Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-05 / 30. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. február 5., vasárnap 3. A magyar repüléstörténet piros betűs dátuma* 1912. május 16-a. Ezen a napon indult el Budapestről az első légipostái küldemény. A nemzetiszínű szalaggal átkötött levélcsomagot Prodam Guidó — az első hivatásos magyar pilóta - vitte magával a fiumei légi parádéra. Növekszik a légipostái forgalom Tízmillió tonna áru a levegőben A világ első menetrend szerint közlekedő postai repülőgépét csak néhány hónappal előbb bocsátották útiára a London—Windsor közötti útvonalon. Érthető, hogy a magyar vállalkozást is nagy nemzetközi érdeklődés kísérte. A budapesti postamúzeumban értékes ereklyeként őrzik azokat a több mint hetvenes ztendős dokumentumokat, amelyekből megismerkedhetünk Prodam Guidó produkciójának világvisszhangjával. A beszámolókból kiderül, hogy a légi bemutató közönsége hatalmas ovációval fogadta, amikor a pilóta úticéljának végéhez közeledve, földközelbe kormányozta gépét, s. a levélköteget a nézők közé vetette. A légipostái szállítás — az eltelt hetven év alatt — látványos produkcióból napjaink nélkülözhetetlen szolgáltatásává fejlődött. Ma már a nap 24 órájának minden percében a küldemények százezrei utaznak a világ légi országútjain a feladótól a címzettig, a föld egyik sarkától a másikig. Nemzetközi szabályok szerint E világméretű forgalomban mind nagyobb szerep jut hazánknak. A legfrissebb statisztikai adatok szerint a magyar légi utakon tavaly már mintegy tízmillió tonna árut — s ezen belül csaknem 300 tonna levelet — szállítottak. Ilyen hatalmas feladat biztonságos, zavartalan lebonyolítása csak olyan nagyüzemi módszerekkel lehetséges, ami minden tekintetben megfelel a nemzetközi követelményeknek. A légipostái forgalom minden részletre kiterjedő szabályait ugyanis pontosan meghatározzák a berni központtal működő Egyetemes Postaegyesület és a Légitársaságok Nemzetközi Szervezete — az IATA — összehangolt és közösen megfogalmazott rendelkezései. A szervezet — amelynek hazánk is tagja — még azt is előírja, hogy a repülőgépekre csak szabvány szerinti zsákokba gyűjtött küldeményeket szabad felvenni. Eszerint a közönséges — nem ajánlott — leveleket csak fehér, az ajánlottakat piros, a nyomtatványokat — például újságokat — csak világoskék, a csomagokat sárga zsákokban lehet szállítani. Fontos előírás az is, hogy egy-egy zsák súlya nem haladhatja meg a 30 kilót. Budapesten, a Baross téren, a Keleti pályaudvar szomszédságában működő 7i2-es postahivatal sárga épületének második emeletén ismerkedtünk meg a nemzetközi légiposta-forgalmi részleg munkájával. Indulás előtt 75 perccel A hatalmas terembe szinte éjjel-nappal özönlenek a levelek, csomagok. A küldemények azért nem sokáig pihennek itt. Hazánk 65 országgal van közvetlen légipostái kapcsolatban. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a világ többi országába — a legkisebb szigetecskére is — ne jutna el a légiküldemény. A postások ugyanis jól tudják, hogy például a Salamon-s zi getekre címzett levelet az Ausztráliába szóló küldemények közé tegyék. Innen viszik majd, átszállással, a megadott címre. A cím szerint válogatott leveleket,, csomagokat aszerint is osztályozzák, hogy melyik légitársaság, melyik gépén szállítják majd Ferihegyről — vagy átszállás esetén a közbeeső állomásról — végcéljához. Mindezt itt kell a gyűjtőzsákokat kísérő útiökmónyokon feltüntetni. A megválasztott útvonal hosszától, a gépek gyorsaságától függ, egyebek közt, a szállítás költsége, s a küldemény célhoz érésének időtartama. Az útra kész szállítmányokat napjában ötször ingajáratok viszik a repülőtéri postai kirendeltségre, ahol gondosan kell ügyelni, hogy legkésőbb a választott gép indulása előtt hetvenöt perccel átadják a repülőszemélyzetnek. E pillanattól már a repülő- társaság a szállítmány istápolója, mindaddig, amíg a célállomáson földet érve át nem adják a fogadó 'hivataloknak. „Átutazó" levelek A Baross téri elosztóból azonban nemcsak a hazai postahivatalokban feladott küldemények érkeznek a repülőtérre. Itt készítik útjukra azokat a leveleket és csomagokat is, amelyek hazánk légi útjain átutazóiban repülnek tovább távoli célállomásaik felé. S ugyancsak a Baross téri hivatal feladata, hőgy a légi úton hazánkba érkezett leveleket átvegye, s továbbítsa az ország minden részébe a belföldi címzetteknek. E munkában nagy segítséget nyújt már napjainkban a Tóéiba, az automata osztályozó berendezés, amennyiben a címzést latin betűkkel írták a borítékra. Korántsem ilyen egyszerű a feladat, a cirill, az arab betűs címzésekkel, vagy ha kínai, vietnami, japán írásjelekkel kell a postásoknak megbirkózniuk. Az egyre bővülő nemzetközi kapcsolatok következtében mind gyakoribbak az ilyen küldemények, de a gyakorlott postások — esetenként külső segítséggel — ilyenkor is gondoskodnak arról, hogy a küldemény mielőbb eljusson a címzetthez. A több mint hét évtizeddel ezelőtt látványos produkciónak szánt kezdeményezés napjainkban már életünk mindennapi eseményévé változott. A világrészeket átfogó, összehangolt munka azonban ma is megérdemli az elismerő tapsokat. (K. Z.) A lakás nem kutyaól ~ Állatok szobafogság ban A csengetésre kettőt vakkant odabent egy kutya. Űjabb csengetés, újabb vak- kantás, de már nyílik is az ajtó. — Arról szeretnék írni, hogy hogyan érzik magukat az állatok a lakótelepen — mondom. A hatodik emeleti otthon háziasszonya megmutatja a kuvasz vackát. Az előszobában a hatalmas tükör alatt az ól. Egy hajdani faládából alakították ki. Benne prémek és régi ruhadarabok. — Egyedül élek. Illetve Lajkával — helyesbít a nyugdíjas korú nénike. — Amikor a férjem meghalt, akkor vettem. Naponta lejárok vele sétálni. Reggel is, este is leviszem, hogy végezze el a dolgát. Ismerőseim kérdezték már, hogy annak idején miért nem szobakutyát szereztem, mert hogy annak kisebb a mozgásigénye. őszintén szólva akkor még nem is gondoltam erre. Most meg annyira hozzá nőtt a szívemhez, hogy nem cserélném el semmi pénzért. Kifelé jövet a szomszéd a fülembe súgja. Azt is írja meg, hogy a drága kis ku- tyus éjszakánként olyan „koncertet” rendez, hogy nem lehet aludni. ★ Fiatal házasok, s nemrég kapták a második emeleti egy szoba összkomfortos lakást. ők is az előszobában tartják az ebet. A dog négy kölykét két hete hozta a világra. — Kocsira gyűjtünk — mondja a férfi. — Ha sikerül jó üzletet kötnünk, legalább 20 ezerért el tudjuk adni a kicsiket. Már három éve foglalkozom ezzel a fajtával. Megéri. Minden évben fiadzik. — Persze, lassan túl kell majd adni az anyán is — magyarázza a fiatalasz- szony. — Gyereket szeretnénk és kicsi a lakás. De nem szívesen válunk meg Rexitől. Megszerettük. Igaz, előfordul, hogy takarítani kell utána. ★ Nemcsak a házigazda, de Szerénke, a macskájuk is bizalmatlanul fogad. A kis állat otthagyja a konyha- asztal alatti tejet, s eszeveszetten menekül a szekrény tetejére. — Falun nőttem fel — mondja a középkorú férfi. — Kutyánk, macskánk mindig volt. Négy éve költöztünk be ide, a kisfiam nyag- gatott, hogy szerezzek neki egy cicát. Édesanyáméktól kaptuk. Az a baj, hogy nem érzi itt jól magát. Előfordult, hogy a gyerek levitte sétálni, s amikor letette az öléből, elfutott. Csak másnap találtuk meg. Társra lenne szüksége. A nyolcadik emeleti otthonból lifttel indulok lefelé. Egy leányka pekingi pincsit visz le sétálni. Alighogy leérünk, a kutya a ház oldalához fut. Sürgős dolga akadt. ★ A hatodik emeleti két és fél szobás lakás kicsinyke konyhájának falán papagáj- kalicka lóg. A kis madárka többször is bemutatkozik jellegzetes „buborékoló” hangján. — Gyurika vagyok ... Gyurika vagyok ... Újdonsült ismerősöm, a negyedikes Tamás meg is röpteti, majd visszakerül a helyére. A fiú ezután a kis- szobába vezet. Savanykás levegő csapja meg az orrom. Az akváriumban teknősbéka mászkál. Előtte az étke, az ázott kenyér bűzlik. — Állatorvos szeretnék lenni — meséli a gyerek — Aputól kértem egy kutyát is, de nem akar venni. Azt mondja, hogy a szoba nem istálló. Olyan jó lenne falun élni, mert ott mindenféle állatot tarthatnánk. ★ — Egyre több lakótelepen élő család vásárol kutyát, macskát — kezdi a beszélgetést dr. Csókái Csaba, az egri állatkórház vezető szakállatorvosa. — Ennek egyik okát az „elmagányosodásban” kereshetjük. Ilyenkor örül az illető, ha élőlény van körülötte, amit simogathat, becézhet. De, például kutyák esetében nagyon rosszul választják meg a fajtát. A kis szobakutyák helyett bernáthegyit, vizslát, pulit vesznek, sokszor státusszimbólumként. Ezeknek pedig köztudottan nagy a mozgásigényük, nehezen tudják elviselni a szobafogságot. A macskáknak sem kedvez a zártság. A kandúr bioritmusának az felelne meg a legjobban, ha mehetne az ösztöne után. Mivel azonban az ajtón nem engedik ki őket. így sokszor az ablakpárkányra ülnek, s előfordul, hogy az ott szunyókáló cicát kirepítette a huzat a harmadik emeletről. Sokkos állapotban hozták be ide. Szerencsére nem történt komolyabb baj. A macska talpára esett. Azt is elmondja, hogy sok otthonban található tengeri malac, kanári, ékszerteknős, papagáj és aranyhörcsög. Ezek jól viselik a „rabságot”. Közülük az ékszerteknőssel van a legtöbb baj. A klórozott víztől gyakran kap kötőhártyagyulladást, amelyre a legjobb gyógyír a falusi nagymamától hozott kúti víz. Egyébként az állatoknál még nem figyeltek fel az emeleti zártságból fakadó „urbanizációs” ártalomra. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy a hatodik, vagy tizedik emeleten bernáthegyit, vizslát, dogot, vagy boxert tartók igazi állatbarátok. Még ha ragaszkodnak is azokhoz, akkor sem. Persze, a kívülállónak könnyű ítéletet mondania minderről. Azonban tudok egy olyan állatorvosról, aki az említettekhez hasonló körülmények között neveli puliját. Biztos nem azért, mert nem tudja, hogy ez az eb a nyájak, vagy rosszabb esetben családi házak őrzésére való. Homa János EZ MÁR A SZÉLE Szeretnek itt lakni Villanegyed, mondhatnám. Újabbnál újabb, tehetős, mutatós épületek. Az út másik oldalán pedig a gyárak és az üzemek sora. Ezek is egészen friss településűek. Ez a város széle. Gyöngyösön a Kenyérgyári út. Hogyan élnek itt az emberek, a családok? Milyen a közérzetük? Városlakóknak tartják magukat, vagy a perifériára kiszorultaknak? A szárazföld tengerésze A csengetésre a kutya kezd el éktelenül ugatni az udvar mélyén. Majd kis idő múlva megjelenik a hátsó traktusból egy középkorú asszony. Nem tudja mire vélni, mit keres itt az idegen. Ez látszik a tekintetén. Egy perc múlva már készségesen invitál beljebb. Tél van, egy nagyobb helyiségben telepszünk le, ahol Zsuzsa csodálkozik rám. Róla azt tudtam meg, hogy a 6-os iskola ötödikese. Gyakran jár „fel” a városba. Csak úgy „felugrik”, ha a barátnőjével akar találkozni. Nem érzi a távolságot, pedig a Fő tér ide kilométerekre esik. Pilinyi Istvánék a háziak. A férj a szolgáltató vállalat gépkocsivezetője, a feleség a Mátra Kincse Tsz kertészetében dolgozik. Jól érzik magukat. Hogy miért építkeztek éppen ide? — Minket szanáltak a Toka utcában. Itt vehettünk telket. Ilyen egyszerű az ok. Tömbépület... ? Azt nem. Nem is a kert a fontos itt sem, hiszen abban csak szőlő és gyümölcsfa díszük. Hanem a csend. A nyugalom. A ház belső részéből előszalad most egy két év körüli kislány. Ö Melinda. Anyukája is igyekszik utána: Pintér Zoltánné. Gyesen van otthon. A munkahelye alig karnyújtásnyira található. — A férjem éppen útban* van Bagdadba. Én is szívesen mennék vele, de nem lehet. Kamionos. Most egy hónapig lesz oda körülbelül. Egyedül vezeti a kocsit. Olyan, mint a tengerész: messzi utakra indul és időnként hazatér. Ezek Pilinyiék. Mindenki építkezett Korábban a szomszéd házba mentem be. A külső kaput nem zárták be, de az ajtókon hiába kopogtam. — Ott Gyánti József ék laknak —tudtam meg a másik portán. A név ismerősen csengett. Igen, ő volt annak a brigádnak a vezetője, amely a húszemeletes toronyházat „felhúzta” annak idején. Talán emiatt is éreztem úgy, hogy egy ilyen épület, mint amilyenben laknak, „természetes” náluk. Az utca sarki háznál szinte pontosan úgy zajlott le kezdetben minden, mint az előzőnél. — Azért nem tudunk beljebb menni, mert most folyik a fűtésszerelés és nagyon nagy a felfordulás odabent — szabadkozik a nagymama. Az unoka csendesen figyeli a nagyit, ö főiskolás. Pál Csilla. A féléves vizsgaidő- szak miatt maradt itthon. Készül a szaktárgyi számonkérésre. A szülők és főként a nagyi védő szárnyai alatt. — Mi Detkről költöztünk be — hallom a magyarázatot. — Ott megszűnt a gépállomás. egyesült az atkári- val, aztán az egész Gyöngyösre települt. Ott a Szurdokpartnál van most. Hogy is hívják a nevét? Mezőgép, oldjuk meg közösen a cseppet sem nehéz kérdést. — A férj, Pál János és a felesége is maradt az új üzemben. Ügy tudom, üzletkötő a János, a felesége pedig az irodában dolgozik. Tudja, amikor építkeztünk, mindenki dolgozott. Ma is... a fűtésszerelés...! Az alapozási időpont: 1971. Magánvállalkozó végezte az építő munkát. Akkoriban sem ment könnyen az anyagbeszerzés, bár olykor segített az ismerettség is. Megszólítják egymást — Nagyon jól megvagyunk a szomszédokkal. Ismerjük egymást, de össze nem járunk. Egy kis sóért, paprikáért nem megyünk egymáshoz. Nem. Ez már így alakult ki. Bevásárolni az Olimpia ÁBC-ben szoktunk. Nincs messze. A város központja sem. A helyijárat egy-kettőre bevisz — mondta Pilinyi Istvánné. — Városinak érzik magukat itt, a település szélén, kilométerekre a nagytemplomtól? — Városinak? Hogyne éreznénk magunkat városinak. Azok vagyunk, persze. — Mikor találkoznak a szomszédokkal ? — Ha kimegyünk a kertbe. akkor szót váltunk egymással, de az utcán sem mennénk el szó nélkül egymás mellett. Jó emberek, kedves népek laknak erre. De kinek van ma már ideje? Ha megjöttünk a munkából, mindig akad tennivaló a ház körül is. A hét végi napokon pedig mindenkinek jut mit csinálnia. Esténként meg ott a tévé. Tudja, hogy van ez? Tudom. Szép, kertes házak a város szélén. Jó emberek lakják. önerejükből hozták tető alá az épületet. Mindig van mivel elfoglalni magukat. Ha az utcán találkoznak, váltanak néhány mondatot. Ahogy a jó szomszédokhoz illik. G. Molnár Ferenc
