Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-24 / 19. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1984. január 24., kedd Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Jónás Dezső: Ludovit Gresso Jónás Dezső egy napja A hajdanvolt kazánfűtő, a most otthon kellően meg nem értett nyugdíjas, hóna alá csapja az újságpapírba csomagolt, s az otthonról el_ csórt régi stil-szódásüveget, hogy pénzzé, azazhogy ital­lá tegye. Valójában nem is az ital kell az öregúmak, hanem inkább az, hogy em­berek között legyen, hogy valaki legyen, hogy számol­janak vele és számítsanak rá, hogy egyáltalán e fur­csa és végül is befuccsolt pénzkereső körút során tör­ténjék valami végre. Vala­mi más. Valami olyan, amily kizökkenti a nyugdíjas kor otthoni monotóniájából. Va­lami olyan, ami új erőt, gondolkodni, töprengeni va­lót ad. Valami olyan tör­ténjék, ami az egykori mun­kás mindennapok szürkesé­gére visszatekintve, mint hajdanvolt nagy kalandként fénylik fel. Mert a múlt mindent meg­szépít. De az a jelen ... ! Divat most manapság so- .kat szónokolni, beszélni, ír­ni a magányos öregekről, s az öregség magányáról. Ar­ról, hogy a nyugdíjasok élet- körülményei még akkor is szerényebbek és szegényeb­bek gyakran, ha egyébként tisztes pénzzel vonult a megérdemelt nyugalomba bárki is. És, ha nem tisztes, de nagyonis szerény ez a nyugdíj? És, ha rideg, nem­törődöm a környezet, és ha a nyugdíjas az aranykort élve ugyan, nem óhajt nyu­galmas életet? Gara János írta, Horváth Tibor rendezte a Jónás De­zső nyugdíjas fűtő egy nap­járól szóló Aranykor című tévéfilmet. Ez a bensőséges hangvételű, humorral, ke­déllyel, finom lírával, meg­értő mosollyal készített film szerencsére nem akart hoz­zászólás lenni az öregek, a nyugdíjasok helyzetéről fo­lyó hazai vitához. Csupán (?) egyetlen nap történetek nélküli történetét igyekeznek elmondani az alkotók, kellő tempójú rendezéssel, finom, de óvatos szatírát is rajzol­va, Jónás Dezső szemüvegén keresztül láttatva a köröt­tünk való világot. Hogy milyen ez a világ,, hogy milyen benne egy ren­díthetetlenül optimista, a tespedt nyugalmat nem bí­ró, az élet szépségei iránt változatlanul vonzódó nyug­díjas élete? — erről szólt szépen, hatásvadászattól mentesen, öregkori derűt és keserűséget is felsorakoztató: képekben az Aranykor. Hogy sokáig emlékezetes marad emberségével, csen­des lírájával, ízléses vaskos- ságával ez a film, abban oroszlánrésze van a főszere­pet megejtő egyszerűséggel, belső humorral, különleges eszközök nélkül alakító szlovák színésznek, Ludovit Gressonak. Nagyszerű szí­nészt ismertünk meg ben­ne, hogy mire megismer­jük, már el is temessük, — hiszen a forgatás után rö­videsen meghalt. Ez a film­je nem volt méltatlan bú­csú a közönségtől, a művé­szettől és az élettől. Gyurkó Géza Tanulságos kisfilmek Sokat és joggal bosszan­kodunk amiatt, hogy kevés az épkézláb, a szórakoztató,, a hétköznapjaink ezerarcú- ságát, gondjait és örömeit egyaránt tükröző tévéjáték. Ráadásul az is igaz, hogy az ilyen szándékú alkotások zöme szürke, jellegtelen, vonatatott cselekményű, s nélkülözi a valóság semmi mással nem pótolható ízeit. Rendszeres csalódottságun­kat csak hatványozzák a minden áron való művész­kedésre utaló mozzanatok. Szerencsére sokkal bizta­tóbb az összkép a rövidfil­meknél, illetve az e körbe sorolható műfajoknál. Itt nem hiánycikk a szellemes­ség, a tömörség, az ötlet- gazdagság, a vérbeli igé­nyesség. Az elmúlt héten ismét meggyőződhettünk minder­ről. Csütörtökön a Híradó és Dokumentumfilm Stúdió sokrétű tevékenységébe pil­lanthattunk be. A Csitios utca arra figyelmeztetett, hogy a gombamódra növek­vő betonkolosszusok világá­ban jövőre érdemes értékek sikkadnak el, s fájóan csor­bulnak az emberi kapcsola­tok. A Kwai folyó titka múltbéli tájékozottságunkat szélesítette, méghozzá min­den didaktikus mozzanat mellőzésével. A Volt egyszer egy MADISZ az 1945 után létrejött ifjúsági szövetség hangulatát villantotta fel, újat mondva nemcsak a haj­dani fiataloknak, az egykori résztvevőknek, hanem a ma tizen- és huszonéveseinek is. Mindez azért sikerülhetett, mert a rendezők okosan gazdálkodtak a rendelkezés­re álló meglehetősen kevés idővel, s valamennyien ép­kézláb gondolatokat óhaj­tottak közölni élvezhető for­mai köntösben. A péntek este meglepeté­se Böhm András egyéniségét megrajzoló produkció volt. Az operatőr — rendező Matkócsik András mindösz- sze húsz perc alatt mutatta be ezt a kemény akaratú személyiséget, aki nem nyu­godott bele abba, hogy ma­gatehetetlennek kezeljék, aki bebizonyította: a legne­hezebb buktatókon is úrrá lehet lenni. Ebben a műben egyetlen kocka sem felesle­ges, s minden részletnek funkciója volt. Milyen kár, hogy a na­gyobb lélegzetű munkák szerzői észre sem veszik ezeket a kis remekléseket, s nem óhajtanak tanulni tő­lük, holott lenne mit, s fel­tétlenül javukra válna. Nem is beszélve a nézők elégedettségéről... (pécsi) Popzenéről — óvodás fokon Ahogy különböző korosz­tályok lépnek egyet-egyet a sorban, úgy növekszik a popzene népszerűsége. Tük­röz ez egyszerű ízlésbeli változáson kívül társadalmi átalakulásokat is. A külső­ségek sokszor takarnak — ha közvetetten is — lényeges tartalmakat. A televízió, mindennapos szellemi táp­lálékunk egyre nagyobb lé­péshátrányba kerül: műso­raiból kiszorul a fiatalok zenéje. Előbb átcsúszik a 2-es műsorra, majd légne­művé válik, vagy sekélyes pótlék kínálkozik helyette. Nemcsak maga a zene, hanem az értő elemzés is hiányzik. Ez vezethette Dé­vényi Tibor arra, hogy A popzene műhelyei címmel sorozatot kezdjen. Sajnos, érthetetlen módon a lehető legrosszabb útját választotta az ifjúsági muzsika bemu­tatására. Bántóan üres „elemzései” semmiféle tám­pontot nem adtak az érdek­lődőknek. Csak annyit álla­pított meg a fejlődés oká­ról: „valami újjal kellett kijönni”. Kevert stílusokat, egy kalap alá vont eltérő előadókat, adós maradt a legfontosabbakkal. Az ilyen műsorra mondja az ember: többet ártott, mint használt. Változatlanul hiány ma­radt az értő és jó közvetíté­se a popzenének. Miközben komoly zenei műsoraink színvonala nő, az egyre ran­gosabb magyar könnyűzene halódik a képernyőn. (gábor) Video — a jövő tévéje (!) Folyik a vizsga. A hall­gató befejezte feleletét, majd a tanárral közösen a videomagnó segítségével visszajátsszák. Így a vizsgá­zó korrigálja esetleges té­vedéseit, amit a drukk oko­zott, és megvédheti állítá­sait. A video felhasználásának természetesen ezernyi más példáját is említhetnénk ma már. Az előbbit csak azért írtuk, mert a TIT Heves megyei Szervezete Videó- klubjának ez az egyik leg­újabb gyakorlata. A marxista esti egyetemeken, az MSZMP Oktatási Igaz­gatóságán e célra is alkal­mazzák a berendezést. Varga Endrével, a TIT Videó-klubjának vezetőjé­vel beszélgettünk, az indu­lásról, az eddigi tevékeny­ségükről. Úttörőknek számítanak — Két évvel ezelőtt ala­kult meg klubunk. Termé­szetesen a stábnak eleinte nehézségei is akadtak: a nagy értékű benendezéseket tőkés importból lehetett be­szerezni. A fővárosiból hív­tunk gyakorlott szakembe­reket, akik tanítottak a vi­deózásra. így aztán az or­szágban az elsők között vol­tunk, akik megkezdtük te­vékenységünket . — Mi mindent tud ma ez a stáb? — A televízió műsorából folyamatosan rögzítjük a politikai és tudományos műsorokat, a külpolitikai fórumokat, amelyeket a magasabb szintű oktatásban nagyszerűen lehet alkal­mazni. Nemcsak szemlélte­tésként, de vitaindító alap­ként is. Azonkívül külön­böző szolgáltatásokat nyúj­tunk a vállalatoknak, in­tézményeknek. Kamerákkal felvételt készítünk egy-egv üzem által gyártott termé­kekről, a vállalat életéről, tevékenységéről. — Miben rejlik ennek gyakorlati haszna? — Csak egyetlen példát. Ha egy vállalat partnerei­nek kínálja termékeit, a tárgyalás során a rögzített képsorokkal már egyszeri­ben be is mutathatja azo­kat. Természetesen, „bel­ső használatra” dolgozunk. De a balesetvédelmi oktatás tértén is jól alkalmazható ez a módszer. Készítettünk már a Vízműveknek, a Mélyépítő Vállalatnak vagy a Dohánygyárnak ilyen műsorokat. — Megyerikben ezek sze­rint már több vállalat, in­tézmény rendelkezik videó- berendezéssel. .. — Nemrégiben a televízi­óban elhangzott egy adat, amely szerint az országban már húszezerre tehető a berendezések száma. Nos, tapasztalataink szerint me­gyénk jól ellátott e téren. A Gagarin Hőerőműnek például egyórás filmet ké­szítettünk, amely az új ve­zetési elméletet, az új tech­nológiai eljárásokat mutat­ja be. Vagy a Vármúzeum­mal közösen forgattunk népi hagyományokról szóló filmet: a parádi lakodal­mast. De készült film az egercsehi bányásznapról is. A közelmúltban az Egri Vá­rosszépítő Bizottság a TIT berendezésének segítségé­véi a műemlékekről állított össze egy szép műsort. Hobbisok és megszállottak A klubnak nem egy olyan tagja van, aki szenvedélyes videós. Ügy gyűjti a kazet­tákat. mint más a bélyege­ket. S hogy mi ebben az érdekes? Nos, megint egy példa. A család elutazik, ám a televízióban az idő alatt több érdekes műsort sugároznak. A férj a foci­meccset, a feleség egy ame­rikai filmet, a gyerek pe­dig a Tarzant meg a Gya­logkakukkot szeretné látni. A videó-berendezést csak „be kell programozni”, s mikor hazajöttek, mindenki megnézheti a kedvére va­lót. A berendezés irányára napjainkban körülbelül 70 ezer forint, egy háromórás üres szalag, illetve kazetta ezer forintot taksál. Drága mulatság — nem vitás... S mégis vannak „megszál­lottak”. Akinek pedig hobbija, je­lentkezhet a TIT videó- klubjába. Egyébként legkö­zelebb január 25-én. dél­után 5 árától várják azo­kat, akik szeretnének ezzel foglalkozni. A klub később forgatási tanfolyamot is kí­ván szervezni. Megtudtuk: a felsőfokú oktatási intézmények leg­többje már rendelkezik a berendezéssel. De vajon a középiskolákban mikor „tör be” a videó-módszer? A szakemberek szerint jövőre már a középfokú oktatásban is élnek vele. Különösen a műszaki pályára készülők­nek ielent ez nagy segítsé­get, de jó szemléltető anyag például egy filmesztétikai órához is a video által rögzí­tett műsor. A mozinak - nem konkurencia! — Elképzelhető-e hogy a jövő mozija a video? — A nyugati országokban a videózás ma már közel másfél évtizedes múltra te­kint vissza. Ám mind ez idá­ig nem versenyezhetett a mozival. Ennek érthető is a magyarázata. Az emberek egyrészt keresik a közös él­ményt. Jegyet váltanak és háromszázadlmagukkal meg­nézik a vetített filmet, szé­lesvásznon. Másrészt a film­szalag „bíróképessége” sokkalta nagyobb, mint a magnószalagoké. Igaz, hogy ismert már a vászonra ki­vetített tévézés, ám csak kisebb közösségekben, csa­ládi körben... — Ám a filmgyárak és a MOKÉP is forxjalmaz-video- filmeket... — Tény, de csak stúdió­mozik. filmklubok részére. A video a nagyközönség számára mind a mai napig „kicsinek bizonyul”. Az ará­nyok miatt sem tudja pó­tolni a mozit. # Ki tudja, mi lesz a video szerepe húsz-harminc év múlva? Egy tény: ma az egyik legkorszerűbb mód­szer, amely mindinkább tért hódít a családokban, a kü­lönböző oktatási formákban, a szemléltetésben — és, a s zórakaztatá sban. Mikes Márta Vizsga — bábjátékos oktatóknak Megyénkben számos báb­csoport működik; iskolák­ban, művelődési házakban, klubkönyvtárakban. A cso­portok vezetőinek évről évre szerveznek továbbkép­zéseket, annak érdekében, hogy mind érdekesebb, szí­nesebb, színvonalasabb pro­dukciókkal szórakoztassák a gyermekközönséget. A C-kategóriás bábjátékos oktatói vizsgákat legköze­lebb máncius 20-án déelőtt 10 órától tartják meg Buda­pesten, a Népművelési In- tézetben. A vizsgázni szán­dékozó bábcsoport-vezetők február 5-ig jelezhetik szándékukat a Megyei Mű­velődési Központban, név és pontos cím megjelölésé­vel. A feltételekből is Itt kaphatnak részletes tájékoz­tatást az érdeklődők. (Le­vélcím: Megyei Művelődési Központ. Eger Dobó tér 13.) John Lutz: Olc só utazás UH. ilner keresztülsietett a repülőtér A-csamo- kán. Bőröndjét a kezében vitte, nem talált kofferkulit. A h angosbes zélőbő 1 egy orr- hang tájékoztatta az utazó- közönséget az indulásokról és az érkezésekről. Mikor a Small World Airways légi- társaság ablakához ért, kel­lemes meglepetéssel látta, hogy csak egy rövid sor légiutas vár a jegykezelésre. Titkárnője megrendelte szá­mára a New York-i repülő­jegyet, neki csak a beszálló­kártyát kellett megkapnia, meg a bőröndjét feladnia. Az SWA légikisasszonya barátságosan mosolygott, mi­kor Milner végül az ablak­hoz kerülve bemutatta a je­gyét. A stewardess lenyo­mott néhány billentyűt, és az előtte álló komputer képernyőjére nézett. Aztán Milnerre emelte a tekinte­tét, és már nem mosolygott, — Ennél az ablaknál csak a teljesárú jeggyel utazók jegyét kezeljük ... Sir. A ,3ir”-í kissé habozva ejtette ki. — Nekem nem teljesárú jegyem van? — tudakolta Milner? — önnek árengedményes jegye van ... Már semmi „Sir”. — Nem lehetne egy ... — A jegycseréhez már túl késő van, húsz perc múlva indulás. Kérem, fáradjon a nyolcas ablakhoz, ott keze­lik a Small World Airways légitársaság árengedményes jegyeit. Milner cjngár ember volt, a legkisebb meggyőző ké­pesség nélkül. Beállt a nyol­cas ablak előtti sorba. Kö­rülbelül harmincán voltak előtte. Hamarosan mögéje állt egy kövér nő, karján hároméves forma kisfiú. A gyerek ellenségesen bámult Milnerre. Negyedórával ké­sőbb a gyerek leköpte. Mi­alatt a zsebkendőjével le­törölte a vállát, a kövér asszony eléfurakodott. Mil­ner káromkodott, de úgy, hogy ne hallja senki. Mikor ismét egy SWA-egyenruhás nő elé került, beszállókár­tyáját kitöltve ezt mondta: — Van egy bőröndöm. — Az árengedményes ieggyel utazók magukkal vi­szik a poggyászukat a fedél­zetre. A poggyász mérete 60X20X50 centiméter lehet. — Sose mértem le a bő­röndömet ... — Vigye a poggyászát a fedélzetre. 29-es kijárat. Ké­rem a következőt. A 29-es kijáratnál álló stewardess elvette a be­szállókártyáját; hogy hová akar ülni, senki se kérdezte. Csak ne a kövér nő és a köpködő gyerek mellé ke­rüljön ... Mikor a gépbe lépett, lát­ta, hogy az első osztály és a turistaosztály utasai már a helyükön ülnek, és koktélt szürcsölnek. Ingyen. „Kér­jük, hogy az SWA árenged­ményes jegyével utazók há­tul helyezkedjenek el” — állt egy táblán. Egy mosoly- talan stewardess megmutatta a helyét — a kövér nő és a köpködő gyerek mellett. A bőrönd nem fért be az ülés alá. Milner szólt a stewar- dessnek, — Akkor tartsa az ölében. — Nem ellenkezik ez a biztonsági előírásokkal? — Az előírások az áren­gedményes jegyek tulajdono­saira nem vonatkoznak — mondta a stewardess a válla fölött Csak pár óra, gondolta Milner, és egy New York-i taxi viszonylag udvarias at­moszférájában lesz. A kövér asszony fia a lábára taposott. — Bocs — mondta a kövér nő —, Damon egy probléma. És mindig az is fog maradni. — Remélem, hogy nem — mormogta Milner. Mikor a gép felemelkedett Damon ökölbe szorított kézzel do­bolni kezdett Milner bőrönd­jén. A steward essek zsúrko- csikon hozták az ennivalót'. Két csinos lány osztotta az uzsonnacsomagokat és az italt. A forró kávét úgy ön­tötték a csészékbe, hogy egy csepp se ment mellé. Mikor az egyik Milnerhez ért, a gép erős légörvényen repült keresztül. A bőrönd a bőr­rel rosszul bevont ülésre nyomta Milnert. A stewer- dess az ölébe dobta az uzsonnacsomagot. — Egy csésze kávét is kérek! — kiáltotta Milner a lány gyorsan tovasuhanó há­tának. A stewardess vissza­jött, teletöltött egy papír­poharat; a lávaforró kávé jelentős hányada Milner nád rágj ára csöpögött. — Egy dollár — mondta a stewardess. — Azt hittem, az étkezés benne van a jegy árában ... — Az étkezés igen. Az italért azonban az árenged­ményes jeggyel utazóknak fi­zetniük kell. Egy dollárt kérek. A zöld salátával borított szendvicsnek olyan íze volt, mintha a legutóbbi Los An- geles-i útról maradt volna vissza. Valami keresztül­repült a levegőn. Milner kávéjában egy darab keksz olvadt Miki egér formájúvá. A köpködő fiú utánakapott — a kávémaradék Milner öltönyére ömlött. — Bocs mondta újból a kövér asszony, és tovább ol­vasta képeslapját. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents