Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-04 / 29. szám
/ 6« NÉPÚJSÁG, 1984. február 4., szombat VISELKEDÜNK, Ó! Ami az illemtanból kimaradt Az ember, ugye, udvarias. Ezt tanulta az iskolában, erre okították a szülei, gyermekkorában ezt hallotta a televízió műsorában Feleki Kamill bácsitól. Tudja, hogy a nőnek kell előbb nyújtania a kezét bemutatkozáskor, a zsúfolt buszon át kell adnia a helyét a rászorulóknak, a kést csak kalóztámadás vagy várostrom esetén szabad a szájába vennie, s még sorolhatnám tovább. f„A felnőttek furcsák néha ...” A világról - tízévesen Brenner György karikatúrája Az élet azonban váratlan helyzeteket hozhat. Olyanokat, amelyekről sem annak idején az idősebbeknek az angolkisasszonyok, sem pedig a fiatalabbaknak a világnézet tanárok nem beszéltek. tme egy példa: az ember családja fázik. A fűtés az újonnan átadott lakásban enyhén szólva is pocsék. Az ember dühös, de úgy tudja, hogy a legjobb elintézési mód egy udvarias levél, amely így kezdődik: Tisztelt Hivatal! Alulírott, azzal a kérdéssel^ fordulok.., Benne méltányosságra és a szerző- . désben foglaltakra hivatkozik, és így zárja: Maradok tisztelettel... Úgy, ahogy azt stilisztikaórán tanulta. Válaszul hasonlóan udvarias szavakat kap, megismerkedik a kivitelező vállalat szakembereinek lakáskörülményeivel. Elmondják, ők mennyire vacognak, s hogy boldog lehet, hogy nála egyáltalán van fűtés. Ekkor jön a váratlan fordulat: a szomszéd, aki jóformán a nevét sem tudja leírni, nekiront egyenesen a főmérnöknek és az igazgatónak. Micsoda otrombaság, fúj! Olyan szavakat használ, amelyek nem tűrnek nyomdafestéket, fenyegetőzik és kiabál. Vele is persze ugyanilyen hangnemben tárgyalnak. Ám csodák csodája: megjavítják a fűtést. Na tessék: így legyen az ember udvarias! A másik eset a buszon történt. Fiatalasszony száll fel, viselős, ráadásul gyerek is van vele. A busz zsúfolt, senki sem siet a helyét átadni. Hirtelen középkori nő nyomakszik föl, kiszúr egy üldögélő férfit, aki mélán bá- jnul ki az ablakon. Lehordja figyelmetlenségéért: nem figyel a nőkre... A közvélemény mellé áll, s a fiatalember vörösen a megszé- fcyenüléstől eloldalog onnét. A kismama hálás arccal foglalná el a helyet, -de a harcias asszony már lehup- nt, s diadalittasan néz kö- 1. . Viselkedünk, pontosabban viselkednénk! ■ Az ember beteg lesz. Befektetik kivizsgálásra a kórházba, kijelölik a helyét a belgyógyászaton. Az ember, ugye, udvarias, köszön ló hangosan a többieknek, jakik már bennfenteseknek fezámítanak. Azok morognak valamit az orruk alatt, végigmérik, majd elkezdik faggatni. Hol fáj, mit éréz, mit nem érez? — A, a gyomor? — kezdi a legtapasztaltabbnak látszó. A sógorom is ott fájlalta, éppen a múlt héten temettük. Elég sokat szenvedett szegény. Remélem, magához kegyelmesebb lesz az ég ..■ í — A, az semmi! — tolója !meg a másik. — Ha átté- jj teles, akkor még rosszabb. ! Az emberünk gyomra ösz- 'szeszűkül, s még azt sem ve- íszi komolyan, hogy másnap 1 kiengedik. — Biztos, már leis mondtak rólam! — gondolja magában. Nem mindennapi tapintattal tudunk egymás tyúkszemére taposni. Sűrűn esik a hó. A gyerekek hógolyókkal bombázzák egymást, de egy idő után megunják a játékot. Még a végén valaki őket is eltalálja, havasak lesznek, s az nagyon „ciki”. Inkább keresnek valami jobb célpontot, ami közös örömet szerezhet. A megállóból épp most húz ki a helyijárat, azt árasztják el össztűzzel. Csattognak az ablakon a kemény, fehér golyóbisok, olyannyira, hogy a sofőr megelégeli, hirtelen ráfékez, leszáll, s felelősségre vonja a kölyköket. Ám ekkor hirtelen megjelenik az aggódó szülő, lehordja mindenféle trógemek a „pilótát”, akinek eláll a lélegzete. Végén csak legyint. A büszke, becsületét visszanyert apa magát kihúzva viszi arrébb csemetéit A neveléshez, ahhoz aztán értünk! Annyi önzés, felelőtlenség között emberünket gyakran elhagyja hidegvére s udvariassága. Mert az gyakran alulmarad a vitákban, aki szerényebb, s bízva az igazában, nem ereszti ki a hangját. Különösen ott szabadulnak el az indulatok, ahol nem év szerint szerepelünk: a közlekedés, az utca gyakran helyszíne trágár vitáknak. Könnyen lepattogzik a jóneveltség máza az emberekről, s felelőtlenül zúdítják egymásra rosszkedvűket, idegességüket, feszültségüket. A viselkedés a legösszetettebb jelenségek közé tartozik. Az angolok hűvös temperamentuma, a spanyolok hevessége, az amerikaiak lezsersége hosszabb távon leszűrt vélemény egy-egy nép fiairól. Nem annyira belső tulajdonság, mint amennyire a külső szemlélő által észrevett „közlekedési szabályok” összessége, amely szerint az a tájon élők kialakítják kapcsolataikat egymással. Az udvariasság tulajdonképpen nem más számunkra, mint e szokásrendszer elsajátítása és alkalmazása. Segítség mind az egyénnek, mind a közösségnek, afféle védőháló. Védi a „kötéltáncosokat”, vagyis a szükségszerűen jelentkező mindennapi összeütközések szereplőit. Buda Béla pszichológus írta nemrégiben az Élet és Irodalom hasábjain: nagy a gyanúja, hogy az öngyilkosságok hazai magas száma mögött az is meghúzódik, hogy nem vagyunk képesek tapintattal föloldani a görcsöket. Erősen átalakult társadalmunk. Néhány évtized alatt gyökeresen átformálódott: kiki belegondolhat abba, hogy ismerősei közül hányán folytatják apáink foglalkozását, hányán élnek nemzedékek óta egyazon helyen Természetes, hogy lassú folyamat, míg kialakulnak azok az íratlan szabályok, amelyek legalább olyan fontosak, mint a törvényekben rögzítettek. Kíváncsi lennék arra, hogy egy más országbeli a régi „tüzes” magyar sablonján túl milyennek lát bennünket. Félek: türelmetlennek, erőszakosnak, egyszóval modort alannak. Mikor jutunk már el oda, hogy újra érdemes legyen nálunk jólneveltnek lenni? Az életből ellesett kis történeteink azt sugallják: gyakran nem a zsebillemkönyv, inkább a bicska nyílik ki az ember zsebében. Nem elég tehát tudni, hogy mit illik és mit nem. hanem lehetőség kell az illendőség felhasználására. Csak mindenki értse ezt a mindnyájunkért kialakított és kialakuló „jelbeszédet”. Gábor László Beszélgetőtársaim tízévesek, egy egri általános iskola negyedik osztályos tanulói. Amikor körbeüljük egy nyolcadik emeleti, lakótelepi lakás dohányzóasztalát, szédületes gyorsasággal elfogyasztanak egy zacskó mogyorót, mazsolát, egy nagy üveg kólát, egy tábla csokoládét. Beszélgetés közben időnként megbokszolják egymást, egyikük szétszedi az asztali öngyújtót, a másik elmélyülten vakarja a fülét, a harmadik minden átmenet nélkül előveszi a Ludas Matyit. Mindazonáltal - ízig-vérig benne élnek az „eszmecserében”, s mikor egy pillanatra elfelejtik, hogy nem iskolában vannak, jelentkeznek, két ujjúkat föltartva, mert sürgős mondanivalójuk van. Panni kék szemű, álmodozó, és néha nagyokat vihog. Botond osztályelső, és imádja a csokoládét. Pisti sokszor felugrik, bolondozik, de ha a másik szavába vág, bocsánatot kér. Gábor „kis- öreg”. megpróbál úgy fogalmazni, ahogyan egy „nagyhoz” illik. Ákos szobájának ajtaján egy Sandokán, amelynek gülüszemeket festett, és egy fogmosós Makk Marci, egyéni használati utasítással: Vigyázat, életveszélyes! — Van kedvetek beszélgetni? — Oóóó! — A felnőttekről. Botond: Vannak felnőttek, akik részegek. A múltkor játszottunk a gyerekekkel a ház előtt, és egy részeg ember azt hitte, verekszünk. Odajött hozzánk, de mi megijedtünk, és elszaladtunk. Gábor: Apuval Síkfőkút- ra mentünk kirándulni. A bácsik összevesztek a büfé előtt, az egyik felvett egy nagy vasdarabot. Szerintem az ilyenek nem komplettek. Agyonütik egymást és megvan a baj. Pisti: A lépcsőházunkban a kukák mellett beléptünk az ajtón, és ott feküdt egy szipós. Igaz, hogy áléit ember volt, de én nem mertem volna odamenni. Tetszik tudni, a szipós az, aki beszívja a ragasztót. Ákos: Az emeletünkön lakik egy öreg. Na, ha az berúg, mindig kiabál. Éjszaka is. Először féltem, de már megszoktam. Mindig csak a saját ajtajukon dörömböl, a miénkhez nem jön. — Durvák a felnőttek? Pisti: A Magyarországban olvastam, hogy vannak kegyetlen szülők, akik kínozzák a gyereküket. Persze, ez külföldön van, 'nálunk szerintem ilyen nincs. Édesapám nekem megígérte, A PÉLDA EREJÉVEL A jubileumok divatját éljük. Ilyenkor megemlékezünk egy-egy hajdan élt neves személyiség pályájáról, munkásságának jelentősebb fordulóiról. Ez rendben is lenne, hiszen így illő, a baj csak az, hogy a tiszteletadás sokszor formálissá, majd- hogy hatástalanná válik. Az effajta rendezvények sajnos, ritkán mozgatják meg a jóra, az igazra, a tartalmas ismeretekre szoruló fiatalok fantáziáját. így aztán érthető, hogy nagy visszhangot váltott ki a Körösi Csorna Sándor születésének 200. évfordulójára tervezett programsorozat, amelynek alapvető célja az, hogy a tizenévesek körében népszerűsítse a sok szempontból példamutató, a kivételes értékekben bővelkedő egyéniség rokonszenves vonásait. Pedagógiai hangoltság Az ígéretes akció részlet- kérdéseiről Búzás Zoltánnal, a megyei tanács művelődés- ügyi osztályának főmunkatársával beszélgettünk, kiemelve a feltétlenül gyühogy többet nem fog bántani. Persze, csak akkor kaptam ki, ha bűnös voltam. Ha leszakítottam az egyik görgőt a függönyről, vagy levertem a polcot. Én már nagy vagyok, és tudom, ha apukámnak kimerítő napja volt, csúnyán beszéltek vele a munkahelyén, a testvéremet is csitítani kell. Panni: Most már csak olyat kapok otthon, ami nem fáj. Anyukám iskolába jár, ő is ideges. Botond: Pofozni szoktak, mást nem. Ákos: Nem szoktam kikapni. Ha szemtelen vagyok, megszidnak, Anyukám kiabál rám. — Hazudnak a felnőttek? Gábor: A boltokban igen. Azt mondják, hogy nincs banán, és az ismerősöknek meg adnak. Pisti: Az ABC-ben becsapott a pénztáros néni. öt forinttal akart átverni. Amikor szóltam, azt mondta, ne haragudjak, már nagyon fáradt. Panni: Szerintem azért csapják be a gyerekeket, mert azt hiszik, nem tudnak számolni. Mi már nem hisszük, hogy a felnőttek nem szoktak hazudni. Ákos: Kérdezni szeretnék valamit. Hogy mindig hazugságból mondanak valamit a felnőttek? Kirándulni voltunk az osztállyal, és az mölcsözőnek látszó vállalkozás magvas erényeit. — Köztudomású, hogy Sarlós István miniszterelnök-helyettes vezetésével országos emlékbizottság alakult. Az általános iskolák felfedezték az eseményben rejlő, a kiaknázandó pedagógiai, nevelési lehetőségeket, épp ezért országos hatáskörű versengést hirdettek meg. A lebonyolítással járó teendőket a budapesti VII. kerületi Akácfavirág utcai oktatási intézmény látja el, méghozzá igen lelkiismeretesen. Ezzel a buzgalommal magyarázható, hogy érdeklődőkben nem volt hiány. A nevelők mindenütt rájöttek arra, hogy az ifjak elé rendkívül megnyerő példaképet állíthatnak, olyan karaktert, aki töretlen hittel, kitartó szorgalommal ért el világszerte nagyrabecsült tudományos eredményeket, szolgálatot téve ezzel nemcsak hazájának; hanem az egyetemes emberi kultúrának is. Több forduló A menetrend eddigi formálódása arra utal, hogy a taegyik gyerek elesett, betörte a fejét. A tanító néni azt mondta, elmegyünk az orvoshoz. de ne félj nem csinálnak veled semmit. Pedig bevarrták a fejét. Szerintem a tanító néni csak biztatni akarta, nem pedig hazudni. Botond: Nekem van egy betegségem, úgy hívják; asztma. Először csalódott voltam, amikor a szüleim azt mondták, nem kapok injekciót, és mégis kaptam. Most már fel vagyok rá készülve. Pisti: Amikor én kórházban voltam, rosszul bántak velem. Kivették a mandulámat, és egy olyan kislánynyal tettek egy szobába, aki csúnyán megégett. A másik kórteremben meg játszottak a gyerekek, de engem nem engedtek oda. Szerintem 'nem csak szóval tudnak becsapni a felnőttek. — Vannak rossz és vannak jó emberek. Ügy ahogyan rossz és jó gyerekek... Panni: Anyukámnak egyszer hóvirágot akartam venni. A virágárus néninél ki volt írva, hogy négy forintba kerül. Másnap elvittem a pénzt, de akkor már öt forintért adta. Mondtam, nekem csak ennyi van. és akkor ideadta négy forintért a virágot. Ákos: A busz végállomásánál álltam, és odamentem a sofőr bácsihoz, hogy megnárok nem munkálkodtak feleslegesen. — 1983. október 31. volta jelentkezési határidő. A mozgalomhoz 800 általános iskola csatlakozott. A Heves megyeieknek sem kell szégyenkezniük, hiszen szőkébb pátriánkban 29 intézményben 153 csapat toborzódott, azaz 459 tanuló vállalta a számára mindenképpen hasznos .búvárkodást. Az első forduló november 20. és december 20. között zajlott le, méghozzá házi versenyek keretében. Jó ötlet volt az, hogy a felkészülést egybekötötték a honismeret megked- veltetésével. A - fiúk, lányok ugyanis településük környékén tízkilométeres gyalogtúrán vettek részt, s élményeikről beszámolót készítetek, térképekkel, fotókkal, rajzokkal illusztrálva azt az albumot, amelyet a nevelők később értékeltek. A szóbelin igazolhatták széles körű tájékozottságukat. Jó érzés arról szólni, hogy nem maradtak magukra, ugyanis a könyvtárak gondoskodtak a szakirodalomról, azaz a tanulók minden különösebb nehézség nélkül útjára kísérhették a világhírű tudóssá formálódó csomakőrösi kérdezzem, mikor indul. Art mondta, tíz perc múlva, és kinyitotta nekem az ajtót, hogy szálljak föl. Azért, hogy ne fázzak. — Vannak felnőtt barátaitok? Pisti: Meglepetés, de ne* nekem a barátom egy újságárus néni. Megláttam az ablakban a Winnetout, de nem volt nálam pénz. Azt mondta, nem baj, kisfiam, majd holnap elhozod, és megkaptam a képregényes újságot. Botond: A szomszédunkban lakik Pista bácsi, amikor találkozunk, pisztolyo- sat játszunk. Azt mondja: puk-puk, és ha idejében visszalövök, akkor én győzök. — És a tanárok? Pisti: A tanároknak az a feladatuk, hogy tanítsák a gyerekeket. Ha, például nem tetszett volna iskolába járni, akkor most nem tetszene itt ülni, és riportot készíteni velünk. Botond: Va négy tanár, akit nem akarok megnevezni, mert hátha elolvassa, amit mondok. Ha rosszul csinálom meg a feladatot, a nagy gyűrűjével a fejemre ver, és akkor könnybe lábad a szemem. Ákos: Az nem igazság, hogyha valaki nem okos, meg kell verni. Panni: Ha valaki nem okos, az azért van, mert nem tanul. Gábor: Azért mégis rosz- szul esik, ha azt mondja egy tanár a gyereknek: mindjárt kiváglak! — Ti milyen rossz tulajdonságotokról szeretnétek leszokni? Pisti: Az udvarlásról. Botond: Hogy ne hazudjak. Amikor eltörtem otthon egy svéd kelyhet, ráhúztam a fotelt, hogy ne lássák. Gábor: Nem szeretnék róla beszélni. Panni: Arról szeretnék leszokni, hogy ne pukkadoz- zak, amikor az anyukám csak a kistestvéremmel tanul és nem velem. Ákos: Hogy ne féljek az injekciótól. — Van példaképetek? Pisti: Apukám, ő olyan intelligens. Ákos: Pelé. Panni: A nagyapám. Hat golyót kapott a világháborúban. Nagyon fájhatott neki. Botond: A keresztapám. Jó kocsija van. Gábor: Old Shatterhand. — Köszönöm a beszélgetést, mehettek játszani. — Hurráááá! Mikes Márta fiatalembert, a nagyenyedi főiskola hajdani tanárát, aki a magyarság őshazáját kutatva folyvást gazdagította tudását és nyelvek sorát sajátította el, megalkotva — többek között — a tibeti nyelv első nyelvtanát és szótárát. Díjak a legjobbaknak Ma délelőtt — a Hámán Kató Megyei Üttörőházban — kerül sor — 26 csapat részvételével — a megyei selejtezőkre, s az ezt követő délutáni döntőre, amelyen már csak 12 kollektíva méri össze képeségeit. — A zsűri — tagjai magyar—történelem és történelem—földrajz szakos felü- ügyelőkből verbuválódtak — az első hat helyezettet díjazza, jutalmat ajánlott fel az SZMT, a Megyei Könyvtár, valamint a megyei tanács ifjúsági titkára. A legjobban szereplő két gárda jut tovább a március 15-i miskolci területi seregszemlére. A nagyszabású akció az április 11-i országos „bajvívással” zárul, ezt minden bizonnyal közvetíti a televízió is. Egy biztos: ebben a szellemi párbajban az is nyer, aki nem kerül dobogóra, ugyanis nemcsak ismereteit gyarapítja, hanem követendő példaképre is talál Körösi Csorna Sándor személyében. Pécsi István Körösi Csorna Sándor és az ifjúság Egy közhasznú vetélkedősorozat
