Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-16 / 39. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. február 16., csütörtök NEM GITTEGYLET A lokálpatrióták összefogtak Egri városszépítési tervek — közelről Nem kedvelem az országszerte gomba módra szaporodó társaságokat, hiszen többségük egy-két esztendő múltán cselekvésképtelen, öncélúan ülésező emberek gyülekezetévé, azaz hamisítatlan gittegyletté formálódik. Így aztán nem csoda, hogy eleinte fenntartásokkal fogadtam az Egri Városszépítő Egyesület megalakulásának hírét, attól tartva, hogy ők is gyarapítják az előbbi, meglehetősen terjedelmes listát. Szerencsére nem ez történt, hiszen azok a lokál- patrióták fogtak össze, akik tetteikkel, áldozatkészségük bizonyításával óhajtották igazolni, hogy sok szállal kötődnek szeretett településükhöz, szűkebb pátriájukhoz. 1983-ban számos eredményes akciót szerveztek, vezettek, megnyerve a helybeliek rokonszenvét. Dr. Bodó Sándor elnökkel az új évre szóló tervekről beszélgettünk, rangsorolva a legfontosabb tennivalókat. Hangulatos lámpasor — A napokban kibővített vezetőségi összejövetelen vitattuk meg a feladatokat. Valamennyien örülünk annak, hogy a Hazafias Népfront Eger városi Bizottsága segítette gondjaink megoldását, s átadott nekünk egy irodahelyiséget, ahol alkalmazottunk fogadja majd a jó ötletekkel, javaslatokkal jelentkező polgárokat. Egyébként o 12-590-es telefonszámon is megkereshetnek bennünket, s tolmácsolhatják meglátásaikat. Az is jó hír, hogy a megyeszékhely tanácsa kétszázezer forintos támogatást adott nekünk. Rögvest döntöttünk is az összeg felhasználásáról. Ügy határoztunk, hogy ebből a summából a főiskola és a Székesegyház közötti tér világításrendszerét óhajtuk cserélni, méghozzá a Dobó téri lámpákhoz hasonlóra, azaz olyanra, amely illik a műemléki környezethez, idomul ahhoz, s kiemeli, hangsúlyozza sajátos hangulatát. Mi csak az anyagot vesszük meg, a gyártás, a felszerelés társadalmi összefogással oldódik meg. Számíthatunk az egri vasöntödére, s még számos vállalat mecénási alapállására. Rendkívül nagyra értékeljük ezt, hiszen különben aligha boldogulnánk. Szobortervek és a többi A lakosság felfigyelt az ígéretes munkálkodásra, s gondoskodott arról, hogy eljusson hozzájuk az indokolt kívánságlista, ezt mérlegelték, s megszabták az orvoslás menetrendjét. — A Rókus-kápolna és környéke — erről lapunk is írt — meglehetősen elhanyagolt, s egyesek szeméttelepnek minősítik. Ebbe nem nyugodhatunk bele, s megszervezzük a rendbe tételét. A városrendezési elképzelések szerint itt parknak kellene lennie. Nos, ezt szorgalmazzuk, ezt tesszük lehetővé. Jó érzés arról szólni, hogy nem maradunk magunkra. Ebben az esetben is* felsorakoztak mögénk a helybeliek. Egyesületünk tagjaival megtisztítjuk, füvesítjük a terepet, értékéhez méltó köntössel ruházva fel azt. Még a tavasszal helyükre kerülnek azok a restaurált szobrok, amelyeket tavaly küldtünk újjávarázsolásra a hozzáértő szakemberekhez. Köztudomású, hogy a Ráckapu-téren még javában folyik az építkezés. Sokan aggódnak amiatt, hogy a munkálatok során veszélybe kerül az itt található népi műemléknek számítható harangláb, valamint a mellette lévő kőbe vésett Mária- képmás. Épp ezért javasoltuk a Heves megyei Beruházási Vállalatnak, hogy ne feledkezzék meg róluk, gondoskodjék megmentésükről. Elkészítettünk egy tervezetet, s ebben felkérjük a városi tanácsot, hogy hosz- szabb távon állítson emléket Tinódi Lantos Sebestyénnek, Bornemissza Gergelynek, Vitkovics Mihálynak, vagyis azoknak a kiváló személyiségeknek, akik valaha öregbítették a megyeszékhely hírnevét. Munkatársaimmal együtt bízom abban, hogy idővel ez az óhaj is valóra válik, s törlésiünk egy olyan adpsságot, amelyet rég meg kellett volna már fizetnünk. ötletes módszerek Legrangosabb eredményük az, hogy mozgósították az egrieket. A kedvező tapasztalatok arra ösztönzik őket, hogy ezen a jól megválasztott úton haladjanak tovább. — Tető alá hozunk egy fórum jellegű programot. Előtte a Dobó tér környékén kovácsoltvas postaládába gyűjtjük a helybeliek javaslatait tartalmazó leveleket. Bízunk abban, hogy így olyan információkhoz jutunk, amelyeket érdemes megvitatni a település vezetőivel. S ha már itt tartunk, akkor hadd jegyezzem meg; szükségünk van erre az egészséges társadalmi háttérre, mert csak így léphetünk előbbre. Ebben az évben is csatlakozunk A tiszta Egerért akcióhoz. Két alkalommal ilyen jellegű, valamint környezet- és műemlékvédelmi szemléket tartunk, azaz feltérképezzük a legszembeötlőbb hiányosságokat. Ügy véljük, fel kell venni a kapcsolatot az országban tevékenykedő többi városszépítő egyesülettel is. Annál is inkább, mert a tapasztalatcsere jellegű látogatások olyan ötletekkel gazdagíthatnak bennünket, amelyeket célszerű kivitelezni, hiszen szebbé, otthonosabbá, ven- dégvonzóbbá formálják városunkat. Pécsi István Jászén Antov: Lóherék, ó, azok a lóherék! Lóhere és pillangók, fénylő kéklő égbolt! Mennyi boldogság, menynyi öröm... — nem gondolják, hogy a dolgok kezdenek egyfajta sanzondalocskához hasonlítani? A helyzet azonban komolyra fordult. Seregnyi gondterhelt ember sürgött- forgott a lóherék között, tekintetüket a földre szegezték, kezüket kinyújtották, ujjúikkal a rétet turkálták, de nem találtak, nem és nem találtak. Nem találtak négylevelű lóherét. Á kiábrándulás általános voltÉs ekkor, éppúgy, mint a mesékben, nem tudni honnan, de megjelent egy tudományos munkatárs. „Mit kerestek, emberek?” — kérdezte és amikor megértette, hogy a szerencséjüket, mély gondolatokba merült. Há egy tudományos munkatárs mély gondolatokba merül, mindig történik valami. Most is így volt: a tudományos munkatárs elhatározta, hogy egy új fajtát, négylevelű lóherét fog kitermeszteni. Nem ecseteljük azokat a nehézségeket, amelyeket le kellett küzdenie. Nem ecseteljük azokat a nélkülözéseket, amelyeket el kellett szenvednie. Álmatlan éjszakák, percnyi pihenés és szépasszonyok nélkül. Leszokott a fürdésről, nadrágja állandóan piszkos volt. Elszalasztott egy nagy- britanniai kiküldetést. Általában véve mindent elszalasztott ezen a világon, de sikerült. Sikerült! Egy napon csöndes, tavaszi eső permetezte szét áldását a négylevelű lóherével teli mező felett. Egy egész mező! A tudományos munkatárs ekkor a fáradtságtól roskadtan, de boldogan leült a földre, felsóhajtott, rágyújtott egy cigarettára, és ezt suttogta: „Gyertek ide, jó emberek!” Kialvatlanságtól vörös szemeiben könnyek. jelentek meg. És a rét megtelt emberekkel. Lökdösték egymást; jobbra-balra szimatoltak és káromkodtak, görnyed- ten csúsztak-másztak a lóherék között, ujjaikkal a földet vájkálták, és ezt mormogták: „Nincs, ázt a jó édesanyját, nincs!” — Mit kerestek, emberek? — kérdezte őket a tudományos munkatárs. — Hiszen most már mind- annyiotoknak jut négylevelű lóhere! — Háromlevelűt keresünk — válaszolta valaki. — Most annak lesz szerencséje, aki háromlevelűt talál. A négylevelűt a vénasszonyok is ismerik, nézd csak, mennyien vannak! És a rét felé mutatott, ahol valóban: öregebbnél öregebb vénasszonyok is tülekedtek — végeredményben mindenkinek szüksége van a szerencsére. (Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán) Január I9-én jelent meg dr. Bán Ervin vitaindító írása. Azóta öt hozzászólás látott napvilágot, január 26-án, febru ár 2-án és február 9-én. Ma a beérkezett levelekből közlünk részleteket, a következő héten pedig zárjuk vitánkat. A pedagógus és a társadalom Tiszteletet, de hol? Hogy egy pedagógus ki- vívihat-e megfelelő rangot, tekintélyt — ezt a kérdést nemcsak a társadalom oldaláról, hanem a pedagógus személyiségéből kiindulva is meg lehet vizsgálni. Ahhoz, hogy valaki pedagógusképző intézményiben oklevélhez jut, nem kapcsolódik egyértelműen, hogy jogosítványt is szerzett a társadalmi megbecsüléshez. Viszont a pedagógusoklevéllel legalább annyira meg lehet azt szerezni, mint orvosi vagy mérnöki diplomával. Sok tanító, tanár annak ellenére sem örvend közmegbecsülésnek, hogy hosszú évek során magas jövedelemre tett szert. Ilyen esetekben a tekintély hiánya legtöbbször negatív személyiségjegyekben rejlik: italozás, harácsolás, szellemi tunyaság stb. Annak ellenére, hogy e szakma rossz oldalát is alaposan ismerem, meggyőződtem arról is, hogy a megbecsülésre méltó pedagógusokat mindenütt szakemberként tisztelik. Megbecsülés az is, hogy a pedagógusra minden területen számítanak, mert munkája nélkül elképzelhetetlen bármiféle település társadalmi és szellemi élete. E feladatok vállalása az a bizonyos „lám- pásság”, amelyről Gárdonyi írt, s amely feladatok teljesítését korunkban is igénylik tőlünk. Ahhoz, hogy ezt valaki boldogan tegye, elhivatottság szükséges, olyan, amely pedagógussá teszi a pedagógust — ezt viszont nem adják a diplomával. Igaz, hogy társadalmunkban nem a legjobban dotált a mi munkánk — de nem is a legrosszabbul. A megbecsülés nagysága nem egyenlő azzal, hogy ki mennyi fizetést kap, és mennyi mellékest szerez hozzá. Az első osztályú bárokban, a Balaton partján bizonyára nagyobb sikere van azoknak a kisiparosoknak, akik köny- nyűszerrel szórhatják ezreseiket, de a jelenlegi magyar valóságnak nem első számú színhelyei e reprezentáns „rongyrázóhelyek”. Alberti Emil tanár Bodroghalom Személyes példamutatás A tanár személyes példa- mutatása, megjelenése, kiállása, igényessége teszi azt, hogy a körülötte állók elismerjék. S ha már elismerték, az már egyenlő a tekintéllyel. A múltban ic voltak tanítók, tanárok, akik nem álltak hivatásuk magaslatán, vagyis nem volt tekintélyük. Ma is vannak olyan pedagógusok, akiket tanítványaik szeretnek, a szülők tisztelnek, munkatársaik, feletteseik elismernek. Hogy ezt tekintélynek nevezik-e vagy sem, szerintem az már mellékes. Aki ezt a hivatást választotta, számolnia kellett a lehetőségekkel. Én szeretem ezt a munkát, a maga buktatóival együtt. Soha el nem hagynám még akkor sem, ha másutt többet fizetnének. Tóth Lajosné tanítónő Eger Értékválság A tanulók gyakran hallanak olyan erkölcsi normákról az iskolában, amelyeket az élet másnap „csuklóból” megcáfol. Nem elsősorban a tantárgyakon belüli, hanem szélesebb, szemléletbeli különbségekre gondolok itt. Legnagyobb gond az, hogy ilyenkor jelentős zavar keletkezik a gyerekben, ezek után egyesek a tanár személyét is megkérdőjelezik. Az iskola és a napi tapasztalások között olyan feszültség támadt napjainkban, amit a pedagógus egyedül nem képes feloldani. H. Vass András Eger Nevelni, túlterhelten? A munkánkat felülbíráló értékelésekben elsősorban az kerül mérlegre, hogy kinek hány sikeres versenyzője, felvételt nyert, díjazott tanítványa van. Mert az oktatómunka eredményességét mérni viszonylag egyszerű. De ki tudja vizsgálni a nevelőmunka hatékonyságát? Ennek a következménye elszomorító. Mert a lelkes, hivatását szerető pedagógus nem képes elválasztani az oktatás folyamatát a neveléstől, igényli a személyes kapcsolatot tanítványaival a tanórán kívül is. Igaz, saját szabad idejének, családjának rovására találhatja meg. A nevelői tevékenység kívánja tőlünk a legtöbb energiát, és sajnálatosan ezt értékelik legkevésbé. Itt található a legtöbb szubjektivitás az anyagi, erkölcsi elismerésben. A másik ellentmondás, hogy szüntelenül növekszenek az igények. Évekkel ezelőtt egész társadalmunkat foglalkoztatta a tanulók túlterheltsége. Felmerülhetne a pedagógusoké is. Nem tudjuk kipihenni magunkat, becsülettel felkészülni az órára, ha szüntelen idegfeszültségben kell élnünk, így pedig egész osztályok kerülhetnek hátrányos helyzetbe. Nincs még egy olyan szakma, ahol rövid idő alatt annyi változás, új követelmény, reform lépne életbe, ahol annyira megkívánnák a folyamatos szakmai és ideológiai továbbképzést. Szüntelenül időhiánnyal küszködünk, állandó lelki- ismeretfurdalás között élünk, s ez hosszú távon elviselhetetlen. Vilcsek Jánosné tanár Márkáz Csak együtt lehet... Én ebben a városban nőttem fel, itt kezdtem pályámat, de soha nem éreztem, hogy nem tartanak „szakembernek” Igaz, elnőiesedett a pályánk, ennek oka lehet az alacsony fizetés, de talán az is, hogy ehhez a pályához hivatástudat szükséges. Mert nehéz hivatás ez, való igaz, sokan mennek panaszra a tanár, az óvónő ellen, ha úgy érzik, gyermeküket méltatlanság érte. Mennyivel okosabb lenne, ha előbb a pedagógussal beszélnének! Ezt kevés szülő teszi, a legtöbben támadnak, mondván: „majd én megmutatom!” — és rendszerint meg is mutatják. Mégis azt mondom, a megbecsülést mindenki tudásával vívhatja ki. De anyagiakban csak úgy, mint erkölcsiekben, álljon a társadalom a pedagógus mellé. A mi munkánk csodálatos: tanítani, nevelni a jövő nemzedékét. De ne egyedül tegyük ezt. Közösen a pedagógus, a szülő és a társadalom, — és itt elsősorban a szülő szerepét kívánom hangsúlyozni. Segítséget, megértést várunk a társadalom minden rétegétől. Tükröződjék ez a végzett munka arányában, ennek eredménye pedig a jövő tehetséges, jó képességű, sokoldalú embere lesz. Ernyei Árpádné tanár Gyöngyös Bizonyítani kell-Sokan a pálya elnőiesedése mellett valamiféle felhígulásról is beszélnek. Tény, hogy a hivatástudattól vezérelj, becsületesen, eredményesen dolgozó óvónő, tanító, tanár, bárki nevezze nevelőnek vagy akár pedagógusnak, tekintélyt élvez tanítványai, a szülők és a társadalom előtt. Nem az elnevezésen van tehát a hangsúly, nem azon, hogy kit hogyan szólítanak!, sokkal inkább, hogy a fogalom milyen tartalmat takar. Az sem vitatható, hogy vannak közöttünk „óraadók”, „hivatalnokok”, pályánkra tévedők, akik miatt sokszor általánosítanak, bár az ál- talánosításhan mindig van túlzás! Tapasztalható az is, hogy a közvéleményt alakító tömegkommunikáció gyakran árt presztízsünknek, hogy divat lett a pedagógiával foglálkozni, mint olyannal, amihez mindenki ért... Igazat kell adni dr. Bán Ervinnek az orvos—pedagógus összevetéssel kapcsolatban. Aki az orvosba vetett hitet, bizalmat megingatja, akadályozza a beteg gyógyulását. Nem nehéz következtetni, milyen veszéllyel jár a pedagógus tekintélyének esetleges további csökkenése! Ismeretes, hogy elkészült közoktatásunk fejlesztésének programja, hamarosan megszületik törvényünk is. A pedagóguspólya tekintélyének emelése minden jelentős dokumentumban szerepel, de nekünk, pedagógusoknak is bizonyítani kell. Dr. Nagy Andor főiskolai tanár Eger Véget ért a megyei döntő Ki tud többet oroszul? Idén, az eddigi hagyományoknak megfelelően, a Művelődési Minisztérium és a KISZ Központi Bizottsága ismét meghirdette az országos tanulmányi versenyt orosz nyelvből. A gimnáziumok és a szakközépiskolák harmadikos, negyedikes tanulói indultak legtöbb helyütt megyénkben is, mintegy 250-en. Az elődöntők után szűkebb pátriánkból 71-en jutottak tovább a megyei középdöntőre. A zsűri három kategóriában értékelte az eredményeket. Az elnökök anyanyelvi szaktanárok voltak. A kedden lezajlott döntőn a szakközépiskolás kategóriában 12 tanuló közül első lett Dudás Ágnes, a Bajza József Gimnázium és Egészségügyi Szakközép- iskola negyedikes diákja (tanára: Varga József). Az általános tantervi kategória győztese Tánczik Béla, a hevesi gimnázium harmadikos tanulója (tanára: Csontos Béla). A fakultatív, illetve speciális tantervet tanulók kategóriájában Csőke László járt az élen, aki a Gárdonyi Géza Gimnázium diákja (tanára: Forgács Béla). A legjobbakat várják az országos döntőre, amely április elején kerül megrendezésre.
