Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-14 / 62. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1984. március 14., szerda Használható modell Pétervásáráról Egy hangverseny kritikája helyett ns Séta az Operában Befejezéshez közeledik az Opera újjáépítése, teljes re­konstrukciója. A 84—85-ös centenáris évadot már az újjávarázsolt Népköztársaság úti palotában nyitják meg. Az építők egyik gesztusaként az Opera jeles művészei, énekesek, táncosok „bejár­ták” régi-új otthonukat. A képen: Kukely Júlia, Dózsa Imre, Sebestyén Katalin (MTI fotó: Horváth Éva felvétele — KS) Próbák a Madách Sziaházban ás a Madách Kamarában Ismét próbálnak a Madách Színház művészei — a Ma- dáchban és a Kamara szín­padán újabb bemutatóra ké­szülnek. A Madách Színház április 19-én tartja Koltay János: Albert Schweitzer című színművének premierjét. A világhírű orvosról, tudósról szóló darabhoz Darvas Fe­renc komponált zenét. A Madách Kamara április 27-én mutatja be Arnold Wasker: A királynő katonái című színművét, amelyet Ungvári Tamás fordított. Az előadást Huszti Péter rendezi. Baráti meghívás érkezett Pétervásáráról egy Tavaszi hangok címen hirdetett hangversenyre. Csak annyi eligazításunk volt, hogy az Egri Zeneiskola művészta­nárain kívül fellép az egri Ifjúsági Ház Reneszánsz énekegyüttese. Meg az, hogy a hangversenyt a helyi Üj Tükör Baráti Társaság ren­dezi. A műsor a kitűnően hely­reállított Keglevich-kastély lovagtermében annak rend­je és módja szerint le is zajlott. A jó akusztikájú boltíves teremben, az egy­kori képíró, Beller Jakab rokokóvilágot idéző freskója alatt illően ünnepi hangu­lat teremtődött. Radnóti Ti­bor, Dombóvári János és Soproni János Mozarttól Schubertén át, Saint-Saéns muzsikáját is útba ejtve ju­tottak el Bartók Béla öt népdalfeldolgozásáig, aho­gyan egy ilyen kamarate­remben a kamarejellegű zenét hatással elő lehet ad­ni. A Reneszánsz énekegyüt­tes — vezetője Rózsa László — szolgáltatta a műsor ten­gelyét azzal a tizenöt mad­rigállal, amely az egykori nyugat-európai zeneiroda­lom, a XV—XVII. századi közös éneklés gyöngyszeme­it, csúcsait jelentette. És mert az irodalmi-zenés mű­sorból nem hiányozhatnak a jól mondható versek sem, Virágh Tibor vallomásokat kötött csokorba, mert a hangverseny éppen a nőnap vonzásában keletkezett. A nemes pátoszt sem nélkülö­ző Tóth Árpád-, Radnóti-, Benjámin László-, Nagy László- és Nyerges András- versek — jólesett hallani! — vastapsot kaptak a mind­végig fegyelmezetten, nagy érdeklődéssel szórakozó kö­zönségtől. A meglepetés Aki a mai iskolán kívüli népművelés dolgaiban évti­zedek óta jár ide-oda, mert hívják, meg azért is, mert érdeklődik, rögtön felkapja a fejét, ha a „szabványtól” elütő meghívást kap. A megszokott még manapság is az, hogy itt vagy ott a művelődési ház, vagy akár­milyen ház, vagy központ, iskola, tehát az állami kéz, az állami mecénatúra kül­di a meghívót, ígéri, hogy valamilyen művészi esemény készül. Ebben a pétervásá rí meghívóban az volt s rejtélyes, hogy a rendező szerepét az Oj Tükör Ba ráti Társaság vállalta. A színes hetilapnak, az Üj Tü­körnek ilyen-olyan szintű rajongóit összegyűjtő baráti mozgalom jelenléte Pétervá- sárán izgatott! Kik és ho­gyan jutottak arra az öt­letre, hogy ebben az észak­hevesi nagyközségben, ahon­nan a járási apparátus, a bíróság, az ügyészség már csaknem két évtizede vég­leg kihúzta a lábát, a köz­ség jelentőségét, egykori ar­culatát vesztve éli a maga lényegesen megváltozott éle­tét, most és éppen most ba­ráti társaságot szervezze­nek? És azzal a nem is ta­gadott céllal, hogy tevékeny részt vállaljanak a helyi kulturális események szer­vezésében. Nemcsak azért, hogy eljárjanak a művelő­dési házba, ha ott valami­lyen rendezvény ígértetik, hanem főleg azzal a céllal, hogy maguk szerveznek ilyeneket! És nem is egyet. Amióta él és mozog ez a baráti társaság, több mint egy éve, tizenkét műsoruk volt. Ezek között hat ki­mondottan irodalmi jellegű, többek között Adyt, Aranyt, Illyést idézve. Az előadók kiválasztásában komoly szán­dék vezeti őket, mert — ha az igény úgy diktálja — nem adják alább Mensáros Lászlónál. És nemcsak azért, mert a nagy név nagy be­vételt is biztosít, hiszen a száz főt befogadó lovagte­rem eleve meghatározza a közönséglétszám felső hatá­rát, hanem azért is, meri Pétervásárán is kezd mé­lyebb gyökeret verni a vágy a hiteles értékek iránt. Leg­közelebbi terveik szerint március 16-án a gitárral a kezében kitűnő előadómű­vésznő, Dévay Nagy Kamil­la lép fel. Mint ahogyan karácsonykor Kocsis Albert, a Liszt-díjas világjáró he­gedűművész volt a társaság és a pétervásárai közönség vendége. Mecénatúra nélkül? Igen. Ez a tömör válasza Dombóvári Jánosnak, aki a társaság elnökeként vezeti ezt a mozgalmat, Bajzáth Sándor titkár és Papp Mik- lósné gazdasági vezető tár­saságában. Miire a titok felfedésének a végére jutunk, kiderül, hogy ez az egész egy Kolum-- busz-tojása. Ez a lehetőség mindenütt megvan, csak fel kell fedezni, A Pétervásá­rán, a környékbeli falvak­ban élő orvosok, tanárok, mérnökök, papok — ne tes­sék csodálkozni, papok! — úgy találták, hogy a nekik megfelelő műsorok évek óta csak nem akarnak összejön­ni Ott helyben, és főleg nem olyan minőségben, mint aho­gyan ők azt szeretnék. Már vége van annak a szellemi ájulási időszaknak, amikor az egész család csodára váró hi-pnotizáltsággal leült a té­vé elé és nézte azt, amit kap. Ez a baráti társaság nem­csak elmélkedett. Vagy bosz- szankodott, hanem cseleke­dett. összeálltak szervezetté. Mia már negyven fölött jár­nak létszámban, ezek a ta­gok alapszabály szerint vál­lalják azt a kötelezettséget, hogy évente négyszáz forint tagdíjjal segítik, alapozzák azt a munkát, amely legalább havonta egy-egy irodalmi műsort, vagy hangversenyt hoz össze. Az elmúlt nyáron a Keglevich-kastélyban — ahol most szakmunkásképzés folyik, kollégium is műkö­dik — már megízlelték a tár­saság tagjai és vendégei a szabadtéri hangverseny sa­játságos hangulatát és ízeit is. Szellemi gmk vagy ízlésbeli lázadás? Aki a mai szervezettség­ben él; aki a népművelés csatornáit ismeri, az önként teszi fel a kérdést magának, de a vendéglátójának is: nincs-e elszívó hatása ennek az új kezdeményezésnek at­tól, amit a hivatalos mecé­natúra kínál; nem vált-e ki feszültséget, esetleg rosszal­lást, a hivatalos szándéktól való eltérés, akárcsak formá­ban, megközelítésben is? Mindez, ami most Pétervá­sárán, ebben az Űj Tükör Baráti Társaságban — elis­mert alapszabály mellett — mozgolódik, történik, a lété­vel, puszta megjelenésével kritikája annak, amit a hi­vatalos népművelés csinált eddig? Nem mintha a helyi művelődési ház leszakadt volna a megye egyéb műve­lődési intézményeitől színvo­nalában vagy módszerében. Azok is általában kisebb- nagyöbb toldozgatásokkal- foltozgatásokkal, évtizedes beidegzettségeket ismételnek működésükben. Nem erről van szó. A kihívás abban van, hogy Pétervására és a három környékbeli falu, köz­tük elsősorban Bátor értel­misége nagyobb, vagy ha úgy tetszik, masabb igénnyel vi­seltetik a népművelés helyi bázisával szemben, mint amit az egyálttaIán adni szándé­kozik és tud. Ez a társaság a maga négyszáz forintos évi tagdíjával együtt akár tol­vajfogás egy magasabb szin­tű kulturális igény kielégí­tése érdekében. És ez a fon­tos! Farkas András A Falufórum Heves me­gyében kissé kiegészítése és folytatása volt a néhány he­te sugárzott sajtókonferen­ciának, amelyen elsősorban a városok gondjairól és terveiről esett szó. A rádió ezúttal a megye három szög­letébe, Poroszlóra, Pétervá­sára és Egerszalókra vitte hallgatóit. A falugyűlés al­kalmas arra, hogy egy köz­ség vezetői és lakosai el­mondhassák az elmúlt év­ben végzett munka eredmé­nyeit, de arra is, hogy szól­janak gondjaikról, terveik­ről. Melyek ezek? Ivóvíz, kar­bantartott utak, belvizek, iskolaépítés, új rendelőinté­zet. Pétervásárán régi vá­lyogépületben fogadják a betegeket, Egerszalók és Egerszólát között, ahol he- tenkint 2—2 alkalommal van orvosi rendelés, a közleke­dés megoldatlansága nehezí­ti a betegek orvosi ellátását. Egerszalókra táskákban, üvegekben viszik ki az ivó­vizet Egerből pedig a falu déli részén vagy húsz éve 70 fokos meleg víz folyik a semmibe. Poroszlón az öreg halász gondja, hogy bár víz van elegendő, egyre szűkül a halászható vízterület. Ott is csak varsákkal dolgozhat. Benépesítésre vár az üdülő­övezet, megoldatlan a belvíz elvezetése. Derűs pillanata volt a fe­lelősségteljes beszélgetésnek a riporter kérdése, mikor lesz a négy forintból nyolc? Amikor még száz métert to­vábbgördül az autóbusz. Pé- tervásárától a kisfüzesi au­tóbuszmegállóig 5,1 kilomé­ter a távolság. Ez a száz mé­ter emeli az útiköltséget 8 forintra. A községnek meg­lenne a lehetősége, hogy új autóbuszmegállót építsen a falu szélén, de ez 200—230 ezer forinttal növelné kiadá­saikat. Természetes az is, hogy a Volán nagyobb ha­szon elérésére törekszik, de hát ezt a körzethatárt nem Árpád apánk jelölte ki és nem dőlne össze a világ, ha 1984-ben megváltoztatnák. őszinteség, nyíltság, a ten­nivalók és lehetőségek meg­értése jellemezte a megye vezetőinek szavait, akik osz­toznak a községek gondjai­nak megértésében, segítenek és megmutatják a megoldá­sok felé vezető utat. (Biztos vagyok abban, hogy szeptem­berre elkészül Egerszalókon az a 4 tanterem, ami ma még feszítő gondja a község vezetőinek.) Kovács Jenő, a szerkesztő azzal tette elevenné a fél órát, hogy újra és újra visz- szatért a három községbe, amelyek ugyan csak kis ré­szét — nem is túlságosan jellemző részét — jelentik a megyének, és igazolta, hogy a megye vezetői mennyire közel állnak a faluközössé­gekhez. A Fiúk, Kurucz Gyula hangjátéka, egy házassági évforduló tükre. A harmin­cadik évforduló alkalmas a visszatekintésre, melynek során az apa elmondja első házasságának történetét: „Anyád megszállott volt. Gyűlölettel teli, állandóan provokált, tönkretette a túl­élési lehetőségeket.” Gyává­nak, gyilkosnak tartotta, amiért kitartott elvei és a rendszer mellett. Mellette tanulta meg, milyen kiszol­gáltatott valaki, aki sehon­nan sem jött. A nagypolgá­ri családban szüleit lány és a nyomdász fia nem is lehet boldog. Harminc év alatt azonban fiaiból becsületes embereket nevelt, akik ha nem is tehe­tősek és többet kellett küz­deniük a lakásért, házért, kocsiért mint másoknak, nem mentesek a keserű in­dulatoktól. Ezért is mondja az ünnepelt „nekem normá­lis, életképes család kell. Férfiak, akikben örömet le­lem és akik képesek örülni nekem.” A hangjáték legjobb meg­formált alakjai a szülők — Kállai Ilona és öze Lajos —, akiknek becsülete a tisz­tesség. A fiúk a mindenna­pok harcában elfásult, öröm- telen emberek, akik vagy nem tudják vagy nem akar­ják megérteni, mennyit gür­cöltek szüleik amíg eddig, az inkább felelősségre vo­nástól izzó napig eljutottak. Az anya elkészíti a vacsorát, örül az ajándékoknak, de amit szeretett volna, a derűs órákat nem kaphatta meg. Ebergényi Tibor XVÍ14. — Dorian ezredes! — tűnt fel Orleoni százados. — Kép­zelje, rettenetes dolog tör­tént. Ivano kezében eltört az üveg, amelyben a Delta 12-es volt. Ráfolyt a profesz- szor ruhájára. — Orleoni! — kiáltott Do­rian. — Ne törődjenek sem­mivel. Majd találunk vala­mi megoldást. Azonnal, a lehető legnagyobb sebesség­gel menjenek az MZ-hez. Ahogy odaértek, rögtön je­lentkezzék és a professzor haladéktalanul vigye át a az Epszilont. — Valami baj van ? — kérdezte dr. Dickson. — Semmi, uram... — vá­laszolt kelletlenül Dorian. A képernyőkivetítő a parla­ment épületét mutatta. Ka­puinál őrök álltak. A nagy park padjain öregek üldö­géltek, előttük gyermekek játszadoztak. A környező ut­cákon hatalmas tömeg höm­pölygött. Emberek jöttek, mentek, ki és be a boltok­ba, a vendéglőkbe, az egyik cukrászda előtt kis pódiu­mon néhányan kávéztak és újságot olvastak. Dorian szinte irigyelte őket a nyu­galmukért. Arra gondolt, még jó, hogy nem tudják, mi vár rájuk. Néhány per­cen belül füstölgő romhal­mazzá válik minden, aztán ugyanez lesz a helyzet a külbiztonsági tanács és a biztonsági szogálat környé­kén is. Aztán az jutott eszé­be, hogy talán mégis ria- dóztatni kellett volna. De most már késő. Több száz­ezer embert kimenteni ilyen rövid idő alatt már képte­lenség. — Berger professzor — jelentette az ügyeletes. Do­rian kikapcsolta a képet és Berger jelent meg az er­nyőn. — Tíz perc múlva letelik a határidő. — Tudom —, mondta az ezredes. — önt hatalmas felelősség terheli. — Tudom. — Még egyszer figyelmez­tetem, hogy lövünk. Ez az utolsó figyelmeztetésem. — Csak néhány perc hosz- szabbítást adjon Berger. Sis­ley professzor már úton van. Nem kapott feleletet. — Ügyeletes! — szólt Do­rian. — A képösszeköttetést hagyja meg az MZ-vel. — Értettem, uram. De kapcsolom az elnök urat. — Dorian — szólt az el­nök. — Mindjárt letelik a határidő. — Én is tudom, uram. — És mit tesz? — Várok, uram. — Nem hangzik túl meg­győzőnek. De ő már nem figyelt semmire. A képernyőn föl­tűnt egy fényesen ragyogó pont, ahogy hihetetlen se­bességgel halad egy másik felé. Az órájára nézett, öt óra négy perc volt. A képkive­títőn visszaváltott a parla­ment épületére és számolt magában. Ismét az órára nézett, öt óra nyolc perc, két má­sodpercet mutatott. És csönd volt. Várt még, aztán kiment egy kávét inni. A többiek nem is mertek kérdezni tő­le semmit. — Kemény legény — mondta dr. Dickson. — Csak hát mit ér mind­ez? — vélekedett Jackson. — Az Epszilon immár a múlté. Közben Scott lassan lép­kedett előre a szűk folyo­són. Zöldes fény derengett. Kezében a sugárfegyvert szorongatta. — Gyertek, fiúk — majd csak lesz valami. — Nem tetszik nekem ez a nagy csend — mondta Harry. — Nekem sem — morogta, de hát tennünk kell valamit. A folyosó enyhe ívben bal­ra fordult. Minden lépést kitapogatva haladtak. Már egészen közel voltak a vezérlőteremhez, amikor Jim lába megcsúszott. Der- medten álltak meg. De nem történt semmi. Scott odaért a vezérlőteremhez. Az ajtó félig nyitva volt, óvatosan benézett. Hirtelen megder­medt. — Meghaltak volna? — kérdezte önmagától. Aztán belépett. A padlón feküdt Sisley professzor va­lami furcsa helyzetben és négy álarcos. A fegyver ki­esett kezükből. Scott félre­húzta az álarcokat. — Berger nincs köztük — mondta. — Ezek nem hullák, őr­nagy — mondta Jim. — In­kább mintha mély kábu­latban lennének. Vér sincs sehol. — Vajon mi történhetett velük? — Te, Jim, itt maradsz, Harry te meg velem jössz. Meg kell találnunk Bergert. Lassan haladtak előre. Be­néztek minden szobába. Az egyikben Lake-éket, á má­sikban Doody-ékat találták. Ugyancsak kábulatban. — Most nem érünk rá ve­lük foglalkozni — mondta Scott. — Meg kell találnunk Bergert. Sorra nyitogatták a helyi­ségeket. Felmentek egy lép­csősoron és egy kis ajtót pillantottak meg. — No, ide is benézünk — mondta, bár nem tűnik ér­dekesnek. Szűk sötét terem volt. A végében pislákolt valami fény. — Vártam magukat — hallatszott egy erőtlen, fur­csa zengésű hang. — No­csak, tán nem maga az Scott? — De én vagyok, Berger. — A játszma eldőlt. Nem nyertek se maguk, se én. Nem tudom, mivel kábítot­ták el az embereimet. Rám, úgy látszik, a szer csak kor­látozottan hatott. Még fel tudtam ide jönni, a tartalék vezérlő berendezésbe. Ez azért van, ha a másik meg­semmisül, akkor még innen lehet irányítani. — Adja meg magát! — mondta Scott. Berger felnevetett. — Ne bolondozzon. Látja hol az ujjam. Egy gombon. Ha ezt megnyomom, mind­annyian fölrobbanunk. Hely­reállítottam ugyanis a rob­banószerkezetet, amit ko­rábban hatástalanítottam. Mit szól ehhez? — Semmit. — Akkor viszontlátásra, valahol egy más életben — mondta Berger és meg­nyomta a gombot. Scott elköhintette magát. — Én viszont ismét hatás­talanítottam. (A befejező rész következik)

Next

/
Thumbnails
Contents