Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-13 / 61. szám

4. J ég" Jjl*J NÉPÚJSÁG, 1984. március 13., kedd Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Portréfilm főműsorban Az utóbbi időben egyál­talán nem remekelt a tévé műsorösszeállítása, hiszen bántó bakik sorozatával bosszantotta a nézőket. Az elmúlt héten a hibalis­ta újabb tétellel bővült, ugyanis az egyes adón csü­törtök este nyolc órától ve­títették a népszerű Lőrincze Lajosról készített portréfil­met, amolyan eszi, nem eszi, ez van alapon. Kár, hogy az illetékesek közül senkinek nem jutott eszébe: mennyit ártanak ezel a nyelvőrséget következetesen vállaló sze­mélyiségnek. A produkció egyébként tisztes, jó szándékú, ha nem is kimagasló értékű munka volt, így azonban valódi szintjét is megkérdőjelez­tük, hiszen mérgelődtünk, füstölögtünk amiatt, hogy csakazértis tanítgatnak ben­nünket. Ráadásul minden­féle pedagógiai hangoltság, a fokozatosság elvének és gyakorlatának betartása nélkül. Szerencsére a megnyerő egyéniségű Tanár Űr szé­pen, ízesen, kerek és kifeje­ző sztorikat egymásba fűz­ve beszélt életútjának állo­másairól, igazolva azt is, hogy rádióelőadásainak anyagát a hétköznapi való­ságból, a piaci séták, a vá­sárló körutak impressziói­ból meríti. A riporter szerepkörét vállaló Liptay Katalinnal azonban nem beszéltünk meg, ugyanis jelenlétét majdhogy feleslegestek érez­tük. Közbeszólásaival ugyanis nem előbbre vitte, hanem zavarta a visszaem­lékezés egészséges tempó­ját. Partnerség helyett csak asszisztált, azt is botladoz­va, bizonytalankodva tette. Orbán Ágnes rendező se törekedett átlagon felüli tel­jesítményre, azaz meglehe­tősen ötlettelenül munkál­kodott, szinte kínosan ke­rülve minden leleményt, holott a szerencsétlen adás­idő szinte megkövetelte vol­na az ötletességet. Vígaszdijként az erősza­kolt okításért... Ez még semmi ... címmel újabb kabaré-be­mutatóval jelentkezett a Telepódium. A korábbi pro­dukciók ismeretében leg­alább az irigylendő rutin ma­gabiztosságát reméltük a zömében tehetséges szerzők­től: Angyal Jánostól, Maj- láth Lászlótól, Nagy Bandó Andrástól, Sas Józseftől, Selmeczi Tibortól, Szilágyi Andrástól, Szúhay Balázstól, Verebes Istvántól és Walter Bélától. Ebben az esetben azonban még erre sem voltak képe­sek. A jelenetek és a ma­gánszámok szürkékre, jel­legtelenre, vontatottra, szellemileg és formailag csökevényesre torzultak, s nemegyszer tömény unalmat szültek. Jó néhányan színészként se törekedtek többre, mint­ha arról akartak volna meg­győzni minket, hogy amit nyújtottak, majdhogy sem­mi. Sikerült.. (pécsi) Útravaló — Montághtól Végre már nemcsak a színifőiskolások és a vers- mondók részesülhetnek a „Montágh-órák” öröméből, hanem mindenki, aki a ké­szülék elé ül! Igaz, hogy csak „kibicként”, s csak egy-egy félórára, de semmi esetre sem haszontalanul. Mit is tanít Montágh Im­re? Elvileg beszédtechnikát, gyakorlatilag többet: önkri­tikát, őszinteséget, feszte­lenséget. Nem prédikál — alig be­szél —, mégis olyan dolgo­kat árul el magunkról ma­gunknak, amit mi sem tud­tunk azelőtt! Hogyan teszi ezt? Olyas­mikre irányítja figyelmün­ket, amik fölött eddig ész­revétlenül elsiklottunk — hanghordozás, testtartás, apró rezdülések — pedig e felszíni „álruhák” sok min­dent feltárhatnak ... Ha is­merjük a titokfejtés kulcsát. Montágh ismeri, és azt akarja, hogy mindenki is­merje. Hát ül és néha me­sél. Felszabadultan, mint Vitray, de másképpen: mon- tághul! És itt van a lényeg. A tanár úr egyéniségében. Pillanatok alatt barátunk­nak érezzük, ezért nem tu­dunk néki hazudni. Ma­gunknak sem, hiszen ő ró­lunk beszél. A sok könnyed játék csak eszköz a cél érdekében. Ér­dekes, hogy számokkal is el lehet beszélni egy törté­netet, és érdekes, hogy so­sem monjuk azonos hang­súllyal azt a szót: igen. De a legérdekesebb, hogy sokan a harminc perc elteltével úgy kelnek fel a készülék elől, hogy holnaptól mások akarnak lenni. Nemcsak tizen-, húszon-, de ötvenévesekhez is szól ez a szombat délután ifjúsá­gi műsor. Ha akarják ... ! (szabó p.) Megkezdődött a „Vörös grófnő" forgatása Vasárnap délelőttre fil­mesek vették birtokukba a Lánchíd környékét: itt zaj­lott le Kovács András Kos- suth-díjas rendező Vörös grófnő című új játékfilm­jének első forgatási napja. Dél körül már elbontották a „barikádot” a Lánchíd pesti hídfőjénél, az „ősziró­zsás” forradalmárok” a Gresham-palota előtt elvo­nulásra zárkóztak fel, s munkagépek kezdték takarí­tani, mosni az úttestet. A filmezés miatt már éjféltől kezdve rfem közlekedhettek járművek a hídon, de déli egy órakor — a tervezett­nél egy órával korábban — ismét megindulhatott a for­galom, és az autóknak, bu­szoknak nem kellett kerülő- utat tenniük. A forgatás befejezése után Kovács András az MTI munkatársának elmondta: éjszaka kezdték meg annak az új produkciójuknak for­gatását, amely Károlyi Mi­hály és Károlyi Mihályné életének egyik szakaszát, az 1912—19-es éveket idézi fel. A hatvantagú stáb, a szereplők, több száz statisz­ta dolgozott itt. A film fő­alakjai közül Károlyi Mi­hály — Bdcs Ferenc, —, Károly Mihályné — Básti Júlia —, apja — Kállai Fe­renc —, anyja — Temesi Hédi — ebben az epizód­ban nem szerepeltek, csak a radikális újságírót alakí­tó — Kútvölgyi Erzsi tűnt fel a tömegben. A program szerint júliu­sig folytatják a forgatást a Károlyi-palotában és számos más korabeli épületben, kastélyban. A „Vörös gróf­nő” előreláthatóan a jövő év tavaszán készül el. Elhangzik az összes Beethoven-szimfónia A komoly zene ünnepe Budapesti Tavaszi Fesztivál ^ ^ 1984 március 16 25 y--------­A fesztivál emblémája A budapesti tavaszi fesz­tivál immár rendszeressé vált, évente megismétlődő programsorozatában a ha­gyományoknak megfelelően komoly zenei rendezvények vannak túlsúlyban, ame­lyek bizonyára felkeltik sok vidéki zenerajongó érdeklő­dését is. A március 16-a és 25-e közötti fesztiválon nem kevesebb, mint harmincöt koncert hangzik el, a legkiválóbb hazai előadó- művészek, zenekarok, ének­karok és kisegyüttesek tol­mácsolásában. Mivel a fesz­tivál célja egyebek között éppen a magyar zeneművé­szet rangjának, színvonalá­nak, ezen keresztül a kodá- lyi zenepedagógia hatékony­ságának reprezentálása, ezért a fellépő muzsikusok sorá­ban mindössze két vendé művészt találunk: Craig Zerbét, a Magyar Televízió legutóbbi karmesterversenyé­nek győztesét és Jang Bin Sun, kínai hegedűművészt. A hangversenyek sorában alighanem az összes Beetho- ven-szimfóniát megszólal­tató koncertek keltik majd a legnagyobb érdeklődést. Máricus 17-én, 19-én, 22-én és 24-én, négy estén hang­zanak el a bonni mester szimfóniái a Zeneakadémi­án Kóródi András, Feren- csik János és Lehel György vezényletével. Az utolsó koncertet, amelyen a VIII. és a IX. szimfónia szólal meg a nemzetközi hangver­senyéletben is jól ismert és nagyrabecsült Ferencsik Já­nos pálcája nyomán, már­cius 25-én az Erkel Szín­házban megismétlik. De ta­lán nem lesz kisebb az ér­deklődés a Liszt Ferenc Ka­marazenekar hangversenyei iránt sem; különösen a 21-i zeneakadémiai koncert érde­mel figyelmet, amelyen az együttes a két évtized alat­ti művészi munkáját, szor­galmát és tehetségét repre­zentáló műsorral lép pó­diumra: részleteket játsza­nak Bach hatalmas, egész életművét összefoglaló alko­tásából, a fúga művészeté­ből, és megszólaltatják Bartók Zene húros hangsze­rekre, ütőkre és cselesztára című kompozícióját. A fesztivál ideje alatt ke­rül sor. a Mátyás templom felújított, némileg korsze­rűsített orgonájának bemu­tatására is. Az újjávará­zsolt hangszeren március 16- án először Lehotka Gábor orgonaművész ad nyilvános hangversenyt. Orgonaestek színhelye lesz egyébként a Deák téri evangélikus, a Kálvin téri református temp­lom, s a Dohány utcai zsi­nagóga is. A magyar és európai hang­szeres és énekes muzsiká­nak a régebbi századokból ránk maradt néhány darab­ját a Bakfark Consort mű­vészeitől hallhatjuk a Pesti Vigadóban március 18-án. „A középkortól a reformko­rig” című hangversenyükön. És ugyancsak régi muzsiká­ból nyújt át egy válogatást ebben a műfajban másik avatott együttesünk, a Ca- merata Hungarica, szintén a Pesti Vigadóban, 19-én. A Vigadó egyébként 24-én a Cziffra Alapítvány művé­szei által adott hangver­senynek is színhelye lesz, és itt kerül sor a Budapesti Kamaraegyüttes Mihály And­rás vezényletével adott koncertjére is 23-án. De nem hagyhatjuk említés nélkül a Budapesti Madrigálkórus, ugyancsak a pesti vigadó­beli különleges hangverse­nyét sem. Az Európa-szerte ismert, Szekeres Ferenc ve­zette kamarakórus ezúttal Händel nagyszabású, kórus­tételekben gazdag oratóriu­mát, az Izrael Egyiptomban című művét adja elő, ami a Budapesti Madrigálkórus művészi teljesítőképességé­nek legmagasabb színvona­lát igényli. A negyedik budapesti ta­vaszi fesztivál minden ze­nei eseményét lehetlen fel­sorolni. Ránki Dezső zongo­raestje, a Tátrai-vonósné­gyes hangversenye, a MÁV Szimfonikusok oratórium­estje, a Bakfark Bálint Gi­tárzenekar hangversenye bi­zonyára felkelti a külföldi, de a hazai érdeklődők fi­gyelmét is; csakúgy, mint a magyar zenei nevelés ered­ményességét folyamatában felmutató, gyakran példaként emlegetett együttes, a Magyar Rádió Gyermekkórusának hangver­senye március 20-án a Má­tyás-templomban. (Sz. <Sy.) Sikeres könyvhónap volt Sikeres mezőgazdsági könyvhónapot zártak az eg­ri könyvesboltok. A két üz­let forgalma megközelítette a 800 ezer forintot. Nagy volt az érdeklődés a vegy­szerek nélküli kertészkedést propagáló kötetek iránt. Igazi sikerkönyv lett az „öngyógyító kiskert”, s ha­sonló népszerűségre tettek szert a „Biofüzetek” soro­zat kötetei is. Ezek forgal­mának csak a készlet nagy­sága szabott határt. Remé­lik, hogy a kiadók gondol­nak a további igények ki­elégítésére is. Viszonylag szűk volt a ház körüli kisállattartással foglalkozó könyvek válasz­téka. Nem mezőgazdasági té­májú, de rendkívül kere­sett a „Bükki Nemzeti Park” című reprezentatív kiállítá­sú könyv is. A két bolt ezernél több példányt adott el belőle, s a további el­látás is folyamatos. A könyv­hónap egy kedvezőtlen ész­revétele, hogy a falusiak ér­deklődése megcsappant a szakkönyvek iránt. XV 13. A földi bázisközponton Lloyd a vezérlőberendezés képkivetítője elé lépett. Megnyomott egy gombot. — Az Arktisz 1-es űrhajó parancsnokát, Orleoni szá­zadost kérem. — Parancsoljon, őrnagy úr. — Mint ön is tudja, szá­zados, néhány másodperce beértek a TS mezőbe, tehát egészen közel kerültek az MZ-hez. Kapcsolják be a fékező berendezéseket, s vár­ják meg, amíg a Novus-szal megérkezik Ivano főhad­nagy. ö adja át Sisley pro­fesszornak a Delta 12-es anyagot, ami nélkül az Ep­szilon nem hozható műkö­désbe. — Ha szabad megkér­dezni, uram, mikor érkezik meg Ivano? Hiszen nem­sokára délután 4 óra lesz. — Ivano 4 óra 10 perckor érkezik. A Delta 12-es át­adása nem tart tovább 10 percnél. 4 óra 50 perckor —, ha a parancs így szól —, át­adhatja a professzor az Ep­szilont. — Rendben van, őrnagy úr. Várjuk a további utasí­tásokat. Doody főhadnagy, kezében a sugárpisztollyal, csende­sen lépkedett a szűk folyó­sán. Halvány, zöldes színű fény derengett, de mindent lehetett látni. — Nem tetszik nekem ez a nagy csend — szűrte a fo­gai között Mike. — Pszt! — intette le Doody. A folyosó enyhe ívben balra kanyarodott. Jack megcsúszott. — Vigyázz! — szólt rá Mike. Ebben a pillanatban ró­zsaszínes, halvány fény csil­lant fel előttük. Doody to­vább akart lépni, de egy furcsa zengésű hang szólalt meg. — Álljanak meg! Műkö­désbe hoztuk a hőcsapdát. Előttük és mögöttük húsz centiméter vastagságú, 380 Celsius-fokú függöny van, amelyen nem tudnak átjutni. Doody hirtelen előrenyúj­totta a sugárpisztolyt. A hő­függönyben alaktalan vala­mivé változott. — Ne .ellenkezzen, ide­gen! — mondta ismét a hang. Nem tehetnek semmit. Helyezzék fegyvereiket a padlóra! — Tegyétek le, fiúk — mondta a főhadnagy —, egyelőre nem csinálhatunk semmit. Két álarcos tűnt fel előt­tük, s fegyverüket rájuk szegezve, csendben közre­fogták őket. Egy négyszer négyméteres, cellaszerű he­lyiségbe kísérték a három űrhajóst. — Üdvözlöm önöket — hallatszott a furcsa zengésű hang —, a harc az önök számára eldőlt. A helyiség­ből nem tudnak kijutni, de ha netalán mégis kikerülné­nek, akkor is mire menné­nek? — Mi van Lane-ékkel? — kérdezte Doody. — ö most alszik. Nagyon rakoncátlan volt, és kapott némi nyugtató injekciót. Hát ezért érdemes higgadtan vi­selkedni — mondta a férfi. — És a többiek? De erre már nem kapott választ. Közben Dorianék képki­vetítőjén Berger jelent meg. — Elfogtam a három em­berét. Nagyon szerencsétlen próbálkozás volt. Egyben felhívom a figyelmét, hogy fegyvereinket beirányoztuk a célpontokra. Most 4 óra két perc. Siessenek, mert a megadott időben megsemmi­sítjük az objektumokat. — Sisley professzor útban van az Epszilonnal — mond­ta az őrnagy. — Az az ön dolga. Nekem az a lényeg, hogy pontosan oda is érjen. — Mit érne vele, ha meg­semmisítené az épületeket és Sisley nem adná át az Epszilont. — Átadja, őrnagy. Mert az említett objektumok után másokat is megsemmisíte­nénk. Dorian mondani akart még valamit, de Berger el­tűnt a képmezőről. — Mondja, Dorian, tény­leg átadja Sisley az Epszi­lont? — kérdezte Donovan. De nem kapott rá választ. Ivano főhadnagy riadt arca tűnt fel a vetítőn. —Nem tudom, mi tör­tént, ezredes, de a hajtó­műben valami meghibáso­dott. Csak harmadsebesség­gel tudunk haladni. Így a tervezett időben nem érjük be az Arktiszt. Dorian az ügyeletesért ordított. — Azonnal az Arktiszt! — Orleoni. Visszafordul és a lehető legnagyobb sebes­séggel eljut a Novusig, Ott átveszik az anyagot, és szin­tén a legnagyobb sebességgel visszamegy az MZ-hez. Ér­tette? Nem is várt választ. — Orleoni! Százezrek élete függ magától. Ügy csele­kedjék, hogy ennek legyen tudatában. Vége. — gondolta magá­ban. Akárhogy számolta is az időt, képtelenségnek lát­szott, hogy az MZ-n öt óra nyolc perckor Sisley átadja^ az Epszilont. Mégis kiadta a parancsot Scottnak, hogy amennyire lehet, kerüljön az MZ kö­zelébe. (Folytatjuk) Koposi Levente:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents