Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-27 / 73. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. március 27., kedd cA <ßiyqj&wi el&tt I Hosszú évek óta szokás, a színházakban, hogy március 27-én, mielőtt megkezdődik az előadás, egy színész kiáll a függöny elé, és köszönti a közönséget. A színház világnapja a mai, amikor emlékezünk e művészeti ág múltjára, tisztelgünk azok előtt, akik most szolgálják Tháliát, s gondolunk I a jövőre. Ebben az esztendőben különös fényt ad ennek a vissza-visszatérő alkalomnak, hogy készülnek az új Nemzeti Színház építésére, amely költségét jelentős részben közadakozásból kívánják összegyűjteni. Talán felesleges is írni ennek jelentőségéről, hiszen számtalan helyen és formában megI fogalmazták már, mi is ennek a gesztusnak az értelme. Miért Thália otthona az, amely nálunk összefogásból készül el? A válasz, történelmünkben keresendő, abban, hogy nemzeti fejlődésünkért, nyelvünk, kultúránk fönntartásáért sokat tettek a színészek. Ez a művészeti ág hazánkban mindig is többet jelentett, mint egyszerű szórakozást, kedvtelést. De végül is mit? A színházban tükröződik az emberiség örök vágya a játékra, arra, hogy mások sorsán át megtisztuljunk, s fölfedezzük saját életünk titkait. De a mélyben őrizget ez a művészeti ág olyan hagyományo kát, amelyek a termékenységi szertartásokból, fajtánk ősi közösségi mítoszaiból táplálkoznak. Így adott lehetőséget ez a múzsa a reformkorban arra, hogy „papjai és papnői” nemzeti nyelvünk és irodalmunk művelésével ébren tartsák az összetartozás szellemét. Ezzel az örökséggel jól kell sáfárkodnia a ma színházi életének. Különféle irányzatok és divatok között ügyelni szükséges a vezérfonalra: közös sorsunkra való ráéb- resztésre, a felelősségérzet felkeltésére. Szokták idézni ilyenkor Shakespeare Hamletiének gondolatait: a színház tükröt tart a világ elé. Nem szabad hát, hogy torzítson ez az igazmondó eszköz: foltok, törések jelenjenek meg rajta. Mutassa azt a közös igyekezetei, küzdelmet, amelyet a ma magyarsága folytat a fölemelkedésért, a gazdaság és társadalom stabilitásáért és továbbjutásáért. Megyénkben sajnos évek óta nem áll magas szinten e művészeti ág. A Miskolci Nemzeti Színházzal való összevonás következményei már mindenki előtt ismeretesek, a helyzetet tovább nehezítette a Gárdonyi Géza Színház épületének felújítása. Ma, mégis azzal a reménnyel köszöntjük a közönséget, hogy újra felvirágzik itt is a színházi élet. A köszöntő szavak most csak egy képzeletbeli függöny előtt hangozhatnak el. Gondoljunk most szeretettel azokra, akik ezen a tájon dolgoznak azért, hogy a nem is távoli jövőben fölhangozzanak a semmivel össze nem téveszthető zajok, kigyulladjanak a fények, s megkezdődjék az ember örök játéka, örök szerelme: a színház. Gábor László r Egy hét • • • •—---------------A K ÉPERNYŐ ELŐTT *___________C sak jelzések Az ötvenes évek ifjúsága már felnőtté érett, az akkori középnemzedék tagjai pedig nyugdíjasokká váltak. Így aztán nincs semmi különös abban, hogy egyre több irodalmi vagy históriai hangoltságú mű dolgozza fel ezt a korszakot. Valamennyi alaphangoltsága tiszteletre méltó: a szerzők azért öntötték formába hajdani élményeiket, hogy levonják a szükséges tan.il- sagonat, hogy figyelmeztessék a majdani stafétaváltókat: gond nélkülibb jövő csak szubjektív, nyers, önzéstől sarkallt indulatok nélkül építhető. A jó szándék azonban önmagában nem lehet aranyfedezete a valódi művészi értékeknek. Ezt az alapigazságot bizonyította a Vereség című tévéfilm csütörtök esti bemutatója is. Kapás Dezső íróként meglehetősen gyengén vizsgázott, ugyanis ígéretes ötletének kivitelezésével igen szerény „érdemjegyet” szerzett. A cselekményt egy kirándulás keretébe foglalja, s az 1954. július negyediki Magyarország—NSZK világ- bajnoki labdarúgódöntő közvetítése köré csoportosítja, nem véletlenül keresve kapcsolatot a külsődleges jegyekben, pózokban megmutatkozó látszat-állásfoglalások csődje s a nehezen elviselhető sportvereség között. A nagyszerű dramaturgiai lehetőségeket azonban képtelen volt hiánytalanul kiaknázni. A nem kis feladatnak nekigyűrkőzött, de kitűzött céljai elérését feladva, megelégedett a részeredményekkel. A konfliktusokat megsejtette, érezte, de árnyalt ábrázolásukról lemondott, így aztán ezek csak torzókká mintázódtak. Kárpótlásként jelzéseket kaptunk azokról az esztendőkről, amikor oly sokan csupán mímelték a közösségi elkötelezettséget, amikor a legtöbben azt tették, ami illett, amikor az emberi kapcsolatokat a tartózkodás, a félsz szabta meg. Utólag ezért keltenek bennünk fanyar ízeket a hajdani megszólítások, dalok, emiatt sugallják az erőszakoltság atmoszféráját az akkor spontánnak tűnő rendezvények, kirándulások. Mindezt hitelesen tolmácsolta az író, aki — sajnos —, megfeledkezett a szereplők karakterének kimunkálásáról is, holott hús-vér voltukban megjelenítve sokkal markánsabban szóltak volna az egykori viszonyokról, mint így arc nélkül mozgatva. A tévedések korrigálására nem gondolt a dramaturg Szántó Erika sem. A bajokat csak némileg enyhítette néhány kiváló színész mesteri játéka. Csomós Mari, Kállai Ferenc, Margittal Ági azzal a plusszal ajándékoztak meg bennünket, amelyet hiába vártunk a stáb más tagjaitól. Elsősorban nekik köszönhető, hogy ez a művészi vállalkozás nem zárult vereséggel. De győzelemmel se... Pécsi István Zenés tévészínház Vasárnap tíz után, az egyes csatornán mutatták be Láng István tévéoperáját, az Álom a színházról című zenés látványt. Azért határozzuk ezt így meg, mert a háromnegyed órán át pergő látomássorozat legalább annyira látvány, mint zene. Láng István egyértelműen sokszínűén, sokat sej- tetően fordította le a zene nyelvére mindazt, amit Mándy Iván megélt. Nem véletlenül tűnik fel az utcán a plakát Mándy misztériumjátékáról, a Virrasztásról. Hiszen ez a játszadozás a színház, az író, a bemutató körül bonyolódó eseménysorozat — itt drámai lüktetésű cselekményről szó sincs! — .abban van elmesélve”, hogy az apró mozaik- darabkák, mondatok, párbeszédek úgy futnak el és át előttünk a friss múltból, a mai mából a lelki kapcsolatok rendszerébe, hogy észre se vesszük, mint alakul ki végül is az élmény. Az, amit Mándy ránk telepít. Talán ő csak azért él, hogy kiírja magából azokat a félelmeket, fantomokat, amelyek, akik az élettel együtt járnak, akik úgy követnek minket, mindig, mint a tükörben, vagy a falak mögül életre kelni kész képzettársítások, kép- zelmek. Ezekben épp aí a rettenetes és irgalmas, hogy olykor nem tudunk megszabadulni tőlük. Vagy, ami még rosszabb, egybemosódnak, egymást váltják; csak arra valók, hogy riogassanak bennünket. Lehet, lehet. Mindenre nagyjából ez a válasza Mándy Ivánnak. Mert itt döntés, ítélet nincs. Láng István, aki maga építette össze Mándy szövegeiből a tévéopera színes mozaikrendszerét, azonosul az író érzéseivel, gondolataival. A magában élő, a magára maradt modem ember hurcolja, összekeveri élményeit, újjáépíti ezt a belső világot, ha kell ezerszer is, .míg indokaiból kitűnik, mi- végre menne végbe a játék. Végül is az Álom a színházról énekesek és szóló- hangszerek parádéja — felelgetése. Polgár László énekli az igazgatót, amint a macskával játszik, de a színészt, a csavargót, a fűtőt is, mert ezek így vagy úgy, a hanggal, vagy a belső történelemben rokoníthatók. Kukely Júlia színésznő, szőke nő, Zsóka, Csavargó, mert az illetlen éjszaka változatot enged a léleknek. Györgyit, vagy a másik színésznőt és Ágnest, Takács Tamara énekelte. Mindhárom művész, minden öltözékében körülforogta az írót alakító Sólyom-Nagy Sándort, akit látványosan körbeforgott minden díszlet is, míg maga megmaradt a riadt szemlélődő testhelyzetében. Láng modern életérzést írt meg: Maár Gyula, a rendező remek látványsorozatot szerkesztett, s bizonyította, hogy érti Mándy világát. Arra azonban figyelnie kellett volna mind Lángnak és mind a rendezőnek, hogyan veszik fel a játékban fontos szövegeket. Mert itt nemcsak a hang- zatokra kellett odafigyelnünk, hanem a szavak értelmére is. A nézőt-hallga- tót bántja, ha a szövegben fontos közlendő sikkad el, mert az énekes elfelejti tisztán kiejteni a szavakat. S ezáltal csökken az élmény hatása. (farkas) Dalverseny az iskolásoknak jr „O, jertek, énekeljünk” A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola 2-es számú Gyakorló Általános Iskolájának kisdobos énekkara. (Tudósítónktól) Izgatott suttogások, kipirult gyermekarcok, a karvezető tanár néni biztató mosolya, majd egy pattintás a hangvillán, és a megadott hangra csendülhetnek a dalok.,. . Több évtizede indult el az Éneklő ifjúság mozgalom, amely minden évben alkalmat ad az általános és szakközépiskolák kórusainak a „vizsgafellépésre”. Megyénkben szombaton és vasárnap délelőtt három helyen — Gyöngyösön, Füzesabonyban és Egerben döntötte el a zsűri, hogy melyik csoport érdemel arany, ezüst, vagy bronz fokozatot. — Főként azt figyeltük, hogy egységesen, tisztán énekelnek-e a gyerekek — magyarázza Cseszka Edit, az egri zsűri elnöke, a KÓTA kiküldött munkatársa, — de az is fontos, hogyan adják elő a választott műveket. Egyre kevesebb romantikus, régi dal szerepel az összeállításban, s néhányon még a vidám, tavaszi indulókat is komor képpel, lelkesedés nélkül fújják. Külön értékeljük a gimnáziumokat, ahol van, valamint a szak„Hazai pályán” a 6-os számú Általános Iskola tanulói. (Fotó: Perl Márton) középiskolásokat és szakmunkásképző intézeteket, ahol nincs énektanítás. Nehezebb, igényesebb műsort várunk a tagozatos iskoláktól, hiszen ők több órán gyakorolhatnak, s magasabb a zenei képzettségük is. Néhány produkciót színesebbé, érdekesebbé tett a taps, a dobbantás, s a 9. számú iskola kórusának és az egri szimfonikusok kamarazenekarának együttese is kellemes zenei élményt nyújtott a főleg apukákból, anyukákból álló közönségnek. Arany minősítést kapott az egri 212. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet vegyes kórusa, akik tavaly Nyíregyházán elnyerték „Az év legjobb vegyes kórusa” címet, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium Muzsikás Céh leánykára, a pé- tervásári, karácsondi. a gyöngyösi 6. számú Általános Iskola énekkara, az egri 9. számú Általános Iskola kisdobos-kórusa, valamint a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola 2. számú ének-zene tagozatos gyakorló iskolájának kisdobos- és nagykórusa. A Füzesabonyban legjobb helyezést elért káli és hevesi 5. számú Általános Iskola kórusai keveset nyújtottak, ahhoz, hogy részt vehessenek az áprilisi „Éneklő ifjúság”’ megyei díszhangversenyén, amelyre a dalverseny házigazdáját, az egri 6. számú Általános Iskolát, és az arany minősítésű karokat hívták meg. Doros Judit Nagy emberek — kis történetek AZ ÖREGKOR ELŐNYEI Kazinczy Ferenc késő öregkorában is megőrizte vidám kedvességét. Barátai ezért el is nevezték „víg öreg”-nek. Egyszer egy társaságban azt fejtegette, hogy sokkal jobb öregnek lenni, mint fiatalnak, nőért amióta megöregedett, jobban lát, erősebb, és többet parancsolhat. A társaságban kételkedve fogadták ezt a kijelentést, mire Kazinczy így folytatta: — De igen, így van. Látásom még egyszer olyan jó, mint volt, mert ha tíz aranyat tesznek az asztalra, húszat látok. Több erőm is van, mert ha leszállók a lóról, még a nyerget is lehúzom magammal. Több parancsolni valóm is van, mert legalább tízszer kell ismételnem a környezetemben a parancsot, amíg teljesítik. DÖNTÖ ÉRV Jókai Mór áldott jó szívével sokan visszaéltek. Egyszer egy diák vitt be a Hon szerkesztőségébe verseket, könyörögve Jókainak, hogy közölje azokat a lapban. Jókait úgy meghatotta a kérés, hogy nemcsak leadta a szörnyű költemények egyikét, hanem meleg ismertetőt is írt hozzá a kisfiú tehetségéről. A Hon munkatársai a vers megjelenése után szemére vetették, hogy már megint érdemtelent tüntetett ki: a versek ugyanis nemcsak csapnivalóan rosszak, hanem még az is kiderült róluk, hogy nem a „szerző” eredeti alkotásai: a fiú ellopta azokat egy osztálytársától. — Na, látjátok — felelte Jókai a szemrehányásra, megszokott szolid mosolyával —, nekem mégiscsak igazam lehet. Lehet, hogy a gyerek tehetséges, mert hiszen ezeket a rossz verseket nem ő írta. MIKSZÁTHTAL TÖRTÉNT Mikszáth Kálmán egyszer az Alföldön jártában, télvíz idején találkozott egy mezítlábas szegény emberrel, akit majd megvett az isten hidege rongyos szűrében. — Nagyon rongyos ez a szűr, te ember — mondta neki Mikszáth. A szegény ember mosolyogva válaszolta: — A szűr csak jó volna, de ez az idő nem hozzávaló. A BOLONDOK LOGIKÁJA Egy társaságban, amelyben Karinthy Frigyes is jelen volt, a bolondok logikájáról vitaitkoztak. Az í-ó erre a következő viccet mesélte el: — A bolondok házának két lakója találkozik az intézet kertjében. — Hogy hívják magát? — kérdi az egyik. — Szabónak — feleli a másik. — És hogy írja a nevét? — Két r-rel, mint fűszál. És maga miért ül mindig ugyanezen a pádon ? — folytatja a beszélgetést a másik. — Azért, mert itt van ez az árnyas fa. — De hiszen már nem is ad árnyékot, mert tegnap kivágták! — Nem is ülök ide máskor, csak ha nem süt a nap. AZ ÖRÖKSÉG Rózsahegyi Kálmánhoz, a kitűnő színészhez egyszer beállított egy önjelölt tehetség. Arra kérte a mestert, hogy faragjon belőle színészt, majd hozzátette: — Kérem, mester, ha meghallgat, meglátja, hogy nekem nemcsak hangom van, hanem tehetségem is. Rózsahegyi beletörődve hallgatta, hogy a fiatalember negyedóráig csillogtatta színészi képességeit, majd újabb negyedóráig énekelt. Amikor befejezte a produkciót, így szólt: — Én az apámtól örököltem a tehetségemet. Rózsahegyi szórakozottan szívott egyet a pipáján, aztán ezt válaszolta: — Nem hiszem, hogy nagy veszekedés volt az örökség körül... (Gyűjtötte: Stenczer Ferenc) Nagy sikert arattak az egri 9-es számú Általános Iskola énekkaros diákjai.
