld csak meg, fiam. ★ — Te vagy az, fiacskám? Miért telefonálsz ilyen korán? — Nincs is olyan korán, apa. Inkább késő... — Csak nem történt valami baj? — Nem akar elmenni! Zahemszky László fordítása Petre Bocor: Atyai tanács
