Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-07 / 5. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. január 7., szombat 3. Sebestyén János Farkas Piroska Nagy Mária Szabó Györgyné Majláti Györgyné So modi Tiborné Ferenczi György x niBfliijmq kerekasztala Népművelők a közművelődés hétköznapjairól Elméleti vonatkozásban igen sokszor beszélünk napjaink közművelődéséről. Ilyenkor általánosságban emlegetjük az eredményeket, és a megoldásra váró gondokat. így aztán nem csoda, hogy kísértenek a sablonok. Ennél a megközelítésnél jóval célravezetőbb a valóságízű, a helyi tapasztalatokat felvillantani, mert olyan tanulságokkal gazdagodhatunk, amelyek másutt is aprópénzre válthatók. Munkás hétköznapjainkról az alábbi népművelők készítettek korántsem minden részletre kiterjedő mérleget: Ferenczi György, a pétervásári művelődési ház igazgatója, Somodi Tiborné, halmajugrai klubkönyvtárvezető, Majláti Györgyné, a boldogi, Bálintné Nagy Mária a füzesabonyi kulturális élet irányítói, Szabó Györgyné, a gyöngyösi MÁV Kitérőgyár személyzeti osztályvezetője, Farkas Piroska, a megyei művelődési osztály főelőadója, valamint Sebestyén János, a Megyei Művelődési Központ direktora. Fokozódó konkurrencia — Önök számára egyáltalán nem könnyű a mindennapi helytállás. Erősödik a folyvást lakályosabbá váló otthonok vonzása, a házi bibliotékák, a lemeztárak, a rádió, s főként a televízió konkurrenciája. Véleményük szerint ebben a sajátos közegben miként edződhetnek versenyképessé ? FERENCZI GYÖRGY: — Azon a terepen kell lépnünk, ahol szabad a pálya, méghozzá úgy, hogy az eddiginél sokkal alaposabban tájékozódunk, illetve feltérképezzük az igényeket. Nálunk hagyományai vannak az amatőr népművészeti csoportoknak és szakköröknek. Az emberekben él a megnyilatkozás, az önkifejezés vágya, ezért népszerűek a népdalkórusok, a citerazenekarok. A közönség is szívesen fogadja az effajta produkciókat, annál is inkább, mert ismerősöknek, barátoknak tapsolhat. Bemutatkozási, fellépési lehetőségek sorát teremtjük meg, hozzájárulva ezzel az ízlésformáláshoz is. Természetesen nem feledkezünk a különböző korosztályok és rétegek óhajainak kielégítéséről sem, emiatt szervezünk komoly, illetve könnyűzenei programokat, irodalmi előadóesteket, kiállításokat. Az utóbbiakat a jövőben szeretnénk eljuttatni az elképzeléseink valóra váltását anyagilag is támogató üzemekhez és szövetkezetekhez. Másképpen fogalmazva: szükséges és érdemes házhoz vinni a kultúrát. Ezekkel a törekvésekkel is magyarázható az, hogy rendezvényeinket 1983-ban mintegy tizenegyezren látogatták, többen, mint bármikor. MAJLÁTI GYÖRGYNÉ: — Én is a tradíciók fontosságát hangsúlyoznám. Valaha városban tevékenykedtem, így aztán nem máról holnapra szoktam, meg a falusi munka követelményeit. Rájöttem arra — közben sok mindennel próbálkoztam meg — hogy csak akkor megyek valamire, ha építek az itteni adottságokra. Egykor a Heves megyei paprikatermesztés fellegvárából indult útjára a Gyöngyösbokréta mozgalom, amelynek hibái mellett számottevő erényei is voltak. A boldogiak ma is büszkék ezekre, s féltve őrzik elődeik értékes örökségét. Ezért koncentrálok a folklór vitathatatlan kincseire. Színes falunapjaink osztatlan elismerést arattak. Közmegbecsülést szerzett a hajdani népi játékok felújítása, a citerazenekar, a gyer. mektánccsoport. Rájuk mindenki kíváncsi, az asszonykórus műsorát szinte valamennyi helybeli — idős és fiatal egyaránt — örömmel hallgatja. Meglátásom szerint csak akkor teszek jó lapra, ha ezen az úton haladok tovább. SOMODI TIBORNÉ: — Ezt a gondolatkört bővíte- ném azzal, hogy a hozzáértéssel ötvözött lelkesedés szerepét emelném ki. Honismereti szakkörünk 1969 óta dolgozik. Vezetője olyan felkészült pedagógus, akinek szívügye ez az elfoglaltság, aki felébreszti diákjaiban az egészséges, az ismeretgyarapító jellegű gyűjtőszenvedélyt, aki minden fiatalnak testhez mért feladatokat ad. Különösképp jól munkálkodik gyermekklubunk. Ez sem véletlen, ugyanis vezetője, Juhász Gyuláné tanítónő korát meghazudtoló lendülettel szorgoskodik. E két példa is igazolja: nekünk meg kell találnunk azokat a szövetségeseket, akik leleményességre valló ötletekkel jelentkeznek, akik arra is képesek, hogy tető alá is hozzák az általuk javasolt tippeket. Készség a megújulásra — A tegnap és a jelen kínálatának egy része — ezt be kell vallani — elavult. Hogyan frissítik az ajánlatlistát? SZABÓ GYÖRGYNÉ: — A versenyképesség állandó készenlétet kíván mindany- nyiunktól. Ebből a szempontból az üzemi közművelődési bizottságok, illetve azok elnökei sem lehetnek kivételek. A megújulási készség nem azt jelenti, hogy kritika nélkül behódoljunk a különböző divat- törekvéseknek, hanem arra kötelez bennünket, hogy a tartalmi mozzanatokat mérlegeljük, s kizárólag arra voksoljunk, ami valóban rangos. így aztán a bevált fogásokról sem szabad lemondanunk. Mi mindig kiaknázzuk az öntevékenységben rejlő adottságokat. Közös fenntartói vagyunk a Vidróczki Néptáncegyüttesnek és a Gyöngyösi Játékszínnek. A törődés busásan kamatozik számunkra. hiszen mindkét gárda tagjai rendszeresen műsorokkal színesítik ünnepségeinket. Ez is egy adalék annak igazolására, hogy megéri, érdemes mecénásnak lenni. Az a helyes, ha az ígéretes kezdeményezésekben minél hamarabb meglátjuk a gyümölcsöző jelleget. Ezért kapcsolódtunk be — nem is bántuk meg — a Mátra Művelődési Központ által meghirdetett munkásművelődési akcióba. A hazai és a külföldi kirándulások nálunk is gyakoriak, örülünk ezeknek, támogatjuk valameny- nyit, de egyszer sem feledkezünk meg arról, hogy közművelődési hangoltsá. gúakká formáljuk őket, azaz a szórakozással, a kikapcsolódással ötvözzük az ismeret- szerzést. SOMODI TIBORNÉ: — Leleményesség nélkül aligha boldogulnánk, s az alapos tájékozottság, a jól informáltság se nélkülözhető. Felkapottak a közhasznú tanfolyamok. Ezt tudomásul vettük, de csak arra mondtunk igent, amit helyben is kívántak. Indítottunk autóvezetőit, angol nyelvit a gyerekeknek, most meg az aerobik szervezésével foglalkozunk. Az ifjúság szom- júhozik a színházi élményekre, ám ezekben ritkán lehet része, hiszen a Népszínház nem pótolja azt a nemes küldetést, amelyet a hajdani Déryné gárdája vállalt és teljesített is. Áthidaló megoldásnak kínálkoznak a pódiumműsorok, amelyek közt szerencsére akad kivételes értékű s elfogadható áru is. BÁLINTNÉ NAGY MÁRIA: — Nem lehetünk meg- csontosodottak, konzervatí. vök, hiszen ebben az esetben az idő túlhaladna minket, s elszakadnánk az élettől, távol kerülnénk attól a közönségtől, amelyért nap mint nap tevékenykedünk. Szerencsére kollégáink is segítenek, találkozásaink alkalmával — szervezett és spontán összejöveteleken egyaránt — nem fukarkodnak ötleteikkel. Mi egyébként sajátos helyzetben vagyunk, ugyanis a járásban több általános művelődési központ létezik, köztük az országos szinten is példamutatóan működő sarudi és besenyőtelki. A papírforma szerint nekünk kellene patronálnunk őket, valójában tanulunk tőlük, hiszen több vonatkozásban is előbbre tartanak, mint a füzesabonyi nagyközségi-járási művelődési központ. Valljuk meg: ennek is akad előnye, hiszen, ha később nyomdokukba lépünk, felhasználhatjuk bevált tapasztalataikat, természetesen leendő adottságainkhoz, körülményeinkhez igazítva azokat. Váltakozó színvonal — Magánbeszélgetésekkor nehézségek sorára hivatkoznak. Ezekre utalva kérdezzük: szűkebb pátriájukban melyek a legégetőbb gondok, s milyen esélyekkel birkóznak meg velük? Honnan kapnak támogatást, mit várhatnak a Megyei Művelődési Központtól? FERECZI GYÖRGY: — Péterkén és a hozzá tartozó településeken tiszteletdíjas munkatársakkal dolgozunk. Tőlük elsősorban precíz végrehajtást remélhetünk, s az csak kellemes meglepetés — nem mindig van részünk benne —, ha ehhez társul az a lelkesedésből származó többlet, amely a valódi sikerek aranyfedezete. Ez nem helyi jelenség, hanem országos probléma. Sajnos nagyon alacsony a szakkör- vagy klubvezetésért járó honorárium, és hosszabb távon sincs lehetőség arra, hogy ez a szerény summa emelkedjék. így aztán meg kell elégednünk az általuk nyújtott teljesítménnyel, akkor is, ha tudjuk, érezzük: nem ez a felső szint. SOMODI TIBORNÉ: — Nincs tájoló megyei színház, ezért a törlesztendő szellemi adósság az esztendők múlásával egyre gyarapszik. A Népszínház válogat, csak a nagyobb helyeken jelentkezik, s ott is mind kevesebb fellépést vállal. Maradnak a már említett pódiumműsorok, előadóestek és a hivatalos szervek által „szentesített”, azaz jogosítvánnyal tevékenykedő haknizó brigádok. Közkeletűen fogalmazva, ez van, ezt kell szeretnünk. A baj csak az, hogy a kínálat színvonala sokszor vitatható. Készséggel tapsoltunk például Lukács Sándornak, de általános megrökönyödést keltett Pádua Ildikó szereplése, aki igénytelenségével okozott csalódást a gyerekeknek. így aztán egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy a nevelők nemegyszer ellenérzéssel fogadják ilyen jellegű ajánlatainkat. Ázt hiszem, túlságosan kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, s a legtöbbször senki sem enyhíti jogos bosz- szúságainkat. MAJLÁTI GYÖRGYNÉ: — Olyan művésszel is találkoztam, aki egy nap hat településen mutatkozott be. Ez egy abszurd állapot, jó lenne gátat vetni ennek a kórosan terjedő jelenségnek. BÁLINTNÉ NAGY MARIA: — A nevezetesebb produkciók bemutatójára az Országos Rendező Iroda állítólag meghívókat küld. Igen ritkán kapunk belőlük, s túlzott lekötöttségünk miatt még ezekre sem juthatunk el, így aztán majd mindig látatlanul „vásárolunk” sokszor mélyen érték alatti „árut”. Az is gyakori, hogy egy méltán neves művészhez többé kevésbé ismert kollegája társul, méghozzá meglehetősen sovány programmal. Lenyeljük ezt a költségnövelő „békát”, ám azt már nehezen viseljük el, ha épp a kiválóság mondja le az utolsó pillanatban részvételét. Az igazsághoz persze hozzátartozik az, hogy az MMK ‘nem hagy magunkra bennünket: csoportjai épp az annyira óhajtott színvonalat biztosítják. Elég, ha az Egri Szimfonikus Zenekar zenét népszerűsítő, az ismeretterjesztést is hatékonyan szolgáló műsorait emelem ki. Ilyenekre lenne szükség, más műfajban is. Forinttermő ötletek — Közismertek anyagi természetű vészjelzéseik. Orvosolhatók-e ilyen jellegű bajaik, s ha igen, akkor milyen medicinák hadba vetésével? FERENCZI GYÖRGY: — A pénz soha nem elég, de az öncélú panaszkodás felesleges. Arra kell törekednünk — az esetek többségében ez sikerül is —, hogy céljaink feladása nélkül nyújtózkodjunk addig, ameddig a takarónk ér. Gondolom, kollegáim — akárcsak én — sokat köszönhetnek a tanácsok, a vállalatok, a szövetkezetek megértésének, s lehetőségeikhez mérten viszonozzák is ezt az annyira óhajtott törődést. SOMODI TIBORNÉ: — Mindenki tudja: milyen drágák az Országos Filharmónia által ajánlott programok, holott épp a zenei nevelés terén nem tettük meg azt, amit kellett volna. A bu- gyelláris viszont sovány. Ebben az esetben csak az ötletesség segíthet. Megalakítottuk az ifjú muzsikabarátok klubját és csatlakoztunk a Jeunesse magyar tagozaAki lapunkat képviselte: Pécsi István (Fotó: Szabó Sándorj tához. Fizetjük az igen szerény tagdíjat, ennek fejében viszont fellépti díj nélkül jönnek hozzánk a nemzetközi hírű karmesterek, énekesek és szólisták. Más szóval: ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel. Ehhez kaptunk tippeket a népművelők részére megrendezett november végi noszvaji háromnapos továbbképzésen, ahol mellesleg — s ez nem lényegtelen — megismerhettük egymás örömeit és gondjait is. SEBESTYÉN JÁNOS: — Jó érzés arról szólni, hogy vidéken munkálkodó sorstársaink rangjának megfelelően értékelik a korszerűség kívánalmait, és emellett nem feledkeznek meg a megőrzésre méltó hagyományok ápolásáról sem. Intézményünk ezentúl is felkarolja az arra érdemes kezdeményezéseket, nemcsak erkölcsileg, szakmailag, hanem anyagilag is támogatva azokat. A jelzett gondok megoldást sürgetnek, ezeket is megvitattuk legutóbb Nosz- vajon, ahol a megyei köz- művelődés lelkes munkásai meggyőződhettek arról, hogy a jövőben sokkal több függ leleményességüktől mint bármikor korábban. Az új pénzügyi, gazdasági előírások — s ez örvendetes — lehetővé teszik a kötetlenebb, a minőségi tevékenység fokozottabb elismerését segítő helyi irányítást, s ez feltétlenül olyan mozzanat, amely megkönnyíti a lendületesebb előbbre lépést. FARKAS PIROSKA: — Szívesen hallgattam végig ezt a több órás diskurzust, mert ismét tudatosította bennem azt, hogy szűkebb hazánkban rátermett, ötletgazdag, fejlődőképes, népművelők munkálkodnak. Olykor szenvedélyes jelzéseiket a felelősségérzet, az elhivatottság indulata sarkallta. Ezzel kapcsolatban hadd hangsúlyozzam: a jövőben sem maradnak magukra. A Művelődési Minisztérium és a megyei művelődési osztály sokrétű segítségére számíthatnak. Még abban is, hogy az általuk fogadott produkciók értékszintje ne csökkenjen olykor vészesen. A siker azonban — s ezt ők is vallják — mindenekelőtt attól függ, hogy töretlen marad-e az a lendület, amely tartalmassá varázsolja a közművelődés hétköznapjait.
