Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-10 / 59. szám
m. NÉPÜJSÁG, 1984. március 10., szombat Felfedező úton... A Batthyány-hagyatéh nyomában Lexikon-kripta helyett: Hatvan Szabó László, a festőművész egykori személyi titkára ... Egy esztendeje az Élet és Irodalom „Visszhang” rovatának több egymást követő cikke keltette föl az érdeklődést Batthyány Gyula festőművész hagyatéka iránt. Előbb Pásztohy Domonkos tanár írt levelet Polgárdi- ból, jelezve, hogy községükben él a festő egykori titkára. Szabó László, akire tulajdonának javát testálta. Az idős pedagógus fájlalta, hogy Batthyány és a gyűjtemény iránt senki sem érdeklődik, így az utókor megbecsülésére méltó művész jószerint „lexikon-kriptában” nyugszik. Többen megszólaltak a téma kapcsán, nem vitatva az alkotó erényeit. Eredménynek azonban csak a hatvaniak megnyilatkozása minősíthető. . .-k Polgárdi, március elseje. Az erősen őszülő, jó tartású Szabó Lászlóval lakásuk előszobájában fogunk kezet. Azután nyílik a lakószoba ajtaja, hogy egyszeriben a történelmi múlt levegője csapja meg a vendéget. Múltszázadi bútorok, közöttük az 1848—49-es polgári forradalom és szabadság- harc mártírja, Batthyány Lajos gróf „gondolkozó székével”, faragott bölcsőjével, a falon ismeretlen mester miniatűr festményével, amely nővére és édesanyja társaságában ábrázolja a Batthyány Gyula festőművész saját portréja fiatalkorából (Fotó: Szabó Sándor) hatesztendős gyermeket, a forradalmi kormány későbbi elnökét. Ez a levegő, ez a hangulat végigkísér bennünket az egész cselédházon, amelyet most három család lakik: a festő Batthyány Gyulától gondviseltetéséért örökölt, komornyikból idővel személyi titkárrá avanzsált Szabó László, valamint két gyermeke. Persze, szíveslátásban sincs hiány, és miközben dr. Pogány ö. Gábor műtörténésszel feketénket szürcsölgetjük, lassan kibontakozik a múlt, a mártír miniszterelnök dédunokájának, a már gyermekkorában festő pályára készülő Batthyány Gyulának hányatott életútja. ★ — Jómagam 1935-ben kerültem a gráfhoz komornyiknak, a budapesti, Hunyadi úti műtermes lakás és a Polgárdiban akkor még álló kis kastély között osztva meg az év hónapjait. De azt elbeszéléseiből tudom, hogy az 1883-ban született Batthyány Gyula már hat-nyolc esztendősen remekül rajzolt, később Münchenben és Párizsban tanult, a két világháború közti időszakban pedig rengeteg portrét festett. Modelljeit szertelenül, ambíciója szerint válogatta. Főrendiházi tag éppúgy akadt köztük, mint színésznő, vagy erdélyi, csíki öregasszony — emlékezik Szabó László. — Megfestette, megrajzolta a nemzet történetét is! Árpád- kori mennyegzőt, egy török basa Dunán menekített leányát, Széchenyi István életének legjelentősebb mozzanatait. Majd jött a felszabadulás, Batthyány Gyula számára igen sok gyötörtetés- sel. A kártékony arisztokraták közé sorolták festői életművével együtt, 1952-ben pedig hazaárulásért nyolc évi börtönt kapott. És négy esztendő múlva hiába rehabilitálták, életének nagyon rövid hátralevő ideje alatt, betegséggel küzdve, már nagyon keveset festett. Azt is itt, nálunk, Károlyi Zsu- zsánnától származó Bálint fia elvesztését is sajogva. 1959. január 20-án hunyt el. Azóta pedig csak a nagy csend mögötte... ★ Hogy mi volt egy komornyik, rnajd személyi titkár tennivalója a festő-gróf körül? Szabó László erről is színesen és szívesen beszél. Leginkább persze azon küldetéséről, mellyel Battyhány Gyula művészi kibontakozását segíthette. Így például meg kellett tanulnia fényképezni, hogy majd az egész országot, sőt külhoni tájakat is bejárjon. Ilyenkor rendre városképeket, kijelölt természeti részleteket kapott lencsevégre, vagy történelmi A dédnagyapa: Batthyány Lajos, a 48-as szabadságharc egyik kiemelkedő alakjának gyermekkori képe, melyen édesanyjával és nővérével van megörökítve Pogány Ödön Gábor, a Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója szemügyre veszi a hagyaték egyik képét, a „Szultán lányát” figurákat és környezetüket fotografálta. Éspedig a legősibb, róluk fennmaradt ábrázolatban. A festő ugyanis nem csupán jellemábrázolásra törekedett egy-egy művén, hanem a fizikális, a tárgyi hűséget is nagyon fontosnak tartotta. Előfordult nemegyszer, hogy Bécs vagy Brassó utcakövét koptatta Szabó László, hátán az elnyűhetetlen Rolley- Flex masinával, és a gazdájától kapott levél jóvoltából múzeumok, képtárak raktárai nyíltak meg előtte. Aztán csak kattant a gép zárja, s már birtokában volt a szükséges arcmás, viselet. ★ Ahány szoba, úgy tárja elénk magát Batthyány Gyula, úgy gazdagszik bennünk. És úgy készteti értékítéletre a' szakembert, dr. Pogány ö. Gábort: — Batthyány Gyula jóné- hány művét már ismertem, nagyobb részüket a Nemzeti Galériából, amelynek huszonhárom évig voltam a főigazgatója. De igazán érdemben csak most, a Polgárdiban látott negyven festmény és száznál több rajz, kroki élménye után merek nyilatkozni. Hitem szerint a ma még „lexikonkriptában” nyugvó, nagy felkészültségű művész a magyar szecesszió legjobbja. Könnyen állja a versenyt Ja- sik Álmossal, Márton Ferenccel, Feszty Masával, vagy a szívéhez is közel álló, ugyancsak „gödöllői iskolás” Nagy Sándorral. Művei így, erősen megviselt állapotukban is hallatlanul; szuggesztívek, - Bakony című munkája pedig — amelyen megidézi a táj telje* flóráját, faunáját — félelmetes teljesítmény. Csak persze ott a műkritika, a szakma antagonizmusa, elfogultsága, ami az egész XX. századi magyar művészet megítélésével kapcsolatban annyira jellemző! Másodrangú lett képzőművészeti kultúránkban a fel- kézsültség, előtérbe tört a laicitás, a féltehetségek indulatának fölértékelése, ami különösképpen nemzetközi összehasonlításban hátrányos számunkra. Nincs jobban semmi ellenemre, mint az egyoldalú elfogultság, egyik irányzat kijátszása a másik ellen. Éppen ezért, amikor sokra tartom az alföldiek realisztikus törekvését, vagy tisztelettel adózom a „Nyolcak”, a szentendreiek kifejezésvágyának, véleményem szerint velük együtt e század festészetének fontos eleme a legjobban Batthyányihoz közelítő szecesszió. ,. ★ Epilógus: Galériavezetői szolgálatomra is hivatkozva jelentem a képzőművészet Heves megyei barátainak, hogy a Szabó Lászlóval kötött egyezség szerint 1984. áprilisában Hatvan városa emlékkiállítással tiszteleg Batthyány Gyula művészetének, amelybe néhány fotó erejéig már most betekinthetnek az érdeklődők. Moldvay Győző Hajnali 4 óra volt. Dorian megivott egy kávét, és odafordult Lacombe űrbiológushoz. — Ráérne néhány percre, uram? A biológus felnevetett. — Ha ön igen, akkor én hogyne. Akár egy órára is. — Talán menjünk át az ebédlőbe. Jacöbson Humprey tábornokhoz fordult. — Én hivatalnok vagyok, uram, de ön katona. Miért nem próbálja rávenni Dori- ant. hogy végre cselekedjék. Nézze meg az órát, nincs időnk. S a végén még képes lesz Sisley átadni az Epszilont. Humprey ránézett a kü- lönmegb í zottra. — Abban egyetértek önnel, hogy az idő vészesen halad, s tennünk kellene valamit. De az ionágyúk bevetését nem tartom célravezetőnek. Dorian is mondta, hogy Berger kitűnő szakember, képzett űrhajós, és könnyen ki tudja manőverezéssel kerülni az ágyúk tüzet. — Akkor meg Scottékat kell bevetni, de minél előbb. Amíg nem késő. — Talán az jobb megoldás lenne — gondolkodott el Humprey. Szinte alig vették észre, hogy Lacombe és Dorian újra megjelent a vezérlőteremben. i Dorian riasztotta az ügyeletest. — Azonnal kapcsolja Lloy- dot a földi bázisközponttól. — Értettem, ezredes. Lloyd jelentkezett. — Figyeljen ide. Azonnal Sysley után kell küldenie egy szupersebességű felderítő űrhajót. Sysley- nek jelezze: csökkentsék a sebességüket és várják be a felderítőt. Azonnal intézkedjék, hogy vételezzenek Delta 12-es anyagot a Központi Űrbiológiai Intézetből. Enélkül ugyanis az Epszilont nem tudják működésbe hozni. Sysley-nek ezt mindenképpen meg kell kapnia. Ez létkérdés. Értette? — Igen, uram. Azonnal intézkedem. Aztán újra az ügyeletet kérte. — Azonnal kapcsolja Sysley professzort. Meg is jelent néhány másodperc múlva. — Professzor. Majdnem végzetes dolog történt, ön után küldjük a Delta 12-es anyagot. Enélkül az Epszilont nem tudja éleszteni. — De... — Semmi de... — Ezt még maga sem tudta. Cselekedjék a parancs értelmében, hiszen százezrek életéről van szó. — Értettem, ezredes úr. — És, ha utasítást kap, haladéktalanul adja át az Epszilont. — Adjam át? — Azt mondtam, haladéktalanul. Eléggé világos? — Igen, de nem értem. — Nem is szükséges, professzor. Csak a parancsot kell végrehajtania. — Mi ez az újabb ötlet már megint? —kérdezte Jacobson. — Ez azt jelenti — mondta Dorian —, hogy a Delta 12-es kell az Epszilon élesztőséhez. S ha Sysley megkapja a parancsot, átadja az Epszilont Bergemek. — Nézze, Dorian, nem akarom minősíteni a maga ténykedését, de úgy érzem, nem a lényeges dolgokra koncentrál. Sőt. A maga helyében én nem hogy utána- küldtem volna Sysley-nek a Delta 12-est. hanem egyenesen örültem volna, hogy nincs ott. Másrészt pedig rögtön parancsot adnék Scott- nák, hogy indítsanak akciót az MZ ellen. — Nem kételkedem abban', hogy ön mindezt meg is tenné. én viszont úgy döntöttem, hogy inkább iszom most egy frissítőt. — Az biztos, hogy kötélből vannak az idegei — mondta Donovan —, de egy katonánál így helyes. — Csak abban nem vagyok biztos, hogy ez a nagy nyugalom eredményre is vezet — mondta Jacobson. A képemyőkivetítőn Berger professzor jelent meg. — Figyelmeztetem önöket, hogy hajnali öt óra van. Azonnal indítsák útba az Epszilont Sysley-vel, mert különben nem ér ide időben. S az annyit jelent, hogy az ionágyúkat azonnal működésbe hozzuk. — Nézze, Berger — szólt Dorian —, adjon egy parányi haladékot. Mondjuk tót órát. Az magának semmi, de nekünk rendkívül sokat jelent. Az Epszilon és a leírást tartalmazó dosszié nem egy helyen van. — Hagyja, ezredes, ne próbálkozzék ! Az ilyen gyermeteg kifogásokkal nem megy semmire, csak nevetségessé teszi magát. — Hát akkor nincs mást tennünk, időre odajuttatjuk az anyagot. — Én is így gondoltam — mondta Berger — és ez a legésszerűbb, amit ebben az esetben tehetnek. A beszélgetés befejeztével dr. Dickson kérdezte Dori- ant: — Komolyan gondolta, hogy belemegy ebbe? — Á, dehogyis. Nem olyan fából faragták Bergert. Csak az időt akartam húzni. — Ahogy elnézem, ez megy is magának — fakadt ki Jacobson. — Pedig nem bővelkedünk benne, hanem nagyon kevés van belőle. És egyre kevesebb. Dorian az ügyeletest kérte. — Kapcsolja Doodyt. A kópki vetítőn Scott jelent meg. — Doodyt kértem — mondta Dorian. — A főhadnagy nincs itt válaszolta az őrnagy. — Hogyhogy nincs? — Elindítottam, uram, az MZ felé egy programozott, személyzet nélküli űrhajót, és a vén mocsári teknőssel — tudja, így becézzük a Norma 3-ast — őt is. — Ügyeletes — kiáltott fel az ezredes — azonnal kapcsolja a Nonma 3-at. — Nem jelentkeznek. — Tudom, hogy hall, Doo- dy! — ordított Dorian —, azonnal forduljon vissza! Majd elbánok én magával! (Folytatjuk) Kaposi Levente:
