Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-14 / 11. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. január 14., szombat Mászd meg a Nagykövet, s tekints alá ... Az ajtónk mindig nyitva áll Recsk — a Mátra vonulatainak gyűrűjében A Tárná három ága... Szavai erejéből könnyű kitalálni: ha indulatos is, ha türelmetlen is a tanács­elnök, szándéka egyértelmű­en jó. Pócs István: Sok a feladatunk, sok a dolgunk, hosszú időn át nem feladatkörének megfelelően fejlődött a község. Mintha óriási lámpaernyő terülne Recsk fölé, most minden olyan: mélykék felhőt sodort a fénylő téli nap elé a szél, és ez a fel­hő most emyőszerűen szét­teríti a sugarakat, és né­hány percre tavaszi hangu­latot kap ez a szép, a Mát­ra vonulataitól körülölelt vidék. Mindez a magasból, az öreg, omladozó malom mellett emelkedő, meredek Nagykő tetejéről széttekint­ve most valósággal lenyű­göző: apró házak, kertek sö­vények, utak vékony csík­ja, a Tama keskeny medre, a Citrom-híddal, a fák, a bokrok ebben a ritka s már-már tavaszt idéző meg­világításban. .. A délelőttnek ezekben a perceiben most hárman ré­szesülünk a ritka szép lát­ványban, Pócs István, a nagyközségi tanács elnöke és mi ketten, tollal, jegyzet­tömbbel, fotó-optikákkal felszerelt riporterek. S míg nézzük — a jóval, a szép­pel, a vonzóval való azo­nosulás ősi és ösztönös vá­gyával — a tájat, lassan­ként csitul a hegymászás okozta szívdobogás, talán. hogy átadja helyét a falu­ban mo6t felcsendülő, szép­hangú harangszónak. Nem, nem tagadhatjuk: ün­nepélyes perceknek érezzük ezeket. Megfeledkezni azonban így sem szabad arról, hogy Recsk most is, ezekben a felemelő pillanatokban is mindennapi, hétköznapi éle­tét éli. Nehogy pórul jár­junk! — a képletes, de valós magasságokból a csú­szós, sáros, tüskés bokrok­kal övezett keskeny ösvé­nyen . visszaküzdjük ma­gunkat oda, ahonnan elin­dultunk. Recsk — 1984. január első napjaiban. — Jelenleg négyezren élünk itt — kezdi a bemu­tatást a negyedik ikszet ép­pen most elérő tanácselnök. — Korábban — és ezt bi­zonyára sokan tudják — a rézkincs kapcsán úgy tűnt, hogy hamarosan város lesz a nagyközségből, de a je­len gazdasági helyzetben a megalapozottnak tűnt elkép­zelések mára illuzórikussá váltak. Nekünk a realitás­sal kell számolnunk, és ez sajnos, nem a legjobb. — Mennyiben? — Ezzel kapcsolatban ta­lán legjobb, ha elmondom azt, amit a megyei tanácsülé­sen is elmondtam már: az elmúlt esztendőkben semmi­vel sem volt jobb a hely-, zet Recsken, mint a fel- szabadulást követő években. Erre nekem ott azt vála­szolták: „Na, ne vicceljen!” Pedig valóban ez a hely­zet, s ez köszönhető an­nak, hogy a háború tulaj­donképpen megkímélte a települést, utána viszont na­gyon hosszú időn át itt semmiféle beruházás nem történt. a játszóhelyünk, ahol most jártunk —, itt nőttem fel, ahol a Tárná három ága, a bodonyi, a recski és a parádi találkozik. Tudom jól, hogy a 60-as évek ele­jén az ipari szolgáltatás központja voltunk ezen a vidéken, gondolok Mátra- derecskére, Sirokra, Pá­rádra. .. Aztán a következő két évtized alatt 16 céget vittek el innen, ma pedig egyetlen vállalatnak sincs arra lehetősége, hogy itt üzemet telepítsen. Ebben a tekintetben te­hát lényegesen kedvezőtle­nebb a kép, amely a hegy­tetőről, szinte idilli volt. Kétségtelen tény, bá­nyászcsalád ma már na­gyon kevés él Recsken, „ál­lagmegőrzésre” inkább a környékről járnak át, a helybeliek többsége a Mát- ravidéki Fémműveknél dol­gozik, de elég jelentős az eljárók száma is. Legna­gyobb problémát pedig a női munkaerő foglalkozta­tása okoz. — Ha meggondolom, mi­lyen hosszú éveken át nem feladatkörének megfelelő­en fejlődött ez a település, hogy a gondokat itt valami oknál fogva eltitkolták, és hogy köziben az anyagi csa­tornák egyre jobban be­szűkültek. .. ! Eh, mindegy, elmúlt. Nekünk itt, most, akik komoly feladatokat vállaltunk, az a dolgunk, hogy változtassunk a régebbi elméleten, hogy változhas­son a gyakorlat is. Hogy is mondjam: jól vázolt igé­nyek megfogalmazására vol­na szükség — adott lehető­ségeink függvényében. — Itt van például a kő­bánya. .. — Igen, óriási lehetőség az utak rendbe tételéhez. Mégis: 1980 elején az út­hálózatnak csak 40 százalé­ka volt itt portalanított. Igaz, mo6t már csak 20 szá­zalék a felújításra, köve­zésre váró földút, és az arány rövidesen még jobb lesz, elkészül a közel 800 méter hosszúságú Dózsa György út. A hangulatos recski ut­cákat járva mindezekről meg is győződhetünk. Csak­úgy, mint arról, hogy a korábbi negatív motivációk ellenére az építkezési kedv megnövekedett. A községi tanács 1982-ben 22, tavaly pedig 30 házhelyet osztott ki, és a Felszabadulás út folytatásaként új utca épült, amelyet az 1848-as szabad­ságharc kiemelkedő egyé­niségéről, Repeczkiről ne­veztek el. — Kevés a híres recski ember. Ügy gondoltuk, az a kevés ne vesszen feledés­be — mondja erről a ta­nácselnök — miközben az óvoda felé közeledünk. — Ez az óvoda egyébként egyi­ke a megye legszebbjeinek a hasonló intézmények kö­zül. Egy István Béla nevű birtokos egykori, klasszicis­ta stílusban épült kúriáját alakítottuk át és bővítettük ki. Már csak a külső hom­lokzat rendbetétele van hát­ra — erre 700 ezer forin­tot, a stílusjegyek megőr­zésére pedig külön figyel­met fordítunk. Odabent valóban minden nagyon szép, Dudás László* né vezető óvónő lelkesedése mégis visszafogottnak tűnik. — Nézzék — ad magya­rázatot — ezen az épületen hosszú éveken át mindenki rúgott egyet. Mit mondjak? — gyönyörű épület gyönyö­rű parkkal... Ezt felújítani, kibővíteni, a megmaradt egyetlen hársfa mellé úja­kat telepíteni... Nem mon­dom, mo6t már szépen ala­kul itt minden, az új fog­lalkoztatóba éppen most ér­kezett meg a Panni garni­túra, de az nem igaz, hogy milyen állapotban... Panni — de nem az igazi A vezető óvónőnek nem kell sokat bizonygatni: az összetört szekrényhátak, a hiányzó polcok, letört gom­bok önmagukért beszélnek. — Kinek a műve ez? — kérdezzük enyhe megdöbbe­néssel. — A TANÉRT-é, sajnos az óvodák csak onnan vá­sárolhatnak, ezt a garni­túrát speciál 27 ezerért, és ehhez jön most még az, amit az új bútor javításá­ra az asztalosnak kifizetünk. Meglehet, olcsónak tűnik a hasonlat, de igaz: a mai Recsk kicsit olyan, mint az állóvíz, amelyet hosszú éve­ken át szél nem borzolt, vi­har nem vert, eső nem gya­rapítóit. És a soká tartó pangás után végre kő — „Nagykő” repült a tóba, s nemcsak a felszín mozdult meg, hanem a mély is: szó­val az egész község. Igaz, rá is fért. Kellett, hogy feléledjen az építkezési kedv — mi­lyen jó volt nézni a Nagy­kő csúcsáról az Üjsort! —, kellett, hogy kézbe vegyék végre az óvoda sorsát, na­gyon nagy szükség volt már az ennek tőszomszédságá­ban felépült és még vado­natúj ELKO szervizre, ahol a szakemberek végre kul­turált körülmények közt vé­gezhetik a mosógépek, cent­rifugák, tévék, rádiók, vil- lanyvasalók és egyéb elek­tromos működésű készülé­kek javítását. És kellett... igen, na­gyon kellett az új szárny is az iskolához. Tavaly ősztől itt gyógyítják a rádiókat, tévéket, centrifu­gákat MI... — éneklik és mutatják az új tanteremben a hato­dikosok — Kérem, én itt voltam gyerek — az a hegy volt Ü j házak, új utcakép Recsk csodája: ahogyan a Mátra koszorúja körülöleli — A bővítés tervei már 1974-ben elkészültek, majd nemsokára beporosodtak, el­avultak — mondja erről Pócs István, de hogy az­után mégis történhetett va­lami, arról magunk is meg­győződhetünk, hiszen most, 1984 januárjában éppen itt szemlélődünk, a régihez igen jó megoldással csatlakozó új iskolai szárnyban. Már be­néztünk a VI. b. énekórá­jára, ahol a gyerekek — hogy jót szórakozzanak és min­ket is megmosolyogtassanak — először a FÁ hangot akar­ták kézjelzéssel illusztrálni, lévén azonban, hogy a le­felé fordított hüvelyk pejo­rative is értelmezhető, in­kább megmaradtunk a bé­késebb Ml-nél... Néhány méterrel odébb a testnevelésóra jellegzetes hangjai szűrődnek ki a szé­les folyosóra. Odabent most éppen a VII. a. dolgozik, fütty- és vezényszavak hang­zanak, gyerekzsivaly. — Az iskola bővítése kö­rüli hosszú csend 1981-ben tört meg — meséli a tanács­elnök. — Akkor kezdtünk hozzá, és 19 millió forintos beruházással 1983 augusz­tusára elkészült az új szárny, a korábbi kilenc tanterem­hez négy újat ragasztottunk, és végre lett tornaterem is! Nem tagadom, ez nekem vesszőparipám, de ezzel az új szárnnyal kapcsolatban több „legfontosabb” is van. Példáúl az, hogy most már egy műszakban tudjuk meg­oldani az oktatást, vagy az, hogy az építkezés során vé­gig sokat segített a lakos­ság, kezdve a teljes aljzat­betonozástól a szakipari munkákon át egészen a ta­karításig, az udvarrend ki­alakításáig. Éhhez még annyit, hogy a társadalmi munka értéke 1,5 millió forint volt, és a nagy­községi tanács is hozzájá­rult egymillió forinttal az iskolai új szárny felépülésé­hez. Négyszáznegyven tanuló és negyvenhárom pedagó­gus gondja végre megoldó­dott. Színes tévé — melegében — Bár mi is elmondhat­nánk ezt a mi problémánk­ról! — jegyzi meg Kovács Lászióné, a műszaki bolt vezetője, hallván, hogy még náluk is az iskolát dicsér­jük, majd helyettesével, Tóth Tamással együtt ar­ról beszélnek, micsoda for­galmat tudnának lebonyolí­tani, ha a jelenlegi régi és szűkös helyett megfelelő áruházat kapnának. — Képzeljék, csak decem­berben hárommillió forint fe­lett volt a forgalmunk. Az éves — feszített — 22,5 millió forintos tervünket 103 százalékra teljesítettük. Nem dicsekvés, de a szak­mabeliek közül sokan el sem akarják hinni, hogy a mi körülményeik között ez lehetséges. Vannak, akik tit­kot keresnek benne, pedig csupán az a dolog nyitja, hogy a bolt vezetőinek egyike állandóan úton van; Recsk egyik legújabb érde­kessége: lakóház ’84... (Fotó: Perl Márton) árufelhajtó, -beszerző úton és mi ünnepek előtt is tud­tunk például színes tévét adni, pedig országos hiány­cikk volt. Nálunk rendsze­res, hogy pesti, Borsod, vagy Nőgrád megyei vagy az or­szág másik feléből érkező vásárlónk van. Recsk köz­ség csak 20—25 százalékot jelent a forgalmunkban. — Egyet azért áruljanak el — kérjük búcsúzóul —, valóban nincs ebben semmi titok ? — Persze, hogy nincs — mosolyodnak el —, ha csak nem az, hogy tudjuk, mi a kereslet, és ehhez alakítjuk a kínálatot. A színes tévét például, amelyből decem­berben vagy negyvenet el­adtunk, szinte még mele­gen, az Orion futószalag­járól hoztuk el... Hasonló eredményekkel di­csekedhet az ABC-áruház is, ahol azonban lényegesen jobb körülmények biztosít­ják a zavartalan vásárlást a vevők számára, s jó mun­kahelyi viszonyokat, közér­zetet Nagy Istvánná boltve­zető és munkatársai számá­ra, akik egyébként szocia­lista brigádban dolgoznak, és eddig négyszer érdemel­ték ki az elismerést bronz-, illetve ezüstkoszorús jelvény formájában. ★ Ügy lenne ildomos, hogy ez a riport ott fejeződjék be, ahonnan elindult, a maga nemében páratlan panorámát kínáló Nagykő tetején, de már kevés erőt érzünk az „alpinizmushoz”. Így a könnyebben megközelíthető tanácsnál kerül sor erre a kézfogásra, amelynek rövid percei alatt Pócs István fel­kínál még egy „sluszpoént”: — Nálunk, a recski tanács­nál, nincs fogadóóra. Aki­nek ügyes-bajos dolga van, bármikor bejöhet. Az ajtónk mindig, mindenki előtt nyit­va áll. — Milyen jó lenne itt — beszélgetünk, immár útban hazafelé — ennél a tanács­nál ügyfélnek lenni, egy jó kis házépítési ügyben. És nem holnap, nem is holnap­után, hanem már most men­ten. .. ! B. Kun Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents