Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-21 / 300. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. december 21., szerda 7. Uiést tartott Egerben a szervezőbizottság Az 1984-es fogathajtó VB jegyében A jövő augusztusi szilvásvárad! világbajnokság lebonyulitá- tásának részkérdéseiről volt szó a szervezőbizottság ülésén. Képünkön a résztvevőket Domán Imre, a MEBIB főtitkára, a propagandabizottság elnöke tájékoztatja a megtett Intézkedésekről és a szükséges tennivalókról (Fotó: Szántó György) takról. A sportág legmagasabb szintű fórumán nyugtázva fogadták a szilvásvá- radi feltételeket, a főtitkár megerősítette, hogy 1984. augusztus 17—20. között Magyarország méltó házigazdája akar lenni a világ- bajnokságnak. Többek között tegnap szó volt arról is, hogy a kívánt létesítmények, istállók felújítása, építése ütemterv szerint folyik. A szilvásvá- radi lovaspálya befogadóképességét 14 ezresre bővítik. Több változat közül kiválasztásra került a VB emblémája is. A tanácskozás egészében véve elindítója volt a még részletesebb tennivalók megfogalmazásának és végrehajtásának. A rendezés sikere érdekében. Tegnap délelőtt ülést tartott Egerben, a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság központjában a VII. fogathajtó-világbajnokság szervezőbizottsága. A megbeszélésen BorOntai István, a Magyar Lovas Szövetség fogathajtó szakbizottságának elnöke, a szilvásváradi VB szervezőbizottságának elnök- helyettese vezetésével a jövő évi rangos sportesemény előkészületeit vitatták meg a résztvevők. Számos lényegi kérdésben már kidolgozott javaslatot ismertettek a különböző szakbizottságok vezetői. Dr. Heczker Walter, a Magyar Lovas Szövetség főtitkára beszámolt a közelmúltbeli, az Amszterdamban megtartott Nemzetközi Lovas Szövetség közgyűlésén hallótEXPRESSZ ALLAS Működő GM. . — mely szakcsoporttá alakul, keres főállásba építészt, épületgépészt, (lehet nyugdíjas is) tervező. előkészítő, műszaki ellenőri beosztásba. A pályázatokat ,,Eger 84” jeligére az egri hirdetőbe kérjük. INGATLAN 2 szoba. összkomfortos OTP-s öröklakás eladó, Eger. Vallon út 1„ II/6. Állattartásra is alkalmas 800 négysz. saját tulajdonú zárt kert szőlő és szántó hétvégi kőházzal a Fertő dűlőben megosztva is haláleset miatt eladó. Érdeklődni Eger, Remenyik Zs. út 6.. fszt. 2. _____ R ózsaszentmártonban kétszintes, kertes, családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni Rózsaszentmárton. Makarenkó u. 22. Kétszoba-összkom fortos, kertes családi ház beköltözhetően készpénzért eladó. Érdeklődni az esti órákban Eger. Babocsai u. 29. Hatvani-temetőnél. _________________ G yöngyösorosziban kis családi ház nagy kerttel, állattartásra alkalmas beköltözhetően eladó. Érdeklődni Gyöngyösoroszi. Petőfi u. 64. __________ E gri belvárosi társasházi lakást keresek megvételre. .,2 éven belüli átadásra” jeligére az egri hirdetőbe. JAKMO Zsuk, másfél éves, érvényes műszakival eladó. Gyöngyös. Puskin u. 14. VEGYES Ebédlő-garnitúrát tálaló szekrénnyel, lehetőleg sarokpaddal vennék. ..Mielőbb” jeligére az egri hirdetőbe. Garantált minőségű kuvasz kis szuka kutyák fülteto- váltan eladók. Gyöngyös. Csárda u. 2. Ha vasi Ká rolv. Bunda női Wiesel, világos, új kisméretű eladó. Megtekinthető Eger. Grónay S. u. 9.. III/2. Tel.: 14-318. Eladó kéthengeres dizel kistrak tor. Kápolna. Szabadság tér 4/a. ______________ E ladó kéménybe köthető gázkályha, plusz nagy palack. Füzesabony, Le- nin út 8. sz. alatt. Naposcsibe fehér, sárga, Fi-es megrendelhető kis- és nagytételben. 1000 db felett árkedvezmény. Teleki Béla, Eger. Berze N. János 6., fszt. 1. Tel.í 13-813. délután. 1 db Kombi csecsemőágy jó állapotban eladó. Érdeklődni Eger. Kara- szek M. tér 9.. 1/6. szám alatt lehet es- te 6 óra után. Női irhabunda 46- os. 2 éves gyermekre irhabunda, ruhásszekrény vit- rines szekrény, 2 fotel eladó. Eger, Szálloda út 2.. 1/4. 200 kg-os hízott sertés eladó, Eger. Ar- nyékszala út 115. 4 szálas vadonatúj interlock eladó. Érdeklődni bármikor Eger. Remenyik Zs. út 13., III/3._______ 1 0 90-es kéttűágyas kézikötőgép eladó. Hatvan, Bem út 82/a. „Értesítjük T. Fogyasztóinkat, 1983. december 23-án, péntehogy Egerben az alábbi ken: 08.00—16.00 óráig helyeken és időpontokban Szúnyog-köz. hálózatszerelési munkák 08.00—13.00 óráig Május 1 út miatt 2—18, Harangöntő út végig, Dobó út 24—38., 19—29. szááramszünet mig, Dobó tér 5—9. számig. ÉMASZ Vállalat lesz. Egri Kirendeltsége” Egyesületi élet Új szakosztályok az Eger SE-nél Kibővített ülést tartott az Eger Sportegyesület elnöksége. A rendhagyó eseményen dr. Varjú Vilmos elnök megnyitója után első napirendként a vízilabda szakosztály beszámolója hangzott el. Elmúlt évi munkájukat eredményesnek értékelték és az írásban foglalt elképzeléseiket a fejlesztést illetően támoga. tólag elfogadták. Ezt követően javaslat hangzott el a Kolacskovszky SE ritmikus sportgimnaszti- ka, valamint a 4. sz. Volán Vállalat szakszervezeti bizottságán belül működő karate szakosztály átvételéről. A mindhárom érintett számára kedvező változásokat hozó indítvány értelmében — a torna és cselgáncs szakosztályon belül működve — az átvétel mind szakmailag, mind anyagi feltételek tekintetében megalapozott. Az előterjesztést elfogadva határozat született, amely lehetővé tette, hogy az egyesületek vezetői a városi TSF vezetőjének közreműködésével tárgyalásokat folytassanak az átadás- átvétel ügyében. A későbbiekben Szölgyé- my Ferenc ügyvezető elnök ismertette a módosított szervezeti és működési szabályzatot, amelynek változtatására az ESE megalakulása óta most került először sor. Végezetül társadalmi aktívákat részesített tárgyjutalomban az ügyvezetés, amelyeket a testületekben, illetve szakosztályokban végzett eredményes munkájukért kaptak. Elrabolták a Rímet Kupát Az AFP hírügynökség jelentette Rio de Janeiróból, hogy keddre virradó éjszaka két ismeretlen férfi a brazil labdarúgó szövetség székházából elrabolta a „Jules Rímet Kupát”, amelyet a brazil labdarúgó-válogatott 1970-ben érdemelt ki, miután mesterhármast ért el a világbajnokságon, harmadszor nyerte meg a rangos tornát. A trófea, amelyet egyszer már Londonban elloptak, s amelyet végül is egy kutya segítségével sikerült meglelni, 3 kiló súlyú, anyaga — színarany. mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: n-888 Detektiv két tűz között Színes, szinkronizált amerikai krimi EGRI BRÖDY Telefon: 11-773 Kenguru EGRI IFJÚSÁGI HÁZ Filmmúzeum A Manderley báz asszonya GYÖNGYÖSI PUSKIN Telefon: 11-066 Vámmentes házasság Színes magyar filr GYÖNGYÖSI SZA#A;DSAG Telefon: 11-155 Du. fél 4 óraikor Hüvelyk Panna Du. fél 6 és este fél 8 órakor Végállomás HATVANI VÖRÖS CSILLAG Telefon,: 18-51 A 39-es dandár ( rádió ) KOSSUTH HALÁLOZÁS Mely fajdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, DR. GODÁL GYULA ny. tanár december 19-én meghalt. eleiének 49. éveben elhunyt. Temetése december 21-én, 13 órakor lesz a tarnaszent- miklósi temetőben. A gyászoló család. Hamvasztás utáni temetése időpontját később közlöm. Felesége. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ALBERTUS IMRE Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALÁZS TIHAMÉR felejthetetlen halottunk temetésén virágaikkal, részvétükkel mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. 8.27 Tengerjárók kalandjai. 8.57 Taskenttől Szamarkan- dig. 9.12 Joan Sutherland énekel. 9.45 Kis magyar néprajz. 9.50 Tarka mese, kis mese. 10.05 Mesterségünk címere. 10.35 Rádiószínház. Heléna, az áldozat. 11.35 Narhadsin Najdalma énekel. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Magvetők. 13.05 Operaslágerek. 13.35 Dzsesszmelódiák. 14.29 Miska bácsi levelesládája. 15.05 Folytatás az ötkarika jegyébon Az Edzett Ifjúságért Az Edzett ifjúságért országos koordinációs értekezlet ez év október 12-én határozott úgy, hogy meghirdeti a Los Angeles-i nyári olimpiához kapcsolódó Olimpiai ötpróba sportakciót. E mozgalom most érkezett félidejéhez, hiszen az első forduló a szeptemberi kerékpártúrával véget ért. A napokban a Heves megyei eredmények értékelésére került sor, ugyanakkor a jövő évi próbák előkészületei is megkezdődtek. Varga István, a Heves megyei KISZ- bizottság munkatársa elégedetten nyilatkozott ottjár- tunkkor: — Amire talán a legbüszkébbek vagyunk az az, hogy a nem hivatalos, megyék közötti versenyben igen előkelő helyezést értünk el ebben az évben. A téli csúcstúrán 523-an, a kerékpártúrán 203-an, a futáson 165- en, a Balaton átúszásán 57- en és a vízitúrán 48-an képviselték sikeresen szűkebb hazánkat. Tehát ezek a résztvevők teljesítették a szintidőket. összességében elmondható, hogy a rajthoz állók 75 százalékát jelentik ezek a számok. — Hányán teljesítették eddig mind az öt próbát? — Idén tízen vehették át azokat az egyedi melegítőket, melyeket a kiírás értelmében mindenki megkap, aki öt eredményes próbát tud felmutatni. Sokan vannak olyanok, akik 2—3 olimpiai jelvénnyel már büszkélkedhetnek. tehát jövőre ez a szám mindenképpen emelkedni fog. Gyöngyösön ketten, Aíi Csilla és Kiss Zsolt, Hatvaniban öten, Bordás Béla, Kidben György, Balogh Mihály, Lipkovics Gábor és Benda László, Egerben hárman, Domboróczky József, Bajzáth László és dr. Nagy Árpád mondhatja el magáról, hogy teljesítette az Olimpiai ötpróbát, és várhatja a júliusi sorsolást, melyen eldől, hogy kik vehetnek részt a tatai 200 fős jutalom edzőtáborban. — A futást, a kerékpár- és téli csúcstúrát a megyék önállóan szervezték meg, és így lesz ez a jövőben is. A tapasztalatok alapján változtatnak-e valamin? — Nem mindenhol volt megfelelő az üdítő, frissítő ital, valamint a forró tea ellátás. A téli túrára kevésbé veszélyes terepet jelöltünk ki. A rajt és a cél Mátrafüred, a mezőny január 21-én indul. A kerékpártúra útvonalán is változtatni szeretnénk, ennek időpontja április 22., a színhely ismét Heves. A futáspróbára pedig Hatvanban, a Zagyva-parton kerül sor május 20-án. — Ha már említette az akció időbeosztását, hogyan alakul mindez a vízitúránál és az úszásnál? — Az előbbinél annyi változás lesz, hogy Tiszafüred ad otthont ennek a rendezvénynek június 20-án. A Balaton átúszást Somogy megye szervezi, a résztvevők július 10-én Révfülöpről indulnak, a végcél pedig az 5,2 km távolságra levő Bog- lárlelle. — Milyen tanácsot tud adni a felkészüléshez, hiszen a szintidők teljesítése komoly erőnlétet kíván? — Olimpiai ötpróba klubok működnek a megye három városában, így Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban. Ezek a közösségek épp ezért alakultak, hogy a megfelelő kondíciót rendszeres edzéssel érjék el az arra vállalkozók. Az idei negatív statisztika: hatan felkészületlenül vágtak neki a távoknak és az út felénél összeestek a kimerültségtől. Ahhoz, hogy valaki 28 kilométert három óra alatt lefusson, vagy a nők esetében 60 kilométert négy óra alatt megtegyen kerékpáron, igen megalapozott állóképességre van szükség. A felkészülést tehát nem lehet kampányszerűen végezni, a folyamatosságon és a fokozatosságon legyen a hangsúly. — Akik kedvet kapnak ehhez, hol és hogyan jelentkezhetnek? — Nevezni a helyszínen •lehet, illetve előzetesen a megyei testnevelési és sport- hivatalnak beküldött nevezési lappal. Ezen kívül az Expressz Ifjúsági- és Diákutazási Irodákhoz fordulhatnak a részt venni kívánók utazás, szállás és étkezés ügyben. Az Olimpiai ötpróbán minden 14 éven felüli nő és férfi indulhat. Még senki sem késett el, január 21-én, a téli túrával folytatódik ez az akció, s reméljük még nagyobb tábort sikerül megnyernünk a mozgalomnak. Budai Ferenc A Szovjet Labdarúgó Szövetség bírálata Ülést tartott a Szovjetunió Sportbizottsága, amelyen áttekintették a labdarúgók 1983-as évét, és értékelték az elért eredményeket. Megállapították, hogy a korábban elfogadott intézkedések ellenére a szovjet klubcsapatok, ugyanúgy a válogatott szereplésében az idei év sem hozott jelentős változást. Elhangzott, hogy szerte az országban nagyon céltudatos munka folyik a labdarúgás fejlesztésének érdekében, a tudomány eredményei és a nemzetközi tapasztalatok felhasználásával. Ehhez azonban bővíteni kell a tömegbázist és nagyobb figyelmet kell fordítani az utánpótlás felkészítésére. Az ülésen hangsúlyozták, hogy a politikai nevelői tevékenység nem mindenhol megfelelő, az edzőmunka nem mindig szolgálja a labdarúgók teherbíró képességének növelését, és a játékosok pszichológiai felkészültsége sem üti meg a mércét. Emellett a labdarúgók hozzáállása sem az edzéseken, sem pedig a mérkőzéseken nem megfelelő. Ezzel magyarázható, hogy olyan csapatok, mint a Dinamo Kijev, a Dinamo Tbili&zi, a Dinamo Moszkva és a CSZKA Moszkva elvesztették vezető szerepüket a bajnokságban. Természetesen a fentiek befolyásolták a válogatott szereplését is, amely nem jutott be az Európa-bajnoki döntőbe. A sportbizottság véleménye szerint a Szovjet Labdarúgó Szövetség is hibáztatható, elsősorban a válogatott felkészülésének megszervezésében és az edzők kiválasztásában. A testület javasolja, hogy rendezzenek olyan megbeszélést, ahol alaposan elemzik a labdarúgók felkészültségi állapotát. A fellendülés érdekében a sportbizottság a labdarúgó szövetség elnökségében is változásokat tart kívánatosnak. Az 1984-es év fő feladatait is megvitatták az ülésen és a legfontosabbnak az olimpiai válogatott sikeres szereplését tekintik. Mint is. meretes, Magyarország a szovjet válogatottal egy csoportban küzd az olimpiai részvételért. Emellett szeretnék, hogy az ősszel az európai kupákban jól helytállt csapatok (Dinamo Minszk, Szpartak Moszkva, Sahtyor Donyeck és a Dnyepr) tavasszal tovább folytassák a jó szereplést. (MTI) L MAI 1 MŰSOROK J Katonadalok. 15.28 MR 1U- 14. 16.05 Két zenekari szvit. 16.49 Kritikusok fóruma. 17.05 Csináld magad!? 17.30 A hegedű virtuózai. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Népdalok. 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Kb. 21.35 Operaáriák. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 A zenéről. 23.44 Régi kórusmuzsika. 0.10 Gábor S. Pál táncdalaiból. PETŐFI 8.05 Finn kantelemuzsika. 8.20 Tíz perc, külpolitika. 8.35 Idősebbek hullámhosz- szán. 9.30 Válaszolunk hallgatóinknak. 9.45 Bemutatjuk új felvételeinket. 10.00 Ze- nedélelőtt. 11.35 A Szabó család. 12.05 Cigánydalok, csárdások. 12.35 Tánczenei koktél. 13.25 Pillanatkép. 13.30 Labirintus. 14.00 Zenés délután. 17.30 Ötödik sebesség. 18.35 Gramofonsztárok. 19.15 Zenei tükör. 19.45 Az AC/DC együttes felvételeiből. 20.35 Palóc lakodalmas. 21.21 Újdonságainkból. Külföldi táncdalok. 22.01 Verbunkosok; nóták. 23.20 A tegnap slágereiből. MISKOLC 17.00 Hírek, időjárás, műsorismertetés. 17.05 Hangverseny-krónika. 17.20 Ablak az országra. 17.30 Index. Gazdasági magazin. 18.00 Észak-magyarországi krónika. 18.25 Lap- és műsorelőzetes. ( televízió ) 1. MŰSOR 9.00 Tévétorna. 9.05 Éneklő Ifjúság. 9.15 Delta. Tudományos híradó. 9.45 Éjszakai ügyelet. (Francia tévéfilmsorozat). 10.40 Az aranyhal. (Angol rövidfilm). 16.00 Hírek. 16.05 Champollion, a hieroglifák megfejtője (Francia rövidfilm). 16.40 Azok a kedves eltűntek ... 17.25 Egészségünkért. Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója. 17.35 A nyelv világa. 18.25 Imre bácsi. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. A vándorlás vége. 19.30 Tv-híradó. 20.00 A főnök inkognitóban. 21.30 Népzene zeneikarra. 21.35 Tévéegyetem. Az ókori Kelet. 22.10 Unokáink is látni fogják. 22.55 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.01 Stúdiósok. 20.45 Tv- híradó. 2. 21.10 Objektív. Tényképek a szocialista világról. 22.10 Képújság. CSEHSZLOVÁK TV 1. MŰSOR 8.45 Világhíradó. 9.25 Kicsinyek műsora. 9.55 Tévéjáték. 15.30 Ipari tanulóknak. 16.00 Kék fény. 16.40. Csehszlovákia—Szovjetunió jégkorong-mérkőzés. 19.30 Tv- híradó. 20.00 Vitaműsor. 21.00 Zenés műsor. 21.20 Honvédelmi műsor. 22.00 Világhíradó. 22.15 Ajándék (Tévésorozat). 2. MŰSOR 16.25 Híradó. 16.40 Gusztáv, a robot (Magyar rajzfilm). 16.50 Érdekességek a nagyvilágból. 17.05 A vörös borjú (Tévéfilm). 18.20 Fiataloknak. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Alkotók tévéklubja. 21.00 Az okos Salamon. (Szórakoztató műsor). 21.30 Híradó. 22.00 Kanada—Finnország jégkorong-mérkőzés.