Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-14 / 88. szám
Iskolai bútorokhoz készülnek ezek az alkatrészek, amelyeket a tar- nazsadányi lakatosüzemben kapott lencsevégre: Tóth Gizella / cAllauipúlíjdri rfeleléiséí/qel Divat nálunk a Hivatalt szidni. S tegyük hozzá rögtön: nem is mindig alaptalanul. Hiszen mindenki a történetek sokaságát tudja felidézni a saját tapasztalatából, amikor fölöslegesen küldözgették ide, meg oda, s a végén ott kötött ki, ahonnan elindult. Vagy olyan igazolást kellett szerezni, amire semmi szükség nincsen ugyan, de a bürokratikus előírások szerint rajta kell lennie a papíron. Vagy megint más példát említve: a Hivatalban olyan hangnemben oktatták ki, amely méltán sértette nem csupán emberi, de állampolgári önérzetét is. Mert elsődlegesen azért dühítenek minket, állampolgárokat a Hivatal packázásai. mert a szocializmusban a Hivatal van az állampolgárokért és nem fordítva. Az elmúlt három és fél évtized során egyre jobban tudatába kerültünk ennek, s él is várjuk minden intézménytől, hogy energiáját annak a szolgálatába állítsa, hogy az ügyeket minél színvonalasabban intézze, beleértve az állampolgárokét is. Szerencsére, s éppen az egyre szélesedő demokratizmus hatására egyre jobban szétfoszlik bennünk a bürokrácia, a lelketlen, a nem az embert, hanem a papírt néző ügyintézés gyakorlatának rossz „mítosza” és éppen a demokrácia következtében elvárjuk, hogy teljes jogú állampolgárként kezeljenek bennünket. Mind a munkahelyen, mind a közéletben, mind pedig ügyeink intézésében. És ez a jó. Hiszen a szocialista demokrácia kiterjesztése éppen azt célozza, hogy éljünk jogainkkal. szóljunk bele a közügyekbe, adjunk1 hasznos ötleteket, tanácsokat. pozitív irányban befolyásoljuk a kisebb-nagyobb kollektívák és végső soron a társadalom fejlődését"! És ennél a kérdésnél vetődik fel az emberben a kérdőjel. Vajon, amíg egyrészt — joggal — elvárjuk. hogy teljes jogú állampolgárként kezeljenek minket, addig másrészt vajon mi kellő felelősséggel viseltetünk-e a saját magunk és a köz dolgai iránt. Valljuk be őszintén: sokszor nem. Mert amíg elítéljük a Hivatal pac- kázásait. addig magunknak sokat elnézünk. Néhány hónappal ezelőtt a rádióban elhangzott egy kerekasztal-beszélgetés. Igazságügyi szakemberek beszélgettek az állampolgári felelősségről. Példák tárházát sorakoztatták fel, hogy az emberek mennyire nem törődnek a saját ügyeikkel, ugyanakkor elvárják, sőt megkövetelik, hogy a hivatalok, intézmények mindent megtegyenek azok elintézésére. Szó esett arról, hogy valaki a más telkére építette a házát. s ö volt megsértve, amikor tudomására hozták, hogy szabálytalanul építkezett. Más, fontos papapírokat dobott ki minden gond nélkül, s amikor — a saját ügyében — kérték tőle, fel volt háborodva a bürokrácia ellen. S nem véletlenül jutottak egyértelműen arra az álláspontra az igazságügyi szakemberek, hogy az állampolgár csak olyan felelősséget várhat el a hivataloktól, intézményektől. mint amilyet a saját ügyében ő is képvisel. S ez az elvárás nem csupán az ügyintézésben jogos. Hány olyan esetről hallottunk, vagy éppen voltunk részései, amikor egy adott kollektíva munkájáról. gondjairól, jövőjéről volt szó s alig akadt a témához hozzászóló. A tanácskozás után aztán a folyosón megindult a szóáradat, s mindenki elmondta a véleményét. Hogy miként kellene. S nem egy esetben éppen azok kérik számon a vállalati, vagy intézményi vezetéstől a hiányos információt, a nem kellően megfontolt döntést, akik éppen a demokratikus fórumokon nem nyilvánítják a véleményüket. Mondván, hogy minek. Lebecsülve ezzel az adott vezetést, az adott kollektívát. De saját magát is lebecsüli ezzel az illető, hiszen úgy érzi — esetleg minden konkrét tapasztalat nélkül —. hogy úgysem adnak semmit az ő véleményére. Az ilyesfajta magatartás fellelhető a közéletben is. És igen sokfajta megnyilvánulási formában. Ügy például, hogy az illető nem vállal közéleti megbízatást, de bírálja azt. aki tesz is valamit a közért, de úgy is. hogy az adott közéleti fórumon az illető meg sem jelenik, de szóvá teszi — más körben —, hogy a település nem fejlődik, meg arra sem képesek, hogy az utcában egy becsületes járdát építsenek. Más esetben egy választáson kritika nélkül elfogadja a listát, utána pedig bírálja, hogy az adott testület életképtelen. mert ilyen meg ilyen emberek kerültek bele. Nem véletlenül fogalmazzák munkahelyi, közéleti vezetők, hogy általában nem a demokratikus fórumok bővítése szükséges ma már. hanem a fórumok megfelelő működtetése. Éppen azért, mert igen sokan nem élnek, vagy — fogalmazzuk úgy. hogy — nem élünk kellően demokratikus jogainkkal. És ez nem magyarázható azzal, hogy adott esetben nem adtak nekünk igazat, nem valósították meg javaslatunkat, nem vették komolyan észrevételünket. Hiszen nem is biztos, hogy az az ötlet annyira jó volt, de ha jó is volt, esetleg valamilyen akadálya volt a megvaló6itásnak. Az elszenvedett kudarc nem mentesíthet senkit a további cselekvéstől. Mert nem csupán jogunk, hanem kötelességünk is — felelősséggel beleszólni a munkahelyi kollektíva, a lakóhely. a közélet, a társadalom dolgaiba. Ma már természetesnek tartjuk, hogy a nagy horderejű kérdések- ben az illetékes szervek kikérik a társadalom véleményét. Mint például a választójogi törvény kapcsán. Vagy azt is természetesnek tartjuk, hogy az országgyűlések például — a televízió, a rádió, a sajtó — jóvoltából az ország szé-* les nyilvánossága előtt zajlanak. Megszoktuk azt is. hogy a Központi Bizottság üléseiről érdemi közlemény jelenik meg. Megszoktuk és el is várjuk, hogy teljes jogú állampolgárnak tartsanak minket. Jogosan, hiszen szocialista országunk értünk, állampolgárokért van. s éppen ezért közünk van az ország dolgaihoz. Ilyen szempontból nagykorúak lettünk. Illő lenne a másik oldalról is nagykorúvá válnunk. Hogy amilyen felelősséget várunk az országos, vagy a helyi szervektől, ugyanolyan felelősséget tanúsítsunk mi is a magunk, a munkahelyi kollektíva, a közélet, a társadalom ügyei iránt. Éppen azért, hogy a magunk, a kollektíva, a társadalom ügye is előbbre jusson. Persze azzal is tisztába kell lennünk. hogy nem könnyű mindig, minden esetben felelősséggel kiállni valamiért. De mégis meg kell tennünk a fejlődés érdekében. És nem lehetünk elnézőek önmagunk felelősségével, illetve felelőtlenségével szemben. Mert, ha például engedély nélkül építkezünk, s ezért az illetékes szervek felelősségre vonnak, akkor ebben ne a Hivatal packázását lássuk és forduljunk mindenhova panasszal, hanem vegyük tudomásul, hogy mi voltunk a „ludasok”. JCcLpm i Jßmaite Vas, tény, tűz
