Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-10 / 59. szám
I' nI • • Ködök, párak, teltemetok Még nyirok leng a bozótosban, hajnalonként; meg köd oldja kísértetté a dolgát tevőt a mezőn; még csak sejti útját a párában botorkáló; ám a földek gőzei a tél utolsó leheletei; és ha felnézel, sápadtan bár, de a tavasz ígéretét mosolyogja már a bágyadt napkorong. (Kőhidi Imre képriportja) Hogy milyen diák voltam hajdanán, arra borítsa feledő -fátylát a múlt. Hogy mennyire ismertem, tudtam a földrajzot, annak hiánya még a múlt fátylán is átlátható lenne. Nagyon rosz- szul. Azért-e, mert nem tanultam, vagy azért-e, mert nem 'tanítottak meg a Föld rajzának szépségeire, az mára már érdektelen és lényegtelen kérdéssé vált. Ami a lényeg: mostanra megtanultam a földrajzot! Felnőtt, sőt vénülő koromra, oly otthonosan mozgok immár Földünk térségein, oly magától értetődően a térképen, s oly köny- nyedén ejtem ki a legnehezebb neveket is a világ bármely pontján lett légyen is az, hogy semmiféle vetélkedőn nem vallanék szégyent. Kitűnő tanítómesterem volt és van. Köszönet neki és érte. Mármint a háborúnak. Mert a történelem lehet az élet tanítómestere, de hogy a földrajz legjobb oktatója a háború, az aligha lehet számomra kétséges. Nem arra gondolok én most, hogy a kunsági cselédből lett baka soha meg nem tanulja Isonzó nevét, ha annak idején el nem viszik őt oda — földrajzórára. Szemléltető bemutatóra. De arra igen, arra feltétlenül gondolok, hogy a kommunikációs technika és a háborúk jóvoltából nekem jószerint ki sem kell mozdulnom a békés kis otthonomból, hogy megtudjam: hol van az, amiről eleddig azt se tudtam, hogy egyáltalán van. Az meg külön is megkapó, hogy nem csak azt tudom meg, hogy hol van az. amiről eddig tudtam, hogy egyáltalán létezik, de azt is, hogy ott mennyi a mennyi. Mármint a halottak meg a sebesültek száma. Hát nem nagyszerű és egyszerű? Iskolás koromban óráról órára drukkoltam — akkor még nem volt ismert a stressz kifejezés —, hogy megtaláljam Rómát és az Északi-sarkot a tanár vésztjósló tekintete kereszttüzében ott, valahol a végtelennek tűnő térképen, amelyen az egyetlen biztos és mindig megtalálható név ez volt: Kogutowitz Manó. Az iskolai térképek készítésének, neves mesterének emblémája. Ezt a nevet ránézésre megtaláltam, ám ujjaim remegő kapirgálással eljutottak Bécstől Skóciáig, addig bizony oly feszültségben és bizonytalanságban éltem, hogy azt a ma embere fel sem foghatja immár. Most meg? Szórakoztató, népszerű, tudományos ismeretterjesztés minden hír a rádióban, az újságban, vagy a televízióban. Meg mernék rá esküdni, hogy soha meg nem találom azelőtt a térképen a Malvin-, vagyhogy a Falkland-szigeteket, míg most könnyed mosollyal magyarázom el bárkinek, és mutatom is meg a térképen az arra érdeklődőnek, hogy hol terül el ez a néhány száz katonának örök nyugodalmat adó sziget az Atlanti-óceánban. És honnan tudom ezt? Onnan, hogy ott szerencsémre háború volt. Bashra. A legtudósabb földrajztanárom tudását is mégkétlem akár, ha utólag is, hogy tudta volna, hol ez a város? Helye és szerepe a földrajzban és a politikában azonban olyan evidencia immár a számomra, hogy álmomból felkeltve is megmutatom hol van és azt is elmondom, hogy körülbelül mennyi halottat temettek el már a környékén. Ha nincs háború, a nagyoknak szóló eme sajátos iskolamestere a földrajznak, lehet, úgy halok meg, hogy fogalmam sincs arról, miszerint igenis van egy ilyen város Irak déli részén. Bejrút és Managua, Namíbia és a Shatt al Arab olyan földrajzi fogalmak, amelyek csakis úgy és azért kerülhettek be tudásom tárába, mert ebben a háború jótékonyan segített. Még belegondolni is kínos lenne, ha nem tudnám, hol van Phnom Penh. De tudom, mert háború volt ott, meg Pol Pot-rezsim, meg néhány millió halott, így aztán bárki számára élő födrajzi lexikonként közölhetném, hogy ez Kambodzsa fővárosa. És mindez a háború földrajztanár urának köszönhető. Gondoljunk csak bele: mi lett volna, ha itt, ott és amott béke lett volna. Ha állandóan és mindenütt béke lenne! A földrajz tudatlanság oly széles körben terjedne el a világban, hogy nem is tudnánk milyen széles körben, hiszen a háborúk híján nem is ismernék a világot, amelynek egyik fele mit sem tudna a másik feléről. Hallani vélem a megjegyzéseket, hogy: Genf és Helsinki, Madrid és Stockholm. Hogy bár ezek is földrajzi központok a térképen, de ezek egyáltalán nem a háborúról ismerszenek, hanem hogy éppen ellenkezőleg. Elismerem, ezek a nevek nem a háborúk által lettek közismertek, elismerem, hogy őket a térképen megtalálni a béke tanított meg bennünket. Elismerem, de nem hagyom magam félrevezetni! Hány nevet tudunk felsorolni, hány olyan földrajzi pontot a Földnek nevezett bolygón, amely a béke fogalmára rímel? Felesleges felsorolni, mert azonnal ötször, tízszer annyi nevet tudok rögtön felsorakoztatni ezekkel szemben, mégpedig immár közismertté vált neveket, amelyekhez emberi vér tapad, könny és szenvedés, igazolván a tételt: a tudás, még a földrajztudás megszerzése is, csak szenvedések árán sikerülhet. Mások szenvedése árán, természetesen. Szép, kellemes, vacsora utáni este. A nyugalom valósággal dorombol a lakásban. Elterpeszkedem a karosszékben, bekapcsolom a televíziót, mindjárt jön a földrajzóra: a híradó. És én megint gyarapodhatok tudásban, élményben, ismét új nevekkel, földrajzi pontokkal, halálozási statisztikákkal ismerkedhetem meg. Most például szeretnék valami bővebbet megtudni Szudánról, erről az afrikai országról, amely eleddig valahogyan kiesett földrajzi érdeklődési körömből. — ... az amerikaiak légi hidat szerveztek a szudáni hadsereg utánpótlásának biztosítására... — hallom a bemondó hangját. Megelégedetten sóhajtok fel: akkor ott háború lesz, ha kicsi is, ha helyi is, de háború. És én megint okosabb leszek a nagyoknak szánt földrajzóra jóvoltából. És ha a föld valamely más pontján, esetleg egy hozzám hasonló földrajztudásra éhes ember, egy az enyémhez hasonló lakás esti csendjében hirtelen arra lenne kíváncsi, hogy mondjuk, hol is van Közép-Kelet Európa, s benne Budapest, Mátészalka, a Duna—Tisza köze, Eger, avagy Kecskemét? — Ostoba gondolat — morgom magam elé és nagyot kortyolok a sörből, amely import, de amelynek gyártási helyét nem ismerem. Fogalmam sincs, hogy az hol van. Csak azt tudom, hogy ahol van, ott békének kell lenni. Mert különben tudnám, akár még a halottak számát is. ^(s^U,
