Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-25 / 72. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I XXXV. évfolyam, 72. szám 1984. március 25., vasárnap ARA: 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Halandzsa Bizonyára sokak előtt is­mertek Karinthy Frigyes halandzsaversei. Ezeknek a szándékosan érthetetlen al­kotásoknak minden kifeje­zése értelmetlen, összetá­kolt, kitalált. Az irodalmi életben nem akad hazánk­ban ismert folytatója a hu­moros tollú szerzőnek. A literatúrán túl viszont elég szép számú követőjére fi­gyelhet fel manapság az ember. Persze, az „utódok” nagyon is érthető szavakat használnak. Csupán az a gond velük, hogy nem az érdeklődő kérdésekre felel­nek. hanem mellébeszélnek. Nyakatekert módon magya­rázhatnak. Néhány napja a televí­zió munkatársa annak járt utána, hogy egyik nagy vá­rosunkban miért szellem- képes a tévé. hiszen nem­rég újították fel a közpon­ti antennát. A munkát irá­nyító, felelős beosztásban lévő vezető elmondta, hogy azért, mert a település egy medencében fekszik, s ez akadályozza a megfelelő vételt. Ennyiben maradtak. A több millió néző fejé­ben ma is ott motoszkál a gondolat: a karbantartás előtt is ugyanazon a helyen voltak az épületek, akkor miért nem akadt hasonló panasz. Az építőipari vezető sem magát vagy munkatársait okolja a közelmúltban át­adott. lakótelepi otthonok hibáiért, akit az új tulaj­donosok egymás után ke­resnek fel. mert az ablak mellett rés van. az ajtó be­ragad, a kilincs egy hónap után tönkre megy. Amint elmagyarázza, mindezért, a gyártó a felelős, hiszen rossz minőségű anyagból készíti a termékeket, azok hamar deformálódnak. De érdekes módon ezeket a hiányosságokat az építők is helyire tudják hozni, igaz, hogy nem az átadás előtt, hanem után. Az az orvos is meg tudja okolni tettét, aki hálapénzt fogad el egy kisnyugdí­jastól. Pszichifcailag fontos, hogy elvegyem, magyaráz­za a doktor, mert szegény­kém azt hiszi, hogyha in­gyen kezelem, nem tudok rajta segíteni. Folytathatnám tovább is a sort, és biztos vagyok ab­ban, hogy kinek-kinek sa­ját tapasztalata alapján lenne még hozzáfűzni va­lója. Sajnos, gyakorlattá vált. hogy egyesek, ha va­lamit rosszul csinálnak, megpróbálják azt elkenni. Hogy mi ennek az alpja? Legtöbb esetben az önzés, a pozícióféltés. Mert fél at­tól a vezető, hogyha őszin­tén bevallja: a több száz­ezer forintos karbantartást nem szakszerűen végezték el. netán útilapu kerül a hibázok talpára. A másik esetben a főnök dolgozói­nak hanyagsága miatt tart­ja a hátát, már csak azért is. hiszen ő maga is ludas a munkamorál miatt. A harmadik: a jogtalan ha­szonszerzést igyekszik meg­magyarázni. Egyetlen megoldás léte­zik: a pontosan és becsü­lettel végzett munka. Ilyen­kor nem kell magyarázkod­ni. halandzsázni, mert min­den világos és egyértelmű. Homa János A gazdálkodásban és az oktatásban egyaránt Hódítanak a számítógépek A legenda szerint: Hanoi mellett a vietnamiak istene három platinarudat állított fel, az elsőre hatvan arany­lemezt téve. A középső osz­lop segítségével a harmadik­ra kell egyesével átvinni a korongokat, és amint ez si­kerül, akkor lesz a világ vé­ge. Egy valamirevaló mate­matikus némi gondolkodás után megmondja: bizony több ezer év kellene hozzá az embernek. Az ABC—80 típusú személyi számítógép viszont röpke másodpercek alatt megoldja a feladatot, mindössze jól összeállított programot „kér”. Az úgynevezett Hanoi-to­rony programjának elkészí­tője dr. Perge Imre, a Ho Si Minh Tanárképző Főis­kola számítástechnikai cso­portjának vezetője joggal lehet büszke Leányka utcai birodalmára. — 1972-ben a hazai főis­kolák közül elsőként mi kap­tunk számítógépet. A nem titkolt cél az volt, hogy re­gionális központot alakítsunk ki, s más inézmények szá­mára is tanterveket, az ok­tatást segítő programokat dolgozzunk ki. A már öreg­nek számító ODRA 1204-es- sel persze nemcsak a tanár­képzést igyekeztünk támo­gatni, illetve más tanszékek nyilvántartási, valamint tu­dományos munkáját könnyí­teni, hanem vállalatoknak is elvégeztünk feladatokat, úgynevezett terme lésirányí­tási programrendszerek el­készítésével. Ilyet állítottunk össze például a közúti építő vállalatok részére, s ezt az ország több megyéjében is felhasználják. Tőlünk kért segítséget az Állami Biztosí­tó Heves megyei Igazgató­sága a gépjármű-nyilvántar­tás rendszerének kialakítá­sához. Részesei voltunk az egri népfrontbizottság kérdő­íves felmérésének. Az ada­tok feldolgozása után derült ki: a lakosság elsősorban azt szeretné, hogy az Egér- paták városon át húzódó medrét mielőbb hozzák rend­be. Több tankönyv, számos tanulmány, folyóiratokban megjelent publikáció fém­jelzi dr. Perge Imre és cso­portjának több mint egy év­tizedes munkáját. A gazda­sági tevékenységben rend­Dr. Perge Imre egy számítógépes program menetét magya­rázza szorgalmas tanítványainak (Fotó: Szántó György) kívül hasznos információk gyűjtése, tárolása, feldolgo­zása és a programok elké­szítése mellett természetesen nagy gondot fordítanak a jövő pedagógusainak szak­mai felkészítésére is. — A matematikát tanulók­nak az alapképzés másod­éven kezdődik — magyaráz­za a csoportvezető —■, de már az elsősök is járnak hozzánk. Először a gépek kezelését, a programozás alapjait sajátítják el. Olyan problémamegoldásokkal ta­lálkoznak, amelyeket később gyakorlati, tanári munkájuk során is hasznosíthatnak. A közösen kidolgozott tesztelő, feleltető mintaprogramban például a betáplált adatok alapján a számítógép írja a képernyőre a kérdéseket egy adott témakörből, a diákok­nak pedig meghatározott időn belül a megfelelő billentyű megnyomásával kell vála­szolniuk. A berendezés azon­nal értékel, és megadja az osztályzatot is. Azok a hallgatóink egyéb­ként, akik igazán komolyan veszik ezt a tudományt, ál­landóan képezik önmagukat, a végére már egész profi módon dolgoznak, alkotnak. Ók erősítenek célomban: ne kerüljön ki hallgató a főis­koláról úgy, hogy ne ismer­né a számítógépeket! — A jövő útja — az isko­lai tanításban csakúgy, mint a gazdálkodásban — a szá­mítástechnika térhódítása. Ennek bizonyítéka, hogy Egerben már valamennyi középiskolában található sze­mélyi számítógép s a ter­vek szerint még az idei esz­tendő végéig az alsó fokú tanintézetek is kapnak. Már csak azért is nagy a jelen­tősége a számítógépes okta­tás szorgalmazásának, elter­jesztésének, mivel jelenleg éppen az okoz gondot, hogy a meglevő berendezéseket, szakemberek híján, csak ke­vés helyen tudják használni a középiskolákban. Tavaly pályázatot hirdettek úgyne­vezett programcsomagok el­készítésére, dr. Perge Imré­nek négy tervezetét fogad­ták el. s oktatnak majd ezek alapján a középfokú tanin­tézetekben. — A számítógépek egyre csökkenő árai — hiszen az ABC—80-as típusok 32 ezer forintba kerülnek — azt iga­zolják, a fő cél, hogy vala­mennyiünk szántóira mind­inkább elérhető közelségbe kerüljenek. Nincs messze már az az idő, amikör húsz­ezer forintért kapható lesz személyi számítógép. Ezek nagymértékben segítenek majd a gyerekek gondolko­dásának, logikai készségének fejlesztésében, de rajtuk és szüleiken keresztül remél­hetően a vállalatokra is át­ragad majd az új szemlélet- mód, hiszen bonyoult fel­adatok is könnyen megold­hatók, nélkülözhetetlen a tervező munkában alkalma­zásuk, s rengeteg szellemi megterheléstől, aprólékos te­vékenységtől szabadíthatnak meg bennünket. Több szálloda — Kedvezőbb ételárak — Vízparti kempingek a turistáknak — Mátrai szaunák — Zenés várséták Sárváron Készülődés a nyári szezonra Az üdülőhelyeken nagyban készülődnek a nyári vendégforgalomra; csinosítják, korszerűsítik a szállá­sokat, az éttermeket, s igyekeznek szebb és jobb körül­ményeket teremteni a pihenéshez, s a hasznos idő­töltéshez. A hazai és külföldi vendégsereg szórakozta­tására színes, változatos programot szerveznek az üdü­lőközpontokban — erről számolnak be az MTI megyei szerkesztőségei. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol több mint egymillió külföldi turista látogatására számítanak az idén, a tavalyinál lényege­sen több szállás- és étke­zőhely várja a vendégeket. Gondoltak a kispénzű láto­gatókra is: a szállodainál jóval olcsóbb áron vehetik igénybe egyes munkásszál­lások és iskolai kollégiumok szobáit. Több ÁFÉSZ egyes éttermek alacsonyabb osz­tályba sorolásával kedve­zőbb áron ajánl étkezést. Gazdagabbak a sportolási lehetőségek: Leninvárosiban az Olefin Hotel közelében az idén uszoda is várja a látogatókat, a jósvafői Cseppkő-szálló mellett te­niszpályát alakítottak ki, a tapolcai Éden kempingben játszótereket, játékszobákat adnak át. A 127 négyzetkilométeres kiskörei tározó-tó környékén társadalmi összefogással ja­vítják a vendégvárás felté­teleit. Tiszafüreden folytat­ják a 800 személyes vízparti kemping építését, a tiszai magas parton elkészül a 400 személyes ifjúsági kiránduló centrum. A tó túlsó olda­lán, Sarudon a 400 szemé­lyes kemping építését kez­dik meg, Kiskörén falumú­zeum, Poroszlón idegenfor­galmi tájház és szabadidő- központ épül. A leglátoga­tottabb abádszalóki öbölben megszervezték a viharjelző szolgálatot, s mentőszolgála­tot is létrehoznak. Heves megyében különös gondot fordítanak Szilvás­várad vendégfogadási lehe­tőségeinek fejlesztésére, ugyanis itt rendezik meg nyáron a fogathajtó-világ­bajnokságot. Több mint hét­millió forintot költenek a Lipicai Vendéglő korszerűsí­tésére, a Szálajka Étterem felett pedig tetőteraszt épí­tenek. Gyöngyösön á helyi lovashagyományokat eleve­nítik fel. A farkasmályi völgyben régi barházat, ősi pincéket nyitnak meg újból. Egerben ■korszerűsítik a tíz ’hektáros parkban fekvő 1strandot, ugyanitt I újábtí nyaralóházzal bővítik a kempinget. Mátraházán, Mátrafüreden és Galya­tetőn szaunát adnak át, a jelentősebb kempingek mellé teniszpályákat építenek. A Mátrában tíz helyen állíta­nak fel konténer rendszerű árusító-pavilonokat. Bővítik az autós piihenőhálózatot is. A Balaton partján, ahol a tó védelme érdekében nem fejlesztik a szálláshelyeket, főként a meglevő idegenfor­galmi hálózat rekonstrukció- Jjáról, a szolgáltatás mi­nőségét növelő korszerű­sítésekről és más minő­ségi fejlesztésekről gondos­kodnak. Az északi par­ton az idén 110 millió forintot költenek a ven­dégfogadás körülményeinek javítására. Most fejeződik be a hároméves kemping­fejlesztési program, amely­nek során 56 millió forin­tot fordítottak az . elavult épületek felújítására és a környezetvédelmet szolgáló közművesítésre. A déli par­ton, öt kempingben meleg vizes automatákat szerelnek fel. A szántódpusztai ide­genforgalmi és kulturális központban megnyílik a Ba­laton élővilágát bemutató akvárium. Ugyanitt újabb lakosztály készül el, vala­mint egy kovácsműhely, amelyet régi muzeális tár­gyakkal rendeztek be. Szán- tódpusztán egyébként szá­mos kiállítás, lovasverseny, kutyabemutató, búcsú és vásár várja a hazai és kül­földi turistákat. A motor­csónakok kitiltása óta elő­ször az idei szezonban spor­tolási lehetőséghez jutnak a vízisízők. Balatonfüreden a főszezon kezdetére elké­szül az ország első elekt­romos víz'sí-vontatópályája. A Vas megyébe látogató­kat igen gazdag kulturális program várja, májusban kezdődnek Sárváron a zenés várséták, a jelmezes barokk hangversenyek. A Nádasdy várban május 30-tól július 3-ig rendezik meg a nem­zetközi lant-találkozót. Kör­menden majálisra, népitánc- és népzenei bemutatóra ke­rül sor. (MTI) Labdarúgó NB I. A szombati mérkőzések eredményei HALADÁS—VIDEOTON 3—0 (0—0) VASAS—CSEPEL 3—1 (1—1) MTK-VM—NYÍREGYHÁZA 2—0 (0—0) SZEOL AK—PÉCS 0—0 (0—0) FERENCVÁROS—TATABANYA 1—1 (0—*) RÁBA ETO—BP. HONVÉD 1—3 (0 -1 A Csepel Autó egri és a KAEV gyöngyösi gyárában Komminiista műszak Szombaton megyénkben két helyen is kommunista mű­szakot tartottak. A KAEV 10-es számú gyöngyösi gyá­rában a dolgozók mintegy háromnegyede vett részt a szabadnapi munkában. A meghatározott célú közvet­len .termelési tevékenység mellett a nem fizikai mun­kát végzők alkatrés zsorj ázá­sokat, közlekedősáv építését, valamint általános takarítási feladatokat láttak él. A be­Bágyi Sándor lakatos, gépe mellett (Fotó: Laczkó István) vételt a jóléti alap növelé­sére. illetve nyugdíjas dol­gozóik segélyezésére fordít­ják. ' Ugyancsak jártak a gépek tegnap a Csepel Autógyár 3-as számú egri gyárában, ahol 550 — köztük nem fizi­kai állományú — dolgozó vett részt a sebességváltók, és különféle pótalkatrészek előállításában. A kommunis­ta műszakért járó bevétel egy részét az egri úttörőtábor építésére ajánlották fel. Berecz Lajosné serénykedik a sorfúrónál i

Next

/
Thumbnails
Contents