Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-17 / 65. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. március 17., szombat Az 1980-as évek tudománypolitikája Interjú Sarlós Istvánnal Az elmúlt években született számos kormányzati döntés tükrözi a sürgető igényt: növekedjék a hasznosítható tudományos eredmények kínálata, s e kutatások alkalmazásának készsége. Ezek az intézkedések — a tudományos munka más-más vonatkozásait, területeit érintve — egyaránt azt szolgálják, hogy társadalmunk a gazdasági nehézségek közepette is képes legyen lépést tartani a műszaki haladással, s a jövő megalapozását Is segítő válaszokat tudjon adni a jelen kérdéseire. E kormányzati törekvésekről, a nyolcvanas évek tudománypolitikájáról szólt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese Császár Tibornak, az MTI munkatársának adott interjújában. — A Tudománypolitikai Bizottság értékelése alapján a kormány nemrégiben áttekintette az országos középtávú kutatási-fejlesztési terv — az első ilyen ötéves munkaprogram — végrehajtásának „félidős** eredményeit. Milyen tapasztalatokra kívánja felhívni a bizottság elnökeként Is a figyelmet? — Ez a terv a kormány középtávú tudomány- és műszaki fejlesztéspolitikai céljait, az ezek megvalósítását szolgáló legfontosabb tennivalókat, a közvetlen gyakorlati hasznot és gyors alkalmazhatóságot ígérő kutatási-fejlesztési programokat tartalmazza. A terv kidolgozása óta a végrehajtás körülményei megváltoztak: szigorúbb gazdasági feltételek mellett lényegesen magasabb követelményeknek kell megfelelni. — Ennek érdekében új irányítási, szervezési, finanszírozási és ellenőrzési módszereket vezettünk be. A cél az volt, hogy a kutató és fejlesztő munka megfelelő támogatást kapjon, a programok rugalmasabbak, a munka összehangoltabb legyen, s az eddigieknél jobban kiaknázhassuk a szellemi és anyagi erőket. E módszerek helyességéről a jövőbeni eredmények mondanak majd ítéletet. Az bizonyos: tovább kell dolgoznunk tökéletesítésükön, hogy hatásuk tartós legyen. Mindez azonban a középtávú program eredményességének csak az egyik feltétele, ugyanilyen fontos a gazdálkodó szervezetek innovációs készségének növekedése, ez viszont függ a változó gazdasági körülményektől. S tény, hogy ez a készség a feltételezettnél lassabban erősödik, a gazdálkodó szervezetek elsősorban termékeik piaci elhelyezésében lettek mozgékonyabbak, maguk a termékek azonban kevésbé változtak. — A kutatás és különösen a technológiai-, műszaki fejlesztés szerepe a gazdasági fejlődés meggyorsításában kulcskérdéssé vált. Ezért — a kutatóintézetek és az egyetemek termékeny közreműködésiével — nagyobb figyelmet fordítunk a vállalatok kutatási-műszaki fejlesztési tevékenységére, a gazdálkodó szervezetek most kibontakozó innovációs készségének és kapacitásának erősítésére. — A középtávú országos kutatási-fejlesztési programok tapasztalatai arról tanúskodnak : jelentős az előrehaladás a kutatási célok gondosabb megválasztásában. a valóság változásaihoz történő gyorsabb alkalmazkodásban. — A kormányzati kutatási-fejlesztési programok végrehajtásának tapasztalait elemezve kirajzolódtak azok a kérdések is, amelyekben további intézkedések szükségesek. Nem sikerült még mindenütt jól kialakítani a vállalatok önálló innovációs tevékenységének kereteit: néhol ugyanis az igazgatás túlságosan beleavatkozik a kutató-fejlesztő munka szervezésébe és irányításába. Az is fontos tapasztalat, hogy kormányzati eszközökkel az innováció elsősorban átfogóbb új technológiai, műszaki-fejlesztési kultúrák ki. fejlesztése, elterjesztése és az érdekeltség erősítése révén gyorsítható. Ezért a jövőben — terveink szerint — a kutatási programok súlypontja olyan területekre helyeződik, mint a biotechnológiai. a mikroelektronika, a számítástechnika, a társadalomtudományokban pedig a gazdaságpolitika, a társadalom szerkezetének kutatása. E hangsúly-váltási szándékában már érvényesül a korábbiaknál egyértelműbb és a vállalatok önállóságát valló felfogás az állam és a vállalatok, egyéb intézmények közötti munkamegosztásról. Ennek lényege: a gazdaságban a napi, a rövidtávú műszaki-fejlesztési feladatokat a vállalatoknak kell megoldaniok, az állam pedig egyre inkább az átfogó. a fejlesztést megalapozó kutatások támogatására koncentrál. — Hogyan váltak be a tudományos munka követelményeinek emelésére az elmúlt években hozott intézkedések : milyennek bizonyult az új, egységes kutatóképzési rendszer, a három fokozatú tudományos minősítés? — Az egységes kutatóképzésről a kormány 1982 decemberében hozott határozatot, amelynek az a célja, hogy a tudományos pályára készülő diplomás szakembereket fiatalabb korban, nagyobb létszámban, intenzivebb képzés keretében és magas színvonalú kutatóhelyeken készítsék fel fáradtságot, türelmet és igen elmélyült ismereteket igénylő hivatásukra. Az új kutató- képzés első évfolyamára jelentkezett mintegy 700 fiatal közül 400 szakembert választottak ki, akiknek képzése az Új rendszer szerint 1983 szeptemberében megkezdődött. Mintegy 250-en részesülnek állami ösztöndíjban, lényegesen többen a korábbi évek aspiráns és tudományos gyakornoki létszámánál. Figyelemre méltó, hogy közöttük százötven a 25 éven aluli pályakezdő fiatal. Az Új rendszer átfogóbb értékelésére az első évfolyam hároméves tanulmányainak végeztével vállalkozhatunk majd. — A három fokozatú tudományos minősítés bevezetéséről tavaly novemberben hozott kormányhatározat szerint az új rendszerű egyetemi doktorátus tényleges bevezetésének határideje 1984. szeptember elseje. Jelenleg az egyetemeken felülvizsgálják a doktori szabályzatokat, a doktori vizsgakövetelményeket és szervezetileg is megalapozzák az emelt szintű egyetemi tudományos fokozat bevezetését. — A „tudományos kandidátusi” és a „tudomány doktora” fokozatokkal kapcsolatos rendelkezések már életbe léptek; s a pályázókkal szemben támasztott követelmények szintjének emelése a kutatók, a tudósok egyetértésével találkozott. A Tudományos Minősítő Bizottság szerint alábbhagyott a korábban tapasztalt „nagy tolongás” a tudományos fokozatokért. A pályázók tudományos témáiban is mégindult bizonyos átrendeződés: a korábbi'. olykor csak öncélú témák helyett mind többen mélyebb elméleti igényű, illetve hasznosítható alkalmazott kutatásokat feldolgozó, továbbá időszerű társadalom- politikai kérdéseket tárgyaló témákat választanak. — Melyek a kutató-fejlesztő intézmények szervezeti továbbfejlesztésére vonatkozó elképzelések, hogyan érhető el, hogy a kutató-bázisok és a termelőüzemek együttműködését, a közös érdekeltséget a szervezeti keretek is ösztönözzék? —• A kutató-fejlesztő intézmények szervezeti továbbfejlesztése egyik eleme a tudományos munka eredményességét előmozdító erőfeszítéseinek. Az elmúlt három évben a kutatóintézeti hálózat szervezeti rendszerében jelentős — sok vonatkozásban újszerű — átalakulások kezdődtek el. Az intézkedések mindenekelőtt arra irányultak, hogy javuljon a tudomány és a gyakorlat kapcsolata, a kutatás eredményessége, a kutatóbázis jobban tudjon alkalmazkodni a változó és növekvő követelményekhez. — A legjelentősebb előrelépést minden bizonnyal a műszaki-fejlesztő vállalat — mint új szervezeti forma — létrehozása és elterjedése eredményezi. A műszaki-fejlesztő vállalatoknak a kutatóhelyek és a termelő szervezetek között „átvivő” szerepük van; elsődleges feladatuk, hogy a kutatási eredményeket összegyűjtsék, a fejlesztés és a gyakorlat számára hasznosítható formába hozzák, s előmozdítsák minél gyorsabb és szélesebb körű alkalmazásukat. Az innovációt olyan szabályozási rendszer segíti, mely számol az esetleges kudarc kockázatával, megteremti a kutatók és az üzemi, vállalati szakemberek közös érdekeltségét az új eredmények hasznosításában, a piaci siker elérésében. A műszakifejlesztési vállalatok száma már meghaladja az ötvenet, s van közöttük olyan is, amely az országhatáron kívül kívánja menedzselni az új műszaki eredmények gyakorlati bevezetését. — A tudomány és a gyakorlat kapcsolatának erősítését számos más szervezeti forma és ezek kombinálása is lehetővé teszi; a leány- vállalati szervezetekből több vállalat közös kutatóintézetéig, a szűk kapacitást bővíteni képes néhány tagú gazdasági munkaközösségektől az országos kutatási programok végrehajtását elősegítő keretintézetek létrehozásáig. Sokszínű, változatos, a kutatási-fejlesztési tevékenység . sajátosságaihoz jobban igazodó intézmény- hálózat kialakulása kezdődött tehát el, melynek új vonása a nagyobb nyitottság, a rugalmas alkalmazkodóképesség. — Hogyan járulnak, s járulhatnak hozzá a társadalomtudományi kutatások kiemelt társadalmi programjaink megvalósításához, a társadalom irányítási rendszerének tökéletesítéséhez? — A hazai társadalomtudományi kutatások átfogják a társadalom funkcióinak és működésének teljességét. Ez történeti értelemben is igaz: alaposan foglalkoznak mind a múlttal, mind pedig a jövő távlatainak elemzésével és természetesen a ma kutatásaival. — A társadalom és annak minden alkotó eleme a fejlődést elősegítő stabilitásának és folyamatosságának fenntartására törekszik, ezért a társadalmi folyamatok újonnan feltárt objektív tényei és törvényei egyszersmind fejlesztik, szintetizálják is a társadalom eszme- rendszereit. Az elmúlt évek társadalmi-gazdasági folyamatai mélyreható változásokat érleltek, amelyeknek azonban nem spontánul, hanem a lehetséges legnagyobb irányítottsággal és társadalmi ellenőrzéssel kell végbemenniük. Ezért erősödik fel a társadalomtudományok művelőinek döntéselőkészítő tevékenysége, nő a változások hatásainak elemzésében, ellenőrzésében, értékelésében vállalt szerepük jelentősége. — A társadalmi struktúra, az életmód, az értékek tartalma és szerkezete; a szocialista, a nemzeti és nemzetiségi tudat; a szociálpolitika gyakorlata és elmélete; a népesedéspolitika; a társadalmi beilleszkedés mechanizmusai és zavarai; az ifjúságpolitika témaköreit elemző kutatás és az ezekhez kapcsolódó javaslatok egy korszerűsödő társadalompolitikai eszme- és intézményrendszer körvonalait vázolják fel. Társadalmunk alkalmazkodóképességének növelését alapozzák meg a köznevelésnek, az oktatási rendszernek, a köz- művelődésnek, a közigazgatás és a települések fejlesztési lehetőségeinek kutatásai. — Népgazdaságunk Jelenlegi helyzetét tekintve biztosítottnak látja-e az alapkutatások anyagi fedezetét? — Kétségtelen, hogy az alapkutatásokra fordított összegek aránya — a kutatásra és fejlesztésre felhasznált anyagi forrásokon belül — évek óta csökken: az 1980. évi 13,3 százalékkal szemben 1982-ben már csak 11,6 százalék volt. Az alapkutatásokat szolgáló nagyértékű műszerek pótlására, illetőleg újak beszerzésére csak igen kis mértékben került sor; márpedig a korszerű berendezések nélkül a kutatás legtöbb területén szinte lehetetlen színvonalas eredményeket elérni. A gazdaságirányításban, a műszaki fejlesztésben dolgozók közül is egyre többen emelnek szót az alapkutatások fokozottabb támogatása érdekében. — Mégis úgy vélem, itt nem csak — vagy nem elsősorban — anyagiakról és nem csupán a szűkebben vett alapkutatások gondjairól van szó, hanem arról is, hogy nem alakultak ki a helyes prioritási arányok és értékelési módszerek, azaz nem elég differenciáltan kezeljük a tudomány művelésének, a kutatási-fejlesztési folyamatnak belsőleg is különböző szakaszait. Az alapkutatások kétségtelen anyagi gondjait azt hiszem ebben az összefüggésben jobban fel lehet tárni. A tudományban és a műszaki fejlesztésben is csak a várható magas színvonalú eredmény lehet — a társadalmi, gazdasági igények mellett — a támogatás, a kiemelés, a preferálás alapja. Csakhogy az elméleti, alapozó kutatásokban a magas színvonalú eredmények törvényszerűen lazább ösz- szefüggésben vannak a közvetlen gyakorlattal, mint a műszaki fejlesztés produktumai. Ha tehát nem eléggé árnyaltan fogalmazzuk meg a követelményeket és a gyakorlati, gazdasági alkalmazhatóságnak adunk egyoldalú előnyt a tudomány és a kutatásfejlesztés egész folyamatában, akkor előbb- utóbb érték-, illetve értékelési zavarok keletkeznek. — A társadalom erkölcsi és anyagi elismerése ma elsősorban a gyakorlati, gazdasági hasznot hozó kutatófejlesztő tevékenységet honorálja. A kutatóhelyeken jelenleg azok járulnak hozzá elsősorban a kollektíva anyagi emelkedéséhez, akik a gyakorlat által felvetett témákon, megrendeléseken dolgoznak. Ez a kutatók, a kutatóhelyek között értékzavarók, nemkívánatos érték-konfliktusokhoz vezet; fennáll annak a veszélye, hogy a tudományos teljesítmény és az anyagi elismerés között a kívánatosnál lazább lesz a kapcsolat. — A jövőben ezért egyértelműbbé kell tennünk, hogy az alapkutatásban, a fejlesztésben az állam milyen mértékű és jellegű felelősséget és feladatokat vállal. Szükséges végiggondolni ezen belül azt is, hogy a differenciáltabb megítélés érdekében a támogatás, a szabályozás, az értékelés területén milyen további lépéseket kell tennünk. Egy bizonyos: arra kell törekednünk, hogy mindenütt kellő figyelmet fordítsanak az alapkutatásokra, hiszen az e területen elérhető eredményeknek a jövő megalapozásában van nélkülözhetetlen szerepük. Márpedig a várt gazdasági fellendülésre ma kell felkészülnünk, hogy mindig gyorsan, határozottan és kapkodás nélkül tudjunk cselekedni — mondotta végezetül Sarlós István. MEGŐRZIK A TERMELÉSI KEDVET Több lesz a paradicsom Hevesen Országosan is gondot jelent a nagyüzemi zöldségtermő terület csökkenése, miután évről évre kevesebb a kézi munkaerő. Ennek pótlását pedig gépesítéssel, korszerű technikával egyelőre nem tudják megoldani az üzemek. Noha a jövő útja ez lesz, jelenleg még nincsenek meg a feltételek hozzá. Ennek kedvezőtlen hatásait hazánk egyik legnagyobb zöldségtermelő gazdaságában, a hevesi Rákócziban is érzik, de úgy tűnik, hogy 1984-ben is sikerül megőrizni a termelési kedvet, különösen paradicsomból. Somodi László Gulyás Sándor — A tervezés során sokat gondolkodtunk — mondja Gulyás Sándor szövetkezeti elnök —, hogy a változó közgazdasági környezetben lecsökkenti ük a zöldségtermő területet. Aztán mégsem így döntöttünk, hanem más megoldást kerestünk. Tavaly ugyanis kísérleti jelleggel 19 hektáron a háztájiban lehetőséget adtunk tagjainknak uborka-, paradicsom- és dinnyetermelésre, amely kedvező eredményeket hozott. Így aztán úgy határoztunk, hogy ha lesz érdeklődés, akkor a paradicsom egy részét közös gazdaságunk közreműködésével a háztájiban termeltetjük meg. Lett is rá igény, hiszen 120 hektáron vállalkoznak az idén kisüzemi paradicsomtermelésre, amely kétszáz tagnak nyújt lehetőséget jövedelemkiegészítésre. Sokan érdeklődtek a nyugdíjasok közül is, ezenkívül a családtagokat szintén bevonják a művelésbe. — Ez bizonyosan többlet- munkát jelent a szövetkezetnek, de vajon megtérül-e? — kérdeztük Somodi László fő-ágazatvezetőt. — Kétségtelen, hogy így van, de vállaljuk. Szövetkezetünk biztosítja a földterületet, a termeléshez szükséges palántákat, a vegyszeres gyomirtást, valamint szedés után elszállítja az árut. Ezekért a tagok költségtérítést fizetnek. Az érdeklődők viszont biztosítják szakértelmüket és munkaerejüket a termelési folyamathoz. Ez újszerű dolog, de a kényszer vezetett rá bennünket, hogy cselekedjünk, mert tovább csökken a kézi erő, és a január 1-től életbe lépett közgazdasági szabályozók még több elvonást jelentenek. Még ebben a helyzetben is jól jár szövetkezetünk és a vállalkozó tagság is. A Hatvani Konzervgyárral egyébként 1984- re 14 ezer tonna ipari paradicsom szállítására van szerződésünk. Ezzel a legnagyobb termelő partnerei vagyunk. Itt Hevesen már korábban a gyárral közösen létesítettünk egy lékinyerő állomást, amelyet szeretnénk az idén is megfelelően működtetni. Szükség van tehát a paradicsomra nemcsak az iparnak, hanem a fogyasztóknak is, Ezért a háztáji mellett 180 hektáron nagyüzemileg is termelünk belőle, így összesen 300 hektárról várunk termést 1984-ben. Az étkezési paradicsom átvételére is megvan a szerződésünk a Heves és a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei ZÖLDÉRT-tel, valamint exportra a HUNGAROFRUCT Orosz Péter (Fotó: Kőhidi Imre) Szövetkezeti Külkereskedelmi Vállalattal. Az elmúlt években vetőmagparadicsom- termeléssel is foglalkoztunk, amely szintén a külpiacokra került. A hevesiek többször is számoltak, elemeztek, hogy vajon mennyire éri meg 300 hektáron a paradicsomtermelés. Orosz Péter közgazdasági elnökhelyettes erre utal: — Az, hogy a háztáji területet növeltük, csak átmenetileg mérsékli gondjainkat. Hosszabb távon a gépesítés, a korszerű technika lehet a megoldás. Tavaly egy kiló paradicsomot 2,20 forintért termeltünk és a jó minőségért a Hatvani Konzervgyár felárat is fizetett, amely előnyösen hatott. Az ipari és az étkezési mellé a magparadicsom-termelés is kapcsolódik, amely összességében jövedelmező. 1983- ban például 9 millió forint nyereséget értünk el ezzel a növénnyel, és szeretnénk versenyképesek maradni ebben az évben is. Ezért 12 fajtát veszünk figyelembe, amelyek különböző időben érnek. Célunk az, hogy amikor a fólia alatti paradicsomszezonnak vége lesz, rögtön, a legkorábban érő szabadföldiből adjunk a ZÖLDÉRT-nek, és ezt a folyamatosságot biztosítsuk. A lehetőségeinket kihasználva igyekszünk a jövőben is megmaradni a legnagyobb zöldségtermelő gazdaságok között. A hevesi Rákócziban tehát a változó közgazdasági feltételek mellett is példát mutatnak a termelésben. Keresik azokat a megoldásokat, amelyek előnyösek a közösnek és a háztájinak, miután szükség van a zöldségre, a paradicsomra az iparnak, a fogyasztónak és exportra is egyaránt. Mentusz Károly
