Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-11 / 8. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. január 11., szerda nammmsPBBmmmmm 99 Szavunk súlyát tetteink adják Beszélgetés Sós Tamással, a KISZ Heves megyei Bizottságának első titkárával (Fotó: Perl Márton) STOP sorsjeggyel Mindenki szeret kényelmesen, gyorsan és mi több, olcsón közlekedni. így vannak ezzel azok is, akik pénztárcája nem engedi meg azt, hogy saját gépkocsit tartsanak, viszont azzal utaznának. Kézenfekvő megoldás: ki kell állni az út szélére és stopolni. A kinyújtott kar, ökölbe zárt kéz és felfelé mutató hüvelykujj egyezményes, nemzetközi jel. Hazánkban ezidáig nem örvendett túl nagy népszerűségnek az utazás e formája. Legalábbis az autósok körében. Nagy részük okkal-joggal tartott egy esetleges baleset utáni jogi, anyagi vitáktól, országút szerte valóságos rémtörténetek keringtek elvetemült, garázda stoposok erőszakos cselekményeiről. Persze, az utóbbiak sem maradtak adósak, főként a gyengébb nem fiatalabb képviselői az úgynevezett útiköltség megtagadását követő retorziókról költöttek szívet szorongató történeteket. Úgy tűnik, változik a helyzet. Más országok páldáján okulva — és több hazai szervezet javaslatát követően — nálunk is lesz autóstopos igazolvány. Kiváltása egyszerű és olcsó lesz és még sorsjegyet is adnak hozzá. Ezzel ugyan nem a kispénzű utazók nyerhetnek, hanem a jólelkű autósok. Ugyanis aki felvesz egy stopos igazalvánnyal rendelkezőt, az függetlenül attól, hogy milyen messzire és hova viszi, kap egy sorsjegyet, amellyel akár Skodát is nyerhet. A sorsjegy biztosíték az autósnak arra az esetre, ha gépkocsijában a stopos hibájából kár keletkezne; ennek alapján könnyen azonosíthatja. Az igazolvány tulajdonosa pedig egyben baleset- és poggyászbiztosítási kötvényt is tart a kezében. Következnek a boldog stopos idők. Bár megeshet, hogy ezentúl nem az ártatlanságuk lesz veszélyben ifjú és csinos, ámde kispénzű, így • stopolni kénytelen lánykáknak. „Útiköltségük" a sorsjegy, s így nem lesz mit mesélniük. — Majdnem három évvel ezelőtti beszélgetésünkben — akkor Eger város KISZ-tit- kára voltál — pályafutásodat „titkári egyenes vonalként” emlegettük. Hiszen iskoládban, munkahelyeden, a katonaságnál, de később az apparátusban is fontos szerepet vállaltál. A hagyomány folytatódott: ma már ennek az útnak — az ifjúsági mozgalomban, legalábbis a megyében lehetséges — végállomásán köszönthetünk. Ez kétségkívül fordulópont az ember életében... — Sémiképp sem szeretném, ha frázisnak vennéd: a legfontosabb a mozgalomért dolgozni. Nagyon szerencsésnek 'tartom magam, mert azzal foglalkozhattam mostanáig, — és tehetem továbbra is —, amit szeretek. A szakmunkásképzőben töltött éveimet tekintem meghatározónak, s azt vallom, e munka elismerése nem a beosztásban, vagy a forintokban mérhető, hanem abban, ha az ember megvalósulni látja elképzeléseit, törekvéseit, és ehhez a maga módján hozzá is tud járulni. Jó segítőim voltak., amikor a KISZ-apparátusba kerültem, s különösen amikor a tizenévesekkel foglalkoztam, akkor voltak számottevő sikerélményeim. Emellett mindig nagy gondot fordítottam rá, hogy továbbképezzem magam. Erre egyik jó lehetőség volt a Politikai Főiskola, ahol rengeteg olyan ismeretre tehettem szert, amelyet a mostani munkámban is felhasználhatok. — A városi KISZ-bizottság élén nem sokat időztél... — Sajnálom, hogy ’ csak rövid ideig lehettem a megyeszékhely ifjúsági mozgalmának élén. Pedig ma is munkám legszebb részének tekintem. Főleg a közvetlen, baráti kapcsolat miatt, amelyet sikerült kialakítanom az alapszervezetekkél. De elmondom azt is, hogy valaki erre a posztra kerülhessen, az a körülményeken, a lehetőségeken is múlik. A fő motívum mindig i6 ez volt életemben: megfelelni az adott feladatoknak. — Megyei első titkárrá megválasztásod után melyek voltak az első percekben benned megfogalmazódott gondolatok? — Tulajdonképpen az imént említettek. Nagy megtiszteltetés számomra egy megye ifjúsági életének vezetése s .egyben nagyon felelősség- teljes feladat. Most ennek igyekszem tőlem telhetőén a legjobban megfelelni. — A fiatalok joggal kíváncsiak a KISZ-élet irányítójának véleményére — mint a szervezet egy tagjáéra is. Kezdjük a sort azzal, hogy bizonyos körökben manapság divat lekicsinylőén, há- nyavetien beszélni az ifjúsági szövetségről... — A tömegszervezetek munkájának értékelésekor nálunk is sokat foglalkoztak a KISZ-szervezetek tevékenységével, a fiatalok közötti nevelő munka hatékonyságával, a politikai befolyás növelésének teendőivel. Ügy érzem, még mindig túl sok a „srácoknak” szóló bírálat, és kevés az értük való együttgondolkodás! Mert milyen is valójában az ifjúság? Erkölcsi állapota szorosan összefügg a társadalom helyzetével. Az pedig mintáival; a felnőtt környezetből elleshető példáival hat rájuk. Akárcsak a 35 éven túliak, ugyanúgy a fiatalok is különbözőek. Életük, tetteik megítélésének objektív mércéje az, hogyan élnek, tanulnak, dolgoznak, miként teljesítik kötelességeiket. Ezzel szemben természetes, hogy ők is várnak valamit. — S a továbblépés? — Napjainkban a megújulás, az alkalmazkodás útjait keressük. Ennek sikerében a fiatalság alapvetően érdekelt, s ennék érdekében mozgósítható erő. Épp emiatt ma nagyobb értékének kell lennie a tudásnak, a képességeknek, az újító szellemnek, a járatlan utak keresésének. Tudni kell irányítani őket abban is, hogy azonosuljanak társadalmunk tennivalóival. Nem azt akarjuk, hogy pusztán befogadóik és végrehajtóik legyenek a feladatoknak, hanem hogy lehetőségük legyen ezek megoldásában alkotó módon részit venni. Ehhez persze szükséges, hogy a tizen-hu- szonévesek az élet dolgait, a társadalom alakulását, fejlődését a maguk bonyolultságában, ellentmondásaikkal együtt ismerjék meg. — Ennek gyakran gátja a konzervatív szemlélet. — Mi azt szeretnénk, ha partnereknek, egyenrangú társaknak tekintenék a vitában és a cselekvésben egyaránt a fiatalokat. De meg kell mondani, a munkahelyek egy része még mindig nem épít kellően az ifjabb korosztályra, s ezzel — szerintem — lemond a továbblépést előre lendítő alkotó munka egyik forrásáról. — Évek óta vesszőparipád: vonzóvá kell tenni a KISZ-t. Számos akció, törekvés utalt is eddig erre, olykor mégis az az érzése az embernek, nem eléggé folyamatos, konkrét ez a munka ... — Nevelő munkánk egyik alapvető fogyatékossága, hogy sokan úgy gondolják, elég, ha a fiatal ismereteket sajátít el, részt vesz az ünnepségeken vagy rendezvényeken. Ugyanakkor be kell vallani, akcióink sem mindig építenek a fiúk-lányok hajlandóságaira, elképzeléseire. Gyakran hiányzik az eszme és a valóság ütköztetése, az ellentmondások okainak feltárása. A kulcsgondolat: programot kell adni! — Milyet? — Lehet olyat, amikor kívülről vagy felülről szervezünk eseményt, s ezt igyekszünk rákényszeríteni a tagságra. Ez nyilvánvalóan nem célravezető. A legutóbbi kongresszus szellemét követve a nyolcvanas években mind nagyobb szerepet kapott a hármas ö: önismeret, önállóság, öntevékenység. Egyértelmű, hogy a KISZ hivatásából és jellegéből kiindulva a tagság igényeinek megfelelően tartalmas programokat kell szervezni, olyanokat, amelyek cselekvésre késztetik őket. A mi teendőnk, de más politikai, illetve gazdasági vezetőké is, hogy ezekhez megteremtsük a szükséges feltételeket. Igaz a mondás; a tizenévesek számára nincs annyi akció, műsor, ami nekik elég lenne; a pályakezdőknek, családalapítóknak nincs annyi, amennyi nekik ne lenne sok; a harminc év tájékán levőknek pedig — legalábbis jelenleg — nincs annyi tartalmas program, amiért értelmét látná, hogy részese legyen az ifjúsági szervezetnek. A közelmúltban elsősorban ebben kívántunk előbbre lépni. Területi bizottságaink több és célirányosabb rendezvényeket szerveztek a tizenéveseknek, s ezek kigondolásában nem az apparátus, hanem a rétegtanácsok vitték a prímet. Tehát igyekeztek minél jobban kihasználni az öntevékenységben rejlő lehetőségeket. — Volt egy másik kulcsgondolata Is korábbi beszélgetésünknek: a KISZ-nek, a mozgalmi élet irányítóinak kötelességük képviselni a fiatalokat. Az elmúlt években ebben történt-e előrelépés? — Az ifjúsági szövetség tekintélyének, befolyása növeléséhez elengedhetetlenül fontos, hogy milyen is ez a tevékenység. Napjainkban is gondot okoz, hogy a fiatalok kezdeményezéseik, javaslataik egy részére sok helyen nem kapnak megfelelő választ. Egyszersmind nem vesznek, vagy nem vehetnek részt a különféle döntések végrehajtásának ellenőrzésében. S ekkor megint csak oda jutottunk el, hogy a munkahelyek egy részénél nem építenek kellőképpen az üzemi demokráciára. Meg kell persze azt is említeni, hogy jó néhány KlSZ-alapszerve- zet nem fordít kellő figyelmet a javaslatok megvalósítására. Ezen mindenképpen változtatniuk kell. Szavunk súlyát ugyanis tetteink adják. Ha ezek kritizálhatok, a jogos igényeket is nehezebb megvalósítani, — A mozgalmi élet irányításához elengedhetetlen, hogy a vezetők kapcsolata folyamatos legyen a tagsággal. Vajon megfelelőnek tekinthető-e ez megyénkben? — Természetesen szükség van helyi tapasztalatok szerzésére. A meggyőző munkának mindenekelőtt az alapszervezeteken belül kell erősnek lennie, ehhez nélkü- lözhetetlen a személyes agitáció. Nagyon fontosnak tartom, hogy valóban élő, szoros kapcsolat legyen a tagság és az irányító KISZ- bizottságok között. Ez nagy lendületet adhat az ottani munkának, de fontos eszköze az irányító, ellenőrző, segítő tevékenységünk továbbfejlesztésének is. Nem utolsósorban pedig: egy apparátusban dolgozó embernek az jelenti a sikerélményt, ha látja megvalósulni a különböző, általa helyesnek vélt testületi állásfoglalásokat. Ez egyben saját munkájának mércéje is. Szalay István A pályaválasztás sorsforduló is Válaszút előtt a középiskolások — Mi leszel, ha nagy leszel? — hangzik a felnőttek szájából gyakran egy vasgyúró fiúcska, vagy egy szöszke kislány láttán a paj- táskodó kérdés. A gyerekek még aligha tudják, milyen súlyos és felelősségteljes dolgot kérdeztek tőlük, így bátran élmondják: vasutas, állatokat terelő juhász, katona vagy óvónő. Aztán eltelik néhány év, és a Palikákból Pál, a Katicákból Katalin lesz. Az érettségi előtt álló diákoknak immár „élesben” kell válaszolnia, s választania, hiszen a pályaválasztás egyben sorsforduló is. Komoly felelősséget jelent ez elsősorban a közép- iskolásnak, de nem kisebb mértékben a családnak és az iskolának is. Sok esetben nem elég csupán a jó tanulmányi eredmény. Mindig akadnak elhivatott tehetségek, akik kora gyermekkoruktól valamely hivatás bűvkörében élnek, ök könnyebben veszik az akadályokat. Biztatóbb azoknak a tizenéves szakközépiskolásoknak a helyzete, akik az érettségi mellé szakmunkás-bizonyítványt is szereznek. Sikertelen egyetemi, főiskolai felvételi esetén is hamarabb összeállította: Németi Zsuzsa megtalálják helyüket, mint hasonló korú gimnazista társaik. Beszélgető partnereim Mikul« Tibor és Ficzere József. Most érkeztek a válaszút elé. Egyéniségük, érdeklődésük és tanulmányi munkájuk eltérő, de egy közös bennük, az elbizonytalanodás. — Jó eredménnyel fejeztem be a detki általános iskolát, és azzal az elképzeléssel jelentkeztem gimnáziumba, hogy tanár leszek, de ez már a múlté — kezdi a beszélgetést Mikula Tibor, a Dobó gimnázium negyedéves diákja. — Miért változott meg az elképzelésed? — Nem voltam elég kitartó, erős akaratú. Engedtem a csábításnak, lazítottam, lötyögtem a haverokkal, s ez meglátszott a tanulmányi munkámon is. Évről évre gyengébb lett, harmadik év végén pótvizsgáznom kellett oroszból, s a többi tárgyból sem remekeltem. Egyedüli kedvencemből, a földrajzból voltam négyes-ötös. Szerettem volna egyszer magam is katedrára lépni; de ebből most már nem lesz semmi — mondja megadóan. — Az érettségi vizsgán sikerül megfelelned? — Azt hiszem, igen, de többre aligha futja. Ahhoz legalább másodikos koromban kellett volna összeszedni magam. Mikula Tibor — A pályaválasztás gondjairól osztályfőnököddel beszélgettél már? — Igen. A harmadik év vége előtt kezünkbe nyomták a Pályaválasztási tanácsadó című könyvet. Idén osztályfőnöki órán is volt róla szó. Nekem nincs konkrét elképzelésem a továbbiakról, de azért nem fogok keserűséggel visszagondolni a diákévekre, majdcsak megtalálom a helyem — feleli helyzetéhez aligha illő bizakodással. Tibor későn érő típus, gimnáziumi évei alatt egyike volt azoknak a „hajrázók- nak”, akik kampányszerűen készültek az órákra, és csak akkor, amikor úgymond szorított a cipő. Most megszeppent és tanácstalan. Későn változtatott a felfogásán, ám a feddés már nem időszerű. Hathatós segítségre, de főleg útbaigazításra lenne szükség. Zárkózott, komoly fiatalember, a matyó származású Ficzere József. Társa bohém- sága, naivsága rá nem jellemző. Hetedikes kora óta dédelgetett álma, hogy számítógépes közgazdász lesz, ezért jelentkezett az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskolába. Végig jó rendű volt, de most megtorpant ő is. Elveszítette önbizalmát. — Mi okozta ezt? — Az idén év elején sokat rontottam matematikából, pedig a közgazdasági egyetemen ez fő tantárgy. Sajnos, igazán sohasem volt erősségem. így megdöbbentem, de nem csodálkoztam, hogy szak tanárnőin nem javasolja pályaválasztásomat. De én nem tudok lemondani róla — mondja szenvedélyesen. — Tanáraid véleménye? — Sajnos, sem nekem, sem osztálytársaimnak nem Ficzere József sikerült igazán meghitt, őszinte kapcsolatba kerülni velük. Ügy érzem, ebben túlzott zárkózottságom is ludas. Ha több időm és energiám maradt volna a matematikára, jobban bíznék. De ott volt a többi tárgy is, és nálunk egyformán követelnek mindenből. A jó eredménnyel tartozom önmagámnak és a szüleimnek is. Hiába az előkészítő, a korrepetálás, most már görcsösen akarom, s azért sem megy. — Ügy tudom, részt veszel a középiskolai tanulmányversenyen? — Igen. Politikai gazdaságtanból készítettem egy dolgozatot, melynek a címe „Űj mílitarizációs törekvések a mai tőkés társadalmakban”. — Ha ott az első tíz között végzel, felvételi nélkül automatikusan bekerülsz az egyetemre. — Persze, de én tisztában vagyok azzal, hogy nem ütöm meg a szintet matematikából, s félek, hogy ez rögtön kiderül. Így valószínű, hogy megpróbálok érettségi után elhelyezkedni, tnint számítógép-programozó. Munka mellett tanulok és addig felvételizem, amíg nem sikerül. — Semmilyen más hivatást nem tudsz elképzelni? — Jelenleg nem — hangzik az elszánt válasz. 1— ö egyike azoknak az értelmes érzékenyeknek, akik végsőkig kitartanak álmaik mellett — mondja kollégiumi nevelője, Grósz Károly. — Egyébként Jóska tanulmányáról elismerően nyilatkozott Kádek István, a főiskola politikai gazdaságtan tanára. Komoly tehetségnek tartja a fiút. Manapság azonban a legtöbb középiskolában — és ez már nem a kollégiumi tanár, se nem a diák véleménye — „fetisizálják” a matematikát. Túlzott jelentőséget tulajdonítanak neki, és hajlamosak a szaktanárok a matematikus kolléga véleménye alapján tehetségesnek, avagy tehetségtelennek tartani egy igyekvő diákot is. Sokkal megértőbben kellene viselkednie az iskolának, hiszen Ficzere József ezt megérdemli. Felelőtlenség lenne négy év igyekezetével és szorgalmával visszaélni. <8. T.)
