Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-14 / 62. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1984. március 14., szerda

Használható modell Pétervásáráról

Egy hangverseny kritikája helyett

ns

Séta

az

Operában

Befejezéshez közeledik az Opera újjáépítése, teljes rekonstrukciója. A 84—85-ös centenáris évadot már az újjávarázsolt Népköztársaság úti palotában nyitják meg. Az építők egyik gesztusaként az Opera jeles művészei, énekesek, táncosok „bejárták” régi-új otthonukat. A képen: Kukely Júlia, Dózsa

Imre, Sebestyén Katalin

(MTI fotó: Horváth Éva felvétele — KS)

Próbák a Madách Sziaházban ás a Madách Kamarában

Ismét próbálnak a Madách Színház művészei — a Ma- dáchban és a Kamara színpadán újabb bemutatóra készülnek.

A Madách Színház április 19-én tartja Koltay János: Albert Schweitzer című színművének premierjét. A világhírű orvosról, tudósról szóló darabhoz Darvas Ferenc komponált zenét.

A Madách Kamara április 27-én mutatja be Arnold Wasker: A királynő katonái című színművét, amelyet Ungvári Tamás fordított.

Az előadást Huszti Péter rendezi.

Baráti meghívás érkezett Pétervásáráról egy Tavaszi hangok címen hirdetett hangversenyre. Csak annyi eligazításunk volt, hogy az Egri Zeneiskola művésztanárain kívül fellép az egri Ifjúsági Ház Reneszánsz énekegyüttese. Meg az, hogy a hangversenyt a helyi Üj Tükör Baráti Társaság rendezi.

A műsor a kitűnően helyreállított Keglevich-kastély lovagtermében annak rendje és módja szerint le is zajlott. A jó akusztikájú boltíves teremben, az egykori képíró, Beller Jakab rokokóvilágot idéző freskója alatt illően ünnepi hangulat teremtődött. Radnóti Tibor, Dombóvári János és Soproni János Mozarttól Schubertén át, Saint-Saéns muzsikáját is útba ejtve jutottak el Bartók Béla öt népdalfeldolgozásáig, ahogyan egy ilyen kamarateremben a kamarejellegű zenét hatással elő lehet adni. A Reneszánsz énekegyüttes — vezetője Rózsa László — szolgáltatta a műsor tengelyét azzal a tizenöt madrigállal, amely az egykori nyugat-európai zeneirodalom, a XV—XVII. századi közös éneklés gyöngyszemeit, csúcsait jelentette. És mert az irodalmi-zenés műsorból nem hiányozhatnak a jól mondható versek sem, Virágh Tibor vallomásokat kötött csokorba, mert a hangverseny éppen a nőnap vonzásában keletkezett. A nemes pátoszt sem nélkülöző Tóth Árpád-, Radnóti-, Benjámin László-, Nagy László- és Nyerges András- versek — jólesett hallani! — vastapsot kaptak a mindvégig fegyelmezetten, nagy érdeklődéssel szórakozó közönségtől.

A meglepetés

Aki a mai iskolán kívüli népművelés dolgaiban évtizedek óta jár ide-oda, mert hívják, meg azért is, mert érdeklődik, rögtön felkapja a fejét, ha a „szabványtól” elütő meghívást kap. A megszokott még manapság is az, hogy itt vagy ott a művelődési ház, vagy akármilyen ház, vagy központ, iskola, tehát az állami kéz, az állami mecénatúra küldi a meghívót, ígéri, hogy valamilyen művészi esemény készül. Ebben a pétervásá rí meghívóban az volt s rejtélyes, hogy a rendező szerepét az Oj Tükör Ba ráti Társaság vállalta. A színes hetilapnak, az Üj Tükörnek ilyen-olyan szintű rajongóit összegyűjtő baráti

mozgalom jelenléte Pétervá- sárán izgatott! Kik és hogyan jutottak arra az ötletre, hogy ebben az északhevesi nagyközségben, ahonnan a járási apparátus, a bíróság, az ügyészség már csaknem két évtizede végleg kihúzta a lábát, a község jelentőségét, egykori arculatát vesztve éli a maga lényegesen megváltozott életét, most és éppen most baráti társaságot szervezzenek? És azzal a nem is tagadott céllal, hogy tevékeny részt vállaljanak a helyi kulturális események szervezésében. Nemcsak azért, hogy eljárjanak a művelődési házba, ha ott valamilyen rendezvény ígértetik, hanem főleg azzal a céllal, hogy maguk szerveznek ilyeneket! És nem is egyet. Amióta él és mozog ez a baráti társaság, több mint egy éve, tizenkét műsoruk volt. Ezek között hat kimondottan irodalmi jellegű, többek között Adyt, Aranyt, Illyést idézve. Az előadók kiválasztásában komoly szándék vezeti őket, mert — ha az igény úgy diktálja — nem adják alább Mensáros Lászlónál. És nemcsak azért, mert a nagy név nagy bevételt is biztosít, hiszen a száz főt befogadó lovagterem eleve meghatározza a közönséglétszám felső határát, hanem azért is, meri Pétervásárán is kezd mélyebb gyökeret verni a vágy a hiteles értékek iránt. Legközelebbi terveik szerint március 16-án a gitárral a kezében kitűnő előadóművésznő, Dévay Nagy Kamilla lép fel. Mint ahogyan karácsonykor Kocsis Albert, a Liszt-díjas világjáró hegedűművész volt a társaság és a pétervásárai közönség vendége.

Mecénatúra nélkül?

Igen. Ez a tömör válasza Dombóvári Jánosnak, aki a társaság elnökeként vezeti ezt a mozgalmat, Bajzáth Sándor titkár és Papp Mik- lósné gazdasági vezető társaságában.

Miire a titok felfedésének a végére jutunk, kiderül, hogy ez az egész egy Kolum-- busz-tojása. Ez a lehetőség mindenütt megvan, csak fel kell fedezni, A Pétervásárán, a környékbeli falvakban élő orvosok, tanárok, mérnökök, papok — ne tessék csodálkozni, papok! — úgy találták, hogy a nekik megfelelő műsorok évek óta csak nem akarnak összejönni Ott helyben, és főleg nem olyan minőségben, mint ahogyan ők azt szeretnék. Már

vége van annak a szellemi ájulási időszaknak, amikor az egész család csodára váró hi-pnotizáltsággal leült a tévé elé és nézte azt, amit kap. Ez a baráti társaság nemcsak elmélkedett. Vagy bosz- szankodott, hanem cselekedett. összeálltak szervezetté. Mia már negyven fölött járnak létszámban, ezek a tagok alapszabály szerint vállalják azt a kötelezettséget, hogy évente négyszáz forint tagdíjjal segítik, alapozzák azt a munkát, amely legalább havonta egy-egy irodalmi műsort, vagy hangversenyt hoz össze. Az elmúlt nyáron a Keglevich-kastélyban — ahol most szakmunkásképzés folyik, kollégium is működik — már megízlelték a társaság tagjai és vendégei a szabadtéri hangverseny sajátságos hangulatát és ízeit is.

Szellemi gmk vagy ízlésbeli lázadás?

Aki a mai szervezettségben él; aki a népművelés csatornáit ismeri, az önként teszi fel a kérdést magának, de a vendéglátójának is: nincs-e elszívó hatása ennek az új kezdeményezésnek attól, amit a hivatalos mecénatúra kínál; nem vált-e ki feszültséget, esetleg rosszallást, a hivatalos szándéktól való eltérés, akárcsak formában, megközelítésben is? Mindez, ami most Pétervásárán, ebben az Űj Tükör Baráti Társaságban — elismert alapszabály mellett — mozgolódik, történik, a létével, puszta megjelenésével kritikája annak, amit a hivatalos népművelés csinált eddig? Nem mintha a helyi művelődési ház leszakadt volna a megye egyéb művelődési intézményeitől színvonalában vagy módszerében. Azok is általában kisebb- nagyöbb toldozgatásokkal- foltozgatásokkal, évtizedes beidegzettségeket ismételnek működésükben. Nem erről van szó. A kihívás abban van, hogy Pétervására és a három környékbeli falu, köztük elsősorban Bátor értelmisége nagyobb, vagy ha úgy tetszik, masabb igénnyel viseltetik a népművelés helyi bázisával szemben, mint amit az egyálttaIán adni szándékozik és tud. Ez a társaság a maga négyszáz forintos évi tagdíjával együtt akár tolvajfogás egy magasabb szintű kulturális igény kielégítése érdekében. És ez a fontos!

Farkas András

A Falufórum Heves megyében kissé kiegészítése és folytatása volt a néhány hete sugárzott sajtókonferenciának, amelyen elsősorban a városok gondjairól és terveiről esett szó. A rádió ezúttal a megye három szögletébe, Poroszlóra, Pétervására és Egerszalókra vitte hallgatóit. A falugyűlés alkalmas arra, hogy egy község vezetői és lakosai elmondhassák az elmúlt évben végzett munka eredményeit, de arra is, hogy szóljanak gondjaikról, terveikről.

Melyek ezek? Ivóvíz, karbantartott utak, belvizek, iskolaépítés, új rendelőintézet. Pétervásárán régi vályogépületben fogadják a betegeket, Egerszalók és Egerszólát között, ahol he- tenkint 2—2 alkalommal van orvosi rendelés, a közlekedés megoldatlansága nehezíti a betegek orvosi ellátását. Egerszalókra táskákban, üvegekben viszik ki az ivóvizet Egerből pedig a falu déli részén vagy húsz éve 70 fokos meleg víz folyik a semmibe. Poroszlón az öreg halász gondja, hogy bár víz van elegendő, egyre szűkül a halászható vízterület. Ott is csak varsákkal dolgozhat. Benépesítésre vár az üdülőövezet, megoldatlan a belvíz elvezetése.

Derűs pillanata volt a felelősségteljes beszélgetésnek a riporter kérdése, mikor lesz a négy forintból nyolc? Amikor még száz métert továbbgördül az autóbusz. Pé- tervásárától a kisfüzesi autóbuszmegállóig 5,1 kilométer a távolság. Ez a száz méter emeli az útiköltséget 8 forintra. A községnek meglenne a lehetősége, hogy új autóbuszmegállót építsen a falu szélén, de ez 200—230 ezer forinttal növelné kiadásaikat. Természetes az is, hogy a Volán nagyobb haszon elérésére törekszik, de hát ezt a körzethatárt nem Árpád apánk jelölte ki és nem dőlne össze a világ, ha 1984-ben megváltoztatnák.

őszinteség, nyíltság, a tennivalók és lehetőségek megértése jellemezte a megye vezetőinek szavait, akik osztoznak a községek gondjainak megértésében, segítenek és megmutatják a megoldások felé vezető utat. (Biztos vagyok abban, hogy szeptemberre elkészül Egerszalókon az a 4 tanterem, ami ma még feszítő gondja a község vezetőinek.)

Kovács Jenő, a szerkesztő azzal tette elevenné a fél órát, hogy újra és újra visz- szatért a három községbe, amelyek ugyan csak kis részét — nem is túlságosan jellemző részét — jelentik a megyének, és igazolta, hogy a megye vezetői mennyire közel állnak a faluközösségekhez.

A Fiúk, Kurucz Gyula hangjátéka, egy házassági évforduló tükre. A harmincadik évforduló alkalmas a visszatekintésre, melynek során az apa elmondja első házasságának történetét: „Anyád megszállott volt. Gyűlölettel teli, állandóan provokált, tönkretette a túlélési lehetőségeket.” Gyávának, gyilkosnak tartotta, amiért kitartott elvei és a rendszer mellett. Mellette tanulta meg, milyen kiszolgáltatott valaki, aki sehonnan sem jött. A nagypolgári családban szüleit lány és a nyomdász fia nem is lehet boldog.

Harminc év alatt azonban fiaiból becsületes embereket nevelt, akik ha nem is tehetősek és többet kellett küzdeniük a lakásért, házért, kocsiért mint másoknak, nem mentesek a keserű indulatoktól. Ezért is mondja az ünnepelt „nekem normális, életképes család kell. Férfiak, akikben örömet lelem és akik képesek örülni nekem.”

A hangjáték legjobb megformált alakjai a szülők — Kállai Ilona és öze Lajos —, akiknek becsülete a tisztesség. A fiúk a mindennapok harcában elfásult, öröm- telen emberek, akik vagy nem tudják vagy nem akarják megérteni, mennyit gürcöltek szüleik amíg eddig, az inkább felelősségre vonástól izzó napig eljutottak. Az anya elkészíti a vacsorát, örül az ajándékoknak, de amit szeretett volna, a derűs órákat nem kaphatta meg.

Ebergényi Tibor

XVÍ14.

— Dorian ezredes! — tűnt fel Orleoni százados. — Képzelje, rettenetes dolog történt. Ivano kezében eltört az üveg, amelyben a Delta 12-es volt. Ráfolyt a profesz- szor ruhájára.

— Orleoni! — kiáltott Dorian. — Ne törődjenek semmivel. Majd találunk valami megoldást. Azonnal, a lehető legnagyobb sebességgel menjenek az MZ-hez. Ahogy odaértek, rögtön jelentkezzék és a professzor haladéktalanul vigye át a az Epszilont.

— Valami baj van ? —

kérdezte dr. Dickson.

— Semmi, uram... — válaszolt kelletlenül Dorian. A képernyőkivetítő a parlament épületét mutatta. Kapuinál őrök álltak. A nagy park padjain öregek üldögéltek, előttük gyermekek játszadoztak. A környező utcákon hatalmas tömeg hömpölygött. Emberek jöttek, mentek, ki és be a boltokba, a vendéglőkbe, az egyik cukrászda előtt kis pódiumon néhányan kávéztak és újságot olvastak. Dorian szinte irigyelte őket a nyugalmukért. Arra gondolt, még jó, hogy nem tudják, mi vár rájuk. Néhány percen belül füstölgő romhalmazzá válik minden, aztán ugyanez lesz a helyzet a külbiztonsági tanács és a biztonsági szogálat környékén is. Aztán az jutott eszébe, hogy talán mégis ria- dóztatni kellett volna. De most már késő. Több százezer embert kimenteni ilyen rövid idő alatt már képtelenség.

— Berger professzor — jelentette az ügyeletes. Dorian kikapcsolta a képet és Berger jelent meg az ernyőn.

— Tíz perc múlva letelik a határidő.

— Tudom —, mondta az ezredes.

— önt hatalmas felelősség terheli.

— Tudom.

— Még egyszer figyelmeztetem, hogy lövünk. Ez az utolsó figyelmeztetésem.

— Csak néhány perc hosz- szabbítást adjon Berger. Sisley professzor már úton van.

Nem kapott feleletet.

— Ügyeletes! — szólt Dorian. — A képösszeköttetést hagyja meg az MZ-vel.

— Értettem, uram. De kapcsolom az elnök urat.

— Dorian — szólt az elnök. — Mindjárt letelik a határidő.

— Én is tudom, uram.

— És mit tesz?

— Várok, uram.

— Nem hangzik túl meggyőzőnek.

De ő már nem figyelt semmire. A képernyőn föltűnt egy fényesen ragyogó pont, ahogy hihetetlen sebességgel halad egy másik felé.

Az órájára nézett, öt óra négy perc volt. A képkivetítőn visszaváltott a parlament épületére és számolt magában.

Ismét az órára nézett, öt óra nyolc perc, két másodpercet mutatott. És csönd volt.

Várt még, aztán kiment egy kávét inni. A többiek nem is mertek kérdezni tőle semmit.

— Kemény legény — mondta dr. Dickson.

— Csak hát mit ér mindez? — vélekedett Jackson. — Az Epszilon immár a múlté.

Közben Scott lassan lépkedett előre a szűk folyosón. Zöldes fény derengett. Kezében a sugárfegyvert szorongatta.

— Gyertek, fiúk — majd csak lesz valami.

— Nem tetszik nekem ez a nagy csend — mondta Harry.

— Nekem sem — morogta, de hát tennünk kell valamit.

A folyosó enyhe ívben balra fordult. Minden lépést kitapogatva haladtak.

Már egészen közel voltak a vezérlőteremhez, amikor Jim lába megcsúszott. Der- medten álltak meg. De nem történt semmi. Scott odaért a vezérlőteremhez. Az ajtó félig nyitva volt, óvatosan benézett. Hirtelen megdermedt.

— Meghaltak volna? — kérdezte önmagától.

Aztán belépett. A padlón feküdt Sisley professzor valami furcsa helyzetben és négy álarcos. A fegyver kiesett kezükből. Scott félrehúzta az álarcokat.

— Berger nincs köztük — mondta.

— Ezek nem hullák, őrnagy — mondta Jim. — Inkább mintha mély kábulatban lennének. Vér sincs sehol.

— Vajon mi történhetett velük?

— Te, Jim, itt maradsz, Harry te meg velem jössz. Meg kell találnunk Bergert.

Lassan haladtak előre. Benéztek minden szobába. Az egyikben Lake-éket, á másikban Doody-ékat találták. Ugyancsak kábulatban.

— Most nem érünk rá velük foglalkozni — mondta Scott. — Meg kell találnunk Bergert.

Sorra nyitogatták a helyiségeket. Felmentek egy lépcsősoron és egy kis ajtót pillantottak meg.

— No, ide is benézünk — mondta, bár nem tűnik érdekesnek.

Szűk sötét terem volt. A végében pislákolt valami fény.

— Vártam magukat — hallatszott egy erőtlen, furcsa zengésű hang. — Nocsak, tán nem maga az Scott?

— De én vagyok, Berger.

— A játszma eldőlt. Nem nyertek se maguk, se én. Nem tudom, mivel kábították el az embereimet. Rám, úgy látszik, a szer csak korlátozottan hatott. Még fel tudtam ide jönni, a tartalék vezérlő berendezésbe. Ez azért van, ha a másik megsemmisül, akkor még innen lehet irányítani.

— Adja meg magát! — mondta Scott.

Berger felnevetett.

— Ne bolondozzon. Látja hol az ujjam. Egy gombon. Ha ezt megnyomom, mindannyian fölrobbanunk. Helyreállítottam ugyanis a robbanószerkezetet, amit korábban hatástalanítottam. Mit szól ehhez?

— Semmit.

— Akkor viszontlátásra, valahol egy más életben — mondta Berger és megnyomta a gombot.

Scott elköhintette magát.

— Én viszont ismét hatástalanítottam.

(A befejező rész következik)