Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-28 / 74. szám

1984. március 28.. szerda Száz évvel ezelőtt született, Burghardt Rezső, Munkácsy-dí- jas festőművész, érdemes mű­vész. A budapesti Mintarajzis- kalában Hegedűs László tanít­ványa volt, majd 1903 és 1911 között, külföldön — Milánóban, Rómában, Párizsban, Londonban — tanult. 1913 és 1919 között a Benczúr-mesteriskolában képez­te tovább magát). Már 1904-től részt vett különböző hazai és külföldi kiállításokon; 1927-ben a Műcsarnokban, 1929-ben az Ernst Múzeumban, 1931-ben is­mét a Műcsarnokban rendezett gyűjteményes kiállítást. 1920-ban Kísértés című festményéért kis aranyérmet kapott. 1937-1x51 1948- lg a Képzőművészeti Főiskola tanára volt; 1938-tól a miskolci művésztelepet vezette, a telep megszűnéséig. Reális látásmód­ról tanúskodó portrékat, intim hangulatú aktkompozíciókat, va­lamint a természet gazdaságát tükröző Ízes csendéleteket és tájképeket, továbbá külföldi utazásainak friss benyomásait rögzítő városképeket festett. Számos művét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria. A Nap kél: 6.31 órakor, nyugszik: 19.09 órakor. A Hold kél: 4.27 órakor, nyugszik: 13.51 órakor. Szeretettel köszöntjük GEDEON nevű kedves olvasóinkat! A név eredete a héber ősi mon­dák ködébe vész. Jelentése: „Beái, álljon bosszút!” Időjárás Várható időjárás az ország te­rületére, ma estig: keleten is csökken a felhőzet. Időnként felhősödés zavarja meg a nap­sütést. A tegnap még élénk, il­letve erős északnyugati szél le­csendesedik, a Dunántúlon meg­élénkül, délnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 13 és 17 fok között várható. Cowboy story... A történet megesett Stockton városában (VSA, Ca­lifornia), ahol is egy bizonyos Will Hammet nevű, 69 éves „tehenészfiút” a rendőrség őrizetbe vett és szigorúan megbírságolt, mert ittasan „közlekedett" lo­vával. Nos, ha nálunk a tsz-ek netán bővelkednének is tehenészekben, ez az eset akkor sem fordulhatna elő. Az egykori lovasnemzet mai utódai ugyanis itta­san — sajnos, egyre gyakrabban — nem a saját feje után is hazataláló pacikat, hanem a lóerőket haj­szolják az utakon. Hevesben és hevesen is... (—*) — HEVESI ORVOSI ÜGYELET. Üj helyen, a volt szülőotthonban működik áp­rilis 4-től a hét végi központi orvosi ügyelet He­vesen. Ugyancsak ebben az épületben látják el azokat a betegeket, akik eddig a Re- menyik-kastélyban lévő 1-es és 3-as körzethez tartoznak. Az új egészségügyi létesít­ményben kap helyet a két gyermekkörzet, az anya. és csecsemővédelmi tanácsadó szolgálat is. A bét végi ügye­let szombaton reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig tart, telefonszáma változatlanul: Heves 125. — HATVANI KIÁLLÍTÁ­SOK. Két új kiállítás nyílik csütörtökön este a Hatvani Galériában. A földszinti te­remben Gy. Kamarás Kata­lin népi keramikus, az eme­leten pedig Hadnagy ICsaba hódmezővásárhelyi festő mu­tatkozik be alkotásaival. A kettős tárlatot Gazsó \János, a városi pártbizottság mun­katársa nyitja meg. Az ün­nepségen népi ihletésű mű­sorral a tura-galgahévízi ének- és zeneegyüttes mű­ködik közre. — GOMBÄZÖK FIGYEL­MÉBE! Alapfokú gombais­mereti tanfolyamot indított a TIT egri városi szervezete. A ma délutáni, Dobó gim­náziumban tartandó foglal­kozásra még várják az ér­deklődőket. Ugyancsak a gombákról lesz szó csütörtö­kön a gyöngyösi Mátra Mű­velődési Központban, ahol Bánkuti Károly botanikus tart előadást a csiperkékről. — BESZÉLGETÉS A VA­ROSVÉDELEMRŐL. Ezzel a címmel rendez ankétot csütörtökön Egerben a vá­rosszépítő egyesület és a megyei könyvtár. A Kos­suth Lajos utcai intézmény olvasótermében Ráday Mi­hály, a tv városvédő műso­rának szerkesztője vendé­geskedik egy egri filmforga­tás kapcsán. A rendezvény során adják át az Ismeri ön Egert? című fotórejtvény­pályázat díjait. — A VÁLASZTÁSI TÖR­VÉNYRŐL. A HNF városi, nagyközségi és községi veze­tőinek részvételével kerül sor csütörtökön arra a ta­nácskozásra, amelyen — a népfront megyei bizottságá­nak felkérésére — dr. Ko­vács Pál, a megyei bíróság és a HNF alkotmányjogi bi­zottságának elnöke ad tájé­koztatást az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választásáról szóló új tör­vényről. — A PÉTERVASÁRI Keglevich-kastély szerdai vendége ezúttal dr. |Czeizel Endre orvos-genetikus, aki az Üj Tükör Baráti Társa­ság felkérésére tart előadást Az önpusztítás ragálya cím­mel. A kezdési időpont: 19 óra. — KOLLÉGIUMAVATÁS. A Mátrafüredi Erdőgazdasá­gi Szakmunkásképző Inté­zet diákotthona megkapta a kitüntető Kollégium címet. Az átadási ünnepséget március 29-én délután tart­ják a helyi művelődési ház­ban. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727.. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KÖJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. «NAPRÓL­Önkéntes rendőrök tanácskozása Gyöngyösön és Füzesabonyban Teljesítik, mert vállalták A közrend őrzésében és szilárdításában a hívatásos rendőri állománynak önkén­tes segítői is vannak. Te­vékenységükről, szolgála­tukról Gyöngyösön tegnap adtak számot. A tanácsko­záson Keresztesi Lajos, a városi tanács általános el­nökhelyettese köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Jónás Pál rendőr százados, a kapitányság vezetője tar­tott beszámolót. A rend önkéntes őrei fő­ként a bűncselekményt meg­előző tevékenységre össz­pontosították erejüket a mátraalji településeken. Er­re azért is volt fokozottab­ban szükség, mert az el­múlt évben növekedett a bűnesetek száma. A statisz­tikában a közlekedési rend áthágása is jelentős helyet foglalt el. Sajnálatos tény, hogy a megyében elkövetett rablásnak csaknem a fele a gyöngyösi közigazgatási te­rületen fordult elő. Az önkéntes rendőri szol­gálat fontosságát a tények igazolják. Közülibe azokat, akik jó példát adtak, kitün­tették. Domoszlai László rendőr ezredes, a megyei fő- kapitányság vezetőjének he­lyettese adta át a Kiváló Társadalmi Munkáért mi­niszteri kitüntetést Ecet Éva és Milibák József önkéntes rendőröknek, illetve Tornay Árpád önkéntes társadalmi segítőnek. összesen 92-en vehettek át kitüntetést, il­letve jutalmat, öten az ön­kéntes rendőri szolgálatért kitünitető jelvényt kapták- meg negyedszázados helyt­állásukért. Huszonhárom csoport munkájáról A városi jogú nagyközsé­gi tanács előadótermében tartották meg szokásos ér­tékelő tanácskozásukat a füzesabonyi terület önkén­tes rendőrei. Varga László százados, ka­pitányságvezető értékelte az önkéntes rendőrök el­múlt évi munkáját. (A volt járás területén 23 önkéntes rendőri csoport működik). Elmondotta, hogy a területen a helyi párt- és tanácsi fó­rumokon már korábban ér­tékelték az önkéntes segí­tők munkáját, s elismeréssel szóltak tevékenységükről. Többek között kiemelte: a közrend, közbiztonság javult, az erőszakos, garázda jelle­gű cselekmények száma csök­kent. Hasonlóan a vagyon elleni bűncselekményeké is, ezen belül különösen a lo­pások és betörések aránya. Ugyanakkor megállapította, hogy növekedett a közleke­dési szabálysértések, külö­nösen az ittas vezetések szá­ma. A bűnügyi helyzet is­mertetését követően a kapi­tányság vezetője részletesen foglalkozott az önkéntes rendőri csoportok munkájá­val, megállapítva, hogy te­vékenységük eredményessé­ge tovább javult. Ezt követően hozzászólá­sokra került sor, végül ki­tüntetéseket és jutalmakat adott át a kapitányság ve­zetője. Huszonnégyen vet­ték át az önkéntes rendőri szolgálatért járó érmet. Meg­jutalmazták a legjobb ön­kéntes rendőri csoportokat is, többek között o verseny­ben első helyen végzett fü­zesabonyi közlekedési cso­portot. Megyei úttörőszemle Gyöngyösön A Gundel név kötelez Leendő szakemberek a Kazamatában Mint arról már lapunk­ban beszámoltunk, az egri Kereskedelmi- és Vendéglá­tóipari Szakközépiskola gaszt­ronómiai szakkörének tagjai az egri vendéglátóipar és az iskola közös kezdeményezé­sére bemutatkozási lehetősé­get kapnak. A leginkább utolsó éves tanulókból álló kis csapat Herczeg József mesterszakács vezetésével legutóbb is a Kazamata Ét­teremben készítette el a fi­nomságokat ennek az akció­nak a keretén belül. Akkor a Régi ízek, mai étkek cí­mű szakácskönyv receptjei szolgálták a legfőbb támasz­tékul. Az akkori siker is az egyik alapja a csütörtöki rendezvénynek. Holnap ugyanis a leendő szakácsok világhírű elődjük, Gundel Károly receptjei szerint ké­szítik el többek között a csirkemájat, a palacsintát, a tányérost és a tokányt. Ha­bár a lelkes fiatalok már eddig is bizonyítottak, a csütörtök esti kazamatabeli vacsoraestre mégis nem ke­vés izgalommal várják a vendégeket. A Gundel név ugyanis kötelez. Ahogy a szakmabeliek tartják, Gun- del-est előtt még a profi szakácsok is lámpalázasan érkeznek a konyhába. Buszbaleset után Tizenegyen elhagyták a kórházat A hétfő esti buszbaleset 13 sérültje közül tizenegyen már elhagyhatták a kórhá­zat. A tatabányai kórházban ápoltak közül egy sérült sú­lyos, de nem életveszélyes állapotban van. Mint már a rádióból érte­sülhettünk róla: Kömye és Tata között a szenitgyörgy- pusztai elágazásnál — eddig ismeretlen okok miatt — felborult a BKV egyik bé- beadott autóbusza, amellyel filmstatiszták tértek volna vissza Budapestre. A baleset ügyében — szakértők bevo­násával — a rendőrség to­vább folytatja a vizsgálatot. (Tudósítónktól) Úttörőkkel népesült be a mátraalji város, Gyöngyös kálvária-dombi oktatási köz­pontja. A 7. számú Általá­nos Iskolában tartották ugyanis a tudományos-tech­nikai úttörőszemle megyei döntőjét, amelyen csaknem 150 piros nyakkendős pajtás mérte össze tudását. Vetél­kedtek a matematika, az orosz nyelv hívei, számot adtak ismereteikből az út­törőtechnikusok, a termé­szet-, valamint társadalom- kutatók. Az eredményhirdetésre ün­nepélyes keretek között ke­rült sor: a szakágak zsűri­jének vezetői ismertették a minősítéseket, az oklevele­ket pedig Révészné Bőgős Zsuzsa megyei úttörőelnök adta át, s gratulált a legjobb eredményt elért úttörőknek. Arany minősítést kaptak A kollégiumok megalaku­lásának negyedszázados ju­bileuma alkalmából rende­zett tanácskozást a megyei tanács Egerben, az elmúlt hét végén. Szűkebb pátriánk valamennyi intézményének nevelői és diákjai képvisel­tették magukat ezúttal. Nemcsak azért, hogy emlé­kezzenek, de hogy ismét megbeszéljék „közös dolgai­kat”. A rendezvényen elsőként a megyei tanács általános elnökhelyettese, Kovács Sán- dorné kért szót. Az ünnepi eseményhez méltón beszélt arról, milyen változásokon ment keresztül a kollégiumi életforma az elmúlt 25 év alatt. Milyen volt a kibon­takozás, s melyek voltak a megújulás, az újrakezdés legfőbb jellemzői, eredmé­nyei. Vasvári Attila megyei kollégiumi szakfelügyelő az oktató-nevelő munka legak­orosz nyelv ismeretéből az egri 2. sz. Gyakorló Iskola tanulói, a tagozatosak között pedig a gyöngyösi 1. sz. Ál­talános Iskola pajtásai vé­geztek az első helyen. A társadalomkutatók versen­gését a tavalyi országos szemlén arany minősítést kapott, az ugyancsak egri 2. számú gyakorló iskolások nyerték meg. Matematikából a megyeszékhelybeli Lu- kovszki Judit, a természet­kutatók közül a gyöngyösi 2. számú Általános Iskola bizonyult a legjobbnak. A technikusok vetélkedésében a gyöngyössolymosiak reme­keltek, arany minősítést kaptak csapatban, egyéniben pajtásuk, Barta Imre volt a legügyesebb. Ezek a csapa­tok, úttörők képviselik majd megyénket az országos szemléken. Korcsog Béla tuálisabb kérdéseit boncol­gatta, az ifjú lányok és fiatalemberek, valamint a pedagógusok szempontjait figyelembe véve. Fodorné Gombos Klára, a KISZ megyei titkára felszó­lalásában elsősorban arra helyezte a hangsúlyt, mit vár az ifjúsági mozgalom a kollégiumoktól. Nos, a föntebbi .fölveté­sekről vitáztak a meghívot­tak két napon át. Mint ki­derült, e fórum alkalmas volt arra, hogy a nevelői és a tanulói szekciókban egy­aránt számos gondra ref­lektorfény irányuljon. Kezd­vén a pedagógusok erkölcsi, anyagi megbecsülésének problémáival, folytatván az­zal többek közt, hogy szá­mos fiú és lány egyszerűen nincs tisztában a kollégisták jogaival, kötelességeivel. Végül ünnepi, művészeti műsor zárta a kétnapos ta­nácskozást. Ok A gyerek sír. Ahogy csak bír. A gondozó néni csitítgat- ja. Bölcsőde; kell a szere­tet. A gyerek mégis sír. Apját hívogatná. ígérte reggel: jön. Nem jöhet — így vigasz­talja a gondozónő. Arcán még ott a megdöbbenés az iménti telefon nyomán. Csitítgat. Magyaráz. Reménytelen. A többi gyerek, a szülők kikerekedett szemmel figye­lik az esetet. Feszültek. Baj van. A gyerek, naponta sze­rethetett gondozónője karjai­ban, sír tovább. Elindulnak. Hosszú az udvar, ők to­tyognak. Előbb érek a por­tához. A portásfülkében ott az apa. Ä falnak támasztva. Szemében révetegség. Számtalan poharak csillogá­sa. Nem engedhették be így. Ez üzem. Itt majd átveheti a ki­csit. El is viheti. Talán: haza. (Kőhidi) Társadalmi munka a Parádi Üveggyárban Tellesítették vállalásaikat a fiatalok (Tudósítónktól) Bár a vállalat nem tudta teljesíteni éves tervét, a fia­talok nagy része helytállt a munkaverseny-mozgalomban — hangzott el a Parádi Üveggyár legutóbbi, értékelő KISZ-gyűlésén. A tagság a kommunista műszakok bé­rének döntő részét a gyár üdülőjének építésére utalta át, ugyanakkor több társa­dalmi munkaórát szántak az üzem udvarának csinosítá­sára, szépítésére is. Különö­sen a Kilián György K1SZ- alapszervezet végzett kiemel­kedő munkát. A fiatalok mindig nagy lelkesedéssel vesznek részt az Alkotó Ifjúság pályáza­ton és az Üvegipar Ifjú Mestere versenyen, ahol ta­valy is eredményesen szere­peltek. Legjobbjaik egy har­madik helyezést értek el és egy vezérigazgatói dicséretet kaptak. A Merkúrtól jelentjük Trabant H. L. (Bp.) 537 Trabant H. C. (Bp.) 40 Trabant Lim. (Bp.) 21 025 Trabant Lim. (Db.) 14 511 Trabant C. S. (Bp.) 7 902 Wartburg Lim. (Bp.) 10 223 Wartburg de Luxe (Bp.) 15 605 Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 3 186 Wartburg Tourist (Bp.) 6 375 Skoda 105 (Bp.) 8 337 Skoda 105 (Db.) 6 371 Skoda 120 (Bp.) 15 672 Skoda 120 (Db.) 9 788 Skoda 120 GLS (Bp.) 662 Lada 1200 (Bp.) 28 777 Lada 1200 (Db.) 17 088 Lada 1300 (Bp.) 10 841 Lada 1300 (Db.) 7 788 Lada 1500 (Bp.) 11064 Lada 1500 (Db.) 7 139 Lada Combi (Bp.) 5 725 Lada Combi (Db.) 3135 Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski F. 126 (Bp.) 17 30é Polski F. 1500 (Bp.) 4 526 Dácia (Bp.) 19 365 Dácia (Db.) 10 358 Zastava 1100 GTL (Bp.) 4 950 MOLT ÉS JELEN Megújuló kollégiumi élet Tanácskozás Egerben NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index': 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr.- HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Thumbnails
Contents