Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-11 / 35. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1984. február 11., szombat Helytörténeti gyűjtemény Történelem kicsiben és nagyban Sípos Istvánná: „Megnőtt az érdeklődés... ” Az a legegyszerűbb, ha fölkeresi, vagy fölhívja a Megyei Könyvtárat, ahol feltehetően tudnak válaszolni kérdéseire. Nem olyan régen, úgy négy-öt évvel ezelőtt kezdték meg a fokozottabb anyaggyűjtést és rendszerezést, de máris szép helytörténeti gyűjteménnyel rendelkeznek. Megkerestük Sípos lstvánné igazgatóhelyettest és Guszmann-né Nagy Ágnest, ennek a sajátos részlegnek a vezetőjét, és érdeklődtünk tőlük, hogy mi a jelentősége munkájuknak. Hely és érdeklődés — Valójában régebben is foglalkoztunk ezzel — válaszol Síposné —, de hatékonyabban csak néhány éve kezdtünk e munkához. Az országban mindenhol rendelkeznek ilyen részleggel a megyei könyvtárak. Ügy látjuk, hogy megnőtt az érdeklődés az utóbbi időben a helytörténeti jellegű anyagok iránt, sokan keresnek meg bennünket kérdéseikkel. A helyhiány ellenére kiszorítottunk néhány helyiséget az ilyen jellegű nyomtatványok tárolására, rendszerezésére. — A késlekedés bizonyára azt eredményezte, hogy hiányaik vannak: fehér foltok megyénk történetében... — Sajnos, ez igaz — válaszol Guszmann-né —, s most a legfőbb törekvésünk az, hogy amennyire lehet, kiegészítsük kollekciónkat. Vásárolunk, várjuk az adományozók ajándékait, cserélünk, másolatokat készítünk. Az lenne a kívánatos, hogy szinte valamennyi Heves megyére vonatkozó adat rendelkezésre álljon, megfeleljünk az érdeklődésnek. A plakáttól a meghívóig — Más intézmények — így a levéltár és a múzeum — Mit csináljon az ember, ha mondjuk kíváncsi a Heves megyei híres emberekre, tudni akarja: Eger, vagy más környékbeli település hogyan szerepel az irodalomban, vagy adatokat akar szerezni a Gagarin Hőerőmű környékének környezetvédelméről? is foglalkoznak a különböző helytörténeti érdekességgel rendelkező nyomtatványok gyűjtésével. Miben tér el a könyvtár érdeklődése, s mi lelhető fel önöknél? — Mi az általános gyűjtésre rendezkedtünk be, a múzeumnak és a levéltárnak speciális feladatai vannak. Az előző sajátos szakmai szempontok alapján válogat, az utóbbi meghatározott irattári anyagokat szerez be. Nálunk szükség van könyvekre, folyóiratokra, különféle más nyomdai termékekre, vagy más terjesztés céljára előállított másolatokra. Tulajdonképpen mindenre, ami fontos lehet a kortársak, s az utókor számára. Nem is sejtik sokan; hogy mennyit érhet egy-egy üzemi lap: értékes adatok húzódhatnak meg benne. Az egyik legnagyobb gondunk éppen az, hogy a megjelenő vállalati újságok évfolyamai nálunk rendkívül hiányosak. Ha kisegítenének bennünket ilyenekkel, Az évszám: 1785, a kiadás helye: Eger (Fotó: Perl Márton) valódi súlyuk szerint bánnának velük, mi is sokszínűbb háttérrel rendelkeznénk. Egyébként talán nem is világos mindenki előtt, milyen jól jön alkalomadtán egy-egy nyomtatvány. A múltkor például egy színész úgy tudta igazolni folyamatos munkaviszonyát, hogy előkerestette velünk azt a sok évvel ezelőtti plakátot, amelyen ott volt a neve a szereplőlistán. Ez természetesen kuriózum, de a különböző kutatásoknál, történeti, vagy más egyéb vizsgálódásoknál igencsak kapóra jön, ha mi megőrzünk valamit. Váljék közkinccsé — Milyen módon tájékoztatják az érdeklődőket, hogyan teszik közkinccsé ezt a gyűjteményt? — Első számú eligazító a katalógus: ebben az esztendőben szeretnénk teljessé tenni betűrendes mutatónkat. Másrészt kiadványokat bocsátunk ki: már napvilágot látott a Heves megye helytörténeti irodalma című füzetünkből két kötet. Ezenkívül készítünk az Agria Játékszín produkcióiról megjelent cikkekből válogatást. Most készülünk egy nagy vállalkozásra: a Népújság eddig megjelent számaiból repertóriumot állítunk össze. Ebből meg lehet tudni, hogy mikor, milyen érdekes anyag jelent meg a megyei lapban. Egyúttal összegyűjtjük azt is, hogy egy-egy településről milyen írások jelentek meg. De nem zárul le ezzel sem a sor: Kiállításokat szervezünk. így rendeztük a patikatörténeti bemutatót, a Guszmann-né Nagy Ágnes: „Szeretnénk kiegészíteni gyűjteményünket” képeslap-összeállítást, az Egri kapuk című tárlatot. De szívesen segítünk bárkinek: évfordulók alkalmából hozzájárulunk a; méltó megemlékezéshez. Most például Bajza József, vagy Hámán Kató azok számára lehet fontos, akik viselik e történelmi személyiségek nevét. Ha kérik, szívesen összeállítunk számukra egy kis kiállításra való anyagot. A teljesség felé? — Gondolom, közrejátszhat az erőteljesebb gyűjtőmunkában az is, hogy egyre több dokumentum születik életünkről, nő a nyomtatványok száma. De lehet-e valamennyit megőrizni? — Természetesen válogatunk, igyekszünk a valóban fontos hagyatékot megőrizni. Ez nagy figyelmet, szervezőkészséget is igényel. Évekkel előre kell gondolkodnunk. Készülünk például egy kislexikon kiadására: a múzeummal és a levéltárral együtt szeretnénk összeállítani a tájegység híres embereinek adatairól egy könyvecskét. Az ismert publicistáktól életrajzot kérünk be: legjobb, leghitelesebb forrásból gyűjtjük az adalékokat. De hasonlóan nagy távlatokban kell figyelnünk minden jelenségre, döntve abban, mi fontos és mi nem. ★ Érdekes vállalkozás a Megyei Könyvtáré: történelmünk apró tényeit összegyűjtve hozzájárulnak a nagy egészhez: sorsunk, mindennapjaink folyamatainak jobb feltárásához. S reméljük, egyre teljesebb, egyre használhatóbb „dolgozószobája” lesz megyénknek ez a gyűjtemény, amely fontos iránytű lehet alkalomadtán. Mind fejlettebb módszerekkel dolgoznak, egyszerre gondolkodva a technika legújabb eljárásainak felhasználásáról, s a hatékonyabb szervezésről. Gábor László Nyílik a rózsa Új vetélkedő-sorozat indul a rádióban és a tévében 1968-ban rendezte meg először a Magyar Televízió Nyílik a rózsa címmel azt a vetélkedő-sorozatot, amely új, fiatal előadók sorával gyarapította a nótaénekesek táborát. Most. annyi év után ismét megjelent a felhívás., — de ezúttal már a rádió is ott szerepelt a pályázat meghirdetői között. A cél most sem más. Űj nevekre, új hangokra van szüksége egy nem mindig 'elismert, de változatlanul népszerű, milliók igényét kiszolgáló műfajnak. Mint Lengyelfii Miklós, a február 19-én induló műsor szerkesztője elmondotta — felhívásukra csaknem nvolcszázan jelentkeztek az ország minden részéből. Debrecentől—Kiskunfélegyházáig, Százhalombattától Szegedig, no meg rengetegen a fővárosból. A versenyzőik között akad tanár, mozgóbüfés, állattenyésztési ágazatvezető gépkocsielőadó operaházi kórustag. fodrász, segédmunkás, üzletkötő. .. Ami mándannyi- ukbam közös: a siker utáni vagy, a nóták szeretete. Elkészült a munkaibeosztás is: a ráidóban keddenként, a tévében pedig vasárnaponként mérik össze tehetségüket, felkészültségüket a jelentkezők más műsorral, más zsűri előtt. A rádióban az a fő szempont, hogy ki-ki hogyan állja meg a helyét a mikrofon előtt, a tévében pedig már közönséggel való bánásból is vizsgázni kell... Hét—hét szakember ítélkezik majd a továbbjutók sorsáról, akiket Mészáros Tivadar, illetve ifj. Sánta Ferenc zenekara kísér. Mend'két zsűri elnöke: Melis György. öt elődöntőben huszonötén rajtolnak, majd ezt követi a keit középdöntő, amelyet már nem is Budai, hanem a Pesti Vigadóból közvetítenek. Ugyancsak az utóbbi a helyszíne a döntőnek is, amire húsvét hétfőjén kerül sor. Az idei Nyílik a rózsa érdekessége az is, hogy a középdöntőkben a két zsűri helyet cserél. A döntőben pedig mindkettő jelen lesz, kiegészítve neves külföldi vendégekkel. A tervek szerint ugyanis olyan határainkon túli „szakemberek” közreműködésére számítanak a pontozásban, mint a Kórház a város szélén sorozatból megismert kitűnő művész, Ladislav Chudik — aki nemcsak jól ért magyarul, hanem nagy barátja a magyar nótáknak is, Horváth László, az újvidéki rádió munkatársai, Kerekes Tóth Erzsébet romániai énekesnő, Ferkay Tamás, a klagenfurti színház főrendezője, valamint nem utolsósorban Kina Annyenkova, a Szovjet Televízió népművészeti osztályának vezetője. Éppen az új tehetségek patronálására meghívták ide az Országos Szórakoztatózenei Központ, illetve a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat képviselőt is. A vetélkedő első helyezettje harminc, a második helyezett húsz. a harmadik pedig tízezer forintos díjat kan. Természetesen azok sem járnak rosszul, akik nem ilyen előkelő helyen végeznek, hiszen sok-sok meghívás, szerződés születhetett a siker szereplés nyomán. És természetesen nem hagyják ki a játékból a 'közönséget sem. Ki-ki nemcsak izgulhat kedvenceiért, hét is nekik, mód nyílik ugyanis arra. hogy a nézők a középdöntőből a döntőbe jutttath ássák a nekik legjobban tetsző énékesnőt, énekest. Hadüzenet a gyengébbeknek Kollégiumi „ütközetek” — tanulságokkal A történet sajnos hiteles és igaz. Színhelye megyénk egyik szakmunkásképző intézete, illetve annak kollégiuma. Neveket mégsem közlünk, mert a meghökkentő események általános tanulságaira szeretnénk felhívni a figyelmet, annál is inkább, mivel olyan jelenségről van szó, amely valamilyen formában több helyütt felbukkan. A bajt az érintett szülők jelezték, kérve azt, hogy ne hivatkozzunk rájuk. — Eleinte nem hittünk a gyerekeknek, de aztán utánanéztünk a dolognak, s meggyőződtünk arról, hogy a panaszok jogosak. A másod- és harmadévesek terrorizálták az elsős, a gyengealkatú fiúkat, engedelmességet, szolgai alázatot követelve., Ha tiltakoztak, akkor csattantak a pofonok, záporoztak az ütlegek. Az erősebbek így aztán elérték céljukat, hiszen fejet hajtottak előttük, odaadták ennivalójukat, pénzüket, csinálták mások helyett a házi feladatokat. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: miért nem keresték, fel az igazgatót, sürgetve az azonnali intézkedést, közbelépést. A válasz nem éppen felemelő, de tény: óvatoskodtak, valamiféle retorziótól tartottak, s nem óhajtották hatványozni a gondokat. A diplomatikus visszalépés mellett döntöttek, — kivették fiaikat a diákotthonból — ezért aztán ha- mú alatt izzott a parázs, mintegy sejtetve, hogy egyszer csak fény derül a forrongó indulatokra. o Mindkét intézmény vezetője meglepetten reagál, s eleinte azt bizonygatja, hogy ilyesmi egyáltalán nem fordulhat elő. Értem ezt a szinte kötelező jellegű tiltakozást, de tudom, hogy tovább kell lépnem, méghozzá felsorakoztatva a cseppet sem szívderítő adalékokat. Bármennyire furcsa, mégis o diákok tájékoztatnak. Akkor is, ha meg kell küzdenem nyíltságukért, akkor is ha megjegyzéseik mögött a szinte tapintható félelem bujkál. — A nagyobbak verekszenek. Nem egyszer, kétszer, hanem többször. Tehetik, mert csoportosulnak. Minderről a harmadikosok is „hallottak”, s jó néhá- nyan helytelenítik ezt a gyakorlatot, de ennél tovább nem jutottak. Meg is magyarázzák, hogy miért. — Ha észreveszem, hogy ilyen egyenlőtlen harc kezdődik, akkor sürgősen lelépek, mert még tanú sem óhajtok lenni. Sokáig egy helyben toporogtunk, de megérzik, hogy számítok őszinteségükre, s elmennek addig a határig, amelyet szerintük már nem léphetnek át. Kérésemre küldik az egyik „üldözöttet”, nem kimondva, csak Sugallva, hogy ezen a nyomon haladjak tovább. Hozzá is fűzik: nem akarnak az „árulók” sorsára jutni. Az apróság riadtan méreget, ám aztán csak azonos hullámhosszra hangolódunk, : így idézi keserveit: — Tőlem, pénzt követeltek. Négy, vagy öt forintot. Nem adtam, s jött a pofon. — Hányszor történt ez? Töpreng, tétovázik, s némán is hangsúlyozza: többször. Üjabb elsősök ülnek velünk szemben, s ha lassan is, de csak körvonalazódik az igazság, az hogy áldatlan állapotok uralkodnak, az hogy megdöbbentő durvaságsorozatról van szó, az hogy a rettegés beépült a fiatalok tudatába. Ráadásul a vélt, a pillanatnyi fölény, a "számonkérés kizártsága erősíti az önkényeskedők biztonságtudatát. e A két pedagógus megdöbben ten csodálkozik, ám végül is szembenéz a tényekkel. Értékelem a tizenévesek bizalmát, hiszen valámeny- nyien határozott közbelépést várnának. Nemcsak kívülállóként, megfigyelőként, ugyanis készségesen szolgálnak olyan ötletekkel, amelyekkel a nevelőknek kellett volna kirukkolniuk. — Jó lenne felelősségre ■ vonni a vétkeseket. A kollégiumból is kizárhatók, Az különösképp vonzó, hogy nem elégszenek meg a büntetéssel, hanem tippeket ajánlanak a megoldáshoz, a kiút megleléséhez. — Olyan programok kellenének, amelyek közelebb hozzák egymáshoz az alsósokat és a felsősöket. — Nem jó az elkülönítettség, mert így könnyebben alakulnak a durváskodó csoportok. o Magam is voltam kollégiumi nevelő, így hát tudom, hogy ezernyi buktató vár azokra, akik ezt a hivatást választják, még ha időlegesen is. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a legbonyolultabb ügyek is orvosolhatók, ha észreveszik, ha elemzik a bajokat. Itt épp ez maradt el. Igaz, kisebb-nagyobb torzsalkodások mindig előfordultak, s lesznek is ilyenek, az azonban nem tűrhető, hogy hat- ványozódjanak, rendszeressé váljanak, s a rettegés mérgezze a légkört. Ne kerüljük a forró kását: a felnőttek mulasztások sorát követték el. A sok ballépés közül az egyik leg- meghökkentőbb az, hogy nem a nevelők tartanak éjszakai ügyeletet, hanem — és most tessék megfogódzni — nyugdíjasokból toborzott éjjeliőrök. Ügy hisszük, ehhez felesleges kommentárt fűzni. .. o A merre, továbbról beszéltek a segítőkész fiúk, akiknek riadtságán csak úrrá lett a nyíltság, akik nem szeretnék gyarapítani a nekikeseredettek táborát. Nekik van igazuk, mert a tizenéves korban szerzett élmények valamilyen formában befolyásolják jövőjük formálódását, s a fájdalmas útravaló torz képet rögzít bennük a világról. Nem is szólva arról, hogy az itt munkálkodó pedagógusok küldetést vállaltak, ezt teljesíteniük kell akkor is, ha menet közben adódnak szakembert próbáló helyzetek is. Az eddigi fordulókban ők is vizsgáztak, méghozzá nem éppen jelesre. A mulasztást pótolhatják, kötelességük ez, mert nyers kifejezés, de igaz: elsősorban ezért fizetik őket. Hadat kell üzenniük az elburjánzó erőszakoskodásnak. Okosan, emberségesen, de határozottan. Addig, amíg lehet, amíg nem késő... Pécsi István
