Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-20 / 67. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1984. március 20., kedd Ritka siker Bohdan Czeszko írt egy átlagon felüli élet- és em­berismeretről, históriai ér­aékről valló novellát. Ennek ritka erényeire figyelt fed a művésai adottságokban bő­velkedő Janusz Morgenstern, a Lengyel utak című (tizen­egy részes filmsorozat ren­dezője, aki Jerzy Janicki személyében tehetséges for­gatókönyvszerzőre lelt. Rá­adásul jó érzékkel válogatta meg a színészeket, akik kö­zül valamennyien — az epi­zódlisták is — a tőlük tel­hető legtöbbet nyújtották. Munkatársa lett Edward Klosinszki, operatőr, a képi láttatás poétikus hangoitságú mestere. Ennyi értékhez tár­sultak saját erényei: a biz­tos cselekményvezeités, a konfldktusérzékenység, az ese­mények árnyalt bemutatá­sára törekvés, a felszín mö­götti lényeg bravúros felvil­lantásának készsége. Ezekután nem csoda, ha az egymást követő hetek so­rán tanúi lehettünk az el­múlt esztendők legkiemelke­dőbb televíziós sikerének. Ebben az esetben — nap­jainkban az ilyesmire megle­hetősen ritkán akad példa — a közönség elismerése a mű­vésai szint méltatását is je­lentette, bizonyítva, hogy a kétfajta törekvés egyáltalán nem zárja kd egymást. Per­sze csak akkor, ha a feldol­gozandó téma közérdekű, sokrétű, árnyalt, gondolat- gazdag, s nem íróasztalnál, kínkeservesen kiötlött vér­szegény agylelemény, mint alkotóink jónéhány törzs zü- lötte. A lengyel nép tragikus, második világháborús sor­sáról, a lassan kibontakozó, a folyvást erősödő, az ellen­tétekben sem szűkölködő el­lenállási mozgalomról már jónéhányiszor hallattunk. Ilyen összetett, ennyire kife­jező és igaz ábrázolással azonban aligha találkoztunk. Ezt a nagyszerű lehetősé­get érezhették meg a közre­működők, ez villanyozta fel a népes stáb összes tagját. Szinte a múlt elevenedett meg előttünk olyan érzékle­tesen, mintha tegnap történt volna. Maradandó élmények­kel, magvas tanulságokkal gyarapodtunk. Egyet azonban nem ér­tünk: a műsorösszeállítás mi­ért száműzte ezt az emlé­kezetes. kiemelkedően érté­kes produkciót szerda dél­utánra, akkorira, amikor az emberek jó része nem ér rá? Talán szégyelljük, hogy a mi erőnkből ennyire nem telik...? Legalábbis az utóbbi idők­ben ... (pécsi) Még egyszer Kodály Zoltánról Szerdán hetvenperces tévé- filmet láthattunk, amelynek eszmei gerincét, hordozó ere­jét Kodály beszédei, írásai, Zéneművei alkották. Az ön­arckép című műsor sokrétű volt és nagyon jól sikerült. Kodály jellemzése azért sikerülhetett ebben a tévés műfajiban ilyen hatásosan, mert a képi szövegezés, a jellem és a műves zsors lát- tatása éppen azokból a ter­mészeti elemekből indult ki, amiket Kodály olyannyira szeretett. Maga is mondja, hogy a hegyek neki beszél­tek. Meg is komponált egy ilyen vallomást, amiben az értelmes, tagolt emberi be­széd nem kaphatott helyet, csak a zsongás, a titokzatos hegyi üzenet. A természetből, a tájból elcsent képsorokkal beve­zetve ráhangolódhatott a néző arra a hivatástudatra, arra a lélektani drámára, amely a fiatal Kodály lelké­ben kialakult és lejátszód­hatott. A felismerés, hogy a magyar népnek van saját, egyedülállóan sajátos zené­je, ez a döbbenetnél is meg- rázóbb felfedezés rakta a ze­neszerzőre azt a nyűgöt, hogy negyven éven át fő felada­tának tekintette: a népet meg kell tanítani arra, hogy a saját zenéjét jól értse. jól használja. Ez a tanárság Kodály szelleme. Azt már Bartók mondta, ami a tévéseket is vezette munkájukban: mennyire a legmagyarabb zeneszerző ő. S ha már történelmi párhuza­mot kell sorsokban és sor­sokból összeállítanunk: mennyire előképe Kodály­nak Erkel somsa, noha a ma­ga idejében ő akár a XIX. századi Liszt útját is vá­laszthatta volna. A párhuza­mok azonban, mint a hason­latok is általában, csak fé­lig adják ki az igazságot, a különbségek, különösségek minden sorsban önállóan, megmósíthatatlanul létez­nek. Kodály a gyermekeknek int művektől eljutott a Psal- musig, a Budavári Tedeumig, Háry Jánosig, és főképp ah­hoz az Adyhoz, aki — csak úgy. mint Kodály — a ma­ga helyén és idejében ki tudta, ki akarta mondani azt, amiről hallgatni már nem lehetett. tgy — Kodály, unhatatlan téma! (farkas) Új képzőművészeti könyvek Űj kötetekkel gazdagodik a Képzőművészeti Kiadó mai magyar művészetet bemutató .sorozata: már ezekben a na­pokban az üzletekbe kerül a Lesenyei Mártát, a Vén Emilt és a Bencze Lászlót bemutató könyv. Lesenyei Márta szobrász- művész munkásságát Kra- tochwill Mimi művészettör­ténész ismerteti. A művész pályája széles ívű és gazdag az érmektől, a kisplasztikák­tól kezdve egészen a nagy­méretű köztéri szobrokig terjed. Alkotásaiban a való­ság és a mese, valamint a mitológia sajátos keveréke jelentkezik. A fa és a kő mellett elsősorban a bronzot használja. A kötet 17 színes és 35 fekete-fehér reproduk­ció segítségével ad képet munkásságáról. Vén Emil festőművész munkásságát Losonczi Mik­lós mutatja be. Vén Emil 1902-ben Fiúméban született, gyermekkorát Triesztben töl­tötte, családja az első világ­háború idején került Ma­gyarországra. Művészi pá­lyája során az impresszio­nizmustól a kubizmusig jó­formán valamennyi európai festészeti irányzat hatott rá, de közlése, kifejezésmódja egyéni maradt. A szakiroda- lom vérbeli „koloristaként” tartja számon, a színek fes­tészetének legfontosabb al­kotóelemei közé tartoznak. Fő tevékenységi köre a táblakép-festészet, de pályája során foglalkozott üvegablak­készítéssel, és ismertek fali­szőnyeg- és mozaiktervei is. A könyv 17 színes, 35 fekete­fehér reprodukcióval, vala­mint angol nyelvű összefog­lalóval jelent meg. A háború utáni magyar grafika egyik mesterének, Bencze Lászlónak a mun­kásságát Csapó György mű- kritikus mutatja be. A mű­vész nagy hatású realista rajzai a társadalomhoz fű­ződő kapcsolatáról vallanak: Bencze László azok közé tartozik, akik következetesen vállalták a szocialista realiz­must. A kötet színes és fe­kete-fehér reprodukciókat, valamint angol nyelvű ösz- szefoglalót tartalmaz. (MTI) Bemutatjuk a „Kalodát ff A név, tulajdonképpen örökség. Néhány évvel .ez­előtt volt két fiatal zenész: Kamrás Lajos és Okos Tibor, akik a Kaloda elnevezést választották. Nem sokkal később alakult a Fuszulyka nevű zenekar, amely 1982 nyarán fejezte be kétéves pályafutását. — Az év őszén csatlakoz­tam a Kalodához, — meséli Fajcsák Attila, az együttes vezetője —, s fél év múltán társult hozzánk Horváth Attila is. A születés pilla­natától alapvetően népzenét játszunk. Sokan kérdeztek rá, miért ragaszkodunk az elnevezésünkhöz. Hiszen a kaloda szónak egyfajta pe­joratív hangulata is van. Ám a Néprajzi lexikonban szereplő meghatározások szerint ez népi használati eszközt is jelöl, s nekünk tetszik a hangzása is. Az egri együttes csakha­mar népszerűvé vált. A kez­deti lépések után bővítették hangszerkészletüket, s ma már játszanak kobozon, ci- terán, gitáron, tekerőn, kü­lönböző ritmushangszereken. Archív népzenei felvételek alapján furulyázni, bőgőzni, kobzázni tanulnak, Okos Tibor pedig, aki a főiskola ének-zene szakára készül felvételizni, dudát, nádsípot is készít. Csakis „tiszta forrásból” fakad zenéjük. —« Magam is gyűjtöm a népi anyagot, hagyományo­kat, — fűzi tovább a szót Fajcsák Attila. — Tulajdon­képpen azt vállaltuk föl, hogy a kottában „lélektele- nül” leírt dalokat színpadi előadásmóddá avassuk. Pro­dukciót szeretnénk hát nyúj­tani, a szó valódi értelmé­ben. A népi hagyományból táplálkozót. Am nem rette­nünk vissza az újabb zenei elemektől sem, a dzsessztől, a rocktól. Ügy érezzük, ez mindenképpen továbblépés. Megmarad az eredeti gyökér, ám az általunk megvalósí­tott új stílust popularizál­juk. Ritmikailag átfogalmaz­zuk az archív népzenei anyagot, s kialakítjuk az egyéni hangzást. A Kaloda kísérletező kedve már eddig is értő hallgatókra, közönségre ta­lált. Hiszen az egri együttes hitelesen szólaltatja meg a zenét, amelyet —. egyéni feldolgozásban — még nem fedezett föl eddig a mozga­lom. Az úgynevezett „szo­kás dallamokat”, a kuruc- dalokat, a katonanótákat eredetiben játsszák, ám mű­sorukban helyet kap a más­féle zenei anyag modernebb előadása is. — Immár másfél éve dol­goznak együtt. Mit könyvel­hetnek el a legnagyobb ered­ményként? — Elsősorban azt, hogy mi négyen nagyon jól érez= zük magunkat együtt. Örö­münk telik a kísérletezés­ben, s keményen megdolgo­zunk a sikerért. Szeretünk fellépni irodalmi esteken, kísérőként. Nyáron mutattuk be a Paraszt dekameron cí­mű zenés műsort. De szíve­sen látnak, nemcsak Eger­ben, hanem a megyében is, az ifjúsági klubokban. Nem­régiben a fővárosban lép­tünk fel, s most újra készü­lünk a Budapest Sportcsar­nokban megrendezendő tánc­ház találkozóra. A Kaloda egyébként már rádiófelvételen és a televízió műsorában is szerepelt, ame­lyen nagy tetszést arattak. A szakmái körökben az improvizatív, folklór eleme­ket értékelték elsősorban nagyra. Az. együttes vezetője na­gyon fontosnak tartja, hogy működésükhöz messzemenő* segítséget nyújt az egri If­júsági Ház: — Igazi gazdára találtunk. A ház kimagasló támoga­tásban részesít minket, s ez a „rokonság” további sze­repléseinkhez is lendületet, erőt ad ... (mikes) Emlékoszlop-avatás Egemben a 3-as számú Ál­talános Iskola, 4-es számú pártkörzet, valamint a Gép­éi, Műszeripari Szakközépis­kola a Tanácsköztársaság 55. évfordulója . tiszteletére em­lék oszlop-avató ünnepséget rendez. Az eseményre már­cius 21-én, szerdán délelőtt 10 órakor kerül sor. — Szervusz, kenyeres! Ezer éve nem láttalak. Mi van veled? ~ Hogyan élsz? — Szorongatta rég nem látott barátja kezét Sza- kolcai. — Mikor is talál­koztunk utoljára? — Tíz éve, az érettségi találkozón. — Valóban, már tíz éve. Micsoda buli volt... Mondd: még mindig olyan szép és kedves a felesé­ged? Emlékszem, akkorát táncoltunk... — öt éve elváltunk. Ott­hagyott a gyerekekkel együtt. — Csodálatos asszony. Kérlek, add át neki a kéz­csókomat! De mondd, hogy a fenébe lettél te pszichiá­ter? Gyakran olvasom az újságban a lelki tanácsai­dat. — Az nem én vagyok, csak névrokonság ... Tu­dod, én lakberendező tel­tem. És a te családod? Bi­zonyosan nagyok már a gyerekeid. Kapcsolatok — Nem lehet gyerekünk. Tudod, az a régi baleset- szóval nekem nem lehet. — Gratulálok, öregem! Olyan szépek és okosak, mint az anyjuk? — Már többször fel akar­talak hívni telefonon, de valahogy nem jött össze a dolog. Emiatt a baleset miatt szorongásaim vannak néha. Gondoltam, egy jó barát bizonyosan tud segí­teni. No, de ez nem utcára való téma... — A múltkor ajánlot­tak egy telket a szigeten. Valami csinos vityillót sze­retnék építeni rá. Gondol­tam, megtervezhetnéd. — Nehéz ügy, én ugyan­is kohómérnök vagyok. — Nagyszerű! Tudtam, hogy számíthatok rád. Hogy van a mamád, a ked­ves Mariska néni? Micso­da kapucinereket tudott csi­nálni ... Még most is a számban érzem az ízét. — Ne ízetlenkedj, paj­tás! Tudhatnád, hogy árva gyerek vagyok, se apám, se anyám. — Hát ennek szívből örülök. Add át neki kéz­csókomat! Hallom, te ter­vezted az új kultúrcentru- mot. Gondolhatnál rám a berendezésnél. Csinálhat­nánk egy kisvállalkozást. Manapság divat a szak­csoport. Amúgy is állást kell változtatnom, mert a főnök nagyon pikkel rám. — Ragyogó ötlet. Hoz­zunk össze egy magán- szanatóriumot. A pácien­seidnek én tartom majd a munkaterápiás foglalko­zásokat. Csinálunk egy népi kohót kínai mintára, és én leszek a góré. Elegem van már a főmérnök úr szeka­túrájából. De most már mennem kell, öregem. Hívj fel holnap, és mindent megbeszélünk. Kézcsókom a nejednek, és ne feledd: népi kohó! — Üdvözlöm a kedves Mariska nénit. Vgorjatok föl hozzám egy este. Fel­tétlenül hozzátok el a gye­rekeket is! Aztán majd megbeszéljük a vityillót, meg azt a kultúrcentru- mot. Kösz, hogy segítesz, öregem. Mindig tudtam, hogy számíthatok rád. Ha mi ketten összedugjuk a fejünket, meg a kapcsola­tainkat, felvirágzik a hazai építőművészet. T. Ágoston László Testvérek a nevelőotthonok­ban Az állami gondozásban élő gyerekeket sújtó pszi­chológiai problémák közül az egyik legfontosabb a szak­emberek szerint a bensősé­ges családi érzelmek, körül­mények hiánya. A Fővárosi Tanács művelődési főosztálya a közelmúltban 21 nevelő­otthonban vizsgálta, milyen módon lehetne változtatni ezen a helyzeten. A szak­emberek véleménye az, hogy a családi neveléshez hasonló körülmények megteremté­sének első lépcsőfoka: az eddig különböző intézmé­nyekben elhelyezett testvé­rek egy nevelőotthonban éljenek. Ezt elősegítendő a vizsgált nevelőotthonokban számos kísérlet történt. A múlt év végén már 810 test­vér nevelkedett együtt, s a jövőben is ezt a gyakorlatot követik. A testvérkapcsola­tok erősítésére törekvő ott­honokban sem tudtak azon­ban még igazán családias körülményeket kialakítani. A gyermekek ugyan együtt vannak, de a hagyományos szervezeti formában élnek. Kivétel a fővárosban a Me­nyecske utcai otthon, ahol már egy csoportban nevelik a testvéreket, s az iskolai időtől eltekintve egész nap­jukat együtt töltik. Az lenne ideális, ha az iskolán kívüli életterük hasonló lenne a családi otthonokéhoz. Buda­pesten az Aga utcai intéz­ményben kísérleteznek a családi házhoz hasonlító, egyedi bútorokkal berende­zett részleg kialakításával, ahol a tárgyi környezet is az otthonosság érzetét se­gíti majd. Az eddigi kísérletek bizo­nyították a tudatos pedagó­giai munka eredményességét: a közös élmények hatására tartós, valószínűleg a fel­nőtté válás után is meg­maradó testvérkapcsolatok alakulnak ki. Elmélyül az egymás iránt érzett felelős­ség, kialakul az egymásra utaltság érzése. E kérdésekkel a jövőben, nemcsak a testvérkapcsola­tokra épülő intézményekben, hanem minden nevelőott­honban kiemelten foglalkoz­nak — hangsúlyozták a Fő­városi Tanács művelődési főosztályának munkatársai. (MTI) Egy hét.. (Fotó: Kőhidi Imre)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents