Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-11 / 8. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. január 11., szerda A Van Haaselen-kupáért Hollandiába utaznak az ESE vízilabdázói Sza kszervezeti sport A téli vízilabda-események egyik legrangosabb ja, a hollandiai Amersfoortban megrendezésre kerülő Van Haaselen-kupáért kiírt torna. Ezen az idén részt vesz többek között a többszörös BEK győztes CN Barcelona, az idei BEK döntős holland Alphen, az ugyancsak holland De Robben, és a görög válogatott. A magyar színeket az Eger SE pólósai képviselik, akik csütörtökön indulnak el az egy hétig tarA balul sikerült lodzi vendégjáték után a 13-szoros bajnok Bp. Honvéd férfi kézilabdázói ugyan nem tértek hamar napirendre a történtek felett, edzéseiket azonban változatlan szorgalommal végzik. A hétfői két foglalkozást követően Füzes Gyula vezető edző a következőket mondta: — A lengyel válogatott tradicionálisan világszínvonalú eredményeinek ismeretében tudtuk, hogy rendkívül nehéz erőpróba előtt áll együttesünk, az elszenvedett hatgólos vereség ennek ellenére nagyobb a Vártnál — összegezett a szakember. — Ennek több oka is van, amelyek közöl csak egyet említenék: valamennyi játékosunk valós tudása alatt teljesített a hazai pálya előnyét élvező Anilana Lodz ellen. Mintegy 1500 néző szurkolta végig a BEK-neA TASZSZ hírügynökség jelentése szerint január 27-én Moszkvában, négy nappal^ később Kijevben és február 5-én Donyeckben a Szovjetunió és az Egyesült Államok ökölvívó-válogatottja hivatalos mérkőzéseken találkoznak. A szovjet csapatban jó néhány ismert név található, köztük a moszkvai olimpia bajnoka Szabirov (48 kg), a világ- és Európa-bajnok Alekszand- rov (54 kg) és Jagubkin (91 kg), valamint a kontinenselsők Nurkazov (57 kg), Laptyev (71 kg) és KacsaElőször április 14-én rendezik meg Budapesten az „IBUSZ Maraton” futóversenyt, amelyen a „hivatásos” sportolók mellett amatőrök is próbálkozhatnak a 42 kilométer teljesítésével. A világ sok városában nagy érdeklődés közepette rendeznek hasonló távú tömegversenyeket, a híres Sao Pauló-i szilveszteri maratonin például több mint tízezren álltak rajthoz. Természetesen a „történelmi” táv lefutása, ha tetszik végigkocogása nem történhet ötletszerűen, az amatőröknek is kemény, hosszantartó tréningeken kell edződniük. Milyen tanácsokkal szolgálnak a szakemberek, hogyan érheti el valaki áprilisban az IBUSZ- futás célvonalát a 42 km után? — erre keresett választ az MTI munkatársa. Monspart Sarolta, a tájfutó-válogatott szövetségi kapitánya a tömegsport-versenyek lelkes támogatója: — Véleményem szerint három hónap alatt nem lehet olyan edzettségi állapotba kerülni, hogy sikerüljön legyűrni a távot. Tehát azoknak, akik eddig semmiféle, nagy állóképességet igénylő sportággal nem barátkoztak, tó túrára. A december 6-a óta tartó felkészülés egyik fontos állomásának tartják az egriek a rangos eseményen való részvétel lehetőségét. Az utazó csapat: Dancz Pál, az ESE alelnöke, Pataki Sándor szakosztályvezető, dr. Ringellhann György szakosztályvezetőségi tag, Pozsgay Zsolt és Bodnár János edzők. Játékosok: Lipo- vics, Kiss P., Kelemen A., Búza, Nagy 1., Ancsán, Ve- cseri, Danes, dr. Sike, Bíró, Vincze, Eged. gyeddöntő első összecsapását, amelyen várakozás alatti játékunk mellett különösen a lengyel válogatott kapusának, Szymczakmak kitűnő védései, illetve a hazaiak igen eredményes védőmunkájának következménye a kialakult végeredmény. Visszagondolva a kétszer 30 percre, hogyan látja a Bp. Honvéd továbbjutási esélyeit? — Hétfőn háromszor is megnéztük a találkozóról készült videofelvételt, s a tapasztalatok analízisét követően alakítjuk ki a szombati, ceglédi visszavágón követendő taktikát. Ügy érzem, amennyiben együttesünk valós tudását nyújtja, a lelkes ceglédi közönség támogatásával behozhatjuk hátrányunkat. Hogyan telnek a hét hátralevő napjai? novszkij (81 kg). A „nagyágyúk” mellett várhatóan szorítóba lépnek a fiatalabbak, a jövő reménységei is. Artyem Lavrov, a válogatott vezető edzője szerint a csúcstalálkozó rendkívül fontos, mivel jó lehetőséget teremt a világ legkiválóbb öklözőinek a kölcsönös ismerkedésre, egymás stílusának tanulmányozására. Ez különösen fontos a közelgő Los Angeles-i olimpia előtt, mert több aranyérem minden bizonnyal jónéhány szovjet és amerikai sportoló között dől majd el. most már késő lenne elkezdeni, kevés siker reményében állhatnak rajthoz. A gyakorlottakhoz viszont javaslatom a következő: először hat napon keresztül 30—35 perc az adag, a hetedik nap pe dig ennek duplája. Ezt a mennyiséget fokozatosan kell növelni, úgy, hogy két héttel a verseny előtt már ne legyen gond a teljes táv megtétele. Fontos, hogy ne egyedül fussanak a vállalkozók, hanem partnerrel, s csak olyan tempóban, amely közben még beszélgetni is lehet. Az utolsó tizennégy nap, már pihenéssel teljen, csak rövidebb futásokat iktassunk programba, nem kell attól féni, hogy elfelejtjük az addig „tanultakat”. Segíthet, ha ismerjük a verseny útvonalát, mivel az ilyen terep sokkal rövi- debbnek tűnik, s vannak támpontok is. Szerintem a sportos amatőröktől az „előadáson” három óra körüli várható. Mindenki jól jegyezze meg: nem könnyed szórakozás a maratoni, de az akaraterő nagyszerű próbája, fizikailag és szellemileg is felkészülteknek nem kell kétségbe esniük. A huszonnyolcadik alkalommal kiírt Van Haaselen kupamérkőzésekre olyan rangos játékvezetők bíráskodása mellett kerül sor, mint a spanyol Asenció, a holland Van Dorph, Goertsen, az NSZK-beii Blan és a görög Tsantas. A piros-kékek január 19- én térnek vissza Egerbe, és a megyeszékhelyen folytatják a bajnokságra való felkészülést. — Szerdán délelőtt a mérkőzés helyszínén, a ceglédi sportcsarnokban edzünk, este pedig 18 órakor a helyi NB I/B-s gárda, a KÖZGÉP ellen játszunk: a teljes bevételt a Nemzeti Színház építési költségeire ajánljuk fel. Csütörtök délutántól a jól bevált gyakorlat szerint rejtekhelyre vonulunk, ahonnan egyenesen utazunk a BEK-visszavágó helyszínére. Az AFP francia hírügynökség összefoglaló jelentéséből kiderül, hogy a Szegedi Vólnán férfi kézilabdacsapata a Kupagyőztesek Európa Kupájának negyeddöntőjében a dániai Helsingörben nem 25—23 (13—12)-ra győzött, hanem ugyanilyen arányú vereséget szenvedett, így kétgólos előny helyett, kétgólos hátránnyal készülhetnek a vasárnapi visszavágóra, amelynek tétje a legjobb négy közé jutás. A két ország válogatottjainak összecsapására már komoly hagyományokkal rendelkezik. Az első ilyen találkozó 1969-ben Las Vegas, ban volt, ahol a vendégek bizonyultak jobbnak. A következő évben viszonozták az amerikai ökölvívók a látogatást, a moszkvai mérkőzést is a szovjetek nyerték. Az elmúlt tizenöt esztendőben rendszeressé váltak a válogatott küzdelmek, minden évben megrendezik, váltakozó helyszínekkel. A hagyományok szerint a találkozókat a két ország bírói vezetik. Jeszenszky László, a BTSH atlétikai szakfelügyelője: — A martoni nem egyenlő a kocogással. Hosszú ideig, tudatosan kell felépíteni a követendő taktikát, de mindenek előtt megszerezni a szükséges kondíciót. Én is a fokozatosság híve vagyok, szerintem heti háromszor 25—30 km már probléma- mentes versenyzést jelenthet. Nehezíti a felkészülést, hogy az IM végig főútvonalakon halad majd, tehát a nagy forgalom miatt szinte lehetetlen előre végigfutni. Van azonban a fővárosban egy-két kipróbált edzőhely: a népligeti nagy kör 2500 méter, a Népstadion-kör pedig 600 méter, itt mindenki lemért pályán akár maga is edzhet. Amatőröknek hat perc körüli kilométereket javaslok. Ismerve az eddigi hazai tömegfutó-verse- nyeket, országosan mintegy 2500—300-re teszem azok számát, akik végig tudják futni a 42 kilométert. Simon Dénes, a Bp. Spartacus vezető edzője az athéni Európa-bajnokság 6. helyezettje: — Nehéz táv a maratoni Nem akarok senkit lebeszélVívótoborzó A pengeforgatásnak eredményes hagyományai vannak Egerben. Elég utalni arra, hogy a kar- dozók ismét kivívták az I. osztályban való szereplés jogát, a szakosztály több aranyjelvényes fiatallal büszkélkedhet. Az Eger SE vivószakosztálya gondol az utánpótlásra is, időszakonként felvételt hirdet a sportág iránt érdeklődők részére. Ezúttal is toboroznak: 9—12 éves lányok és fiúk jelentkezését várják kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken 18—20 óra között a dr. Münnich Ferenc úti edzőteremben. A szakosztályban mindhárom fegyvernemben — tőr, párbajtőr, kard — folyik oktatás, edzésmunka. Atlétika DaragA nyert Budapesten az Olimpiai Csarnokban megrendezett serdülő- és ifjúsági versenyen sikeresen szerepeltek az Eger SE atlétái. Daragó László a 60 m-es gátfutásban csúcsbeállítással győzött, ideje kereken 8 másodperc. Katona Mária 400 m-en 59,9 mp-cél második, 60 m-en 7,9 mp-cel hatodik lett. A serdülők között 200 m-en Vers Éva 27,3 mp-cel harmadik, Prommer Anita 28,2 mp-cel, hatodikként ért célba. A többpróbázó Zobolyák Agnes 60 m gáton 9,3 mp-cel ötödik, súly lökésben 11,45 m-rel a harmadik helyen végzett. A gáton elért eredménye megegyezik a második helyezettével, mivel négyük között csak a célfotó döntött. Jugoszláv—magyar Szabadkán A jelenleg Spanyolországban készülő magyar labdarúgó-válogatott a január 18-1 Spanyol- ország ellent hivatalos mérkőzés után március 31-én vív újra országok közötti mérkőzést. Az ellenfél Jugoszlávia, ez lesz a 30. Magyarország—Jugoszlávia találkozó. A Jugoszláv Labdarúgó Szövetség ezt a mérkőzést Szabadkán rendezi meg. Ezután, április 4-én Törökországban vív hivatalos mérkőzést a magyar válogatott, a törökök ellen. ni, de a teljesen kezdőknek, vagy a haladóknak inkább csak a 21 kilométert javaslom, hiszen ilyen táv is lesz az áprilisi versenyen. Kollégáimhoz hasonlóan én is a lépcsőzetesség elvét vallom, de úgy, hogy mintegy egy hónappal a rajt előtt, már képesnek kell lenni a teljes hossz megtételére. A készülődés alatt érdemes „végig zongorázni” a 42 kilométert, értem ez alatt azt, hogy a helyes tempó megválasztásától kezdve egészen a frissítés idejéig és helyéig, mindent előre ki kell próbálni. A verseny alatt vigyázni kell arra, hogy a nagy tömeg, a fokozott hangulat ne borítsa fel a kidolgozott taktikát. A versenyzők tudják, hogy a maratoni valójában csak a harmincadik kilométer után kezd nehezedni. Fontos az is, hogy a futók jól előre kényelmes, kipróbált cipőben jelenjenek meg a rajtnál, s az öltözet — még a hűvösnek ígérkező áprilisi idő ellenére is — csak egészen minimális legyen. A start előtt rövid gimnasztikával, egy-két kilométeres, laza futással kell bemelegíteni. Az SZMT megyei testnevelési és sportbizottsága legutóbbi ülésén két fontos téma szerepelt napirenden. Elsőként Várkonyi Ferenc, az MTSH tömegsport-előadója adott tájékoztatást a megyei tömegsport NEB-vizsgálat tapasztalatairól. A sportbizottság véleménye az volt, hogy az anyag jól tükrözi a tömegsport megyei helyzetét, bár a vizsgált egységek száma esetenként kevés volt (például a munkahelyeknél). A legfontosabb megállapítások és javaslatok jók, olyan kérdésekre is ráirányítják a figyelmet, amelyek különböző fórumokon már elhangzottak ugyan, de egy társadalmi alapon működő sport- bizottság vagy más szervezet akarata, lehetősége kevés a megoldásukhoz. A sport- bizottság azt várja, hogy a NEB felvetése után ezekben a kérdésekben is előrelépés történjen. A felmérés adataiból következik az is, hogy a rendszeresen sportolók aránya az iskolások és a felnőtt dolgozók körében lényegében megegyezik, körülbelül 15 százalékos. A tömegsport ki- szélesítéséhez tehát elsődleges feladat az iskolai testnevelés szerepének növelése. Észrevételként elhangzott még, hogy a NEB-anyag nem foglalkozik a gyógyötvenszázalékos a magyar asztalitenisz-válogatott mérlege az 1983—84. évi Szuper Liga-sorozaton, hiszen a svédektől és csehszlo. vákoktól elszenvedett vereség után az angolok, majd a franciák ellen sikerült kihar. colni a győzelmet. Szerdán este 19 óra) Essenben javíthat a csapat, s győzelme esetén a jelenlegi 5. helyről előbbre rukkolhat, felzárkózhat. De nem lesz könnyű dolga a csapatnak, mert az NSZK, amely eddig ugyan csak egy mérkőzést nyert és hármat vesztett, a kiesés el. len küzd, és éppen ezért Charles Roesch, a válogatott francia edzője minden korábbinál jobban igyekezett előkészíteni a játékosokat. Edzőtáborban voltak, s az itt látottak alapján történt meg a kijelölés: Böhm, Stellwag, Wosik, Krumtün. ger, Krüger, és Olschewski áll készenlétben, várja hogy a „vendégmunkás” kapitány miként dönt. A magyarok a tervezett csapattal utaztak Essenbe, tehát Klampár, Kriston, Molnár, Szabó és Urbán jön számításba. Bérezik Zoltán vezető edző ugyan még „titkolta” az összeállítást, de annyi biztos, hogy Klampár Egyformán nehéz feladat vár szerdán a még versenyben levő két magyar röp- labda-kupacsapatra: a női BEK-ben, illetve a férfi KEK-ben a négyes döntőbe jutásért kell pályára lépniük. A Tungsram hazai 'környezetben, a Honvéd Francia- országban vívja az első találkozót. A rangosabb sorozatban a kétszeres KEK-győztes, a Tungsram női csapata régi ismerőssel áll szemben. — Fűti a lányokat a visz- szavágás vágya, ugyanis a tavalyi BEK négyes döntőben 3—0-ra kikaptunk mostani ellenfelünktől, a nyugatnémet SV Lohhoftól — mondta Nagy Sándor, a gyátestnevelés helyzetével, a mozgássérültek és betegek sportjával, holott a lakosság körülbelül 10 százalékát érinti ez a kérdéskör. A továbbiakban Bakondi Antal, a sportbizottság titkára értékelte a múlt év tömegsport-tevékenységét és az idei év tervezéstapasztalatait, majd Szíjjártó Lajos, a bizottság elnöke ismertette az 1984. évi munkaprogramot, üléstervet és esemény- naptárt, amit a bizottság elfogadott. Az ez évi programban számos újszerű kezdeményezés szerepel. Ezek egy része az olimpiához kapcsolódik: sportnapok, vetélkedősorozat rendezése; majd az ősztől kezdődően hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére ünnepi rendezvények megtartása, kulturális és családi programokkal egybekötve. A bizottság tervei között szerepel még a szakmunkás- képző intézetekben folyó testnevelési és sporttevékenység felmérése az SZMT ifjúsági bizottságával közösen, valamint a településhelyek tömegsportjának javítása, a szakmaközi bizottságok ez irányú tevékenységének fokozása, tanfolyamok, továbbképzések szervezése, valamint a szakszervezeti aktívák értekezletének megtartása is az év első felében. és a vasárnapi Európa Kupa mérkőzésen a svéd Wald- nert is legyőző és rendkívül sokat fejlődött Kriston játsz- sza majd az egyeseket. A Klampár, Kriston páros ősz. szetételéhez sem fér kétség, viszonylagos kérdőjel a vegyespáros, és hogy Szabó vagy Urbán játssza a női egyest. — Szuper Liga mérlegünk az NSZK ellen a legkedvezőbb, az eddigi 14 mérkőzés közül 13-at megnyertünk, csak egyet, az 1968—69-es szezonban vesztettünk el, — mondta Bérezik. — Természetesen most is győzelemre számítok, legyen az bármilyen arányú, a két pont a legfontosabb. De azt is tudjuk, hogy nem lesz köny- nyű mérkőzésünk, mert Stellwag már nagyon sok kellemetlen percet okozott nekünk. A Szuper Liga e heti for. dulójában még Csehszlovákia—Svédország, Anglia— Jugoszlávia és Franciaország—Lengyelország találkozóra kerül sor. Az állás az 5. lorduló előtt: 1. Jugoszlávia 4 4 — 20: 8 « 2. Svédország 4 3 1 19: 9 6 3. Csehszlovákia 4 3 1 16:12 6 4. Lengyelország 4 2 2 17:11 4 5. Magyarország 4 2 2 11:17 4 6. Anglia 4 1 3 11:17 2 7. NSZK 4 1 3 8:20 2 8. Franciaország 4 — 4 10:18 0 riak szakosztályvezetője. Nagyon erős csapat a Lohhof, megegyezik az NSZK válogatottjával. Nem ijedünk meg tőlük, keményen átdolgoztuk még az ünnepek közötti időt is. Hasonlóan kemény munkával készült szerdai KEK- erőpróbájára a Bp. Honvéd férfi csapata. — Kedvező számunkra, hogy idegenben kezdünk a francia kupagyőztes Asnieres ellen — mondta Botos Ferenc, a piros-fehérek edzője. Minimális arányú vereséggel már elégedett lennék, s akkor a budapesti visszavágón kivívhatnánk a legjobb négy közé jutást, Lodz után, Cegléd előtt A Bp. Honvéd kézilabdázói a Nemzeti Színházért Ökölvívók csúcstalálkozója fgy fussunk maratonit Tanácsok amaőröknek az IBUSZ-maratoni verseny előtt Lehetőség a felzárkózásra Elutazott az asztalitenisz-válogatott A Tungsram és a Bp. Honvéd is reménykedik