Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-14 / 11. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1984. január 14., szombat Építs várat! Nem élünk a nagy vár­építők korában. Aki ma követ hord, falat rak, tor­nyot emel, s munkája vé­geztével nem nyaralóháza ajtajából néz szét zsebken- dőnyi telken, hanem év­századoknak köszöngető fa­lakra áll ki, azt ma vagy végtelenül optimistának, vagy végtelenül idealistá­nak tartjuk, de az is le­het, hogy szemtelenül ön­zőnek. Hányán néztek ér­tetlenül, hányán csodál­koztak, vagy nevettek va­jon, amikor egy tévé-ri­port főszereplője épülő vá­ra fokán válaszolgatott a riporter kérdéseire? Várurakkal ritkán talál­kozni manapság, már csak azért sem volt hiába a nagy munkát vállaló 50 éves szobafestőt bemutat­ni a nyilvánosságnak. S, ha hozzászokott szemünk a bástyáról látható távla­tokhoz, s nem keressük már a tulajdonosi önelé­gültség jeleit az alkotó arcán, gondolhatunk a 30 esztendőre is, amíg az álomból épület lett, a kö­vek súlyára, a munka min­dennapjaira. Talán nem is lesz nehéz felidéznünk, hi­szen minannyiunk életében volt, lesz egy pillanat, ami­kor lehetségesnek tartjuk, hogy várépítésbe kezdünk. Egyszercsak természetesnek látszik, hogy a kövek, me­lyeket fejteni kezdünk, fa­lakká rendeződnek, s né­hány évtized múltával a hegyek magasába emel bennünket, építőket a to­rony, kezünk munkája. Néha el sem kezdődik az építés. Hordjuk ugyan a köveket, a falak még­sem emelkednek, távolba vész a régen oly világos cél, bizonytalanná válik a siker. S, ha belefogunk is az építésbe, kevesen áll­hatnak majd közülünk a vár fokára, kevesen érzik a riportbeli várépítő biz­tonságával talpuk alatt, fe­jük fölött a maguk emel­te szilárd falakat. Pedig épült valami: évtizedek erőfeszítése, falemelő el­szántsága, vámyi épületek, bástyaszilárd gyárak soka­ságát alkotta. Talán nem baj, ha az egyszer legalább minden­kiben megfeszülő várépítő energia eredménye nem is tartozik annyira hozzánk, amilyen magától értetődő­en sajátja a vár építőjé­nek. Az erőt napokra, órákra tördeljük, s az eredményt nem is a maga­sodó bástyákon mérjük. Már messze van tőlünk a várépítő öröme, aki sze­mével simogatja a köveket, mint ahogy rég volt, ami­kor a földművelő még megcsókolta földjét, saját újra és újra megalkotandó várát. Vajon t*ídta-e, hogy épít? S tudjuk-e mi, hogy építjük, építhetnénk mi is a magunkét. Olyat, amely­nek fala nemcsak bennün­ket emel magasra. Olyat, amely nem mutogatásra való különösség, hanem él­ni jó, szeretni érdemes otthon. Ha már szerszá­mot, könyvet, tollat ve­szünk kezünkbe, ha már építésbe kezdünk, építsük, mint a magunkét. Erős várat, házat, hazát. (M. G.) Oktatás a „kapun belül” — Népszerű a munkásklub — Mit kapnak a fiatalok? — Együtt — könnyebb Művelődés az apciak gyárában A Metalloglobus apci Qualitál gyára az ország egyik legnagyobb, alumínium hulladékot feldolgozó üze­me. Napjainkban már több mint ezerkétszázan dolgoz­nak itt, köztük ezer fizikai munkás. Nemcsak az innen három kilométerre lévő Apcról utaznak ide napon­ta az emberek: ma már 37 községből, még a szomszé­dos Nógrád megyéből is járnak be, három műszak­ban. — Ezek a tényezők már önmagukban is megszabják a lehetőséget arra, hogy szervezzük meg a közműve­lődési életet a gyárban, — kezdi a beszélgetést Nagy Imre, az üzemi pártbizottság titkára. — Az első lépések során fölvettük a kapcsola­tot a környező községek kulturális intézményeivel. Támogatjuk a művelődési házakat, a könyvtárakat; évente mintegy 300—500 ezer forinttal járulunk hoz­zá a kulturális intézmények fejlesztéséhez. — Itt bent a gyárban mi­lyen feltételek adottak? — Több éve már, hogy „kapun belül” megszervez­zük az oktatást. Korszerű felszereléssel, szemléltető eszközökkel rendelkezünk ehhez. Eddig kilencvenhét dolgozó végezte el a Cse­peli Kossuth Lajos Kohó­ipari Szakközépiskola kihe­lyezett tagozatán tanulmá­nyait. Ebben az évben újra megszervezzük a szakember- képzést. Két éve képezünk itt, helyben öntőszakmunká­sokat, eddig mintegy har­mincötén tettek szakvizsgát. Évente 300—400 dolgozónk végez valamilyen szakmai tanfolyamot: indítottunk targoncavezetőit, daruvezetőit is. — Milyen kedvezményeket biztosítanak a tanuló dolgo­zóknak? — Természetesen munka­időkedvezmény jár a képzés ideje alatt. Ha megszerezték a képesítést, órabéremelés­ben részesülnek; a vizsga eredményétől függően. Egyébként örömmel mond­hatjuk el, hogy gyárunkban nagy a tanulási kedv. — A művelődéspolitika magához a termeléshez is kapcsolódik... — Minőségben is le tud­juk mérni az eredményt. A magasabb képzettségű dol­gozó tulajdonképpen önma­gát is meózza, tehát keve­sebb a selejt. Amellett, ha már szakmai tudást szerzett, felébred benne a vágy a mű­veltségbeli gyarapodás iránt is. Másképp olvas újságot, másképp néz tévét, másfaj­ta ismereteket is szeretne szerezni. — Hogyan segíti az üzemi pártbizottság a dolgozók mű­velődését? — A vezetőségi üléseken, a taggyűléseken időről idő­re megbeszéljük az eddigi eredményeket, és számba- vesszük, mit kell, mit le­het tenni. A politikai tovább­képzéseken nemcsak a párt­tagok vesznek részt, bevon­juk a fiatalokat, a fizikai munkásokat. Munkánk során jó partnerre találtunk a szakszervezeti bizottságban és a KISZ-szervezetben. A szakszervezeti letéti könyv­tárunk háromezer kötetes, s bár nem szükségtelen a propaganda, elégedettek le­hetünk az olvasók számá­val. Beszélgetésünk során szó­ba került: régi igény volt a gyárban, hogy megszervez­zék a szocialista brigádok klubját. Az üzemi pártbi­zottság, a szakszervezeti bi­zottság és a KISZ segítségé­vel így született meg a munkásklub. A program összeállításában maguk a brigádtagok is részt vesznek: kül- és belpolitikai tájékoz­tatókat hallhatnak itt, TIT ismeretterjesztő előadásokra kerül sor. S ahogyan mesé­lik, szeretik a fehér asztal melletti őszinte beszélgeté­seket. a sütéssel-főzéssel egybekötött jó kiránduláso­kat. Pajkos István, az üzemi KISZ-bizottság titkára be­szélgetésünkkor elmondta: — Szeretnénk új színt vinni alapszervezetünk éle­tébe. Eddig is mindig meg­rendeztük a gyermeknapot, kismama találkozókat tar­tottunk. Tavaly óta műkö­dik az ifjú házasok klubja. Harminc-negyven fiatal min­dig eljön a rendezvényekre. Előadókat hívunk meg: egészségügyi, mezőgazdasági témákról hallhatnak az ér­deklődők. Nem hiányzik a szórakozás sem, nálunk is dívik a diszkó. — Nyilik-e lehetőség na­gyobb rendezvényekre? — A tárgyi adottságok megvannak. Az ORI-tól kaptunk eddig is nagyobb műsorokat, ám nem minden­kinek nyerte meg a tetszé­sét. Hogy miért? Ma már — s ennek örülünk is — nem elégszenek meg a dolgozók a hakni-műsorokkal; szá­mon kérik az igényességet, a színvonalat. A szakszervezet segítsé­gével a gyáriaknak szervez­nek közös színházlátogatá­sokat, s bár az üzemnek nincs saját busza, a költ­ségek fedezésére nyílik lehe­tőség. Beszélgetésünk végén az apciak gyárában föltettük a kérdést: milyen feladatokon gondolkodnak? A válasz egyértelmű volt. Célúk a jobb koordináció megvaló­sítása. S elhangzott egy igen figyelemreméltó véle­mény: nagy segítség volna, ha alkalmaznának egy füg­getlenített közművelődési előadót. Mikes Márta Kabinet Országjáráson Oktatási központ a Bakony Művekben Oj épülettel gazdagodott a Bakony Művek: a gyáróriás területén elkészült a kétezer négyzetméter alapterületű ok­tatási központ, amely több funkciót tölt be. A vállalati kép­zés és a továbbképzés különböző formái mellett a szerelés- technikai szakemberképzés is fontos szerephez jut. Az épü­letben a tanácskozótermek, a tantermek és a könyvtárszoba (képünkön) mellett oktatástechnikai rendszerrel felszerelt kabinetek is találhatók. (MTI fotó — Czika László felv.) Volt egyszer (és lesz?) egy vetélkedő A felhívások több mint egy éve láttak napvilágot: indul egy vetélkedő, amely átfogja az egész megyét. A brigádmozgalom segíté­séül szervezték az akciót. Az annak irányt adó hár­mas jelszó egyike: szocia­lista módon tanulni. Eb­ben voltak a munkáskö­zösségek a leginkább bi­zonytalanok, nemigen tá­mogatta őket a kulturális vállalásokban üzemi terv: kevesen tudták, hogy merre is induljanak. A kezdeményezés, mely végiül is a Világkép címet kapta, azért született meg, hogy egységes elvek alapján kínáljon útmutatást. A Szak­szervezetek Heves megyei Tanácsa és a Megyei Mű­velődési Központ olyan for­mát keresett, amely elég kötetlen, de egyben az ér­tékekre irányítja a figyel­met. Most, hogy végül a döntőkkel lezárult a sorozat, érdemes számba venni, hogy mi vált be az elképzelések­ből, s milyen módon sikerül folytatni az ígéretes vállal­kozást. Városonként külön Más megyékben is foly­nak hasonló vetélkedők, de szinte mindenhol más és más elvek alapján épülnek egymásra a fordulók. Leg­ismertebb a Hajdú-Bihar megyei Korunk valósága cí­mű sorozat, amely hosszú évek óta változatlan nép­szerűségnek örvend. Kár lett volna ennek ellenére az ot­tani tapasztalatokat egy az egyben átvenni, mert min­denütt a helyi körülmények­nek megfelelően kell kiala­kítani a keretet. Az első, kí­sérleti év Hevesen is ho­zott eredményeket és kudar­cokat egyaránt: legfőképpen tanulságokat. Gyöngyösön évek óta dol­goznak egy ottani változaton. Mintegy száz brigád vesz részt az egyeztetett munkás- művelődési programban. Nem csoda, ha a vetélkedőforma külön-külön létrejön külön­böző vidékeken: az üzemek­ben, gyárakban, termelő- szövetkezetekben kedvelik a tudás' összemérésének játékos módját. A Mátra alji város­ban olyan tapasztalatokat szereztek, amelyek a Világ­képben is kamatoztathatók. Ezek egyike a válasz­levelezőlap módszere: a bri­gádok tájékoztatták a szer­vezőket a folyamatos mű­velődés időszakában: mit olvasnak, mit néznek, mire vállalkoznak. Az egriek szé­lesebb skálát adtak meg: Gyöngyösön jobban támasz­kodtak a városa művelődési intézmények kínálatára. En­nek nyilvánvalóan az az oka, hogy a Mátra Művelődési Központ rendszeres és nagy közönséget vonzó rendezvé­nyeket szervez. Egerben szűkösek a bázisok, s keve­sebb lehetőség van a brigá­dok közös programjaira. Ezrt a hiányt a televízió, a mozi, a könyvtár lehetőségeivel próbálták a Világképben el­lensúlyozni. Végül a különb­ségek döntőnek bizonyultak: ha közeledtek is egymáshoz a szisztémák, még Hatvan­ban is kezdeményeztek egy újat A mi világunk címmel, így ha a Világkép egysége­sítette is a törekvéseket, nem fogta át a megyét. Mire jó, mire nem... A megyeszékhelyen száz­harminc brigád vállalkozott e Világképben való részvé­telre. Ez az itt dolgozó kö­zösségek tíz százaléka. Sok vagy kevés? A szervezők nem léptek fel erélyesen, nem mozgattak meg minden követ: csak azok jöttek, akik valóban érdeklődőek. Ennek a fényében már eredmény­nek tekinthetjük az indulók számát, annál is inkább, mert huszonhárom vállalatot képviseltek. Ha valóban jó kínálatot biztosítottak szá­mukra, valószínűleg mások is kedvet kapnak a játékhoz. Kiemelkedően sokan je­lentkeztek a Finomszerel- vénygyárból és az Egri Do­hánygyárból. Ellenpélda is akad: az Állami Építőipari Vállalattól senki sem jött. Nagyon csekély volt a le­morzsolódás, csupán néhány brigád maradt le, a többiek figyelmmel kísérték a havi és a heti ajánlatokat. Az első szakaszban minden kisközösség a saját maga ál­tal választott úton indulha­tott: mintegy negyvenféle le­hetőséget adtak meg a fel­hívásban. Ezek között az ál­talános iskola befejezése épp­úgy szerepelt, mint könyvol­vasás, vagy tárlatlátogatás. Ezenkívül havonta kaptak áttekintést a várható kultu­rális eseményekről, a Nép­újság keddi számaiban pe­dig a hét érdekességeit ol­vashatták. Levelezőlapon je­lezték, mit választottak ezek­ből, s így gyűjtögették a pontokat a középdöntőig. Legnépszerűbbnek — nem meglepő — a televízió bizo­nyult, de szívesen olvasgatták a könyveket, vagy a Népúj­ság megadott cikkeit is. Föl­vetheti bárki: hasukra is ül­hettek a válaszolók... Elöbb- utóbb azonban kiderülhetett volna a turpisság, különösen a középdöntőkben. v Úgy látják a szervezők: jobban egy-egy témakör köré kellene kapcsolni a listát, egyik évben például el lehet mélyed ni a magyar iroda­lomban, a másikban mondjuk a technikatörténetben. Saj­nos, nehezen lehet azt el­érni, hogy mindenki a vég­zett munkája szerint nyerjen értékelést: a végén inkább az iskolai végzettség dönt, hiába vállal egy brigád az ajánlatokból többet. Ha egyébként nem jártas a kul­turális területen, a vetélke­dőkön alulmaradhat. Érdemes folytatni Egy biztos: érdemes foly­tatni a kezdeményezést. Egy­úttal nem lehet elfelejteni a helyi, meggyökeresedett for­mákat. Nem pótolhatja a Világkép az üzemi, vállalati munkásművelődést. Jó, ha a városokban önálló verse­nyek is folynak, mert más egy-egy helységnek az arcu­lata. Ezzel együtt központi műsorjelzésekre is szükség van, s valamilyen egységes vetélkedőre, hogy nagyobb teret kaphassanak a legki­válóbbak. Városok között is kialakulhatna egészséges ri­valizálás. A művelődésre fordítható kisebb összegek együtt tekintélyes summát jelenthetnek: vonzó díjak várhatják a brigádokat. Ha ezentúl nagyobb súlyt he­lyeznének a folyamatos mű­velődés szakaszára, akkor nagyobb is lenne a haszna a közös játéknak. Volt tehát egy jó vetél­kedő — csak még jobb kö­vetheti. Gábor László Feledy Gyula kiállítása Babits illusztrációk az Ifjúsági Házban Az egri Ifjúsági Ház „I” Galériájában január 18-tól, szerdától mutatkozik be Feledy Gyula Kossuth-díjas grafikus. Az alkotó Miskol­con, a megyeszékhely „szom­szédvárában” él és dolgozik, részt vesz a Napjaink című folyóirat szerkesztésében. Ezért ez alkalommal Papp Lajos, a kulturális folyóirat főszerkesztője nyitja meg a bemutatót. A mintegy har­minc grafika olyan költő életműve előtt tiszteleg, aki­nek nemrégiben ünnepeltük jubileumát. Minden mű egy- egy Babits Mihály alkotás hatására született meg, il­lusztrációnak készült. A megnyitó délután négy óra­kor lesz, közreműködik az egri Dobó István Gimnázium leánykara, Ocskay György vezényletével. Ez az alkalom arra is jó, hogy a Napjaink szerkesz­tői elveiről, a folyóirat munkájáról is beszámolja­nak a szerkesztők. Ezért az Ifjúsági Házban működő Heves megyei Irodalmi Al­kotó Kör a megnyitó után vendégül látja Papp Lajos főszerkesztőt, Cs. Varga István főszerkesztő-helyet­test, és természetesen Fele- dy Gyulát. Ezen a találko­zón részt vehetnek a kör tagjain kívül érdeklődők is. A program délután ötkor kezdődik.

Next

/
Thumbnails
Contents