Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-17 / 65. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. március 17., szombat 5. Haldokló ház a kék jelzésen Ágasvár jobb sorsra érdemes bánt” egységgel az utód, a parádi áfész sem nagyon boldogul. Pedig — mint Csikós Pál elnök mondja — a szövetkezet lehetőségeihez képest igazán sokat tett azért, hogy a létesítmény visszaszerezze népszerűségét. 1975 óta jóval több mint kétmillió forintot költött rá. Tetőjavítást végzett, kicsinosította, lakályosabbá, meghittebbé tette helyiségeit. Ismét hangulatos helyen ülhet asztalhoz a vendég, a szobák bútorzata is marasztaló. A forrásvíz benn van már az épületben, este — a saját áramfejlesztő jóvoltából — villanyfény világít. Ám a gyér forgalom miatt mindez kész ráfizetés! — bizonygatja Fejes Mártonná osztályvezető is. Nem használt sem a Budapest Tou- risttal, sem pedig a Budapesti Műszaki Egyetemmel kötött kísérleti megállapodás, a szerződéses üzletvezető is visszalépett. Az elmúlt napokra tervezett újabb próbálkozás szintén eredménytelen maradt, miután a versenytárgyalásra egyetlen vállalkozó sem adta be pályázatát. Egyre inkább bebizonyosodik — vallják az áfész- nél —, hogy ilyen tapasztalatok alapján nem érdemes üzemeltetni az Ágasvári Turistaházat, hiszen a jelenleg minden területen joggal megkövetelt gazdaságosságról itt szinte szó sem lehet. Más szervezetben, esetleg valamiféle „kulcsos- házként" elképzelhető lenne a jövője. S ilyesfélére talán akadna is megoldás. A turista, az igazi „bakancsos” — akiből igaz, ma már bizony elég kevés akad —, ittjártunkkor történetesen Szabó Imre, a Pásztói Természetbarát Csoport technikai vezetője, Nógrád megye legújabb városa egyik szabadnapos téli kirándulója, azonban természtesen mindjárt a szívéhez kap, ha a ház bezárására akár csupán felvetődik. S tíz esztendő élményével a tarsolyában esküszik rá, hogy igenis szükség van ezekre a létesítményekre, erre a remek pihenőhelyre. Szeretik és igénylik nemcsak a környéken dolgozó erdei munA turistaház szállodája kások, hanem mindazok, akik kedvelik a Mátrát. A turistákon kívül üzemi, hivatali kollektívák menekülnek ide kikapcsolódást, szórakozást keresni. Legutóbb, novemberben olyan társaság gyűlt itt össze, hogy tagjai között Budapestről, Ceglédről, Lőrinciből is akadtak! Igaz, hogy a tisztességgel rendbe tett ház környezete még nem egészen szívderítő — az időközben csendesen kimúlt teherhordó csacsi, Muki kibontott „istállójából” csupán tervezik a régi „fi- lagóré” helyreállítását —, elkelne egy kis tereprendezés, parkosítás, s nem egészen kész az erdőgazdasági dolgozók munkájával épülő, Mátraszentlászlóról elágázó kövezett út, de most is kétségtelenül érdemes ide „elzarándokolni”, akár a világ másik végéből is. S annak a vállalkozó kedvű három fiatalembernek, aki Nagy Ernő vezetésével az áfész recski üzlete után most itt próbálkozik szerencséjével: van is jó néhány elképzelése Ágasvár ismertebbé tételére, megszerettetésére. Hajlandóknak mutatkoznak a hely további szépítésére, szívesen tennék rendszeressé a melegkonyhás szolgáltatást, sajátos és viszonylag olcsó egytálételekkel, hogy szállás mellett a koszt se terhelje túlságosan az ide * kívánkozók pénztárcáját. Fogadkozásuk komolyságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy például — mint emlegetik derűsen — Mata Miklós szakács hátizsákban is felhozta már ide a sört szomjazó vendégeinek. Tiszta időben — mesélik a márciusbem még vastag hó alatt szunnyadozó pompás kirándulóhelyen — 23 települést lehet megszámlálni innen, ellátni a Tátráig. Jó kődobásnyira van a Csörgőpatak titokzatos barlangja, s igen közel a névadó vár helye, meg az őshuta ritka maradványa. Fallóskút két kilométernyire lehet, Mátra- keresztes télen és felfelé sincs messzebb egyórai járásnál. Galyatető üdülőiből is könnyedén kisétálhatnak ide. Ám akárhogyan is nézzük, Ágasvárt ma mégis a bizonytalanság szele lengedezi körül. Jóllehet a hóvirágos ösvény felől már a tavasz kacsingat a turistaház felé az új idegenforgalmi szezon ígéretével, több más mellett olyan hírrel biztatva, hogy a „kék utat” nemzetközivé teszik. Vajon nem kellene még ezt az évet kipróbálni, s egy sereg friss, egészséges ötlettel, módszerrel errefelé fordítani a minden vonzóra kíváncsi vendégek, az egyszerűbb ellátást is kedvelő kirándulók érdeklődését...? Gyóni Gyula Március közepén még a tél az úr errefelé (Fotó: Tóth Gizella) a felfedezés örömteli sikolya után legjobb szándékuk ellenére is többnyire valahogy elfelejtettek visszatérni ide. Napjainkban a nagyközönség sajnos már keveset tud róla. Páratlan fekvése, a hely gyógyító levegője,csendje, kristálytiszta forrása, az itt átvezető országos „Kék túra" nyomvonala és a legendákkal teli vadregényes vidékre innen tervezhető sokféle más kirándulás már alig-alig dobogtatja meg a szívet. Az egykor híres turistaház vegetál, haldoklik. Jobb sorsra érdemes épületeit igen szerényen látogatják. Szállója, étterme gyakrabban kong az ürességtől mintsem a jókedvtől visszhangzik. Legfeljebb húsvét táján, karácsony felé, szilveszterkor foglalt minden helye, évközben pedig csupán egy-egy hét végi ví- kendező társaság visz nagyobb életet falai közé. A Turistaházakat Kezelő Vállalat kötelékében „lerobTöbb mint hat évtizede felavattak a nyugati Mátrában egy medékházat. Ma aligha mondana sokat e hír, annak idején azonban nem mindennapinak számított az esemény. Hiszen — mint emlegetik mostanáig — fényes társaság gyűlt össze ez alkalommal a hegyek között, számosán jöttek külföldről is, s akkoriban prominens személyiség vállalkozott az ünnepség főszerepére. A tündéri táj romantikus építménye jó darabig felkapott turistaháznak számított. Kilincsét szinte egymás kezébe adták a „bakancsosok”, nyáridőben igen örült, aki bejutott fedele alá. Amikor pedig bővíteni — átépíteni — is sikerült, szinte már semmi sem hiányzott a boldogsághoz! Aztán a kedves kis erdei „tanyára” szűkösebb esztendők jártak. Hogyan, hogyan nem, de megcsappant iránta az érdeklődés. A kirándulók újabb, divatosabb helyek felé kíváncsiskodtak, s mind ritkábban vetődtek Ágasvárra. Szinte csak a környékbeliek maradtak kitartóak, míg a távolabbiak Merre tovább...?
