Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-21 / 17. szám
6 NÉPÚJSÁG, 1984. január 21., szombat Rejtélyek és megfejtések^) az idők kezdetéről Mágikus történelem Merlin, a varázsló, a mítoszok szülötte, a nem értett jelenségek „szülőatyja” „ A tudományos közmegegyezés szerint az emberiség többé-kevésbé időzíthető története legfeljebb öt-hatezer éves. Ez az időhatár egybeesik az írás kialakulásával és használatával, ami előtte volt, ellenőrizhetetlen, történet előtti idő... Hogyan történhetett viszont, mi az oka, hogy öt-hatezer évvel ezelőtt, a kezdődő fémkor embere egyszeriben ezeknek az „eszközöknek” és sok egyéb szellemi vívmánynak birtokában lép fel?" (Várko- nyi Nándor: Szíriát oszlopai.) ★ Vannak olyan filmek, amelyeken nem tudom egyhamar túltenni magam. Legutóbb az Excalibur című ír alkotással voltam így. Ugyanis az „emberiség ifjú koráról” szólt a története, a kezdetekről, amikor az ábrázolás szerint leváltunk a természetről, s megkezdődött a fajunk öntörvényű fejlődése. Az Arthur király köré fonódó mondakört dolgozták föl, szerepelt benne sok „jó ismerősünk”: Lancelot, Merlin, Perceval... A kerékasztal körül ülő legendás harcosok, akik már féllábbal a kereszténységben éltek. Bizonytalan volt a film logikája, ezért a nézőt is bizonytalanná tette: milyen erők állnak itt egymással szemben, egyáltalán milyen történelmi közegbe lehet elhelyezni a hősöket? Legendák, és mítoszok legmélyén bukkannak föl ezek az alakok: a Brit-szigeteken élő néjpek meséiben. Mint nálunk Mátyás király, úgy élt az emberek emlékezetében Arthur, az igazságos uralkodó, aki viszonylagos rendet és harmóniát teremtett a vad és erőszakos feudális viszonyok között. De — környezetét tekintve —, valamikor a történelem előtti időkben „lelhető föl”, valóságos személyhez nem köthető figurája. Talán azok a nagy csillagászati „mérőműszernek” kialakított kőtömbök: stonehengei óriási kőkör és társai, magyarázataként került szóba először az a bizonyos kerekasztal. Ismeretlen korok üzeneteiként fönnmaradt, óriási tárgyi emlékek keltették föl az utódok érdeklődését. Magyarázatul kínálkozott a mágia, a varázslat, így épül bele Merlin a történetbe, és így válik ez a legenda egy szakítás elbeszélésévé. ★ „Nos, az idézett és sok más idézhető, kutató sztereotip megállapításait így foglalhatjuk össze egyetlen mondatba: '— Hogy vajon Harc Arthur és Lancelot között, a király kezében az ex- calibur, a legendás kard az Indus, a Folyamköz és a Nílus völgyének első foglalása és a markáns arculatú nagy kultúrák hirtelen-váratlan megjelenése közt hány évszázad vagy ezred telt el, kívül esik ismereteinken. .. — .. .De elégszer rámutattunk már, mily magasra hágtak csillagászati és mérnöki ismereteik, hogy tőlük származik a földi és égi tér beosztása, a naptár, az óralap, az aritmetika, az algebra, a térmértan alapvetése, hogy ismerték Pütha- gorasz és Euklidész tételeit, a nevezetes pi-t, kiszámították a csonkagúla köbtartalmát, tanulmányozták a víztükrözés, az interferencia tüneményeit, az anatómiát és így tovább, s mindezt, mondjuk, öt-hatezer évvel ezelőtt”. (Várkonyi Nándor: Szíriát oszlopai.) ★ De mi is ez a szakítás? A feltételezések szerint létezett egy kor,, amikor harmóniában élhettünk a természettel, minden forrásnak, tónak, idős fának megvolt a maga szelleme. Persze másrók talán többről is szó van itt: arról, hogy valamikor elnyertük azt az „öntudatot”, amely máig t.art. Fogalmakba, kategóriákba, írott történelembe rendeződtek az események, egyben szükségszerűen elmaradtak olyan ismeretek, amelyek azelőtt egyszerűek és mindennapiak voltak. A csillagok járásáról, az időjárásról, a vizek titkairól sokat kellett tudniuk eleinknek — a fennmaradáshoz. A rejtély persze rejtély marad,, ha nem támaszkodunk a történelemnek és segédtudományainak eredményeire. Az ember mai eszével azt sem értheti meg, hogyan készültek a piramisok, milyen célt szolgáltak a Húsvét-szigeteki szobrok, hogyan éltek az emberek évezredekkel ezelőtt. Pedig tetteiknek mindig logikusnak kellett lenniük, csak nem a mi, hanem az ő észjárásuk szerint. Ha nem ismerjük meg, pontosabban nem próbáljuk megismerni az elpusztult civilizációk körülményeit, kapcsolatukat az éggel és a földdel, bizony könnyen elfogadjuk valóságnak a mesét. De nem az egykori, hanem a mai valóságban próbáljuk elhelyezni, mindenáron. Az űrhajózás hozzátartozik jelenlegi kultúránkhoz, beleépült gondolkodásunkba. Ezért fel is használják bizonyos „megmagyarázhatatlan” dolgok értelmezésére. Csokorba szedik ezeket, kezdve barlangrajzok „.szkaf anderes” figuráitól egészen a titokzatos Dél-amerikai pusztaságig, ahol hatalmas rajzok helyezkednek el, amelyeket csak nagy magasságból lehet kivenni. Így kerülnek újra és újra napirendre Ddnikentől kezdve Nemere Istvánig a feltételeA film új. képi mítoszt teremtett (Felvételeinket az Excalibur c. film jeleneteiből válogattuk.) zések az űrbéli vendégekről, akik átadták tudásukat a földlakóknak. Voltaképpen ez sem más, mint magyarázatkeresés, mágikus értelmezés, csakhogy itt nem Merlin, a varázsló a mindenható, hanem a távolról jött vendég. ★ „Élet él a mítoszban, sűrített élet, tömörített emlékezés lényegére párolt valóság. Valóságmagva van akkor is, ha az ember tanúja, kortársa nem lehetett is, de intuitíve átélhette, ahogy a kínai mítosz mondja a világteremtésről: „Egy közülünk ott volt.” A monda a benne foglalt természeti, vagy történeti valóság legfőbb bizonyítéka: csak nagy hatású természeti vagy történeti esemény válhatik regévé, mert kialakulásának törvénye nem a jelentéktelen dolgok cifrázása, hanem ellenkezőleg, megrendítő élmények egyszerűsítése, kikerekítése.” (Várkonyi Nándor: Szíriát oszlopai.) , ★ Csakhogy nem mindegy, miként értelmezzük a mítoszt. Ugyanis ez kettős tükör, nemcsak a valamikori esemény, történet szerepel benne, hanem azoknak a világképe is, akik a mesét megalkották. Így például az írek a stonehengei kőkolosz- szusról azt beszélték, hogy Aurelius Ambrosius, a britek királya kényszerítette Merlint, hogy varázshatalmával a szászok támadásának állítson itt emléket. Azóta bizonyságot nyert, hogy ez az emlék csillagászati mérőeszköz lehetett. Megannyi példa sorakoztatható fel arra, milyen teremtő ereje volt a „történelem előtti”, letűnt kultúráknak, s nagyon is reális okokból alkottak számunkra rejtélyes építményeket.. Az Ex- calibur-ban például ezekkel sem tudott mit kezdeni a rendező: valamiféle imafülkéknek tekintette a kolosszusokat, semmire sem jó, jelentés nélküli díszletnek. Az egész film ezzel együtt átváltott mai fogalmakra: a mítoszok félreértelmezése itt a legnagyobb hiba. Mert rrté- lyükön hasznos tudást, nélkülözhetetlen tapasztalatot hordoznak a regék — ahogy Várkonyi Nándor is elemzi őket könyvében — nem esetlegességeket, csodákat és érzelmeket. Kettős kulcsra járnak, mindkét kort érdemes ismerni megfejtésükhöz: a mitikus esemény, s a mítosz születésének korát. De, ha mi is hozzátesszük saját mesénket, a titkot lezárjuk egy Jiarmadik lakattal. A múlt majdnem olyan tág és titokzatos, mint a jövő, s éppúgy nem tűri a rossz kérdéseket, és a rossz válaszokat. Lehet persze játszani velük, mint ahogy Tolkien tette A Gyűrűk Ura című háromrészes regényében. De attól óvakodni kell, hogy közhelyeinket rájuk húzzuk, mint valami megkopott, viseltes ruhát. Gábor László Románkori templom Váraszón A dombtetőn a Csend szegődik társunkul, s arra ösztönzi ritka élményekre szom- júhozó képzeletünket, hogy hajdan volt képeket varázsoljon elénk, s egésszé ötvözze az ismeretek tárházában rejtőzködő részleteket. Méghozzá olyan bravúrosan, hogy azt minden vérbeli restaurátor megirigyelhetné. A történelmi mennydörgések szinte halk morajjá szűrődve hallatszottak ide. Váraszó mindig a dombok oltalmában keresett és talált menedéket. Errefelé ritkán vágtáztak zsákmányra éhes hódítók, s a velük szembeszállók se innen indultak viadalra. A sok-sok nemzedéknek persze, így is kijutott a megpróbáltatásokból, az esetenként drámaian megrázó jobbágynyomorból. A tűrök, a nekikeseredettek panaszáradatáról, megnyerő kitartásáról, ritka áldozatkészségéről ma semmit se tudnánk, ha nem állna a magaslaton az a templom, amelyet a hozzáértő szakemberek eredeti öltözékébe, román pompájába „bújtattak”, ha számos feljegyzés nem emlékezne meg erről a szerény méretű építményről, annak sorsáról. Minden — látszatra lényegtelennek tűnő — adat is érdekes, hiszen közvetett utalás az egykori hívek hétköznapjaira. o Lángnyelvek villannak előttünk, az 1948-as tűz mar- dossa az ütött-kopott falakat. Megriaszt a vak pusztítás, de bíbor sugárzásában, az Árpád-kor világának figuráit sejtjük, s a barokk torzítás mögött kirajzolódik a román jelleg. Ezek az impressziók sarkallhatták a kutatókat — Kovács Béla régészt és Erdei Ferenc tervezőépítészt —, hogy vegyék a jelzéseket, s valamennyiünk számára közérthetővé tegyék elődeink feltört pe- csétű hagyatékát. 1958-ban az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársai a helyszínen tájékozódtak, s a felsejlő titok nyomába szegődtek. őket követték 1963- ban a már említett személyek. Egy biztos: nerrj bánták meg az erre fordított időt, mert a meglelt kövek egyszerre igen beszédessé váltak, s hamisítatlan kincsekkel ajándékozták meg azokat.- akik kíváncsiak voltak történeteikre. e Az 1332—37-es pápai tized- jegyzék, már itt tevékenykedő papokat nevez meg. Ebből joggal következtethettek arra — a stíluskritikai mérlegelés csak megerősítette ezt a feltételezést —, hogy 1200 körül már ide gyűlhetett misére a helybeli, meglehetősen kis számú lakosság. Ezek a férfiak és nők. csak kiszínezett történeteket hallhattak a fényes királyi udvarról, Imre úr és András öccsének viszálykodásáról, a könnyelmű herceg mohó hatalomvágyáról. Talán lelkiatyáikhoz sem cammogtak el — jókora késéssel sem — az ilyen hírek, valószínűleg ők is idomultak ehhez a kényszerből zárt közösséghez. Aprócska templomukra azonban büszkék lehettek, hiszen, ha miniben is, de csak a méltóságot, a nyugalmat, a rendet, az egyház örökkévalóságát sugallta, s küllemé-, vei — ha áttételesen is —, de csak a Szép ösztönös tiszteletére nevelte az apákat és leszármazottaikat. o Egyik nemzedéknek sem volt könnyű dolga, mert pénzben mindegyik szűkölködött, az írásos dokumentumok ugyanis akarva-aka- ratlan, folyvást ugyanezt hangsúlyozzák' legfeljebb különböző összefüggésekben és tálalásban. 1732 előtt a legszegényebb egyházak közé sorolják. 1746-ban a nyugati rész tetőzete elkorhadt, s ajtaja, sőt berendezése sincs a Keresztelő Szent János tiszteletére emelt kápolnának. A lakosok báró Orczy Józseftől, földesuruktól remélnek és kapnak támogatást, ám a Szerencse szeszélyes istenasszonya ekkor keresztülhúzza számításaikat, ők pedig mindent megtettek a cél érdekében, attól sem húzódoztak, hogy a köveket a helyszínre cipeljék, fuvarozzák. Állták is szavukat, de feleslegesen szorgoskodtak. mert az anyagot az erdőkövesdi papiakhoz használták fel 1787-ben. Ezt már a főnemes is megsokallta, s a püspöknél reklamált. Kellőképp feldühödhetett, hiszen újra a zsebbe nyúlt. Talán azért is, mivel a nép azt is felajánlotta, hogy még a télen megkezdi a vesződséggel járó, az igen fáradságos fuvarozást. Volt patrónus, nem hiányoztak az anyagiak, akadt munkáskéz. az annyira óhajtott tervből mégsem lehetett valóság, ugyanis az emberek még 1807-ben is a szűkösségre hivatkoznak. 1811-ben a felszerelés nyomorúságossága a szembeötlő. A nehézségek egyre gyarapodnak, s a sors sajátos iróniájaként, illetékes helyeken egyáltalán nem törődnek ezzel, pedig a panaszok, a kérelmek egyre-másra futnak a magas fórumokhoz. Annál is inkább, mert már az alapokat is kikezdte az idő. Az érsekség egyetért egy új épület felhúzásával, 1846-ban el is készülnek a megfelelő tervek. Be is fut a kedvezően véleményezett igény a helytartótanácshoz, de az itteni urak egy fillért sem utalnak ki a vallási alapból. Egy elképzelés ránk maradt 1848-ból, ez azonban csak kuriózum, mert a kivitelezésre nem került sor. Mindössze szerény renoválás lett belőle. Az itteniek azonban ennek is örültek, s az alapterület kis gyarapodását is eredménynek tartották. Viszonylag zavartalan évek után azonban ismét keserűségek regimentje zúdult rájuk. Így aztán senki sem bánta, hogy 1912. április 13- án véglegesen bezárták. A Rombolás ezt követően nem maradt veszteg, mert a már említett időpontban a falakat nyaldosták a bíborló lángok, tragikus végkifejletet sejtetve. o Mégis az ezerarcú századok titkainak fátyla lebbent fel, valamennyiünk elégedettségére. A régész munkáját siker koronázta. Megtalálták a különböző építéstörténeti dátumokat, korszakokat jelző padlószinteket. Először az 1905-ös betonaljazat bukkant fel, majd a többi réteg, s záróakkordként — hetven- hetvenöt centi melységben — az agyagtapasztású román rész. Az elődök holtukkal is figyelmeztettek: a tizenegy sír leletei, a kronológiai ösz- szefüggések tisztázását köny- nyítették meg. A helyreállítók szíves örömest dolgoztak, hiszen a gazdag. eredeti kőanyag remek lehetőséget adott arra. hogy bizonyítsák rátermettségüket, hogy igazolják: a magyar műemlékvédelem párját ritkítja a világon, s méltán arat egyértelmű tetszést mindenütt. Ez a keletelt, kétsejtű, félkörös záródású szentélyű, déli bejáratú építmény, visz- szavarázsolt román köntösében valóban díszeleg, s rögvest időutazásra serkenti a látogatók képzeletét. Azok a régi, elhamvadt tűznyalá- bok ugyanis a múltba világítottak: a véletlen . révén tárult fel előttünk históriánk egy kis. de jellegzetes epizódja, az,, amely nélkül szegényebbek lennénk. Pécsi István I
