Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-14 / 11. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. január 14., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM

A nagy Kakuk Marciból teljességgel hitelesnek képzelhető el, ahogy meséli, hogy ilyenkor csak vállat rándított kis pajtásainak:

— Hát mit mondjátok nekem? Én nem tehetek róla. Rájön, és nem bírunk vele.

Nem volt ízetlen, hogy ve. le röhögjön kis pajtásaival. Azaz, hogy nemvolt gyáva, hogy ezzel segítse túl magát zavarán. De nem volt ingerült sem, rebbent sem.

Éppígy mesél egyéb családi körülményekről is. Azt állítja például, hogy ő maga egyáltalán nem hallotta szüleit beszélni egymással. Sőt nénje is azt mondta neki, hogy ő is csak egész kicsi volt, amikor még szüleik be. széltek egymással.

Hogy hogyan érintkeztek mégis egymással? Hát nekik, . gyermekeinek szóltak:

Mondd meg anyádnak ezt meg ezt!

Persze, ha nem így:

Mondd meg annak a tolvaj tekergőnek, aki megette az életemet!

És viszont:

Mondd meg annak a dögnek!

Ezek természetesen a legenyhébb kifejezések.

A végrehajtó csak jött- ment otthon, mint valami vendég. Letette a kanalat és már nyúlt a kalapjáért. A gyermekek csak anyjukkal voltak, föltéve, ha arra még rá nem jött a hava, és el nem szökött. Akkor a Jóisten viselte gondjukat. Előtte tudvalevő, hogy kedvesek az árvák és ínségesek.

Mindezt nyugodtan, s a legnagyobb határozottsággal bizonygatja Kakuk Marci. Soha, az ő füle hallatára apja, anyja egy kukkot sem szóltak egymáshoz. És erre, mint" a világon legegyszerűbb dolgot teszi hozzá:

— Nem beszéltek azok soha. Pedig még utánam született a kisebb testvérem.

Tény, hogy a sors Kakuk Marcit életén át oly képtelen helyzetbe sodorta, és olyan feladatok elé állította,- hogy netovább.

Ott van mindjárt szülei halála.

A kis Marci tizenegy-ti- zenkét éves volt. Az iskolából már rég kimaradt, s oly joggal, mint a szülői hajlékot az utcáf is tarthatta otthonának. A kis húga nyolc-, a nénje tizennégy éves kis fruska volt.

Anyjukat bevitték vérhassal a járványkórházba. Erre, míg ott feküdt, otthon meghalt apjuk. Nos, mint rendesen, két napra rá kö^ vetkeznék a temetése. Költségeit a városi tisztviselők adták össze.

Hát a temetés reggelén Marci, két kis nővérével, átmegy a járványkórházba. Mikor beállítanak, ott meg azt mondják nekik, hogy anyjuk is meghalt az éjjel, és délután temetik.

Tudvalevő, hogy ilyen tetemekkel nem várnak. De egyébként mondják a gyere, keknek, hogy a temetésen jelen lehetnek. Azelőtt tudniillik alig engedték be őket a kórház pitvarába.

Jó. De hogyan legyenek egyszerre kéthelyütt is az árvák? Apjukat is aznap délután temetik. Szólnak, keseregnek, pityeregnek ottan. •

— Jaj, fiacskám, ezen már nem segíthetünk — kapják válaszul:

Lám, Marci meg tudta oldani a kérdést. Azt mondta nővérének: neki így sincs csak az a világosszürke matrózruhácskája, amit a főjegyző felesége adott neki a fia viseltesei közül, és a könyöke már kinn van belőle, míg a kis nővérének adtak más irgalmas szívek a

temetés alkalmára fekete ruhácskát, hát a kórházban megfelel a szürke és rongyos gyász is, a tisztességes temetésen kell inkább a fekete, tehát nővérei kísérjék ki apjukat, ő meg anyja elhantolására megy.

S igazán, az sem tud kegyetlenséggel hatni, ahogy Kakuk Marci egyéb szomorú részletekről beszél. Azt mondja:

— Sírtunk, sírtunk, hát hogyne sírtunk volna! Pedig olyan jó dolgunk nem volt kiskorunkban soha, mint a temetéskor, meg azután is egy darabig. Aki jött, mindenki hozott valamit, mert sajnáltak minket, gyermekeket. Hijj, hajj, annyit ettünk! Kalácsot! így, ahogy mondom. Azelőtt ugyan, míg szegény apám meg anyám élt, jó volt, ha egy kis habart paszuly volt.

A három árváról aztán is a jó lelkek gondoskodtak.

Marci kis húgát egy özvegyasszony vette magához, De meghalt nemsokára. Nem az özvegy. A kislány.

A kis nénjét egy varrónő fogadta fel. Oly szép, sápadt, riadt kis pipi volt. Nem a varrónő. Az egy ugyan pozsgás, cicomás asszonyság volt. Akkor vált el éppen, nem a férjétől, hanem egy tűzoltó- mestertől, aki miatt a férjét odahagyta.

Gondjaiban a kislány nem kerülhette ki sorsát. Rossz útra tért, s csúnya helyekre vetődött. Kakuk Marci ismételten csak annyit említ róla, hogy egy gyöngyház- nyelű bicsakot kapott tőle, s- azóta is azzal van. Kérték már tőle, de nem adta oda semmiért.

Marcit magát pékinasnak szegődtették el.

De hadd vegye át most ő maga a szót.

(A többit a regényben találhatják olvasóink. Szerk.)

Az Egri csillagok szerb-horvát fordításának margójára

A reprezentatív kiadványai nyomán méltán híres jugoszláviai könyvkiadás most nekünk, magyaroknak ás kedves meglepetést okozott: Zágrábban, az Alfa Kiadó gondozásában közreadták Gárdonyi Géza regényét, az Egri csillagokat szerb-horvát nyelven. A mű egy nagyobb, történelmi regényeket tartalmazó sorozat 11. és 12. köteteként jelent meg Zlatko Glik fordításában, olyan szerzők könyveivel együtt, mint Alexandre Dumas, Wilhelm Hauff, Alois Jirasek, Walter Scott stb. Olyan válogatásban tehát, amely a történelmi regény világirodalmi reprezentánsainak munkáit adja a jugoszláviai olvasó kezébe. A küllemét tekintve is igen elegáns két kötet mintaszerű munka: gazdag jegyzetaflyag és értő utószó segíti tájékozódni a magyar nyelvben, irodalomban és történelemben járatlan olvasót.

A délszláv nyelvterület olvasóközönsége bizonyára nagy érdeklődéssel övezi majd Gárdonyi remekművét, hisz elolvasva a regényt, olyan korszak problémáinak egész sorával találkozhatik, amely a közös történelmi múltban gyökerezik. A török elleni harc a horvát irodalomnak is éppoly régi témája, mint a magyarnak. Elég utalni a dalmácíai reneszánsz költészet erőteljes törökellenes tendenciáira, amely Marko Marulic Eu- rópa-hírű Judit-eposzától a horvát barokk költészet remekművéig, Ivan Gundlic Osman című eposzáig terjed, de visszatér a XIX., sőt a XX. század ldteratúrájában is. A Crna Gora-i püspök- fejedelem, Petur Petrovic Njegos műve, a Gorski vijenese, azaz Hegyek koszorúja (magyarul Csuka Zoltán fordításában olvasható), s a horvát Ivan Mazuranic Cen- gdc Smail-aga halálát elbeszélő hőskölteménye egyaránt e témakör világirodalmi becsű feldolgozása. S ha már az imént Marulic Judit- eposzát emlegettük, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a bibliai hős asszony históriáját az a Tinódi is feldolgozta epikus énekben, akiinek egri tárgyú művei a Gárdonyi-regény világát is motiválták.

De vonzó olvasmány lesz az Egri csillagok Jugoszláviában a történelmi regény -iránti hagyományos érdeklődés és vonzalom okán is, amely vonzalom alapvetését a ,jiorvát Jókainak” tekinthető August Senoa végezte el, lévén a műfaj legjobb délkelet-európai mestereinek egyike.

Az Egri csillagok szerb- horvát nyelvű közreadásában eléggé nem dicsérhető szerepet vállalt a fordító Zlatko Glik. Műhelyében Gárdonyi szabatosan szerkesztett mondatainak mívessége, stiláris sajátosságai szerencsésen öltenek szerb-horvát nyelvi formát. De dicséret illeti azt a kiadói szándékot is, amelyEGERSKE

ZVDEZDE

A kétkötetes szerb-horvát ny

nek folyamányaképpen egy szép és érthető utószó került a könyv, végére. Szerzője Cvetko Malusev, akit a Horvátországi Magyarok Szövetsége lapjának, a Magyar Képes Újságnak olvasói jól ismernek. A régebbiek azt is tudhatják: ő volt a lap élet- rehívója, s hosszú éveken át főszerkesztője, mi több: a

jugoszláviai magyar irodalomnak már a háború előtt jól ismert publicistája, aki a harmincas évek végén, a Híd-mozgalom tagjaként egy több részletben megjelent írásban arra tett kísérletet', „... hogy szemléltesse a vajdasági lakosság múltbeli egymásra utaltságának tényét és tudatát, és ebből levezesse a testvériség-egység gondolatának történelmi de- termináltságát.”

Cvetko Malusev Gárdonyit méltató írása- az újabb magyar irodalom fejlődéstörténetébe ágyazva mutatja be az Egri csillagok szerzőjét. Dolgozata ezért Is több, mint szokványos utószó: a

szerb-horvát nyelvterület olvasóközönségét hivatott kalauzolni a magyar irodalom utóbbi két évszázadának történetében.

Az Egri csillagok írójáról szólva körültekintően gyűjti egybe mindazon adatokat, amelyek a Gárdonyi-életmű egészének irodalomtörténeti jelentőségét példázzák. Szól az apa negyvennyolcas szerepléséről, az író diákéveiről, győri, szegedi, pesti, aradi pályaszakaszáról, s arról is, hogy élete utolsó évtizedeit Egerben élte le.

Az életmű s az írói pálya főbb vonásait felvázolva Gárdonyi világirodalmi tájékozottságát, s a filozófia iránti, érdeklődését emeli ki — hangsúlyozva mindezek ízlésformáló- jelentőségét. A délszláv próza XIX.—XX. századi történetét ismerő olvasó nyilván érdekes szerb és horvát irodalmi párhuzamokra figyel majd fel, amikor azt olvassa, hogy Gárdonyi éppoly jól ismerte Flaubert, Maupassant, Tolsztoj, Turgenyev, Büchner, Darwin, Schopenhauer műveit, mint szerb és horvát kortársai.

EGERSKE ZVDEZDE,

Egri csillagok címlapjai

(Fotó: Kőhidi Imre)

A Gárdonyi-életmű egészét jellemezve Malusev jó szemmel és érzékkel válogatja ki a legkarakterisztikusabbnak tekinthető vonásokat. A történelemábrázolásban a „részletek konkrét historizmusának” megvalósulását, a történelmi regényalakok tulajdonságainak fiktív voltukban megvalósuló realista szándékot. Ez utóbbi kérdés kapcsán nem mulasztja el hangsúlyozni a Gárdonyi- novellák, s a magyar népszínmű-irodalom paraszt- alakjainak eltérő voltát. Teszi ezt abban a tudatban, hogy a magyar népszínművek szerbiai színpadi népszerűsége nyomán a magyar parasztságról ez a nem éppen valószerű kép vált ismertté már a múlt században. „Gárdonyi falujában — írja Malusev — nem azokkal a magyar parasztokkal találkozunk, akik »a népszínművekben dalolnak és lövöldöznek« selyempántlikával, rakott csipkével díszített bársony pruszlikból és selyémszoknyából álló népviseletben csárdást táncolnak ... Gárdonyi parasztját földművelő eszközök, háziállatok, méhek és főként gyerekek veszik körül. Azok a parasztgyerekek, akikről meleg szívűen, hihetetlen őszinteséggel s mély belső lírai intonációval ír.”

1A Gárdonyi-ceuvre európai népszerűségét és elismerését tudatosítja, amikor felsorolja: hányféle nyelven jelentek meg az „egri remete” írásai. Ez a tény, s az utószó szerzőjének az Egri csillagokkal kapcsolatos alábbi megállapítása bizonyára a Gárdonyihívek százait toborozza majd a szerb-horvát olvasók széles táborában: „Az Egri csillagok című regény terjedelmét és jelentőségét tekintve a magyar irodalom egyik legnagyobb alkotása, különösképpen a történelmi regény • kategóriájában.”

Itt Egerben — úgy véljük —, sokszoros köszönettel nyugtázhatjuk mind a fordító Zlatko Glik, mind az utószót .író Cvetko Malusev munkáját... .

Lőkös István

Csanády János:

Tzöredék

Őseidért, akik hozzád.beszélnek, őrizd meg a tagolt, emberi beszédet, mert ha egy-egy nevet kimondasz amely múltat jelenbe-torlaszt, itt teremsz a XX. század végharmadában. Hétmérföldes csizmádat le kell venned, a jelenben papucsban toporogsz, a gépek nem robognak, őrizd meg hát, őrizd meg magadnak őseidért, akik hozzád beszélnek, őrizd meg az emberi beszédet.

Senki-semmi Vátesz nem beszél a

Holdnak,

ahol csak az ezüst lovak gyalogolnak; ahol lépkedhetsz még Tiszáig, Dunáig, nyílik, érik ez a beszéd máig, elragad a szómágia sodra hullámán forró képeket hozva, s bár tágas és gömbölyű a világ mindenütt egy torokból nőtt virág szökken versbe, a vers láncba, szélnek; őseidért, akik hozzád beszélnek őrizd meg hát az emberi beszédet.

Némán üzen a vers, a betű-jel öszefogva a rejtett értelemmel, és nem képernyőre vetít a szó homlokod belső falára lobbanó képeket; metafora-láncban, jelzők, hasonlatok nyugodt sodrában, tér-idő távolában elveszett szavakban éleszthetsz rejtelmeket;

— tovább nyílnak nyelvében

gyermekednek — őseidért, akik hozzád beszélnek őrizd meg a tagolt, emberi beszédet.

Valami közöm van ehhez a szóhoz, kietlen pusztán, vad dzsungel-bozótban majdnem-magam nagyon sokáig hordtam, hogy fellobbanjon majd e nyílt porond testvér-tüzén a hazám-nyelvű gond, oly virágban, amely nélkül nem élhetsz, beszél illata, a tüskéje vérez — en-tüskéim sebzik fel szívemet, de szólok mégv ha másként nem lehet a lehetetlent is legyűrni vágyva. Ébresztgetve néma testvéremet: őseidért, akik hozzád beszélnek, őrizd met; ezt az emberi beszédet.