Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-20 / 299. szám
4. ; » NÉPÚJSÁG, 1983. december 20., kedd ifi HÁTRÁNYOS HELYZETŰ OLVASÓK -iM Biblioterápia Hátrányos helyzetű gyermekekről már sokszor olvashattunk. De vannak hátrányos helyzetű olvasók is? Kgyáltalán mi a hátrányos helyzet? Viaskodtunk? Vetélkedtünk! Hogy a zsűri komor volt és nem komoly? Hogy a zsűri több ízben is tévedett? Hogy a kérdések nem kis hányada lexikális tudást igényelt? ... és, hogy ... ? Így igaz. Helyesebben: így is igaz. A Jókai-vetélkedőről van szó, természetesen, a legutóbbiról, amelyben három „város”, Budapest XII. kerülete, Szeged és Eger vetélkedett a döntőbe jutásért, s amely vetélkedésben egyetlen ponttal, de kiesett a döntőben való küzdelemből Heves megye székhelye. Mert bár játszani csak komolyan szabad, és a zsűri, való tény, hogy inkább volt komor és ítélkező, mintsem komoly és döntést hozó, az mégis csak hozzá tartozik az igazsághoz, hogy egy Jókai-vetélkedőn mégsem vidám popzenészeknek van helyük a zsűriben, hanem inkább az irodalom- történészeknek. Mert bár az is kétségtelen ugyan, hogy a zsűri egyben- másban tévedett, de hol van a világon olyan zsűri, amely csalhatatlan, tévedhetetlen? Ha van, az akkor vagy a csodalények gyülekezete, avagy egy olyan komputer- rendszer, amelyet jószerint talán még fel sem találtak. És kinek van kedve és minek van értelme olyan ellen, vagy mellett háborogni, kiállni, amely egyszerűen tévedhetetlen? És a kérdések? Igen, minden bizonnyal jobb lett volna, ha több lett volna a Jókai korára vonatkozó, szélesebben és mélyebben az adott kor társadalmában gyökeredző kérdéseket megfogalmazni, dehát ez nemcsak ennek a vetélkedő-sorozatnak hibája, hanem krónikus jelensége a hazai kvízjátékoknak. Vetélkedtünk, vagy viaskodtunk? A zsűri döntött, vagy ítélt? Nem oktalan és nem szónoki kérdések ezek, ám a válasz rájuk egy harmadik kérdés: játszottunk? Sőt a negyedik és tizedik kérdés is erre a válasz: erősödött egészséges (?) lokálpatriotizmusunk, amely egyik alappillére a hazaszeretetnek, beigazolódott, hogy szeretünk, tudunk és akarunk is össze- fogottan és komolyan játszani, hogy üggyé, sőt közüggyé tudunk tenni egy első hallásra merőben „szellem-területi” kérdést? A válasz : egyértelmű igen. De talán az sem lebecsülendő válasz még a Jókai vetélkedővel kapcsolatos kérdések kapcsán, hogy a néző, aki minden bizonnyal olvasó is lett és lesz, a néző mindenképpen nyert ezen a vetélkedőn. Tudást nyert, élményhez jutott és nagy valószínűséggel újraolvassa, vagy egyáltalán elolvassa azokat a regényeket, amelyekről szó volt, s azokat is, amelyekről nem folyt vetélkedés a képernyőn. Tisztelet és elismerés azoknak Egerben és Szegeden, a Balaton partján, vagy a főváros versenyző kerületeibe, akik elvállalták ezt a nemes játékot. Tisztelet és köszönet azoknak, akik szívvel-lélek- kel, igencsak sok munkával, szabad estékkel feláldozot- tan indultak vetélkedni — és nem viaskodni! — a városuk, a kerületük színeiért, — Jókai emlékéért. Homéroszért állítólag hét város harcolt, Jókaiért — a kerületeket is beleértve — kilenc. A döntő eredményétől függetlenül, úgy vélem, hogy ezért a kettő plusszért Jókai sem tartaná önmagát többre, a csodálatos Iliász szerzőjénél, és Homérosz sem érezné magát vert helyzetben, mert ím néki kettővel kevesebb város jutott. Mindkettőjüknek ott az őket megillető hely a Parnasszuson. Hogy Jókai szellemében magam; deákul fejezzem ki és egyúttal be ezt az elme- futtatást: quod, dixi, dixi. Gyurkó Géza Túltengő dokumentumízek A munkásmozgalom kialakulásának hazai és nemzetközi krónikája históriai tények sorozata. A történelem- könyvek gondosan rendezve, de meglehetősen szárazon tálalják ezeket az ifjúság számára, így aztán nem csoda, hogy aligha keltik fel a diáksereg érdeklődését. Sajnos mindmáig hiányoznak az olyan művek, amelyek szerzői élettel töltik meg e fejezeteket. Épp ezért már az is dicséretes, ha az ilyen jellegű munkák legalább igényes dokumentumízekkel ajándékozzák meg az olvasókat. Külön érdem, ha emellett az irodalmi ábrázolásra törekvés jegyei is fellelhetők bennük. Ilyen mércét állíthatott maga elé James Plunkett, aki Elátkozottak városi című regényében ír földre kalauzolta az angol könyvbarátokat. Tiszteletre méltó szándékát csak részben sikerült megvalósítani, s ez a felemásság tükröződik az alapműből készített ír tévéfilmsorozatban is. A forgatókönyvíró Hugh Leonard csak a meglévő értékek átmentésére törekedett. Ezzel magyarázható, hogy a hajdani valóság ezernyi részletéről kaptunk pontos jelzéseket, hogy elismeréssel adózhattunk a csorbítatlan jellemfestésnek. Többször lelassult viszont a cselekményvezetés, s hiába vártuk a joggal remélt fordulatosságot. A Tony Barry által jól megválasztott színészek a valódi értékekre éreztek rá, s maradéktalanul kiaknázták a karaktermintázásban rejlő lehetőségeket, emlékezetes alakításokkal ajándékozva meg a nézőket. A rendező elsősorban erre ösztönözhette őket gondolván, hogy némiképp enyhíthetik esetleges hiányérzetünket. Ezen kívül mellőzött mindenféle alkotói bravúrt, mert úgy vélte, hogy nincs más tennivalója mint a szöveghű tolmácsolás. Kétségkívül tévedett, ám mégsem dolgozott feleslegesen, hiszen szándékát valamennyien értékeljük. Mi, magyarok méginkább, ugyanis hasonló témakörben ilyen szintű feldolgozásokkal sem büszkélkedhetünk, holott égető szükség lenne rájuk, mert a kis számú hazai vállalkozás bővelkedik erőszakolt magyarázkodásban, olykor bántóan didaktikus célzatokban. Másként fogalmazva túltengenék azok a hibák, amelyek különösképp riasztják az ifjakat. Ennél az erőteljesen kidomborodó dokumentum-vonások is jóval többet jelentenek. (pécsi) Kodály: Missa brevis Ha a rádióújság nem adta volna rövid genezisét ennek a ritkán hallható Kodály- alkotásnak, akkor is tudnánk, hogy ez az alig félórás liturgikus mű a szoron- gattatás, a lelki aggodalmak szorító kötelékében létrejött vallomás. Sokrétűen fogalmazza itt meg Kodály, amit a liturgia előír, hiszen a Kyrie misztikus szférákat is idéző háromszor-hármas könyörgése, a Gloria ünneplése, a Sanctus magasztalása más-más gondolati, érzelmi töltést hordoz, mint a Bene- dictus, vagy az Agnus Dei. És hogy az egész alkotás a szorongattatás, az alázat, a reménykedés jegyében született, arra talán mi sem nagyobb bizonyíték, minthogy bizonyos dallamrészek visz- szafelelnek egymásnak, igazolván azt is, mennyire egységes, nagy élmény szülötte ez a mű. A falusi kis harmonium által mért zenélési lehetőség szerény kerete a mondandónak, a megemelt hangsúlyt, a szélesebbre nyitó távlatot a szólisták adják, akik csak a mű legjelentősebb helyein szólalnak meg. A könyörgés a békéért csaknem önálló alkotásként jelenik meg. S mintha betetőzné Kodály szerkesztési rendjének fejlődését az oratóriumszerű kompozícióknál. Az Ifjú Zenebarátok Kórusát (karigazgató Ugrin Gábor) Heltay László vezényelte. A Dona pacem kidolgozásában a kodályi lezárás nagyszerűen érvényesült, ez keltette bennünk a legmélyebb visszhangot. A szólisták: Pászthy Júlia, Komlósi Ildikó, Sánta Jolán, Keönch Boldizsár és Polgár László jól összecsiszolt hangzással járultak hozzá a tartalmi rész hatásosságához. Az orgonánál Ella Istvánt láttuk. A rendező, Horváth Ádám a barokk templom ornamentikáját ízlésesen terítette alá a Kodály-műnek. (farkas) Szoc-reál kabaré Valami történt a vízzel végre! — ezt érezhették a Telepódium langyosvízhez szoktatott nézői szombaton este, a fiatalok kabaréja hallatán. Ezek az emberek egyszerűen kipattantak valahonnan, és olyan fájó nevetésre ingerelték meglepődött nézőiket, amitől a re* keszizom éppúgy hasogatott, mint a szív. Hisz a kerettörténetet átható alkoholizmus csak olyan valós társadalmi gond, mint az egymillió embert sújtó ingázás, mint a lakáshelyzet (ezen belül a lakáshoz való viszonyunk megannyi összetevője külön- külön), a mi jövőbeni nyugdíjunkat is fenyegető hatékonysági, személyi gondok a közoktatásban, — Horváth Tivadar monodrámája nem egyéni tragédia ám! — és az életmód is. Igen, az önpusztítás e különös lehetősége, amelyre a szerzők oly kitűnően éreztek rá. Érezhetően nem minden hájjal megkent kabarészerzőként, hanem hájak híján csapásokat elviselni kénytelen hétköznapi állampolgárként. Mint mi. Vagy mint a színészek: a Szolnokról indult Katona János éppúgy, mint a kaposváriak: Koltay Róbert, Csákányi Eszter, Pogány Judit és a rockénekesként is, színészként is tehetséges Mikó István — hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki. Talán a vaskos Markos—Nádas duókat is az egykori mellőzöttség érlelte ilyenre — nem tudni. De e fájdalmas (mert igaz) humort egységbe foglalni tudó, a (lassan a magyar kabaré igazi nagy személyiségévé növő) Verebes István rendezte műsor nem egy volt a nevettető műsorok közül. Hanem A KABARÉ. (Köhidi) Ferge Zsuzsa szociológus szerint a hátrányos helyzet vagy biológiai eredetű (valamilyen testi vagy értelmi fogyatékosság), vagy a személyiség pszichés zavarai okozzák, vagy szociális, illetve társadalmi gyökerei vannak. Nyilvánvaló, hogy a nem látók, a vakok számára olyan könyveket, könyvtárakat kell biztosítani, amelyek őket is be tudják kapcsolni az olvasás áramkörébe. De ez csak a legkirívóbb példa. A lényeg: hatékonyabban szükséges foglalkozni a speciális figyelmet igénylő rétegek, csoportok könyvtári ellátásával. Nemcsak általában a lakosság kezébe kell könyvet adni, hanem külön-külön, a lakosság minden egyes, sajátos helyzetben levő rétegének is. Az 1976-os könyvtári törvény már egy sor olyan szociális csoportot (öregeket, betegeket, kórházi, szanatóriumi ápoltakat, büntetésüket töltőket) is megemlít, amelyeknek a számára valóban különleges könyvtári ellátást szükséges nyújtani. A különlegesen van a hangsúly, hiszen e csoportok merőben eltérnek egymástól. A törvény tehát megvan, ám a gyakorlat egyelőre még más-más képet mutat. Létrehozták a kórházi könyvtárakat, amelyek nemcsak az egészségügyi szakembereké, hanem a betegeké is: személyes tapasztalataim szerint azonban sokkal köny- nyebb könyvet vásárolni a kórházakban, mint kölcsönözni. Ma még egyáltalán nem természetes, hogy a könyv is a terápia, a gyógyítás része. Még az sem általános, amit például a kaposvári, a szombathelyi megyei és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tesz: idős, beteg, mozgásképtelen olvasóinak házihoz viszi a könyveket. A könyvtárakban nincs Braille-írásos könyv a vakoknak, nagybetűs könyv a csökkentlátóknak. Sőt, ott kezdődik, hogy még egyetlen könyvtár sem épült küszöb nélkül a tolókocsival járóknak. Eddig a kórházban fekvők ellátásával foglalkozott legtöbbet a sajtó, sőt nemcsak a legtöbbet, hanem a legrégebben is. Néhány megszállott könyvtáros szívügye volt. Ma már egészen másképpen vetődik fel a kérdés: valamennyi ilyen vagy olyan módon hátrányos helyzetben levő olvasó gondjait meg kell oldanunk. Csökkent a könyvtári tagok száma, minden eszközt meg kell ragadni, hogy a lemorzsolódókat visszaszerezzék a könyvtárak, a bekapcsolódni nem tudókat pedig beszervezzék. Fizikai és egészségügyi állapotukból származóan hátrányos helyzetben vannak a vakok, a csökkentlátók, a siketek és nagyothallók, a mozgássérültek, valamint a szellemi fogyatékosok. Vannak érdekvédelmi szervezeteik, vannak államilag fenntartott intézményeik, ezek azonban nem rendelkeznek elegendő kulturális lehetőséggel. A második csoport a pszichés hátrányban levőké: deviáns, a normálistól eltérő lelkületű, magatartású személyek tartoznak ide. A könyvtárak feladata a megelőzés, a rehabilitáció volna. A harmadik csoport a társadalmi hátrányban levőké: a kis nyugdíjasoké, a nagy- családosoké, a szakképzetleneké, a cigányság egyes rétegeié, az alacsony iskolá- zottságúaké stb. — tehát azoké, akik szociálisan egyenlőtlen helyzetben vannak. A könyvtárak irányítói már felismerték a tennivalókat. Az Országos Széchenyi Könyvtár Könyvtár- tudományi és Módszertani Központja figyelemfelhívó cikkgyűjteményt tett közzé erről a kérdésről. A gyűjtemény elméleti része pontos, megalapozott, a második rész azonban, amely a könyvtárak ebbéli munkáját ismerteti, igencsak szegényes. Kiváltképp, ha néhány külföldi országéval hasonlítjuk össze a miénket. Például az Amerikai Egyesült Államok, Svédország, Dánia és Finnország gyakorlatával. önkéntesek vagy erre a munkára alkalmazott könyvtárosok viszik az olvasnivalót az otthonukhoz kötötteknek, postai úton kölcsönöznek nekik, a rendelést előzőleg telefonon veszik fel. Svédor. szágban „beszélő könyveket”, magnószalagokat küldenek a vakoknak — korlátlan időre, díjtalanul, Finnországban többnyire úgy építik eleve a könyvtárakat, hogy a tolókocsisok is közlekedhessenek bennük. A hazai gyakorlat — mint már említettük —, egyelőre szegényes, bőven van még tennivaló. Az Olvasó népért mozgalom III. kongresszusa ismét a közvélemény előterébe állította az olvasást. Minden vonatkozására figyelnünk kell, arra is, ami eddig eléggé árnyékban maradt, mert a teljes emberi élethez nem elég a munka- és a megélhetési lehetőségek megteremtése, a kulturális javakból is mindenkinek részesülnie kell. Ehhez szintén meg kell teremtenünk a lehetőségeket, sőt a lehetőség tudatára is mindenkit rá kell ébresztenünk. Igazából az a leghátrányosabb helyzetű „olvasó”, aki még olvasni sem tud. Ezen a ponton válik világossá: a társadalom egészének kell megtalálnia a hátrányos helyzet feloldásának módozatait. A biblioterápia, a könyvterápia közös gondunk, a recept elkészítését nem hagyhatjuk egyedül a könyvtárakra. (Gy. L.) Befejezetlen dialógus Ha nem vesznek fel az egyetemre, akkor majd meglátod — mondta az apa érettségiző lányának — hogy hova jutsz! — Manapság a szülők — szakította félbe a kosaras termetű tizennyolc éves lány az apját — gyakran mondogatják: „Ha nem vesznek fel az egyetemre, akkor majd meglátod, hogy hova jutsz!" — És ezt a szülők nemcsak ijesztgetésnek szánják. — Ráadásul ezek a gyerekek általában nem is tanulnak rosszul, a jegyeik csupa ötösből, meg négyesből állnak. — És ezek a szülők magukat sem, meg a gyereket sem gyötrik a tanulással. — Ezeket a gyerekeket nem is kell nógatni a szorgalmas tanulásra. Némely gyerek egyszerűen tud viselkedni. — És ráadásul ezek a szülők beszélnek a gyerekükkel mindenféléről, nemcsak a tanulásról, de a szórakozásról és minden egyébről is. — Ezek a gyerekek tisztelik a szüleiket! — A szülők ezt meg is hálálják! ■— No rendben! Az ötös bizonyítványért megveszszük neked az óhajtott bőrruhát... — Vannak szülők, akik előzetes kikötések nélkül vásárolnak meg a gyerekeiknek értékes holmikat. — Vannak gyerekek, akik nem követelnek ki maguknak drága holmikat. — Vannak szülők, akik tudják, hogy rosszul öltözött lányoknak nincs semmiféle esélye. —1 A gyerekek között olyanok is vannak, akiknek a lelki gazdaság a fontos, a világi materiális az csak másodlagos. — A szülők között vannak, akik megértik a gyerek szexuális problémáit. — Ezeket a gyerekek meg is hálálják a maguk módján. — A szülők ezt tudomásul is veszik. — Vannak szülők, akik így kifogták. — Gyerekek is vannak, akik így fogták ki. — Vannak szülök, — Vannak gyerekek, akik ... Valentin Mihajlov (Fordította: Sigér Imre) Karácsonyi muzsika Az Egri Szimfonikus Zenekar tagjai december 21-én, szerdán 19 órakor ünnepi hangversenyt adnak az egri Helyőrségi Művelődési Otthonban. Műsorukban Händel, Bach, Corelli, Vivaldi és Purcell művei szerepelnek. Vibrafonon Ágoston Ottó, fuvolán Hibay Éva, gordonkán Kiss József működik közre, énekel Markovics Erika. A műsorban Nyeste Erzsébet és Radnóti Tibor hegedűszólóit is hallhatják. A zenekart Farkas István vezényli, verset mond Jónás Zoltán. (Fotó: Kőhidi Imre)
