Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-21 / 300. szám

Nsiuiimq 1983. december 21.. szerda Hetven évvel ezelőtt, 1913. de­cember 21-én jelent meg a világ első keresztrejtvénye. Egy nép­szerű amerikai újságban, a New York-i The World című lapnak a vasárnapi mellékletében — bi­zonyos Arthur Wynne újságíró szerkesztésében — látott napvi­lágot a különös fejtörő, az első keresztrejtvény. Mint ismeretes, ez a fejtörőjáték abból áll, hogy kockás mezejének vízszintes és függőleges sorait ki kell tölteni — a megadott meghatározások­nak megfelelően — a megfejtett szöveg betűivel. A keresztrejtvé­nyeknek természetesen mindig van valami nagyobb megfejtési feladata is: Ismert lró vagy köl­tő híres mondása, egy hadvezér nevezetes nyilatkozata, versidé­zet. közmondás stb. A kereszt- rejtvény világszerte, s így ha­zánkban is nemcsak a hetilapok, hanem a napi sajtónak is állan­dó tartozéka lett. Sok újságolva­só ma sem tudná elképzelni kedvenc napilapjának hét végi (szombati, illetve vasárnapi) szá­mát egy-egy érdekes keresztrejt­vény nélkül, amelyet tíz- és tíz. ezrek fejtenek meg, s küldik be megfejtésüket — egy-egy könyv- jutalom vagy valami kisebb díj reményében — a szerkesztőség­be. Újabban már a televízióban is fejtenek — egy ország nyilvá­nossága előtt erre vállalkozó Idősebbek és fiatalabbak — ke­resztrejtvényt; próbára téve a memóriát s gyarapítva általános műveltségünket is. A Nap kél 7.29 órakor, nyugszik 15.55 órakor. A Hold kél 17.17 órakor, nyugszik 8.56 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon IZIDOR nevű kedves olvasóinkat! A névben Isis istenasszony neve rejtőzik, a görög „doron" szó pe­dig .Ajándék”. így a névnek „Isis ajándéka” az értelme. I^^ldőjárás Várható Időjárás az ország te­rületén ma estig: beborul az ég és előbb a Dunántúlon, később másutt is sokfelé várható eső, zápor. Éjszaka foltokban kőd képződik. Gyakran megerősödik a déU, délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 0 és plusz 5, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Gyötrelmes gyö... Még mindössze négy hónapja jár iskolába, de már (szinte) tökéletesen ír-olvas a kissrác. Azaz... Amo­lyan aprócska hibák azért akadnak még. A televíziót például úgy írja, hogy „televizigyó”. Az ipszilonos be­tűket, mint lyö, nyö, gyö — összekeveri, őse türelme­sen tanítgatja, majd, amikor úgy találja, hogy most- már megy minden, szünetet rendel el. Kiadós játék után megkérdezi: — Mondd csak, hogy írjuk a gyö betűt? A gyerek töpreng, majd lassan, megfontoltan feleli: — Először is ... fogunk egy füzetet... és egy ceru­zát ... — Es?! — És. na és: nem tudom tovább...! (ku-ti) — ALAKULÓÜLÉS. A hét elején Gyöngyösön a párt­tag kisiparosok megtartot­ták önálló szrvezetük ala­kulóülését. Az eseményen jelen volt Misuta János, az MSZMP Gyöngyös Városi Bizottságának munkatársa és Szálkái János, a KIOSZ megyei szervezetének titká­ra. A jelenlevők a párt- alapszervezet titkárává Nyerges Pál villanyszerelő kisiparost választották meg. — D1ÁKKARACSONYT ren­dezett a megyszékhely kö­zépiskolásainak a városi KISZ-bizottság kedden dél­után, az Alpári Gyula Köz- gazdasági Szakközé piskótá­ban. A vidám ünnepség résztvevői hangulatos mű­sorral, tombolával és diák­bállal vettek egyben búcsút az óévtől. — BÉKEÜNNEPÉLYT ren­deztek ma délután 3 órától az egri B-os számú Általá­nos Iskolában. Az esemé­nyen a napközis úttörők mutatják be műsorukat, ízelítőt adva a baráti né­pek táncaiból, dalaiból. — LEFIXÁLT VÉLETLE­NEK. Ez a címe annak a kiállításnak, amely ma dél­előtt nyílik az egri Ifjúsá­gi Ház galériájában. Gaál Imre és Gulyás Miklós, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola negyedéves rajz­Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 1 óráig a Bajcsy-Zstlinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szakos hallgatói a fotó és a képzőművészet kapcsolatát jelenítik meg alkotásaik­ban. A tárlat naponta 10 órától 19 óráig tekinthető meg. — CSIBÉSZ MEGKERÜLT. Vasárnapi lapszámunk­ban adtuk hírül, hogy Eger­ben eltűnt egy vakvezető kutya. Sokan segítettek a hasznos eb felkutatásában, s — örömmel tájékoztathat­juk olvasóinkat — a hét elején megtalálták és visz- szavitték gazdájához Csi­bészt. — TANCTANULAS. Eger­ben, az Ifjúsági Ház belső udvarában táncházat tarta­nak december 22-én, csü­törtökön este 7 árútól. Ez alkalommal a Pátria nép­zenei együttes húzza majd a talpalávalót, az új lépése­ket pedig Balogh Ágnes mutatja be és tanítja meg a résztvevőknek. A Népújság olvasószolgálata mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi.ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai-ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. KÖJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Felkészültek az üzemek - Javult az alkatrész- ellátás — Előrendelések Jó ütemben halad a téli gépjavítás A mindvégig száraz, őszi időjárás hatására szerve­zetten befejeződött az őszi vetés megyénkben. így a gazdaságok viszonylag ko­rán hozzáláttak a téli gép­javítás előkészületeihez. Ebben az évben a termelő- szövetkezetekben tovább javult a javítás műszaki feltételrendszere. Bővült az erre alkalmas tér és a fel­szereltség is fokozódott. Mint Tüdős Gyula, a He­ves megyei TESZÓV fő­munkatársa elmondta, az istenmezeji Béke Termelő­szövetkezetben egy régi épü­let átalakításával megoldot­ták az alkatrészek szakszerű tárolását. Tarnaörsön új gépműhelyt építettek, Átányban és Kálban pedig befejezéséhez közeledik a műhely kivitelezése. A téli gépjavítás megszervezéséhez a szövetkezetek egy része előmegrendeléssel biztosítot­ta alkatrész szükségletét a Heves megyei AGROKER Vállalatnál. A tarnaörsi, a hatvani és a mátraballai közös gazdaság igénybe vet­te a TESZÖV műszaki-diag­nosztikai csoportjának szol­gáltatásait. Ezáltal pontosan meghatározták a gépjavítás szükségességét, valamint, hogy milyen pótalkatrésze­ket szerezzenek be ehhez. Az ellátás az idén tovább javult. Erre utal az is, hogy különösen az MTZ szovjet traktorokhoz többféle pót- alkatrészt vásárolhatnak. Ugyanakkor továbbra sem megfelelő a szovjet T—150— K és a K—700-as erőgépek ellátása, miután különösen a motor alkatrészek hiányoz­nak. Például főtengelyt nem lehet kapni. örvendetes viszont, hogy javult az IFA teherkocsik alkatrészbeszerzési lehetősé­ge. Ebben az évben például a Bajai Kukoricatermelési Rendszer Heves megyei Al­központja Erdőtelken IFA alkatrészraktárai nyitott. összességében a téli gép­javításra felkészültek az üzemek. Ez a munka várha­tóan a jövő év február köze­péig eltart majd. Villanyvonattal Gyöngyös és Vámosgyörk között (Tudósítónktól): A MÁV energiaprogram­jához kapcsolódik a Gyön­gyös—Vámosgyörk közötti 13,8 kilométer távolságú pá­lyaszakasz villamosítása. A kedvezőtlen lejtésű útszaka­szon a gőz, illetve dízelgé­peket villanymozdonyok váltják majd fel, korszerű­sítve ezzel a személyszállí­tást és a tehervontatást. Németh László, a gyöngyösi vasútállomás vezetője el­mondta, hogy a tervek sze­rint az ünnepi forgalom előtt elhelyezik a villamos felsővezetékeket tartó oszlo­pokat. A munkát a jövő év elején folytatják a Gyön­gyös—Gyöngyöshalász kö­zötti szakasz felújításával. Az átadást Gyöngyös város megalapításának 650. évfor­dulója tiszteletére tervezik. A Mátra alji város sze­mélyforgalmán kívül árut is szállítanak vasúton, amely több százezer tonnát tesz ki, különösen az őszi­téli csúcsidőszakban. Az idei teherforgalomról az állomás vezetője elmondta továbbá, hogy mindent sikerült határ­időre elszállítaniuk. A Gyöngyösre utazókat és az itt élőket is érinti, hogy indítanak-e közvetlen személyszállító vonatot Bu­dapestre a villamosítás befe­jezése után. A MÁV Miskolci Igazgatóságánál Gál Sándor igazgatóhelyettes azt a tájé­koztatást adta, hogy a jövő évi menetrend kidolgozásá­nál figyelembe veszik ezt az igényt. Korcsog Béla Iskola, tíz hónap alatt Márciusban kezdték, s tegnap aditák át azt a 12 tantermes, főzőkonyhával is felszerelt budapesti is­kolát, melynek kivitelezője megyénk Állami Építőipari Vállalata volt. Mint azt Srammel Benedektől, a vál­lalat pártbizottságának szer­vező titkárától megtudtuk, az építés jogát versenytár­gyaláson nyerték meg, s fő­vállalkozásban végezték a munkát. A főváros XV. kerületé­ben, az Ifjú Gárda-lakótele­pen épült iskolában a téli szünet után kezdődik a ta­nítás. Az iskola az úgyne­vezett clasp, vagyis korsze­rű könnyűszerkezetes tech­nológiával készült bravúros gyorsasággal; tíz hónap alatt. Üj növényház épült a Sasad Tsz budaörsi telepén. A 25 millió forint értékű, ötezer négyzetméter alapterületű üvegház a legkorszerűbbek közé tartozik. A ház alapte­rületének nyolcvan százaléka hasznos termőterület, ugyanis a növényápoláshoz szükséges utakat két — egy­mástól görgőn elmozdítható — asztalsor között alakítot­ták ki. Képünkön: Szállításhoz készítik elő a nyíló cik­lámeneket (MTI fotó: Király Krisztina felvétele — KS) rüaiuisz a téllwt Veszélyes a házilag javított olajkályha Tüzek — a hét elején E hét első napjaiban há­rom tűzesethez riasztották a tűzoltókat. Bodony ban a Mátraalja Termelőszövetke­zet egyik takarmánykazla kapott lángra, eddig isme­retlen okból. A tüzet az egri állami tűzoltók többórás munkával fojtották el, a kár azonban így is jelentős. Hétfőn az esti órákban Abasáron, az Alkotmány út 4. szám alatti lakóház elő­szobájában keletkezett tűz. A vizsgálat során megálla­pították, hogy a lángok el- harapózásának az oka az ott tartott olajkályha volt. Ugyanis az új típusú olaj­szabályozót a tulajdonos há­zilag, saját maga próbálta megjavítani, , megszegve ez­zel azt a szabályt, hogy erre Gyertyagyújtás az állami gondozottaknak A Mezőgazdasági Szakkö­zépiskola és Szakmunkás- képző Intézet iskolai KISZ- bizottsága és az ifjúsági szakszervezet meghitt fenyő- faünnepélyt rendezett teg­nap Egerben. Ekkor adta át az iskolai KISZ-bizottság gazdasági fe­lelőse Fodor Lajosnak, az egri Gyermek- és Ifjúság­védő Intézet igazgatójának a diákok szüreti munkájá­val szerzett 35 ezer forintról szóló csekket, amelyet az intézet óvodás és középis­kolás korú gyermekeinek nyári üdültetésére fordít. minden esetben szakembert kell felkérni. A lángok át­terjedtek a helyiség más be­rendezési tárgyaira, a kár megközelíti a 20 ezer forin­tot. A mentés közben maga a tulajdonos is égési sérülé­seket szenvedett. Tegnap a déli órákban Egerbocsra, a Szabadság út 86. számú lakóház alá hív­ták az ügyeletes tűzoltókat. A lakók ugyanis szabályta­lanul füstölték a húst és a szalonnát, s emiatt kigyul­ladt a fából készült füstölő­helyiség. A tüzet a lakók, valamint a község önkéntes tűzoltói fékezték meg. A frissen levágott sertés, il­letve feldolgozott részei azonban a tűz martalékává lett. — BÉLYEGTÁRLAT. A Mátravidéki Fémművek bé­lyeggyűjtő köre a kubai for­radalom győzelmének 25. év­fordulója tiszteletére — a negyedszázad bélyegeiből — jubileumi bemutatót tart december 22. és január 5. között, a siroki művelődési ház nagytermében. A kiál­lítást csütörtök délután 4 órakor Németh László vezér- igazgató nyitja meg, ünne­pi műsor keretében. Meg­emlékezést tart Silvia Al­fonso Casola, a latin-ameri­kai ország sajtó- és kultu­rális attaséja. A Merkúrtól jelentjük Stoposok — igazolvánnyal Sajtótájékoztató az Expressznél Kedden az Expressz Ifjúsá­gi és Diák Utazási Iroda budapesti székházában tájé­koztatták az újságírókat a szervezett autóstopos uta­zási forma részleteiről. Fülep János, az Expressz igazgatóhelyettese elmondta: az új év első munkanapjá­tól a 14-35 éves magyar állampolgárok — és a ha­zánkban tanuló külföldi diá­kok — 150 forintért autó­stopos utazási igazolványt vásárolhatnak az ország 39 Expressz-kirendeltségénél. Az új utazási forma lehe­tővé teszi, hogy azok az autósok, akik igazolvánnyal rendelkező autóstopost vesz­nek fel, alkalmi utasuktól sorsjegyet kap, amelyet a fiatal autóstop-igazolványá­nak sorszámával hitelesít. Az Expressz minden év ja­nuár végén tárgynyeremény­sorsolást rendez a beküldött sorsjegyekből. A sorsolás fő­díja egy Skoda személygép­kocsi, s ezen kívül sok érté­kes nyeremény — elsősor­ban autófelszerelési, autó­ápolási cikk — talál majd gazdára. Fontos tudnivaló, hogy az igazolvány csak fényképpel és személyi iga­zolvánnyal, s a naptári év végéig érvényes. Ha az iga­zolvány mellé kapott 20 sorsjegy elfogyna, a fiatal 50 forintért további 10 darabos tömböt vásárolhat. Az egy naptári évig ér­vényes igazolvány — az Expressz és az Állami Bizto­sító megállapodásának ered­ményeként —. baleset- és poggyászbiztosítási kötvényt is tartalmaz. így a szerve­zett Expressz—autóstop-szol­gáltatás megkíméli a gépko­csi-tulajdonosokat az esetle­ges baleset miatti anyagi­jogi vitától. A sajtótájékoztatón el­mondták, hogy az Expressz— autóstop-rendszer bevezeté­sével az olcsó utazási lehe­tőségek bővítése, a belföl­di turizmus segítése a cél. A január 1-én induló szolgál­tatás formáját nem tartják véglegesnek, a tapasztalatok összegyűjtése után — ha szükséges — módosításokat tesznek. Gépkocsi-átvételi sorszámok 1983. december 20-in. Trabant H. L. (Bp.) 1 257 Trabant H, C. (Bp.) 104 Trabant Llm. (Bp.) 19 084 Trabant Llm. (Db.) 13 621 Trabant C. Sp. (Bp.) 7 458 Wartburg Llm. (Bp.) 9 975 Wartburg de L. (Bp.) 14 959 Wart, de L. tolt. (Bp.) 3 085 Wartburg Tourist (Bp.) 6133 Skoda 106 (Bp.) 7 816 Skoda 120 (Bp.) 15189 Skoda 120 (Db.) 9 267 Skoda 120 GLS (Bp.) 550 Lada 1200 S (Bp.) 27 106 Lada 1200 S (Db.) 16 028 Lada 1300 S (Bp.) 10 529 Lada 1300 S (Db.) 7 010 Lada 1500 S (Bp.) 9 651 Lada 1500 S (Db.) 6 376 Lada Combi (Bp.) 4 942 Lada Combi (Db.) 2 735 Moszkvics (Bp.) 13 437 Polski Fiat 126 (Bp.) 16 842 Polski Fiat 1500 (Bp.) 4 246 Dacia (Bp.) 17 196 Dacia (Db.) 8 508 Zastava 1100 GTL (Bp.) 3 152 NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÖ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644 ; 43-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3..sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNé. - HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Thumbnails
Contents