Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-16 / 64. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. március 16., péntek

3.

Egyik zsebből a másikba

... avagy csapda-e a 3/1974-es, a 105/1968-as és a 118/1983-as?

33 vezetésben töltött év után

Nyugdíjba készül az elnök

(Fotó: Perl Márton)

Két zsebbel túl egyszerű a dolog, legyen hát bonyolultabb. Van két zakóm, az egyiket akkor veszem magamra, ha pénz adok. Tegyük fel, a gyermekemnek adok arra, hogy fűzfát vegyen, s abból sípot faragjon. A másik zakómban már nem mecénás vagyok, hanem apa, annak jogaival felvértezve. Vagyis: amikor a gyerek kifaragta a sípot, sőt muzsikál rajta, s ezért pénzhez jut, a kapott ősz- szeg bizonyos hányadát elveszem tőle. De, ha a sípja elreped, megint a mecénás kiskabátomba bújok, s újból adok neki fűzfáravalót.

Mindez persze, csak látszólag bonyolultabb annál, ha ezt az oda-visszadugdosást ugyanabban a zakóban végzem, s a bal meg a jobb zsebemet különböztetem meg ilyen módon egymástól. Látszólag bonyolultabb csupán, mert mindössze egy pénztárcám van.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy meghibbantam, induljon el velünk a rendeletek és utasítások útvesztőiben.

A 3/1974. (XII. 14.) KM. sz. rendelet — amely a rendezési díjak és szerzői jogdíjak befizetéséről, azok mértékéről együttesen intézkedik — az 1. § (1) pontban a következőket tartalmazza:

„A rendelet hatálya olyan állami szerv, vállalat, szövetkezet és társadalmi szervezet (a továbbiakban: rendező szerv) műsoros előadására, vagy táncmulatságára terjed ki, amely nem feladatszerűen foglalkozik műsoros előadás, illetőleg táncmulatság rendezésével.”

Ezt a rendeletet rpegszü- letése óta alkalmazzák a tanácsok a művelődési házakra is. Azokra az intézményekre, amelyek működéséhez maguk a tanácsok adnak pénzt. Alkalmazzák, mert a rendelet érvényben van ma is. Alkalmazzák, pedig 1984. január 1-től már érvénybe lépett az úgynevezett „118”-as. Ez az utóbbi rendelet azt szorgalmazza, hogy mivel a művelődési házak anyagi támogatását a közös kasszából nem tudjuk

növelni, igyekezzenek az intézmények okosan gazdálkodva pénzhez jutni. Mondjuk, indítsanak tanfolyamokat, csináljanak olyan rendezvényeket, amelyek bevételhez juttatják őket.

Igenám, de ha hivatásos előadóművészeket léptetnek fel, érvénybe lép a 3/1974-es. Vagyis a műsorra, táncmulatságra engedélyt kell kérniük a tanácstól, s ezt csak akkor kapják meg, ha a szerzői jogdíjat (ez nyilvánvaló) és a rendezési díjat (itt a bökkenő) leszurkolják. A szerzői jogdíj példánk esetében — megtörtént! — 2800 forint.

Mekkora a rendezési díj összege? Függ a nézőszámtól és a legmagasabb jegy árától. Hat-hétszáz nézőt és száz forintos legdrágább belépőt számítva a rendezési díj összege 6300 forint. Ezt kapja a tanács. Az a tanács, amelyik pénzt ad a háznak, hogy működhessék.

Ez a gyakorlat önmagában is ellentmond a január 1-től érvényes „118”-as szellemének. Ráadásul korábban is az volt a tapasztalat, hogyha a háznak költség- vetési kerete kimerült, kértek pótlást. A tanácstól. A tanács pedig adott. Többnyire abból adott, amit korábban elvett. Vagyis az elvont összeget igyekezett ugyanoda visszajuttatni, ahonnan a 3/1974-es rendelet alapján kaszírozta.

Volt, ahol morgolódtak a népművelők.

— Amúgy is kevés a pénzünk, minek vesznek el belőle? Csak azért, hogy aztán kéregetnünk kelljen?

Morgolódtak és visszakérték a pénzt, jó esetben visz- sza is kapták. A szelídeb- bek — düledező, üres művelődési otthonaikban hallgattak, fejet hajtottak a pénzügyi csatornák áthághatatlan közlekedési iránya előtt.

Az egyik sokat szorongatott közművelődési felügyelő aztán bogarászni kezdett. Keresett és talált egy másik érvényben lévő miniszteri utasítást is.

„105/1968. (MK. 1.) MM sz. utasítása IV. művelődési központok 16. „A művelődési központ olyan korszerűen berendezett és felszerelt intézmény, amelynek a 11. pontban megállapítottakon túl feladata: .. .annak biztosítása, hogy a lakosság rendszeresen hozzájuthasson hivatásos művészek művészi teljesítményéhez is (színielőadások, hangversenyek, kiállítások)."

Ha ezt figyelembe veszik, akkor a 3/1974-es nem vonatkozik a művelődési házakra, hiszen annak feladata hivatásos művészek szerepeltetése.

Ugye milyen egyszerű? Csak helyesen kell értelmezni a dolgot, s máris véget érhet a felesleges pénzforgás.

Ám, a hivatal szabályok között működik. Ellenőrzik is. Mi lesz akkor, ha jön egy revizor és ő nem úgy értelmezi a két rendeletet, mint az említett közművelődési felügyelő?

Az értelmezésen túl a döntés felelősségét már nem vállalta a példa szereplője. Levelet írt a felettes szervhez, ahonnan még nem kapott választ. A felettes szervnek is van felettes szerve. Valószínűleg ők is továbbítják a kérdést, s az eljut a minisztériumhoz.

Nos, ott érdeklődtünk. Készségesen hallgatták végig a részletezett ellentmondást, sőt köszönetét is mondtak azért, hogy felhívtuk rá a figyelmet, mert ez nekik eddig nem tűnt fel. De: nem olyan nagy ügy ez, nem akkora összegekről van szó, amekkorákkal érdemes lenne foglalkozni. Azért majd utánanéznek a dolognak — mondták.

önállóság! Decentralizálási folyamat az irányításban! Sokszor hallott, hangoztatott fogalmak napjainkban.

Az önálló gondolkodást azonban meg kell tanulni. A döntés felelősségét vállalni kell. Nem a szavakban, hanem a gyakorlatban. Kis és nagy ügyekben egyaránt. És ez nem azt jelenti, hogy bárkit is a törvények, a rendelkezések, az utasítások áthágására buzdítanánk!

Virágh Tibor

Március 10. nevezetes dátum Csáti Jónás életében: ezen a napon született 59 évvel ezelőtt. A kömlői Május 1. Termelőszövetkezet elnöke most — megromlott egészségi helyzetére tekintettel — korengedélyes nyugdíjba készül. Ennek kapcsán elevenítjük fel életének azt a korszakát, amely a tsz-hez kötődött, ahol...

— Ahol 1951 óta dolgozom — mondja Csáti Jónás. — Ez egyben azt is jelenti, hogy hat esztendő híján itt dolgoztam egész életemben. Erről az első hatról csak annyit, hogy 1945-től 51-ig a községi tanács adóügyi előadója voltam, és ezt követően léptem be a szövetkezetbe, amelynek 1976. március 6-ig főkönyvelője voltam. A tagság ezen a napon választott meg elnöknek, és most, nyolcéves elnöki munka után szintén a március havához kötődik a búcsúm.

Röviden, dióhéjban tehát ennyi lenne az életrajz. Ami azonban a mondatok mögött húzódik meg, az lényegesen több: tartalmasabb, gazdagabb. Sok gonddal, sok bajjal, de sok sikerélménnyel is, tapasztalattal, amely új színeket varázsolt palettájára. Az, hogy „paletta” itt, e helyen egyelőre csak képletesen értendő, később azonban majd — immár

konkrétan — visszakanyarodunk még ehhez.

— Ami a munkát illeti — folytatja a szót a nyugdíjba készülő elnök — ezen a vidéken mindig is nehéz volt. Ez a föld bizony nem tartozik a legjobbak közé, itt még az aránylag kis eredményekért is nagyon meg kellett küzdeni. Mit mondjak? — úgy, ahogyan az egy „B”- kategóriás termelőszövetkezet esetében el is várható.

— Ehhez még hozzátehetjük, hogy az időjárás sem mindig kényeztette el a köm- lőieket...

— Sajnos, nem. Aszály, szárazság, belvíz, fagykár . .. Sok minden és sokszor sújtott bennünket. Nem egyszer, nem kétszer kellett nagyon kemény évvel meg- küzdenünk, de arra, hogy szanáljanak bennünket, sohasem került sor. Tagok és vezetők közös eredménye ez, és bevallom, én egy kicsit erre büszke vagyok. Jó érzés arra gondolni, hogy a legnehezebb időszakokban is tudtuk bátorítani, biztatni egymást, hogy nem kímélte senki a saját erejét, és ezt koronázta a néha nagyon szerény, de számunkra sokat jelentő eredmény.

— Konkrétan ez most mit jelent?

— Több mint százmillió forintos termelési értéket,

és ami legalább ennyire fontos: 51 ezer forintos évi jövedelmet tagjaink számára. Még egy jellemző adat: az aszály ellenére 7,3 millió forint nyereséget értünk el a tervezett ötmilló- val szemben. Ez egyben azt is jelenti, hogy megalapozott, pénzügyileg stabil gazdaság irányítását veheti majd át az utódom. De hadd térjek vissza még egy mondat erejéig a nyereségre: el kell ismernünk, ebben igen nagy szerep jut annak, hogy a KITE keretén belül stabilizálódott a szövetkezet nyereségét megalapozó növények — búza, kukorica, napraforgó — átlagtermése. Jellemző például, hogy búzából 4,6 tonnás hektáronkénti átlagtermést tudtunk produkálni.

— Most, nyugdíjba menetelekor 33 éves tsz-vezetői múlt áll Csáti Jónás mögött. Nagyon hosszú idő . . .

— Hosszú, igen. Ügy is mondhatni, a lófogattól a John Deerig, a Claas Domi- nátorokig ér ... Számomra, a sok küszködés, vívódás ellenére felejthetetlenül szép évek ezek. Mondhatnám: színek tömkelegét, a sötét különböző árnyalataitól egészen a világító napsárgáig. Igen, ezernyi szín került szövetkezetünk palettájáról az életembe.

— És ezek közül sokat meg is festett...

— Nem tagadom, gyengém a festészet. Ha nem is profi szinten, de a magam műkedvelő módján, afféle népi festőként mindig örömmeli veszek a kezembe ecsetet. Megjegyzem, az utóbbi években erre meglehetősen kevés időm maradt.

— Most már annál inkább lesz időd — öleli át Csáti Jónás vállát felesége szeretetteljes mozdulattal. — Van még erre elég gémeskút, öreg fa, rogyadozó ház ... Harminc évig mindig a másoké voltál, ezután már a mienk leszel: a képeké — és az enyém.

B. Kun Tibor

Kőbányász

(vagy „csak” kőfejtő?)

B

[ársony Bélának hívják, nagyvisnyói lakos. A Bélapátfalvi Cement- és Mészműnél dolgozik 1952 óta. Szinte még gyerekként kezdte el a munkát. Ma 48 éves, s harminckét nehéz, munkában eltöltött esztendőt tud maga mögött. Jelenlegi beosztása kőfejtő.

— Hogyan került a bányába?

— Délebben, Mezőtárkány- ban születtem, onnan kerültem föl erre a vidékre. Heten voltunk testvérek. Legidősebb „ nővérem Bélapátfalvára jött férjhez. Mint gyerek, gyakran meglátogattam őt, s közben megismertem ezt a tájat. Szülőfalumban csak a mezőgazdaságba mehettem volna dolgozni. így, amikor munka után kellett néznem, a ce(Fotó: Köhidi Imre)

mentgyár mellett döntöttem. Az elmúlt évtizedekben sokfajta munkát végeztem. Kezdetben például csilletöltő voltam. Akkoriban még lóval vontatott csillékbe lapátoltuk a követ. Nehéz volt az a munka, de a mai sem könnyű.

Valóban nem lehet köny- nyű és még kevésbé veszélytelen. A kőfejtők feladata, hogy — égy szál kötélen lógva — a kőzetfal fúrásaiba elhelyezzék a robbanóanyagot, majd a robbantás után megtisztítsák a falakat. Ez abból áll, hogy a falak megrepedezett, bizonytalanná vált, de le nem zuhant kőzettömbjeit lefejtik. Később leomolva a mélységben dolgozókat veszélyeztetnék az ilyen kövek.

— Változott-e a kőfejtők

munkája az eltelt évtizedek alatt?

— Nemigen változott, a mi munkánkat nem tudták gépesíteni. Hatvan-hetven méter magas falakon dolgozunk, ugyanúgy, mint korábban. A munka télen, nyáron tart, s hol a fagyos hideggel, hol meg a forrósággal küszködünk. A fejtés fokozatos előrehaladásával a jövőben talán csökken a falmagasság, s nekünk is kevesebbet kell letakarítani. Akkor a gép majd magasabbra fölér.

— Van-e lényegi különbség a föld mélyén dolgozó bányász és az ön munkája között?

— Nem hiszem, hogy lenne. Ez is van annyira nehéz és cseppet sem veszélytelenebb. Ráadásul az időjárás viszontagságainak is ki vagyunk téve. Csontjaimban is érzem az itt ledolgozott évtizedeket. Mi, akik régóta dolgozunk itt, valamennyien megérezzük az időváltozásokat. Mi is bányászoknak tekintjük magunkat.

— Megbecsülik-e munkájukkal arányosan a kőbányászokat?

— Az erkölcsi megbecsüléssel nincs is semmi baj. Az anyagiakkal azonban igen. 4300—4500 forintra jön ki a havi fizetés. Igaz, csak 40 órát dolgozunk hetente, de ennek általánossá válásával ez az előnyünk is megszűnt. A szénbányász ennél jóval többet kap, s neki a téli tüzelőről sem kell külön gondoskodni. Én is bányász vagyok, de ami a pénzt illeti, ő „zsebre tesz engem”.

— Első munkahelye, s már több mint harminc éve dolgozik itt. Soha nem gondolt arra, hogy foglalkozást cseréljen?

— Nemigen gondoltam rá még fiatalabb koromban sem. Most meg már nem is gondolhatnék, hiszen e helyen ettem meg kenyerem javát. A feleségem is a gyárban dolgozik, itt ismerkedtünk meg. 1960-ban nősültem, és akkor kerültem át Nagyvis- nyóra lakni.

— Mivel foglalkozik szabad idejében?

— Nagyon kevés a szabad időm. Otthon van egy kis kert, és jószágot is tartunk. Két-három malacot, meg aprólékot. Ha jön a szabadság, megyek le az Alföldre dolgozni. Az ezért kapott termény kell az állatok takarmányozásához.

Azért ha van időm, szívesen nézek televíziót.

— Milyen tervek foglalkoztatják?

— Van egy lányom, aki férjnél van. Nagyapa vagyok. Sajnos, nekik még nincs saját lakásuk. Idén szeretnénk nekivágni az építkezésnek. Ehhez is sok pénz kell. Ezért meg kell ragadnom minden munka- alkalmat. Most ez a család legnagyobb terve, s ha ez sikerül, nagyon fogunk majd neki örülni.

Mosolygó László

Sok kicsi, sokra megy

Ketchupban, mustárban a haszon

Tizennégy ember munkája nyomán hárommilliós nyereségre számít ez évben az Eger és vidéke Körzeti Áfész. A KIstályai úton egy már korábban meglévő 540 négyzetméteres csarnokban márciusban kezdtek mustárt gyártani. Másfél milliót fordítottak az új technológia kialakítására. A töltőgép például újításból született, felhasználták hozzá a bervai pneumatikus elemeket. A gyártás gépesített, fizikai munkát alig igényel.

A tartósító üzemben pillanatnyilag egy műszakban dolgoznak, mert az idei mustármagtermelés még nem érett be, az előző évi raktár- készletből pedig csak így biztosítható a folyamatos gyártás. Rövidesen négyféle mustár kerül ki az üzemből, sőt, ha a melegkonyha elkészül, áprilisban várhatóan megkezdik a magyar kechup gyártását is. Az üzem újdonságait természetesen az áfész-bqltokban árusítják majd. Tervezik, hogy más élelmiszereket is készítenek, ezek laboratóriumi kísérletei most folynak.

Mint azt Harmati Lászlótól. az áfész elnökétől megtudtuk, a szövetkezet megpályázott egy 32 millió forintos devizahitelt. A pénzből holland gyártmányú édesüzemi gépsort szeretnének vásárolni. Mivel a behozatali engedély már a kezükben

van, bízhatunk benne, hogy nemsokára megjelenik az üzletek polcain a töltött ro- pi. Kicsit dundibb lesz a már ismert társánál, mert belsejét például sajttal ízesítik.

A szövetkezet „megvetette lábát” az ipar más területein is: a verpeléti asztalos- üzemükben egy szakcsopor- tu'k — az előző év közepétől — csomagolóládákat készít. Ezekben utaznak a különböző gépek célállomásukra. Az elmúlt év nyolc hónapja alatt másfél milliós nyereséget termeltek.

A járműpiac sem idegen az áíésztől, ugyanis — szintén az egri Kistályai úton — ők foglalkoznak a használt gépjárművek felvásárlásával, értékesítésével. A még jó alkatrészekkel bíró, ám a forgalomban alkalmatlan kocsikat a bontó részlegbe viszik. Szétszerelés, felújítás után eladják' a fődarabokat, a városban lévő autóalkatrész boltjukban.

Az áfész ipari tevékenységéből két éve még nem könyvelhettek el tízmilliót sem. Tavaly már 27 millióra nőtt ez a mutató, az idén pedig az ipari szakcsoportok árbevételét összesen 170 millió forintra tervezték. Ebből a pénzből jut majd a kistelepülések kereskedelmi alapellátásának fejlesztésére, a boltok korszerűsítésére, az árusítás feltételeinek javítására.