Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-07 / 5. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1984. január 7., szombat A Könnyűipari Gépgyártó Vállalat gyáregységeiben hároméves periódusokkal mérik az időt: ilyen időközönként rendezik meg az NSZK- beli Pirmasens-ben a könnyűipar gépeinek seregszemléjét. Az 1982- es és az 1985-ös tavaszi vásár közti félidő egybeesik az „évzáróval”: ezért jogos a kérdés: hol tart ma a 4-es számú gyöngyösi gyár? A talpnyomó gépek beállításán, Pecze Tibor és Hevér Tibor serénykedik A saját meós, Szalai István, aggódva figyeli a központ minőségellenőrét, Szabó Imrét: a tőkésexportnál háromszoros a „szőrözés” ... Ahol minden második forint: dollár Indulásra kész az Iránnak készített 480 gép újabb szállítmánya Többletet — ésszel Csak folytatni kellett? — Alapvető változtatásokra e másfél év alatt nem kellett rászánnunk magunkat — mondja Kristóf István főmérnök. — A Pirmasens- ben bemutatott gépeink műszaki színvonala kedvező fogadtatásra talált. A nem túl nagy mennyiségi teljesítményre, de gyors termék- váltásra alkalmas gépeket kínáltuk — kényelmesebbé téve. Valamit korszerűsítve is, ahol kellett. Csak egy példa a gyártmányfejlesztés munkájának érzékeltetésére. A 105 jelű kivágógép kiváló gép volt — ám a tüzetes vizsgálat, (amely minden egyes alkatrész beépítésének szükségességét felülbírálita abból a • szempontból, hogy azt a piac igényli-e?) talált változtatni- valót. Például, hogy az öntött konstrukció lassan készül el, veszélyeztetve a rövid vállalkozási időt. Az alumíniumöntvénnyel azonosan könnyű, de hegesztett acélszerkezetet tervezni viszont nem egyszerű feladat. Számítógépet, egyetemi tanszéket megmozgató feladvány volt, de sikerült. Sorolhatnánk még a részletkérdéseket, amelyek a gyári mérnökökön kívül a központ fejlesztőit és a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem három tanszékét is igényelték, de felesleges. A végeredmény számít: az eredetileg 1100 kilogramm tömegű gép 500 kilogrammosra „soványodott”, önköltsége 10—15 százalékkal lett kevesebb. Nem a használati érték rovására! Így a piacképesebb áru hamarabb talált vevőre: egy iráni úriember 96 darabot kért első nekifutásra. Nem százat: ő tucatban számol... Kilépni a gyárból? Mindehhez természetesen aktív piaci munkára volt, van, lesz szükség. Hiszen a tőkés piac válsággal, a szocialista vevők a vásárlóerő csökkenésével küzdenek. A tegnapi vásárlók megmaradnak: tovább vásárol az angol, Cox and Wrighte, a nyugatnémet Schöne, a francia Doray, a spanyol Ruma, és az osztrákok is. De többet az eddiginél nem vesz, hacsak érdekei nem változnak. — A külső feltételek azonosak, talán romlanak — tűnődik Kristóf István —, változtatni csak gyáron belül lehet. Például azzal, hogy elkísérik gépeiket a vevőhöz, és megfigyelik, hogy működés közben valamennyi beépített lehetőségét hasznosítják-e? Mert a fölösleges adottság csak a vételárat növeli — elhagyható. Aztán például a vállalati gazdasági munka- közösségek szervezésével. A mindössze 110 produktív dolgozót foglalkoztató kisüzemben 22 GMK működik. Hatásuk ebben az évben annyi volt, mintha 35 dolgozót vett volna fel a gyár. Nem akármilyeneket: hozzáértő, jó szakembereket. Olyanokat, amilyenek gyárkapun kívül nem leledzenek. — Azt hiszem, a legtöbb ember otthon még tovább dolgozik — így Kristóf István — malacot, nyulat hizlal, szőlőt bérel. Mindezt az itteni munkájánál kisebb szakértelemmel teszi, nyereségessége erősen megkérdőjelezhető. Itt saját szakmájában jut. plusz-erőfeszítéssel természetesen, többletjövedelemhez. Lassan kialakult ez a szervezet, amelyre legalábbis középtávon már számítani lehet. Lám, ez a végeredmény háttere: többlet szellemi munka, érdekeltség; másutt is hasznosítható módszerek. Mert valljuk be: ma még azért nem általános, inkább példa a KAEV-gyáregység idei teljesítménye. Saját éves árbevétele 146 millió, a tőkésexport a tervezett 60 helyett 74,5 millió, a szocialista export 21 millió. Amihez már nem kell kommentár sem. Kőhidi Imre Mit jelent a helyi összefogás? Pénz és oklevél A megye szépei — ezt a címet is adhattuk volna ennek az írásnak, mert valójában a szépségről, a tisztaságról, a kulturált körülményekről esik most szó. Nem az emberi szépség ezúttal a téma, hanem az emberek által létrehozott, kialakított és0 szemet gyönyörködtető környezet. És a közvetlen lakóhelyünk, ahol életünk zömét töltjük, ahol kényelmes otthont teremtünk, .ahol gyermekeinket neveljük a szépre és a jóra. Ahol — ha elültetünk egy fát — a jövőben bízunk, a távoli, békés jövőben. Azt hiszem, sokan osztják a véleményem, amikor állítom : nincs kellemesebb, szebb látvány, mint egy ápolt tiszta tájon kirándulni, egy-egy virágmezőben élő faluban szétnézni. Jó tudni és leírni, hogy megyénkben is egyre több .ilyen természeti szépség, csalogató, vendégváró település akad. Példa erre az évek óta folyó értékelés, amely a Hazafias Népfront és a megyei tanács égisze alatt vált rangos méltatássá. A lakó- helyszépítési és virágosítási versenyről van szó, amelynek esztendőről esztendőre újabb és újabb győztesei — elismertjei — vannak. Köztük azok az emberek, helybeliek, akik nem sajnálják az idejüket, erejüket és nemegyszer még a pénzüket sem, hogy a környezetvédelem, a tisztaság, a rendes udvarok, porták ügyében szó ne érje a ház elejét... A lakossági összefogásnak köszönhető mindez, s a szervezni, agitálni, cselekedni nem restellő tanácstagoknak, közigazgatási dolgozóknak. Az egészséges lokálpatriotizmus jele, eredménye, hogy az ismert mondás — aki a virágot szereti, rossz ember 'nem lehet — napjainkra átalakult, kibővült, egyfajta közösségi magatartási normává vált. Szü- kebb hazánk lakóinak többsége is úgy érzi: akik az otthonukat, a településüket, városrészüket szeretik. valóban nem engedhetik meg maguknak, hogy „kilójának a sorból”! A városszépítők közül, a vöröskeresztes mozgalom élenjárói, a népfront tisztasági versenyének legjobbjai közül. S egyre többen vannak — kis- és nagyközségek, varosok lakói, vezetői közül —, akik elmondhatják, hogy nem vallottak szégyent a nemes és nem is tét nélküli versenyben. A tét nemcsak erkölcsi, hanem anyagi sikert is jelent: százezreket, ötvenezreket a díszes oklevél mellé. Mint legutóbb is, amikor a megyei tanács ülésén elhangzott a mondat: „Heves megye Tanácsa az 1983. évi lakóhely szépítést és virágosítási versenyben elért eredmények elismeréseként az alábbi jutalmakat adományozza ...” És következtek az elsők: a városok közül Eger, a nagyközségi kategóriában Recsk, a kisközségek élenjárójaként Ostoros. Majd a joggal kiérdemelt összegek: 200 ezer. 150 ezer, illetve 125 ezer forint. Tény — s mi sem bizonyítja ékesebben e versengés létjogosultságát —, hogy az említett települések mellett még mások elismerésére is sor került. Jelentős összeget kapott a keretből Verpelét, Gyöngyöstarján, Tófalu, Tenk, Márkáz, de az oklevél is az értékes helyi összefogás gyümölcse, amelyet a gyöngyösiek, a pétervásáriak, illetve a sirokiak érdemeltek ki a népfronttól és a megyei tanácstól. Megcáfolandó a mondást: ez nem könnyen jött elismerés, pénzjutalom. Ezért nagyon sokat kellett tenniük á települések vezetőinek és lakóinak egyaránt. Olyan fejlesztést kellett közösen kidolgozniuk és megvalósítaniuk, amely minden tekintetben a modern kor követelménye. Mint például Egerben a belváros, a történelmi emlékek védelme, a város régi és új arculatának együttes formálása. A községekben pedig a már-már lekicsinylő „falusi életmód, megrekedt levegő” jelszóhoz tapadt szemlélet elűzése, mindemellett pedig a közös gondok — bölcsőde, óvoda, iskola, egészséges ivóvíz, úthálózat hiányosságainak — megszüntetése. Miért ne érdemelnék ki a mostani elismertek a pénzt és az oklevelet, ha mindezekben — s nem is kis mértékben — előbbre tudtak lépni?! Az erkölcsi siker, az anyagi juttatás újabb és újabb tervek, elképzelések papírra vetésére, illetve szorgos kétkezi munkálkodásra ösztökélnek. A jelenlegi gazdasági helyzetben százezrekkel gyarapítani a közös pénztárcáját: nem kis eredmény. Megfontolandó hát, hogy miként és mire költik majd el ezeket a forintokat. Ha ismét úgy gondolkodnak és cselekszenek, mint eddig — bevonva a lakosságot, együtt kidolgozva a jövő kívánság- listáját —, akkor mindenki hasznára válik a győzelem. S nem hiszem, hogy lesz — vagy lenne —olyan település, ahol ne így tennék! Egerben azt tervezik, hogy a jutalom összegének felhasználásáról a közelmúltban megalakult, s máris számos ötlettel, eredménynyel dicsekvő városszépítő egyesület dönt majd. Minden bizonnyal a megyeszékhelyen még fellelhető településfejlesztési „fehér foltok” csökkentésére fordítják a százezreket. S feltehetően a kívánságlistán első helyen szereplő óhajok — de alaposan meggondolt elvárások — teljesítésére szánják majd a kapott pénzt a többi helyen is. Ehhez a sorrendiségi besoroláshoz mind a városban, mind a községekben számtalan javaslatot tudnak adni a lakosságot képviselő tanácstagok, akik — ha jogot és lehetőséget kapnak a megfontolt döntésben — újabb és újabb „híveket” szereznek a helyi politikának, a közélet gyakorlásának, a pezsgő együttműködésnek. Példájuk pedig ragadós lehet, mert miért ne küzdené- nek ezekért az elismerésekért, anyagi támogatásokért más települések lakói, tanácsai is. Az immár hagyományos verseny ugyanis tovább folytatódik, s a tét is változatlan. Vele együtt a cél is: szebb, barátságosabb, tisztább környezetben élni— boldogan és békésen. Hát nem érdemes mindezért némi pluszt, valamivel több időt, energiát, munkát áldozni... ? Szilvás István Több a termék, mint a vevő A bőség zavara és a jövő Új helyzetbe került a magyar mezőgazdaság. A legutóbbi két esztendő kivételével ugyanis soha nem tapasztalták a termelők, hogy több a termék, mint a vevő. Tavaly aztán végképp rá kellett döbbenniük, hogy eladhatatlan a bor egy része, s ez a sors várt a baromfira és az almára is. Korábban a termelők egyfajta kényelmes, kedvezményezett helyzetet élveztek. Jószerint a minőséggel sem kellett törődniük, úgy elkapkodták a termést. Évtizedekig a hazai piac felvevőképessége is korlátlan volt, jó néhány termékből nem is győztük kielégíteni az igényeket. így aztán a termelő tette a dolgát, szántott, vetett, etette az állatokat, megtermelte a kenyérgabonát, az almát, a szőlőt, a vágóállatot, s biztosan tudta, valamennyi gazdára talál a piacon. Exportorientáció — árnyoldalakkal A helyzet először akkor változott meg gyökeresen, amikor a magyar mezőgazdaság már nem csak a hazai piacra termelt. Alkalmazkodni kellett a külhoni vevők igényeihez, s ez már másfajta termelői magatartást követelt. Ma már minden harmadik hektáron exportra termelünk, s ezzel a világpiaccal szembeni kiszolgáltatottságunk is növekedett. Számos példa igazolta ezt az elmúlt hónapokban is. Az almáskertekben több mint 1,1 millió tonna alma termett, s ennek csak a felét lehetett exportálni. A hazai fogyasztók pedig mindössze 110—130 ezer tonnát vásárolnak meg évente a központi készletekből, hiszen sokan saját kertjeikben megtermelik, amire szükségük van. így aztán a nagyobb almatermelő vidékeken kínlódnak a terméssel, számolgatják veszteségeiket a gazdaságok. Sajnos, hasonlóképpen cselekednek a bortermelők is. 1982-ben mintegy 30—40 százalékkal több szőlő termett a szokásosnál, s ráadásul 1983-ban eldugulták az értékesítés csatornái is. Szeptemberben a balatoni borvidéken kilenc forintot ígértek a nyugati vevők egy liter borért. Csak összehasonlításképpen: egy kilogramm szőlő termelése is megközelítően ennyibe kerül. S ezt még tetézi a feldolgozás, a tárolás, a borkezelés költsége, s munkáia után tisztes nyereséget vár a szőlőtermelő és a bort értékesítő gazdaság is. A termelők tehát keseregnek. A mostani helyzet kétszeresen is sújtja őket. Egész esztendőn át izzadnak, fáradoznak a termeléssel, és év végén nem látják munkájuk eredményét. Mert az ma már senkit nem vigasztal, hogy a fán piroslik az alma, ínycsik- landozóan csüng a szőlő a vesszőkön, vidáman csipognak a csirkék az istállókban. Munkájuk után hasznot várnak a termelők, amit csak akkor könyvelhetnek el, ha vevőre is talál az áru. Kivágni és bezárni? Mégpedig jó áron. S az imént emlegetett ágazatokban ezt egyre nehezebb elérni. Példaként csak az almatermelés jövedelmezőségének változását vizsgáljuk meg. A MÉM Statisztikai és Gazdaságelemző Központja kimutatta, hogy 1979- ben egy tonna almát átlagosan 4413 forintért állítottak elő, és 4953 forintért értékesítettek a gazdaságok. Tavaly — miután a gépek, növényvédő szerek ára megnőtt — az önköltség tonnánként 5007 forintra emelkedett, a felvásárlási átlagár pedig 4780 forintra csökkent. A szerény nyereség tehát veszteségbe csapott át. S azt sem lehet állítani, hogy rosszabbul dolgoztak a termelők. Négy esztendő alatt ugyanis a hektáronkénti termésátlag 3,3 tonnával emelkedett, s tavaly már meghaladta a 19 tonnát a vizsgált üzemekben. A jövedelmezőség romlása tehát összefüggésben van az értékesítési nehézségekkel, másképpen fogalmazva a bőséggel. Bárki mondhatja erre • ezen roppant könnyű segíteni. Ha több a termék, mint a vevő, csökkenteni kell a termelést. Ez a folyamat voltaképpen el is indult. Szabolcsban például 2700 hektár almáskertet számoltak fel az idén, az ország némely szőlőtermelő' vidékén leálltak a telepítésekkel a gazdaságok. Jártam olyan termelőszövetkezetben, ahol már fontolgatják a baromfiistállók bezárását. Eddig is csak azért nem tették meg, mert a szárnyasokat gondozó asz- szonyoknak nem találtak más munkát. Ha az említett módszereket kiterjedten alkalmaznák, megszűnnének az értékesítési gondok, elmúlna a bőség zavara. Szerencsére nem terjed gyorsan ez a módszer. Szerencsére, mert félő, hogy hamarosan a hiány zavara állna elő. A termelés fékezése ugyanis odáig vezethetne, hogy egy idő múltán már itthon sem lenne elegendő alma, bor, baromfihús. Megváltozhat a piac Ezért e termékek sorsa rendkívül megfontolt, összehangolt döntéseket kíván. Nem lehet megoldás az almafák kivágása, a szőlőtelepítések fékezése, a barom- fiistáillók bezárása. Közben ugyanis a piac is megváltozhat, kereshetik ezeket a termékeket, s akkor meg nem lesz mit eladni. Mert az úi ültetésű szőlő, almafa csak esztendők múltán fordul termőre. így, aki most dönt a sorsukról, annak a jövőről is kell gondoskodnia. Persze, ezt az előrelátást leginkább országos áttekintés és a világpiaci ismeretek birtokában lehet megtenni. Kizárólag az üzemi vezetőktől kevésbé várható, hogy a lehető legokosabban döntsenek. őket arra is lehet ösztönözni, hogy kivágják a fákat. de ésszerűen arra is serkenthetők. hogy kitartsanak a termelés mellett Az viszont bizonyos: a feszött- ségek levezetésében az okes egyeztetésben az érd«krtt«k egyöntetű magatartása, közös felelősségvállalása lehet csak eredményes. (E. J.)
