Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-07 / 5. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. január 7., szombat Megkezdődik a feldolgozás, amely főleg a böllér és az asz- szonyok feladata órákés vese és bőr és szalonna, és a három nagy üst az udvaron, alattuk táncos tüzek, és már forr, fortyog a zsír- nakvaló, a piruló porcok udvart betöltő illata, azok a gusztusos, sárgás, aranyló, majd rózsaszínbe, ropogós pirosba hajló színek, és a konyha, ahol már a pecsenye java sül, hogy az olykor-olykor meghúzott pálinkás- és borospoharak után legyen mit harapniuk a keményen, de gyorsan, szakszerűen dolgozóknak. A pecsenye, a pecsenyezsír, a hosszú, fehér asztalon sorakozó megtisztított ragymák, fokhagyma-halmazok. Átitatnak mindent ezek az utánozhatatlan illatok, és herseg, ropog a fogad alatt, és szétolvad a szádban a finom, friss-piros pecsenye, szép szeletet vágsz újra, s útját hűvös és savanykás- édes borokkal kíséred. Dolgoznak a darálók, ebből a húsból mind kolbász lesz, emebből hurka, amaz ott a sajt, a gömböc, rendre betöltik mindet, s mire a déli harang csendít, már kolbász és hurka sül a tepsiben, toro6 káposzta ro- tyog a tűzön, amott meg or- jaleves, csillogó aranykarikákkal a tetején. Felséges ebéd, nincs az a kényes ízlés, amely itt kielégülésre ne találna! Azután lassanként fogyatkozik a téli nap és fogy a munka is. Szépen helyére kerül minden, s a disznótor is befejeződik. Akik benne voltak, fáradtan dőlnek ágynak, s hajnalban mi másra is ébrednének: a szomszédban, a közelben itt valahol egy hízó hosszan, rémülten visít — új nap jön, új disznótornak néznek elébe. .. Jólesik néhány korty pálinka a reggeli ban 180 kilót nyomhatott — feldolgozásra került. Az a kora reggel a nevéhez méltóan kékesen, füst- és felhőszínben kéklő Kékes alatt... A pálinkáspoharak csilingelő összekoccanása, az égre csapó előbb késéles, majd elenyésző visítások, lábasok, fények, sokféle sür- gölődések, majd a gázláng felszisszenő hangja, a hovatovább húsz éve böllérkedő Balázs Pista bácsi, s a házbeliek, rokonok serénykedése.A perzselődő bőr jó szagai* az a sötétlő pirosbama szín, a porcos fülek és farkak sót kérő, megdézsmált frissen ropogós falatkái, az a... Az az ezernyi íz! Az a hagymásán sült vér, amely a reggel első sugaraira már készen, melegen, szép kockákra szabva, fehér tányéron puha kenyérrel, s hozzá a mázas csészéből párafelhőket ontó, fűszeres-édes melegboré, kínálgató, szíves asszonyi szavaké. Majd újra a munka, ismét a késeké, a bárdoké a szó, s a két szép hízóból — májusban, kismalacként a gyöngyösi vásárban vette a gazda — íme már négy fél lesz, és sonka és hús és máj „Győztesek” és a két „vesztes” Munkában a böllér, Balázs István Járvány dühöng napjainkban, járvány a sertések felett. Neve járvány, jelképe böllér és kés. Esetleg kunkori sült kolbász, azokkal az elmondhatatlan illatokkal, ízekkel, zamatokkal. Esetleg korai kisüsti, tiszta, mint a hegyi patak vize, amely ajkadhoz, nyelvedhez érve szép szilva- és barackoskertek nyári, nyár végi jó levegőjét, súlyos, tüdőt tágító, frissítő szagait idézi töményen, s akár a tűz, akár a méreg olvad szét szádban, s miként a láva, vöröslő tűz- karikákkal, sziporkázó csillagkoszorúkkal járja át testedet. Esetleg... — de hagyjuk a jelképeket, hiszen már itt is vagyunk, itt, a munka kellős közepén, ezúttal Matin Sán- doréknál Nagyrédén, ahol két kurtafarkú kismalac, hosszú, hegyes és módfelett éles kés által, rövid, de nehéz tusa uitán kimúlt Lelkűk az örök legelőkre, testük — amely egyenként vagy (Fotó: Perl Márton) Tor, tor, disznótor! Nagy István és két segítőtársa készíti a finom kolbászt. Matin Sándor, a házigazda készíti az abárolt szalonnát B. Kun Tibor
