Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-26 / 48. szám
1. NÉPÚJSÁG, 1984. február 26.,- vasárnap fl siker záloga Többféle módszer is létezik arra, hogyan lehet leszokni a dohányzásról. A legtöbb embernek mégis óriási, s sokszor hiábavaló erőfeszítésébe kerül megválni minde^tiapi mérgétől, a nikotintól. A leszokni akarók talán erőt merítenek majd Maud Cousin párizsi orvos tanácsaiból. 1. Akarnunk kell leszokni a dohányzásról, állandóan észben kell tartanunk tényleges veszélyeit (az egészségre, a nemzési képességre és pénzügyi helyzetünkre gyakorolt káros hatását). 2. Ki kell választani a megfelelő időpontot (például a nyári szabadság, egy betegség utáni lábadozás idejét stb.). 3. Teljesen abba kell hagyni a füstölést: a tapasztalatok szerint ez a siker egyik záloga; ne fokozatosan hagyjuk el, hanem radikálisan szakítsunk rossz szokásunkkal! 4. Lehetőleg kedvező legyen a környezetünk is — nagy segítség például, ha a házastársunk vágy egy közeli munkatársunk is abbahagyta a cigarettázást; máris kevesebb a füst körülöttünk! 5. Ellen kell állni a kísértéseknek; a keletkező „holt időt” valami tetszőlegesen megválasztott elfoglaltsággal kell kitölteni. Kerüljük azokat az össze- jöveteket, amelyekről tudjuk, hogy ott gyorsan fogy a füstölnivaló. 8. Naponta többször ismételjük el hangosan magunknak: „úgy döntöttem, hogy abbahagyom a dohányzást, az egészségem napról napra javul”. 7. Amikor úgy érezzük, hogy most feltétlenül rá kelL, gyújtanunk, lélegezzünk mélyen, há- rom-ngy mély lélegzetvétel oxigénnel látja el idegrendszerünket, s máris kevésbé gyötör a rágyújtás kényszere. $. Aludjunk eleget minden nap. A HÉTEN TÖRTÉNT HÉTFŐ: Nyugat-Európában dúl az „országutak csatája”, a kamionosok tiltakozása, valamint uz olasz vámosok túlbuzgóság! sztrájkja megbénítja a forgalmat — Magyar felszólalás a stockholmi konferencián KEDD: Jowa államban, az első elnökválasztási előcsatározáson Mondale biztos vezetést szerez a demokrata jelöltek között — Bejelentik a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások március 16-i folytatását — Erőteljes iráni offenzíva, súlyos harcok az öböl-nél történik SZERDA: Szovjet javaslat a genfi leszerelési bizottságban a vegyi fegyverek eltiltásáról — Üjabb eszmecsere Dél-Afrika és Mozambik, majd Dél-Afrika és Angola között CSÜTÖRTÖK: Az ENSZ főtitkára Varsó és Prága után Budapestre érkezik — Megemlékezések a szovjet hadsereg napjáról — Reagan sajtóértekezlete PÉNTEK: Szíriái—szaúdi közvetítéssel újabb tűzszünet Libanonban, de már néhány óra múlva ismét harcokra kerül sor; az amerikai tengerészgyalogosok kivonása Bejrútból; a Biztonsági Tanács a francia javaslatot tárgyalja az ENSZ- csapatok Libanonba küldéséről SZOMBAT: A szocialisták listavezetőjének meggyilkolása és az általános sztrájk nyomán feszültség a basZkföldi választások előtt — Managua! közlés szerint november 4-én választásokat tartanak Nicaraguában — Függetlenségi ünnep brunei szultanátusban Csomagolnak az amerikai tengerészgyalogosok a libanoni fővárosban (Fotók — AP — MTI — KS) Komoly gondokat okozott Franciaországban a kamionosok sztrájkja. A képen .rohamrendőrök várnak bevetésre Párizs egyik elővárosában, hogy megakadályozzák az utak eltorlaszolását a fővárosban Egy kiállítás aktjai Lopják őket Krakkóban ismeretlen tettesek szerdára virradóan betörtek abba a palotába, amely a „Venus ’83” elnevezésű nemzetközi fotókiállításnak ad otthont. A betörők 27 színes aktfotót és más felvételeket vittek el — a legjobb színes fotókat választva ki. A kasszára és a helyszínen található értéktárgyakra ügyet se vetettek ... 1970 óta, amikor először „látogatták meg” zárás után tolvajok a fotótárlatot, többször is betörtek már a rendszeresen megtartott kiállítás színhelyére, és eddig összesen 270 aktfotót tulajdonítottak el. A nagy sikerű kiállítás egyébként a terveknek megfelelően február végéig nyitva marad. A szervezők ugyanis az ellopott aktképeket haladéktalanul más aktfelvételekkel pótolták. Sophia gyűjt Míg el nem kobozzák Magyarok is figyeljenek! Ez már zsebre megy Szigorúak a spanyol rendőrök Olasz múzeumokba kerül — a legfelsőbb bíróság végleges döntéséig — az a 230 festményből álló gyűjtemény, amelyet 1977-ben koboztak el Sophia Lorentől és férjétől, Carlo Ponti rendezőtől, mert engedély nélkül külföldre akarták vinni öltet. A 3,5 millió dollár értékű kollekció darabjai — amelyek között több Rubens, Picasso és Canalettó alkotás van — ezentúl a Milánói Galériában, a római, a bolognai és a casertai múzeumokban láthatók. Krokodilok — rettegő halászok Éhes krokodilok veszélyeztetik a halászok életét Cszak- Zambia folyóiban és tavaiban. A kormány nemrég határozatot fogadott el a veszélyes hüllők irtására, mert az állatok egymás után falták fel a halászokat. Az akció keretében csupán a Mweru Wamtipa tóban máris ötszáz krokodilt vertek agyon. Óriás-keresztrejtvény Börtönévek rácson innen? A világ legnagyobb, több mint 25 ezer fogalmat tartalmazó keresztrejtvényével készült el a napokban egy 52 éves belga fegyőr. A tizenkét és fél méter széles, fél méter magas keresztrejtvény hónapokon át tartott összeállításához több száz könyvet használt fel a Brugge-ben élő börtönőr. A szenvedélyes keresztrejtvénykészítő 15 ezer fogalomból álló feladványával 1982-ben már világrekorder lett, ezt a teljesítményét azonban nem sokkal később egy holland férfi túlszárnyalta. A hobbijának immáron három évtizede hódoló férfiú összeállított egy kétmillió fogalmat tartalmazó keresztrejtvény-kézikönyvet is, arra azonban még nem talált kiadót. Hétfőtől szigorúbbak lettek a spanyol rendőrök, vastagabban fog a ceruzájuk. A „megkeményedés” oka az, hogy megnőtt a közúti balesetek, a különféle szabály- sértések száma. Csupán januárban a spanyol közutakon 324-en vesztették életüket, ötvennel többen, mint 1983. első hónapjában. Pedig a 11 milliós kocsiparkkal rendelkező Spanyolországban is holtidény a január. Egyébként a tavalyi balesetek 43 százalékában az alkohol is szerepet játszott. A hatóságok az egyre fegyelmezetlenebb gépkocsivezetők megrendszabályozása céljából igen szigorú intézkedéseket léptettek életbe. 1981-ben, miután Michael Cimiho 38 millió dollárért készült filmje, a Paradicsom kapui, akkorát bukott, hogy csődbe juttatta a United Artists stúdiót, Hollywood urai megesküdtek arra, hogy 'egyszer s mindenkorra vé- jge a szuperprodukciók korának. Az Elhatározásból azonban nem lett tett. Hollywood képtelen az intim történeteket feldolgozó, viszonylag olcsó filmek gyártására. Az „álomgyárhoz” hozzátartoznak a látványos filmtrükkök, a neves sztárok, a tökéletes kivitelezésű fantasztikus díszletek, és ezek mind nagyon sokba kerülnek. Éppen ezért semmi meglepő nincsen abban, hogy 1984-re újra elöntik a filmvásznakat a horribilis összegekből készült filmek. 71 Variety című amerikai szaklap szerint az idén 35 olyan filmet mutatnak be, amelyEzeknek értelmében a tilos helyen történő parkírozás „csak” 3000 pesetába (körülbelül ezer forintba) kerül. De az, aki figyelmen kívül hagyja a stop jelzést, vagy a pirosba szalad, már 15 ezer pesetát fizet, és a szabálysértés megismétlődése esetén jogosítványát is elveszik. Csupán a madridi rendőrség naponta 50—60 autóstól vonja be a vezetői engedélyt. Jó lesz mindezt a Spanyol- országba készülő magyar turistáknak is szem előtt tartaniuk. A spanyol rendőrök ugyanis a hazaiakkal teljesen egyenlő elbánásban részesítik a külföldieket, akikből tavaly több mint 40 millió járt Hispániában. . . nek költésgvetése több mint '14 millió dollár. A szuper- produkciók az idei hollywoodi beruházások egynegyedét teszik ki. Négy film egyenként több mint 40 millió dollárba került: a „Dune", amely egy sikerkönyvből készült sci- fi, Dino de Laurentiis gyártásában, Francis Ford Coppola „Gyapotklub”-ja, Sergio Leone „Volt egyszer egy Ameriká"-ja, valamint a „Greysreoke, Tarzan-legen- da”. Dino de Laurentiis, a Ci- necittá egykori ura nem kevés pénzét teszi kockára: ő finanszírozta ugyanis a „Bounty lázadói” újabb változatát, amelyben Clark Gable, majd Marion Brandó egykori szerepét Mel Gibson játssza. Ez a film 30 millióba került, akárcsak egy másik régi nagy siker, az „Óz” újraforgalmazása és Spielberg legújabb alkotása, az „Indiana Jones és a sors temploma”. „Műorr?“ Az angliai Warwick Egyetem egyik tudóscsoportja elektronikus szagló szerkezet kifejlesztésén dolgozik. A szerkezet a légkörben lévő molekuláris szerkezeteket elemzi, és már meg tud különböztetni olyan szagokat, mint a szegfűszeg-, a zsályáé és a jázminé. Az elektronikus szagérzékelő kutatási programjának végcélja, emberek azonosítása egyéni illatuk alapján. Lopás traktorral Különös módon hatoltak be a tolvajok kedden az angliai Rochester város postájára. Traktorral törték be a helyiség jalát, majd kiemelték a széfet és kocsijukon elmenekültek. A szomszéd város postájának értesülése szerint a széfben kétezer font volt készpénzben, 7 ezer font pedig postai utalványon és bélyegekben. A hollywoodi filmgyártási költségek felső határa úgy látszik, a csillagos ég: augusztusban kezdik forgatni a Télapó című filmet, amelynek előzetes költségvetése 50 millió dollár. Nem véletlenül mondta egy magát megnevezni nem kívánó hollywoodi szakember: túl sok a pénz, nagy a felelőtlenség. A producerek úgy hagynak jóvá 25—30 millió dolláros költségvetéseket, ahogyan más egy kávét rendel. Holott már több ízben bebizonyosodott, hogy nem feltétlenül a legdrágább filmek a legjobbak. Erre éppen egy amerikai felmérés a bizonyíték: 1983-ban — nem számítva a Csillagok háborúja újabb folytatását — a legnagyobb sikereket a Flashdance, a Kockázatos vállalkozás és a Gyengédség eszközei című filmek aratják — s mind viszonylag szerény összegből készültek. E. T. — HŐBŐL, JÉGBŐL. Japán gyerekek játszanak a gigantikus jégszobor, E. X. körül a híres Sapporo-i hófesztiválon. Az évenkénti sajátos ünnepségsorozaton óriás hó-jégszobrok egész sorát mintázzák meg a helybeliek ... akkorát bukott.. .1 — A Télapó 50 millió — Bőkezű producernek — „Költségeink határa a csillagos ég . . . ! — r Alomgyári capriccio