Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-11 / 8. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. január 11., szerda Az elmúlt év egyik ieg-je Az Ifjúsági — út- közben Ma már zavarban vagyok, amikor ezekre az időkre emlékezem, hiszen az elmúlt tíz hónap alatt természetessé vált, hogy Ifjúsági Ház létezik, dolgozik, s hétről hétre izgalmas programokkal áll elő. Sok szempontból az év leg-je ez az intézmény, ugyanis ennek az átadását előzte meg a legnagyobb várakozás, ehhez fűztük a legtöbb reményt ezt féltettük legjobban, s végül ide jártunk legszívesebben. Ma már nemcsak azért biztatom a megyeszékhelyre látogató kíváncsiakat az épület megtekintésére, mert kivételes látványosság, „Mindig előbbre kell jutnunk” ott filmvetítés, emitt játékos összejövetel, amott egy nyilvános próba. Az intézmény igazgatójától, Fridél Lajostól érdeklődtünk arról, hogy miként is vonná meg az elmúlt időszak mérlegét. — Majdnem kétszázezer látogató fordult meg nálunk: már ez a szám is önmagáért beszél. Ezernél több rendezvénynek adott otthont a ház, ezek negyedét saját magunk szerveztük. Ügy érezzük, elsősorban a megbízhatóság és a színvonal vonzza vendégeinket: néhány esetben maradt el program, inkább külső okokból. A műsorok zöme telt házas volt, ami azt igazolja, hogy sikerült megtalálni a legérdekesebb témákat. Nagyon bevált a Találkozások című sorozat, a Benkóék dzsessz- stúdiuma, sokan jöttek el az autóversenyzőket bemutató Volánpörgetők címűre, de megemlíthetném irodalmi estjeinket az Átriumi esték kitűnő előadásait is. Meghúztunk egy elképzelt vonalat: ennél alább nem adjuk. Csak igényességgel lehet meghódítani az embereket. — mondja Fridél Lajos. — A művelődéspolitika egyik alapvető gondja, hogy azokhoz nem jutnak el az értékek, akik igénytelenek, s nehezen lehet bennük az érdeklődést fölébreszteni. Az Ifjúsági Ház gondolt-e a fiatalok e rétegének megnyerésére? — Sokan üldögélnek fedett udvarokon, különösen a téli időszak szorít be olyanokat, akik egyébként be sem tennék a lábukat. A tiszta, szép környezet már nevelő hatással van rájuk — az utóbbi idő bén jobban is vigyáznak rá — s aztán következik a mi mun. kánk. Jó zenét közvetítünk számukra, kiállítást kínálunk, aztán ezekhez kapcsolódó előadást, mondjuk a beatzene társadalmi összefüggéseiről, vagy egy izgalmas filmet, s máris megmozdult az emberünkben valami. De ugyanígy törekszünk arra, hogy velünk cseperedjen fel közönségünk: a 14 éven aluliak számára is nyújtunk szolgáltatásokat, hiszen egy-két éven belül ők lesznek — reméljük — az állandó közönségünk. — Gyakran fölmerül Egerben, hogy szűkös a kulEgy kis baráti beszélgetés (Fotó: Kőhidi Imre) hanem azért is, mert itt mindig találnak valamilyen szellemi csemegét. Igaz is: ha esténként valaki betéved ide, biztos, hogy rábukkan valamilyen rendezvényre. Előfordul az is, hogy több helyen is tartanak foglalkozást: itt valamilyen klub. túra „élettere”, ezért fokozott várakozás előzte meg az Ifjúsági Ház indulását. Mennyire számítottak a helyi erőkre? — Nyilvánvalóan csak velük együtt lehet színvonalas kulturális kínálatot megteremteni, a folyamatosságot a helyiek biztosítják. Mind a galériánkban, mind a kiscsoportok kialakításánál, a rendezvények tervezésénél gondolunk a megyei alkotókra. De e szervezésben is fontos szerepet játszanak az üzemek, vállalatok, iskolák: több olyan alkalom volt, amikor átadtuk egy-egy közösségnek a házat. így nagyon sikeresnek bizonyult a Dobó Gimnázium napja, a Panoráma Szálloda- és Vendéglátó Vállalat kulturális rendezvény-sorozata, vagy a Révai ifjúsági napok. Kapcsolatot teremtettünk a tanárképző főiskola közművelődési csoportjával is, a végzős népművelők nálunk gyakorlatoznak ; segítenek, miközben elmélyülnek a szakmai fogásokban. — Ettől az évtől kezdve a művelődési házak gazdálkodását kötetlenebbé tették. Az intézmények bevételeiket maguk használhatják fel. Itt változik-e valami? — Gondolkoznunk kell, mert nem egyszerű megélnünk, bár az eddig elért eredmények nyomán javult valamit anyagi helyzetünk. Ügy tűnt, hogy még a fűtés költségeivel sem tudunk megbirkózni, s kettős teher nehezedett az előadókra, mert kevesen voltunk. Kaptunk még pénzt, támogatást a továbbiakhoz. A diszkó hozza a bevételt, hogy a színvonalas produkciókat meghívhassuk. Ugyanis a nagytermünk csak kétszáz személyes, s nem adhatjuk annyiért a jegyeket, hogy ne legyen ráfizetéses egy rangos rendezvény. Minden munkatársunk úgy igyekszik, hogy a hozzánk bejövök a legtöbbet kaphassák. Ennek érdekében felméréseket végzünk, igyekszünk leginkább megfelelni a várakozásnak. — Hogy fogalmazná meg a ház stábjának kiindulópontját, milyen vezérlőelv szerint munkálkodnak? — Számot kell vetni a fiatalok igényeivel, színvonalasan szórakoztatni a látogatókat. Ügy, hogy az egyben nevelés is legyen. Tudjuk. hogy jelentős szerepet játszik Eger közművelődésében az intézményünk, továbbra is eleget kell tenni a kívánalmaknak. Ezért csak úgy örülhetünk az eddigieknek, ha közben már új terveket szövünk. Gábor László SÍP? Már szinte hihetetlennek tetszik, hogy valamikor úgy sétálgattam csupasz falai között, mintha holdbéli tájon járnék: majd egy évtizeden át folyt az építkezés. Nehezen képzeltem el a törmeléken botladozva, hogy ebből valaha egy vonzó, szép épület lesz. Ha valamilyen ismerősnek be kellett mutatni Egert, inkább karonfogtam, s a város más tájékaival dicsekedtem. Aztán kezdet formát kapni, s tetőt a ház. Már kedvtelve nézegettem alakját, az ügyes építészeti megoldásokat. A fehér falak, az átriumos udvar, a helyiségek egyszerű eleganciája ízléses környezetet jelentett. Ekkor jött a következő félelem: miként lehet ennek a formának megfelelni, hogyan találják meg azokat az embereket, akik magas szinten képesek műsorokat szolgáltatni, kiscsoportokat szervezni, becsalva a fiatalokat megvédeni a gyönyörű épületet. Egyszóval: lelket lehelni a szép testbe. Azt mondják: egy nő is csak akkor hódító, ha szemében huncutság és értelem is csillog. n víz védelmében Vannak teljesen természetes jelenségek! Ilyenek többek között, hogy a forrásokból tiszta ivóvíz tör elő, hogy a felhőkből előbb- utóbb elegendő csapadék hull a földekre, amelyet aztán az emberek, az állatok, a növények elhasználnak. Az évezredeken, évmilliókon át természetes jelenségekről azonban egyszer csak kiderül, hogy ezek tulajdonképpen nem is annyira természetesek. Az ember számára nélkülözhetetlen tiszta ivóvíz „hiánycikk” lesz és a talaj víztartalma olyan kritikus nívószintet ér el, amely már-már a növények életét is veszélyezteti. Ijesztgetjük egymást? Szó sincs erről. Sajnos napi valóságos példákkal igazolhatjuk a vízhiányt, amelynek oka, hogy hosszú hónapok óta nem esik jelentős meny- nyiségű eső, vagy egyéb számottevő csapadék. Mindig is volt szárazság! — jegyezheti meg valaki, amely tulajdonképpen így van, bár a jelenlegi kétszázötven milliméter vízhiány a földben sok-sok éves szomorú rekordnak számít. A víznél maradva bizony nem állunk valami rózsásan Európában! A Duna vízgyűjtő területét legalábbis messze elkerülik azok az időjárási frontok, amelyek bőséges, kiadós csapadékkal örvendeztetnének meg bennünket. Mit lehet tenni? Várni az esőt, a havat, a kiadós csapadékot és gazdálkodni a meglévő kevéssel. Sajnos most már télen és nyáron egyaránt! Minden bizonnyal fel kell készülnünk — a jelenleginél sokkal jobban — a tavaszi és nyári öntözésekre, arra, hogy a folyók mentén minél nagyobb területen váljanak öntözhető- vé szántóföldi növényeink is. Ügy tűnik, hogy a természet „ajándékai” fogyóban vannak, legalábbis nem bőségesek, mint ahogyan azokhoz már hozzászoktunk. Különösen nagy gondot jelenthet ez akkor, ha még a meglévőkkel sem gondosan bánunk, hanem pazar- lünk és szennyezünk, mintha hiányunk semmiben sem lenne. A csordogáló vízcsapok valamennyiünket figyelmeztetnek: a vízre, mint a természet egyik legnagyobb kincsére gondosan vigyázzunk! Elvégre víz nélkül nincs növény, nincs állat és nincs emberi élet... Szalay István A vállak felett átkandi- kálva: Szemben a vér- és zsírfoltos kötényű hentes, kezében a keskeny pengéjűvé fent kés, hangja évődőnek szánt, de csattan, mint a hús a deszkán: — Nem lesz az sok, bátyám? Az öregember fejéből kiszalad a vér, egy pillanatra meg is szédül. A hentes — elismerő heherészést várva — körülpillant, de a tekintetek az üveg mögötti árut vizslatják, meg a pénztárcát fürkészik, még félmosoly sem honorálja a szellemesnek szánt megjegyzést. Merthogy az öregember két azaz kettő szelet combot kért, hiszen csak magának meg a feleségének kell vasárnapra, minek is kéme többet. És ha egy szeletet kért volna? Honnan tudhatná ez a hústorony, hogy Nyugaton, ahol annyira ál- mélkodik a magyar turista, ott dekára kér a háziasz- szony húst, s a hentes zokszó nélkül, dekára pontosan metszi le a szeleteket, s megköszöni a dekára szóló megrendelést. És a hústorony nem emlékezhet arra sem — hiszen nem is élt —,a mikor a háború után fölséges ételnek számított az olajban megpirított kenyér, meg süteménynek a kukoricadarából sütött lepény, a prózsa, megkenve melasszal. De ez a hústorony azt sem tudja mi az a melasz, biztosan valamilyen külföldi lekvárnak hinné. Az öregember nem válaszol; nem attól tart, hogy legközelebb mócsingosat kap — magát kíméli: a vérnyomásának nem hiányoznak az indulatok. Vetítőgép pereg a múltból, rég elhangzott mondatok gyűlnek alá, melyek szétoszlottak a térben: Az öregember, alig túl a nyugdíjkorhatáron., meleg vízzel egy üres tejeszacskót mosogat el. — Mire lesz az, apuka? — kérdi a menye. — Diót tartunk benne, vagy madzagokat, legalább nem hullanak szét. Menye nem szól, csak bólogat. Aztán néhány nap múlva á fia, akinek gyerekkorában fapuskát fabrikált, mert akkor még nem lehetett kapni mindenféle kattogó, villogó fegyvert, szólva, a fia nagy hümmögve kérdezi: — Apu, nem kellene abbahagyni ezt a kenyérakciót? — A csomagokat? Az öregember ugyanis félrerakja a száraz kenyeret, sőt, a szomszédok is áthozzák, mióta tudják, hogy he- tente-kéthetente felad egy csomagot a falun élő rokonoknak, aki disznókat hizlal. — Miért kellene? —emeli fel a fejét az öregember. — Mert már szóbeszéd tárgya a szomszédok között. — Miféle szóbeszédé? — Hát ez majdhogynem olyan, mint a gyűjtögetés. — Mondd csak nyugodtan azt, hogy gyűjtögetek. — Jó, jó, nem erről van szó — és a fiú már bánja, hogy szólt. — És. kitől hallottad? — Nem mindegy? Egyébként Zsuzsi hallotta vissza. — Akkor helyben volnánk — mondja az öreg, menye nevének hallatán. — Hogy érted ezt? — Szégyellj a kisasszony. — Értsd meg, nem erről van szó. Egyszerűen nem vagyunk rászorulva. — Éppen ezért nem szégyen. Ha nem tenném; szemétre kerülne, így meg a sógor hasznosítja. — De majdhogynem többe kerül a csomagdíj! — Ezt meg honnan veszed? Feladtad egyszer is? Nem voltál te mindig ilyen gyerek. Nem tudom, kinek a hatása, de hagyjuk is... HBEBBSBHHBBSmunBSB Többé nem került szóba a kenyér-ügy. Az öregember továbbra is összeszedte a száraz kenyeret; a fiáék meg néhány év múlva, amikor önálló lakáshoz jutottak, elköltöztek. A levegőt hangtalanul kavaró helikopter „ szinte zajtalan kamerájával közelítve a jelenetet, a lépcsőház üvegtábláin át... — Be kell törni! — mondja megfellebbezhetetlenül a földszinten lakó technikus, miközben derekát tapogatja: vagy félórája görnyed és kínlódik a zárral. Antalné felnőtt lánya véletlenül mindkét kulcsot magával vitte, s csak másnap jön haza vidékről, Antalné meg beszeretne jutni a lakásba. — Csak azt ne — sopánkodik Antalné —, nyáron festettünk, mázoltattunk, újra kezdhetjük az egészet. — Én mást nem tudok javasolni — mondja a technikus és lebaktat. Antalné kétségbesetten csönget. Az öregember végighallgatja a zavaros panaszáradatot, aztán előveszi a kopott aktatáskát, amiben a szerszámokat tartja. Hosz- szú szárú csavarhúzót keres, vastag drótot, fogót. Megszemléli a zárat, bekukucskál, mormog. A vastag drót végét fogóval meghajlítja, belepiszkál a zárba, kihúzza a drótot, igazít rajta, lereszel belőle. Tíz perce foglalatoskodik, majd beledugja a zárba, megemelinti az ajtót, elfordítja a dótot, kattanás, és nyitva a lakás. — Arany keze van magának, szomszéd úr — mondja Antalné —, jöjjön, finom borom van, a gyerekek hozták, az anyóstárs termése, hadd kínálom meg. — Sajnos, nem szabad — mondja az öregember, és összecsomagolja a szerszámokat. A kamera puha mozgással távolodik a jelenettől... Az öreg elteszi a papírba csomagolt húst, fizet, aztán az ajtóból, köszönés helyett még visszaszól a pecsétes kötényűnek: — Maga is megöregszik majd! S úgy érti: lesz még kiszolgáltatott.
