Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-26 / 21. szám
4. ■ ás NÉPÚJSÁG, 1984. január 26., csütörtök A Fati Partus-ház a megyeszékhely ifjúságát szolgálja haszonnal tovább Szájgörbítve fogadtuk az elmúlt év nyár elején az egri Dobó tér felújításának hírét, ám magunk sem hittünk a szemünknek, amikor kora ősszel már az új dísz- burkolaton sétáltunk. Nemsokkal később kikerültek a tér hangulatához illő padok és a hosszúra nyúlt. késő őszi nyárban helybéliek és kirándulók gyönyörködtek a minorita templomban, élvezték az óraütés „zenéjét”, s azt, hogy a kerek számlapról este is leolvasható már a pontos idő. Aztán fokozatosan „benépesült” a tér a városias arculathoz elengedhetetlenül szükséges tartozékokkal. Örömmel nyugtázták a kényesebb Ízlésű patrióták is, hogy a tér szecesz- sziós kovácsoltvas lámpái is jól illeszkednek az együttes stílusához. A megyeszékhely történelmi belvárosának felújításáról az építészeti munkák alapján már korábban is sokkal elismerőbb hangon szóltak a távolról jött látogatók, mint az esetek nagy részében jobbára aggályoskodó helybéliek. Ügy tűnik, a városvédő görög isten- asszony Pallas Athéné lándzsája Egerben is jó kezekbe került. Ügy gondolom, mégis korai volna lelkendezni, inkább tovább kell lelkesedni, mert erre a jövőben is nagy szükség lesz. Csupán a szakemberek és a városszépítő társaság igyekezete kevés, legtöbbször rajtunk, egri lakosokon is sok múlik. Év végi városnéző őrjáratunk során a következőket tapasztaltuk: igencsak megsokasodtak az utcai illegális szemétlerakóhelyek, az Eger patak vizén nem egyszer a családi almáriumok fölöslegessé vált limlomjai úszkál_ nak. Egerben is vannak spric- celők, nemcsak Zürichben, akik különböző illetlen időtlenségekkel „dekorálják” a házak és a középületek falát, még olyan látogatott helyeken is, mint a vár környéke. Sokan nem számolnak azzal, hogy az ide érkezőkben nemcsak a Dobó tér ízléses képe marad meg, hanem a Dobó utca bazársorának giccsparádéja is. Vagy az éppen nemrégiben kirakott kovácsoltvas szemétgyűjtők faláról már letépett míves hamutartók hiánya. Az alkóvos, antik házkapukhoz aligha illenek a modernizált kirakatok és portálok. Lapunk hasábjain is foglalkoztunk az elhanyagolt hirdetőoszlopokkal. S ez csupán néhány példa, amelyek számát tovább lehetne sorolni. Azóta eltelt bő két hónap, de mégis majdnem olyan riasztóak. Amikor Dér Bélától, a városi tanács elnökhelyettesétől a jövő tervei iránt érdeklődünk, elmondjuk kedvezőtlen benyomásainkat is. — Azt hiszem, o tanács hivatali igyekezete kevés, ha az elért eredmények megóvására, a lakosság egy része oda sem bagózik. Városnéző bejárásaink során mi is meggyőződtünk arról, hogy egyre több helyen „képződnek” illegális szemétkupacok, így a Tündérpart környékén, a gyermek- játszótér mellett, még ócska kályhákat, szanaszét dobált hordókat is láttunk. Sajnálatos, hogy ilyenkor sem tudunk felelősségre vonni. Egyébként a szükségtelenné vált háztartási lomokat, tisztasági akciónk során ingyen elszállíttatjuk. A falra pingálók ellen úgy próbáltunk védekezni, hogy például a városgondozás szakembereivel vadszőlőt ültettünk a vár melletti támfal mögé és a Domus Áruházzal szemközti „betonkatlan” környékére. Ám szinte még ki sem bújtak az első hajtások, amikor vandál kezek máris elvagdosták őket. A következő ötéves tervben a nem éppen tetszetős vártámfal elé olyan kávézó és ajándéktárgyárusító-é pület felhúzását tervezzük, amely stílusában és kivitelezésében egyaránt illeszkedik a műemléki együttesbe. — Aíi lesz a hirdetőoszlopok sorsa, hiszen ezek az „utcai berendezések" is hozzá tartoznak az egységes városkép kialakításához? — Az ősszel megállapodás született a városi tanács és a MAHIR egri képviselete között. Mi kijelöltük az oszlopok új helyét, de a helyreállításukról a hirdetőnek kell gondoskodnia. Nemrégiben megtudtuk, hogy tavasszal már sor kerül a felújított formával és tartalommal bíró oszlopok kitelepítésére. Ebben a formában megfelelnek majd régi feladatuknak. Reméljük, hogy az egriek megkedvelik majd a századvégi stílusban épült telefonfülkéket is, amelyek első darabjait a belvárosban állítjuk fel. Szintén a tavasz folyamán, az elkészült színdinamikai tervek alapján átszínezzük a történelmi városmag épületeit. Felszólítottuk az üzletvezetőket és tulajdonosokat, hogy a barokk belvároshoz illő zsalugáteres portálokat és korhű kirakatokat alakítsanak ki. Sor kerül új cégérek és lámpatestek felszerelésére is. Ebben a munkában számítanánk az idősebb lokálpatrióták támogatására, ugyanis a régebbi korok egri foglalkozás jelzőire vonatkozó képes, vagy írásos anyagnak eléggé híján vagyunk. Egyebek mellett szerettünk volna több konflist is foglalkoztatni, legalábbis az idegenforgalmi főszezonban, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nemigen kapkodnak az engedélyekért. — A tartós szárazság miatt aligha időszerű most a kérdés, de megkockáztatjuk: a jövőben a város valamelyik pontjára tervez_ nek-e szökőkutat? — Elvileg a Dobó téren, a híd két oldalán egy hangulatos, megvilágítható szökőkút-rendszert is szeretnénk kialakítani. A tervezési megbízást már kiadtuk, a megvalósításra a kis Dobó tér és Hibay Károly utca rekonstrukciója során nyílik majd lehetőség. Külön gondot okoz a gázvezeték átkötése és átvezetése a patakon. Ugyanis ekkor újítjuk fel a Panakoszta. és Turi-házat is. Az utóbbi földszintjén hamisítatlan török kávézó is nyílik majd. — Eddig csak a belvárosi múlt hangulatainak a megmentéséről esett szó. De vajon a jövőben lesz-e elég zöld terület a város környékén? Mert ha így haladunk, a jövő nemzedék aligha láthatja majd a háztetőktől az Eged lankáit. — Valóban. Városunkban kevés a zöld. A Hajdúhegy benépesülésével is jelentős terület veszett el a szép környezetből, így az Eged közelében már egyáltalán nem adunk ki építési engedélyt. Legalább itt meg kell hagyni és őrizni a természet háborítatlanságát. Soós Tamás A Széchenyi út utolsó „tartozása” volt a Rudnay-terem és a Carlone-ház együttese, amely gyönyörű belső udvart is kapott a felújítás végén Piti/uka monológja Én kérem Melopsittacus undulatus, törpepapagáj vagyok. Egy állatkereskedés kirakatából láttam meg a világot. Mondhatom, szép kis világ, ahol a verebek és a galambok szabadon járkálhatnak az utcán. Persze, nem születhet mindenki papagájnak, abba is bele kell törődni, ha valaki díszpinty. A díszpintyek rosszabbak, mint az emberek, nem elég, hogy egész nap veszekednek, de közben énekelnek is. Én csak be vagyok zárva, pedig nem követtem el semmit. Egy jó ügyvédre lenne szükségem! Nem ügyvéd vásárolt meg, hanem egy apuka. Az apukának van egy felesége, aki éjjel-nappal veri otthon az írógépet, s van egy kisfia, aki az anyukát veri, ha nem kap papagájt vagy vaníliakrémet. Ez a kisfiú egyszer engem is megkínált a vaníliakrémmel, de papagáj- kórosnak színleltem magam, amitől a családot kilelte a hideg. Névadó szüleim erre a ronda Pityuka névre kereszteltek, mdntha nem létezne Benői, Frici, Gabi, Lali, Őszi és Ricsi becenév Magyar- országon. És az még csak hagyján, hogy ők reggeltől estig Pityukénak hívnak, de az már túlzás, hogy örökké reszelt sárgarépát dugdosnak a csőröm alá, hátha elkezdem mondani: Pityuka vagyok, Pityuka vagyok. Ez, kérem, pontosan olyan, mintha az intenzív nyelvtan- folyamon állandóan sósbor- szeszbe áztatott kockacukrot tennének az ember szájába, hátha kimondja végre: Ai em cselovék. Ennek ellenére megtanultam néhány káromkodást a gyerektől, s néhány vegyes mondatkezdő fordulatot a televízió külpolitikai kommentárjaiból, azonban ezeket sohasem használom fel társaságban, mert akkor a cigarettafüsttől se nem látok, se nem hallok, csak köhögök. Azt viszont nagyon is jól látom, hogy sok embernek nincs igaza a lakáskérdésben, amikor panaszolják, hogy szűk lakótelepi lakásban élnek, na de mit szóljak én ebben a kalitkában, ahol csak egy kis tükör van, abban is mindig magamat látom. Különben se tartson szobamadarat az a házaspár, amelyik alig várja, hogy elaludjon a gyerek, aztán letakarnak engem egy kendővel, mintha a sötétség elnyelné a hangokat. Vagy azt hiszik, hogy egy törpepapagájjal mindent szabad, arra sosem jön rá a szerelem!? Kár, hogy csak beszélni tanítanak minket, írni nem, gnert akkor az újságok orvosi rovatai teli lennének a papagájok panaszaival. Aztán a gyerekneveléssel se értek egyet. Mindennap lent csokoládéval, rágógumival, Matchboxszal és fémhúszassal, én pedig csak kétnaponként egyszer kapok friss madáreledelt, és mégsem fogom felpofozni a szüléimét soha! A legnagyobb baj, hogy nem vagyok kutya, és egyszer som visznek le az utcáira sétálni. Ebben az ösz- szezárt családi környezetben gyakran rámjön a szátuatív neurózis, s nemcsak hogy nem kezeltetnek, de még a pálinkás üveget is elzárják előlem, amikor néha kilógok a kalitkából. Pedig valahol a papagáj is ember. Most végre bekövetkezett egy kis háztartási baleset, megcsíptem az apuka feleségének az ujját, amikor tiszta vizet akart önteni az itatómba, aztán kirepültem a nyitott ablakon. — Pityuka, azonnal gyere vissza! — kiabálta rémülten az asszony, de én felszálltam a szomszéd háztetőre, és azt mondtam: — Napóleon vagyok, Napóleon vagyok! Tormái László Lapunk január 19. számában jelent meg dr. Bán Ervin egyetemi nyelvtanár cikke. Észrevételeit, véleményét vitaindítónak szántuk. Várjuk továbbra is mindazok hozzászólását — akár szakmabeliekét, akár szakmán kívüliekét — akik egyetértenek vagy nem értenek egyet az eddigiekkel. A pedagógus és a társadalom A tekintély alapja a tudás Az új társadalomhoz a pedagógusnak is igazodnia kell, hogy tekintélyt, mely a múltban osztályrésze volt, megtarthassa, sőt növelhesse. A felsőfokú képzés ezt iparkodik is részére biztosítani, megfelelő szaktudással látja el, hogy az új kor ifjúsága neveltségében, tudásában munkahelyén megállhassa a helyét. A tekintély alapja tehát a tudás, amely nem maradhat meg a főiskola, egyetem által nyújtott fokon, azt a katedrára való lépés napjától állandóan növelni kell önképzéssel, a mindennapok által felvetett problémák megoldási kísérleteivel, a tudás átadásához megtalált legmegfelelőbb módszerek tükéletesítésével, a tanítványok személyiségének kü- lön-külön megismerésével, hogy megépíthető legyen minden kis híd, amely a tanártól a tanítványhoz, a tanítványtól a tanárhoz vezet. Ezt a törekvést, ezt a napról napra való őszinte, jóakaratú, iparkodó munkát meglátja a szülő; megérzi, észreveszi a tanítvány. A család előtt nőni, magasodni kezd a pedagógus, szak- tekintély lesz, akire érdemes hallgatni, érdemes szülői értekezleteire, fogadó óráira elmenni mindkét szülőnek, mert tanulni lehet tőle, csak nyerhetnek azzal, ha tanácsaira, jóakaratú figyelmeztetéseire hallgatnak. Való igaz, hogy a ma társadalma az orvost, a mérnököt, a termelés dolgozóit szakembereknek ismeri el, a jobb anyagi helyzetük is megadja részükre azt a biztonságérzetet, amelyre hivatásuk teljesítéséhez szükségük van. Ez utóbbihoz államunk már eddig is nyújtott segítséget, ezt a jövőben is biztosítani fogja. De hogy a maga rangját a szakmai hierarchiában megkapja, ezt önmagának kell biztosítani. Hórvölgyi István Eger Korszerű iskolák, nyugodt pedagógusok Sajnos, a Bán Ervin által leírtakkal jóformán csak vitatkozni lehet. Tény — s ezt a cikk írója is érintette —, hogy a pedagóguspálya rendkívül sokat veszített presztízséből. Bán Ervin szerint az elnevezés konkretizálásával a pedagógus egyből szakemberré válna, sőt még valamiféle „nélkülözhetetlen biztonságérzetet” is kapna. Véleményem szerint nem ártana kicsit alaposabban megvizsgálni a pedagógusok „lebecsülésének” okait, még ha ezek igen összetettek is. Leszögezem, hogy a szülők igenis elismerik a pedagógus szakember voltát, ugyanúgy, mint a villany- szerelő, a parkettás és más szakmunkások esetében. Igaz, ezt tekintélynek nevezni nemigen lehet, mert az utóbbiak jövedelme alaposan felülmúlja az eljövendő nemzedék „pátyolgatásával” foglalkozókét. A pedagógus-diploma még vonzó, de a pálya már korántsem. Arra is érdemes felfigyelni, hogy a pedagógiai felsőoktatási intézményekbe jelentkezők „minősége” évről évre romlik, és nagyon kevés a végzettek között az igazi pedagógusegyéniség. Az is tény, hogy a pálya elbürokratizálódott — nem a pedagógusok jóvoltából —, s még az ellenőrzések során is elsődleges az adminisztratív munka. A gyermekekkel való bánni tudás, az oktatónevelő munka igen hátul kullog a sorban. Ebben szerepet játszik a vezetők kiválasztásánál némely esetekben alkalmazott gyakorlat, amikoris nem a szakmai tudás, hanem más dominál. Egy írásvetítő vagy egy szemléltetőeszköz-sorozat nem javít semmit, főleg egy harminc fő fölötti osztálynál nem, csak azt segíti elő, hogy a pedagógus még any- nyira sem ismerheti meg a gyerekeket, mint a személyes kontaktus alapján. Csodaszépek a mostanság átadott iskolák, de ugyanolyan zsúfoltak, mint a régiek. Nem véletlen, ha a pedagógusoknak nincs tekintélyük. De ez nem fog visz- szaállni attól automatikusan, hogy a tanítót tanítónak, a tanárt tanárnak, az óvónőt óvónőnek, az egyetemi tanárt egyetemi tanárnak nevezzük. Attól sem, ha valahol „odafent” kinyilatkoztatják, hogy a pedagógiai kérdésekben a pedagógusoknak van igazuk. Mi a megoldás? Én személy szerint a feltételeken változtatnék. Korszerűbb iskolák, alacsonyabb létszámú osztályok, a pedagógusok létfeltételeinek biztosítása — minimum lakás —, a túlórák megtiltása. A tekintélyt ma Magyarországon elsősorban az anyagi javak alapján mérik. Nem alaptalan az a feltételezés sem, hogy visszatér a tekintély, ha van pénze egy pedagógusnak, nem szaladgál utána, hanem a gyerekkel törődik. Mert azért valamennyiünkben él az oly sokat emlegetett hivatástudat. Persze, a szigorúbb ellenőrzések is segítenének — látszólag. Viszont rossz köz- érzetű, ideges pedagógus jó munkát nem tud végezni. A gyerekek közt tiszta, pihent fejre, nyugodt idegekre van szükség. És időre, nagyon sok időre. „Csak” ezeknek a feltételei hiányoznak. Igaz, mindez pénzbe kerül, de rha még kevesebbe, mint holnapután. Kakuk Imre tanár Gyöngyös Nemzetközi pályázat Rajzokat, festményeket várnak A Vöröskereszt Társaságok Ligája és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi gyermekrajz-pályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy elősegítse az egészséges és a rokkant, fogyatékos gyermekek közötti barátságot, a közösségi kapcsolatok kialakítását. Heves megyei iskolások rajzait és festményeit is várják, melyeken a pajtások bemutatnák, milyen segítséget nyújtottak rokkant társaiknak, milyen közös programokban vettek részt. Az egyes munkákat A/-as, vagy A/4-es méretben legkésőbb 1984. március 1-ig kell beküldeni a Vöröskereszt megyei Vezetősége címére. Felidézni a múlt hétköznapjait Őrjárat a városért
