Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-27 / 22. szám

NBflUlftUI 1984. január 27., péntek Száznegyven ívvel ezelőtt volt. Erkel Ferenc Hunyadi László című. négyfelvonásos operájá­nak ősbemutatója a pesti Nem­zeti Színházban. A XIX. század nagy nemzedékének fiaként együtt harcolt Kossuth-taL Pe­tőfivel. Vörösmartyval a nemze­ti felemelkedésért. Voltaképpen ugyanazon az ösvényen haladt mint amlyen a nagy nemzeti ro­mantika orosz, cseh, lengyel, mesterei: Glinka. Smetana. Mo- niuszko. Életművének alapanya­ga a magyar történelem: zené­je abból a verbunkos kultúrá­ból táplálkozott, amely a XVI11 —XIX. század fordulóján szinte egyet jelentett a népi — vagy legalábbis a népies — zenekul­túrával. Ma már persze nem nehéz felfedezni, hogy az álta­la folklórnak vélt zenei anyag, erősen keveredett a vidéki kú­riák. a nemesi bálok műzené­jével. A Hunyadi László szövegét egyébként. Tóth Lőrinc drámája nyomán, Egressy Béni írta. Az opera nyitányát 1845-ben; a II. felvonásbeli. úgynevezett La Grange-áriát 1850-ben írta a mű­höz Erkel. Anne de La Grange, francia énekesnő tiszteletére, aki többször énekelte Szilágyi Erzsébet szerepét. A Nap kél: 7.18 órakor, nyugszik: 16.36 órakor. A Hold kél: 2.38 órakor, nyugszik: 11 57 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ANGELIKA nevű kedves olvasóinkat! Az Angele, magyarosan An­gyalka vagy Angyéla megfele­lője. [időjárás A Dunántúlon lassan tovább csökken a fehőzet. felhöátvonu- lások lesznek, havazás nem va­lószínű. Másutt túlnyomóan bo­rult ég várható, lassan megszű­nő havazással. Később általá­ban változóan felhős lesz az ég. még számottevő csapadék nél­kül. A sokfelé erős. időnként viharos északnyugati. északi szél éjszakára mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet általában —7, —12 fok között, a borult helye­ken —5 fok körül, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet pén­teken —2. plusz 3 fok között. Hogy meg ne csalj...! Borzalmak borzalmát olvasom az útikönyvben: a csehországi Kralicében, még 1552-ben — hol is a Bib­lia első cseh nyelvű fordítását nyomtatták ki — bizo­nyos Kralici Henrik lovag hűtlenségen érte nejét. Bosszúja kész iszonyat volt: felnégyeltette Brünnben a csábítót. Asszonya sorsa még rettenetesebb — befa­lazták, mint a pintyet! ötszáz szép esztendők múlva akadtak rá a csontjaira, s a kecses kis csontváz mel­lett egy gótbetűs papiruszra. „Imádtalak, bezártalak, hogy meg ne csalj, te drága csaj — holtodig hű nagy jó urad, a csupasziv Henrik lovag." Erről csak egy véleményem, hogy egy sort sem ír­tam volna a jóságos Henrik helyében... — A GYÖNGYÖSI MŰ­VELŐDÉSI KÖZPONTBAN szerepelt művészeti együtte­sek gálaműsorának bevéte­lét, több mint húszezer fo­rintot utaltak át az új Nem. zeti Színház csekkszámlájá­ra. — HÖELTAKARlTÁS. Eger város Tanácsa műszaki osz­tálya kéri a lakosságot és az intézményeket, hogy a ta­nácsrendelet értelmében az ingatlanuk előtti járdát tisz­títsák meg a hótól, mivel a síkos utak balesetveszélye­sek. — MA MÉG LEHET. Dél­után három és öt óra között az egri Ifjúsági Házban még jelentkezhetnek azok a 14— 25 év közötti fiúk és lányok, akik a pantomin mozgásmű­vészet iránt érdeklődnek. — KERÉK DISZKÓ. A hevesi művelődési központ­ban szombaton este 7 óra­kor a Rockwel együttes kon­certjét hallhatják, este 8-tól pedig Kerekes János disz­kólemezei forognak. — KALOCSAI VIRÁGOK. A Dél-Alföld ismert városá­nak népművészetével, egyes hímzési motívumaival, tech­nikájával és színeivel is­merkednek meg szombaton a poroszlói művelődési ház­ban a gyermekklub tagjai. — SZÍNES FÜRDÖKA- DAK. Befejeződött a próba, termelés a 450 millió forin­tos költséggel felújított Kecskeméti Kádgyárban. Áz idén tizenkét színben, 125— 170 centiméteres méretben 185 ezer kádat gyártanak. A legdivatosabb színek: a ba- hama — tejeskávészín, ró­zsaszín árnyalattal és a mo­hazöld, de sokan keresik a fehéret. A nagykonyháknak szánt mosogató sorozatgyár­tása is elkezdődött. — HATVAN VAROS TA­NÁCSA végrehajtó bizottsá­gának csütörtöki ülésén a Duna Cipőgyár dolgozóinak egészségügyi, szociális, mű­velődésügyi és munkaügyi helyzetéről készített beszá­molót vitattak meg, majd a Hatvani Galéria működésé­nek tapasztalatairól készí­tett jelentés került napirend­re. A végrehajtó bizottság nevelésügyi tanácsadó létre­hozásáról is döntött, és ve­zetőjéül Vass Györgynét ne­vezte ki. — TANÁCS-VB GYÖN­GYÖSÖN. Ülést tartott teg­nap délután Gyöngyös város Tanácsának végrehajtó bi­zottsága, amelyen többek között megtárgyalta a könyvtári szolgáltatások helyzetéről és a további fel­adatokról szóló tájékoztatást, amelyet Pelle Sándor ter­jesztett elő. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 ORVOSI Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zslllnszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let 17 órától holnap reggel 08' óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan. Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KOJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Ébredés után... A felvételeket Perl Márton készítette a bekölcei óvo­dában Futófolyosó Hevesen Az elmúlt években jelen­tősen fejlődött Heves lakó­inak sportolási lehetősége. A sportot kedvelők számára 16 sportpálya áll rendelke­zésre. Megépült a korszerű igényeket is kielégítő sport­székház. Folyamatban van egy több funkciós szabadidő- központ kialakítása is. A legújabb létesítményt, az új korszerű folyosót csütörtök délután adták át. A hatmillió forint értékű futófolyosót jelentős társa­dalmi összefogással sikerült felépíteni megvalósítását pe­dig a már eddig is számos kiváló sportolót nevelt Tóth Gyula mesteredző kezdemé­nyezte. Minderről nagy elis­meréssel beszélt a létesít­ményt átadó Pusztai László, a megyei sporthivatal elnö­ke. A társadalmi segítők közül külön köszönet illeti a gimnáziumba járó tanu­lók szüleinek munkáját, a Metalloglobus tarnaszentmik- lósi telepének, a hevesi Me­zőgép és a tarnamérai Lenin MG Tsz segítségét, akik a legnagyobb részt vállalták a kivitelezés teendőiből. Újabb lehetőségek a növényvéde­lemben A szántóföldi növények, a szőlő és zöldségfélék idei vegyszeres gyomirtására való felkészülésről rendeztek tanácskozást csütörtökön délelőtt Egerben, a Heves megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomáson. Ott volt dr. Sándor Gábor, a megyei tanács mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi osztályá­nak helyettes vezetője is. A csaknem száz résztvevőnek — a védekezés újabb lehe­tőségeiről tartott előadást Radvány Béla, a MÉM Nö­vényvédelmi és Agrokémiai Központjának főelőadója. Ezután a Borsodi Vegyi Kombinát és a francia Rho- ne-Poulenc cég együttműkö­désével kifejlesztett új sze­reket mutatták be az érdek­lődőknek. Vetélkedő Hevesről Egy új város történelme Tíz vállalat, két középis­kola, a helyi állami gazda­ság és a tsz húsz csapata vesz részt szombaton dél­előtt azon a vetélkedőn, melyet a KISZ egykori He­ves járási Bizottsága szer­vezett. A téma: mit tudnak a fi­atalok az újsütetű város múltjáról? Mennyire isme­rik azt az utat, amely e cím újra elnyeréséhez veze­tett? Áz elődöntőben villám­kérdésekre keH majd vil­lámfeleleteket adniuk, totót kitölteniük, lesz kakukkfiókás játék. A döntőt gazdagítja többek közt egy „idegenve­zetés”, riportkészítés és egy múzeumos játék. Bizonyos, hogy a hallga­tóság is sok információval gazdagodik lakóhelyéről ez­úttal. Garancia erre a ní­vós forgatókönyvön kívül az, hogy a benevezők már de­cember óta készülnek a ve­télkedőre — jó feleletekben tehát nem lesz hiány. A győztesek — amellett, hogy egy izgalmas program főszereplői lehetnek — tárgyjutalomban részesülnek. Jogsegélyszolgálat az ipari szövetkezetekben Heves megyében hat ipari szövetkezetnél szerveztek jogsegélyszolgálatot, s ezek összesen 3754 dolgozónak adják már az igényelt se­gítséget. Tavaly felvilágosí­tásért, tanácsért leginkább az államigazgatás területével kapcsolatos ügyekben for­dultak a jogászokhoz, de a különféle polgári, családi és társadalombiztosítási té­mákban is meglehetősen nagy volt az érdeklődés. Mindazon túl, hogy közre­működtek az ügyintézésben, az irodák jelentősen hozzá­járultak az érdeklődők álta­lános jogi ismereteinek bő­vítéséhez is, s szolgáltatásuk­kal olyan utánajárástól kí­mélték meg a dolgozókat, amely végsősoron a munka­idő számára mentett meg hasznos perceket, órákat. Ilyenekről és hasonlókról esett szó a KISZÖV elnök­ségének csütörtök délutáni ülésén, ahol egyidejűleg — többi között — a tagszövet­kezetek ármunkája és az idei ellenőrzések programja is napirendre került. Szombaton olvashatják Veszélyeztetettek és veszélyeztetők címmel a családi élet, a nevelés gondjairól tartot­tak kerekasztal beszélge­tést a szakemberek a Népújság szerkesztőségé­ben. Az ezen elhangzot­takat Németi Zsuzsa je­gyezte le. Keselyűhegy falva címmel az egerbaktai ta- vaszvárásról, a megye- székhely közeli hegyi község hétköznapjairól Gyóni Gyula készített színes, fényképekkel il­lusztrált riportot. Nagy királyok sírja nyomában ez a címe a Tudomány világa című rovatunk egyik érdekes írásának, de a régi és mai csont­faragókról, valamint a Zsolnay-gyár történeté­ről is találnak cikket itt az érdeklődők. Az elemző építész-forradalmár — ez a címe a Walter Gropiusról szóló megem­lékezésnek, amelyeket szintén fotókkal illuszt­rálva a lap kulturális melléklete közöl. Gyöngyösről Nyál és galamb a tőkés piacra A kisállattenyésztőktől ta­valy 113 tonna nyulat, 120 tonna kannás, és 20 tonna lépesmézet, valamint 32 mázsa galambot vásárolt fel a gyöngyösi áfész. Ez a mennyiség csaknem azonos az 1982. évivel. Az átvett szárnyasok és tapsifülesek az ócsai, illetve a dunavar- sányi termelőszövetkezetekbe kerültek feldolgozásra. Ezt követően nyugati exportra indultak csakúgy, mint a méz, melyet a Hungaronek- tár szintén a tőkés piacon értékesített. Az idén az elmúlt eszten­deinél másfélszer több mé­zet szeretnének begyűjteni a kistermelőktől. A jelek alapján a nyúl kilójáért többet tudnak majd adni a tenyésztőknek, mivel emel­kedett a késztermék eladási ára. SZERKESZTŐSÉGI KÖZLEMÉNY Hogy olvasóink munkaide­jéhez, a szabad szombatok lehetőségeihez jobban alkal­mazkodjunk, közöljük: meg­változtatjuk olvasószolgála­tunk jogi tanácsadójának fo­gadó óráit. Eszerint hétfőn 8-tól 10-ig, szerdán délután 3—5-ig, míg szombaton dél­előtt 9— 11-ig áll az érdeklő­dők rendelkezésére a Népúj­ság szerkesztőségének jogta­nácsosa. A cím és a hely változatlan: Eger, Beloian­nisz u. 3. fsz. olvasószolgálat. Térszínház az ifiházban A szereplők — a Az elmúlt év októberétől rendszieres vendége az egri Ifjúsági Háznak a budapesti Térszínház együttese. Már három alkalommal szere­peltek megyénk S2ékhelyén, és az elkövetkező hónapok­ban folytatódik fellépésso­rozattuk. Nem használnak színpadot. A ház társalgójában rende­zik be a játékteret —, s nemcsak ők szerepelnek, hanem a nézők is. Ügy vé­lik, kevés, ha az előadás él­vezője készen kapja a szín­házi élményt. Arra töreked­nek, hogy mindenki aktív részese legyen a játéknak. Főleg gyerekdarabokkal ér­keznek, sok-sok díszletnek, jelmeznek felhasználható kelléket hoznak, melyből a közönség saját szájíze sze­rint választja ki: mit hasz­nál. Csupán a főszereplők állandóak, az ePizódjáték06ok azok a gyerekek, akik ön­ként kapcsolódnak a darab­ba, s ha úgy akarják, e „színházasdi” játszóházzá alakul. Az együttes idén 15 éves. Szeptemberig havonta egy foglalkozást terveznek, de a májusban sorra kerülő „térszínházi napokon” felnőtt közönség előtt is bemutat­koznak. NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÖ GÉM. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1„ 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon:ll-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr.- HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents