Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-09 / 264. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. november 9., szerda Nem elég a jó szándék Gáspár Margit írt egy könyvet, A Fekete Császár címmel. Ezzel párhuzamosan formálódott a televíziós változat, amelynek forgatókönyvét a szerző készítette, társulva Mihályfi Imre rendezővel. Mindkét alkotás a jó szándék szülötte. Ez akkor is igaz, ha az alapgondolat egy kissé közhelyszerű, elcsépelt, hiszen nap mint nap azért érvelünk, kardoskodunk — sajnos, többnyire feleslegesen —, hogy a tudomány világraszóló felfedezéseit ne a háborús célok, hanem az emberiség szolgálatába állítsák. Ettől függetlenül lehetett volna ebből az eszmekörből cselekménygazdag, fordulatokban bővelkedő művet formálni, olyat, amelyet szinte megkövetel a sci-fi jelleg. Az ilyen műfajú, vagy ahhoz közelálló munkák legfőbb erénye ugyanis a sziporkázó ötletek, a fantáziát szárnyalásra késztető lelemények bőkezű felsorakoztatása. Nos, ez ebben az esetben elmaradt. Így aztán nemegyszer zavart bennünket a vontatottság, az elnyújtott, a „fűszerezetlen" sztorik láncolata. Ezt a hiányosságot nem vette észre a rendező, pedig ő még enyhítette volna a bajokat. Ha ezt teszi, akkor legalább egy órányira kurtul a 105 perces produkció, akkor nem kalandozik el a figyelem, akkor nem u na tkozzuk .végig a teljesen céltalannak tűnő négy-öt perces blokkokat. Szerencsére a jól megválogatott színészgárda olykor feledtette a bántó fiaskókat. A Fekete Császárt a minden szerepkörben otthonosan mozgó, a sokszínűségével elbűvölő Szabó Sándor alakította a tőle megszokott módon, azaz tökéletesen. Méltó partnere volt a professzor figuráját árnyaltan megjelenítő Kálmán György. Remekeltek az epizodisták, különösképp Ráday Imre, Venczel Vera, Mécs Károly és Bánffy György. Lényegében nekik köszönhető, hogy nem bosz- szankodtunk, hanem folyvást jobbat remélve meg- adóan néztük a képsorokat. Végül is csalódtunk, mert az egyértelmű sikerhez nem elég, kevés a jó szándék, a magvas gondolat. Ezenkívül szükségeltetik a cizellált formai köntös is. Kár, hogy épp ez hiányzott. Mennyivel jobbant ért ehhez Lem, vagy Bradbury, a tudományos-fantasztikus irodalom két utánozhatatlan eredetiségű művelője. Nem ártott volna tanulni tőlük, hiszen mesterek a javából... (pécsi) A héten tovább folytatódott a BBC angol televíziós társaság Shakespeare- sorozata. A nagy drámaköltő életművét feldolgozó tévéjátékok legújabb darabja a Téli rege volt, amelyet a Magyar Televízió vasárnap a 2-es műsorban vetített így látja a könyvtárak patrónusa A falu dolgozószobája lehetne (Fotó: Perl Márton) községi könyvtárak ma sincsenek a legjobb helyzetben. Képesítés nélkülieket kénytelenek felvenni, közülük sokan meg sem melegedve munkahelyükön, csendben továbbállnak. Sem anyagilag, sem erkölcsileg nincs megbecsülve e hivatás — sorolja gondjait Halasi Istvánná, a Vachott Sándor városi járási könyvtár munkatársa, a hálózati munka felelőse. Ö nem tudja elviselni a rendetlenséget és olyan unalmas feladatoktól sem irtózik, mint a leltárkönyvek összesítése, kartonok összerakása, de ha kell pakol, polcot cipel, csak rend legyen. Akár fel is írhatná nem létező névjegyére: hívjon — megyek. A kezdetekre így emlékezik: — Gyermekkoromban sem tudtam elviselni, ha szanaszét feküdtek a játékok. Huchman bácsi, a szomszéd, sokszor hívott át lakásába. Odaengedett könyvespolcához és köteteket nyomott a kezembe. Válogatás nélkül mindent elolvastam. Ezek az emlékek bizonyára nem tették eleve elrendeltté könyvtárossá válásomat, de tény, hogy sok munkahelyem közül ez volt az első, ahol kezdettől jól éreztem magam. Három esztendőt töltött a gyöngyössolymosi könyvtárban. Az a munka, amit ott végzett, bizonyára nem nyolc óráját vette naponta igénybe. — Nem tudom hány órám ment rá, de nem is érdekelt. Kartonok helyett csak könyvre firkált feljegyzések segítették a tájékozódást: „ez jó, ez pocsék, el lehet olvasni” stb. Katalógust kellett csinálni, rendbe rakni az ötezer kötetet, elintézni, hogy bővíthető legyen a helyiség, aztán újra berendezni. Mindez nem munka volt, hanem valami olyan, mint amikor az ember kap egy új lakást és azt ha törik, ha szakad, berendezi igényei szerint. Itt lettem kicsit diplomata. Egyenként kellett megnyerni az olvasókat, de a vezetőket is. Mikor sikerült, úgy éreztem, „beindult a motor”, nélkülem is megy minden. Akkor már elvágyódtam. — Több mint tíz éve dolgozik jelenlegi beosztásában. Megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést. Reggelente mindig más buszra száll és könyvtárosokkal találkozik olvasók helyett. Nem hiányolja a velük való kapcsolatot? — Néha igen. Ami igazán széppé teszi ezt a munkát, az olvasók mosolya. De néhány könyvtáros nagyon rászorul a segítségünkre. Ez fontosabb. Ki védje meg érdeküket, ha nem mi? Szót kell érteni a tanácsi vezetőkkel. Sok múlik ezen, néha egy-két ezer forint a beszerzési kerethez, egy-egy lemezjátszó, magnó, beszerzése netalán a községi könyvtáros fizetésemelése. A jóindulatért, akárcsak a forintért, nagyon meg kell dolgozni a kultúra minden területén. Amikor a könyvtárért harcolok, sokszor mondja a tanácstitkár: „Asszonyom járdánk, óvodánk, orvosi rendelőnk sincs. Ne erőltesse már azt, ami kevésbé fontos”. Ilyenkor elhallgatok. És fáj, hogy igaza van. — Felnőtt fejjel végezte el a könyvtárszakot. Milyen volt könyvtárosságot tanulni egy könyvtárosnak? — Feltétlenül hasznos. Rendeződtek az ismereteim, mégsem szerettem a pádba ülni. Néha túltudomá- nyoskodták a. lényeget. A könyvtárügy nem spekuláció — munka. A művelődéspolitikai irányelvek is feltétlenül hasznosak, de a divatoknak csak mértékkel szabad áldozatául esni. Most a „nyitott házakat” erőltetik. Jó. Legyenek könyvtári rendezvények, karolja fel a könyvtáros a honismereti, irodalmi szakköröket, de nem szeretem ha könyvtárba nem illő programokat is ez az intézmény szervez. A „falu dolgozószobája” nem veheti át a művelődési házak funkcióját. Magára kapta kabátját és elindult a buszmegálló felé. „Egy faluban szét kell még néznem” — mondta. Egy óra volt még hátra munkaidejéből. Szabó Péter Befejeződött a rendkívüli felsőoktatási ifjúsági parlament A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen befejezte munkáját a rendkívüli felső- oktatási ifjúsági parlament. A tanácskozás harmadik napján részt vett és felszólalt Tétényi Pál, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Kö- peczi Béla művelődési miniszter, s jelen volt Fejti György, a KISZ Központi Bizottságának első titkára. Az ifjúsági parlament első napirendjével kapcsolatban a küldöttek három dokumentumot fogadtak el: átfogó, általános jellegű állás- foglalást a Művelődési Minisztérium javaslatáról a felsőoktatás távlati fejlesztési tervére; terjedelmes, e koncepciót szakmai szempontból elemző és kiegészítő értékelést: valamint javaslatot arra, hogy a később kidolgozandó szakági fejlesztési tervek milyen kérdésekkel foglalkozzanak. A fiatalok állásfoglalása hangsúlyozza: az egyetemeken, a főiskolákon kedvező visszhangra talált, hogy — a valós helyzetet pontosan tükröző elemzés alapján —, minisztertanácsi döntés született a felsőoktatás komplex fejlesztéséről. A Művelődési Minisztérium ennek nyomán kidolgozott, s most az ifjúsági parlamenten előterjesztett javaslata azonban nem felel meg teljességében a fiatalok elvárásának, mert a parlament véleménye szerint a tervezetben előirányzottnál mélyebb, széles kö- rűbb, több kérdésre kiterjedő korszerűsítésre vari szükség. Arra, hogy a társadalmi változásokhoz igazodó, folyamatos továbbfejlődésre képes rendszer jöjjön létre, amely valóban hosszú távra nyújt szilárd alapot a korszerű értelmiségképzéshez. A parlamenten a küldöttek elfogadták a Művelődési Minisztérium beszámolóját az 1981. évi felsőoktatási ifjúsági parlamenten született intézkedési terv időarányos végrehajtásáról, valamint a módosított intézkedési tervet. A vitában elhangzott javaslatnak megfelelően ifjúsági bizottságot választottak, amely segíti és ellenőrzi a parlament határozatainak végrehajtását. Ezzel a rendkívüli ifjúsági parlament befejezte munkáját. (MTI) Egy könyv lapjai — Halász G á bor ö s szegy űj tött írásai és egy tragikus nemzedék életútja kelt életre a jó barát, Tolnai Gábor emlékező szavaiból. Az írók írójaként tartotta számon az irodalomtörténetírás. A nagy esszéíró nemzedék — Szerb Antal, Sárközi György — egy tagja, akiknek halála egy nemzedék pusztulását is jelentette, akiknek hiányát a felszabadulást követő évek is érezték. Az értelem nevében tiltakozott ez a nemzedék a harmincas években a fasizmus és a szerveződő háború ellen. Ezért is volt pontos a műsor címe: A tiltakozó ér t e l e m. Budáról, a könyvekkel telt polgári otthonból indult, de a Lónyai utcai református gimnáziumban érettségizett. Utána az egyetem és az irodalmi tanulmányok: Voltaire, Rousseau, a nagy francba század, majd a realisták, Balsac. Nem volt francia szakos, de végigolvasta Voltaire műveit. Így tanult meg franciául. Eckhardt Sándor ajánlotta francia ösztöndíjra és amikor kikerült Párizsba, ezen az ódonan tisztult, XVIII. századi francia nyelven társalgóit környezete legnagyobb csodálatára és derűjére. Magányos sétáló, és bár voltak barátai, ezeket nem korában, hanem a múltban kereste. A hasonmásokat: Bessenyeit, Berzsenyit. „Nem az igazság kétséges, hanem az igazság győzedelmének ideje a kétséges” — vallotta és hitt abban, hogy a megaláztatások és gyötörtetések után eljön az idő, a felszabadulás, amikor egy esszéfolyóiratot szerkeszthet, folytatva azt, amit a harmincas években elkezdett. Nemes Nagy Ágnesnek írta 1944 júliusában, hogy a munkaszolgálatos táborba magával vitte Shakespeare tanulmányát, amelyen a lágerélet üres óráiban (ha voltak ilyenek) egy-egy sort igazított. Itt mintha átélte volna a macbethi sort „a valóság soha nem ijeszt úgy mint a képzelt borzadály”, ami visszatér egyik József Attila-tanulmányában: „Nem az élete volt elviselhetetlen, csak a róla magában kiformált, szégyenítő, kínzó gondolatok ... Képzelete mérgezte ifjúságát, nem a valódi viszontagságok. Hiszen a legküzdelmesebb években, a hányódás, éhezés időszakában áhítatos szonettek születtek a keze alatt, a Nyugat formaművészei ihlették, koldus volt, de hivalkodóan a szépség koldusa, csak később a relatív ny galom napjaiban szakadt fel és hatalmasodott el a meg- alázottság érzése, borult lelkére a külvárosi éj, a jelennél kínzóbb, mert le-, gyűrhetetlen emlék ... ”. De hát nem lehetett megmenteni ezt a nemzedéket, akikről Lukács György is azt mondta, hogy hozzánk tartoznak ? De igen, csakhogy ők nem akartak menekülni és bár elképzelték a borzadályt, a legrosszabbat, de „inkább vállalták a biztos rosszat, mint a kockázatos szökést”. Művei nem tömegolvasmányok, ezért is vélték többen konzervatívnak. Menynyire bízott a jövőben! Ezt mondta: „A mi problémánk magának az érzésnek és az átmentésnek a gondja. A tiszta irodalom, az ízlés, a humánum uralmának újra- alapozása a változott körülmények között.” Az elhangzott szemelvények — A tiltakozó nemzedék, Továbbjutni, az Előszó — is ezt a hitet igazolta és az Ady-intelmet: „őrzők, vigyázzatok a strázsán!” Alig volt a magyar és a világirodalomnak olyan pillanata és műve, amelyre ne figyelt volna fel. Én mégis hiányoltam egy-egy részletet nagyobb tanulmányából. — Vázlat a szecesz- szióról, Ferencjózsefi idők, Magyar viktoriánusok — mert ezek az írások arra is rámutatnak, hogy a történelmi és társadalmi fejlődés is nyugtalanította. Az irodalmi szecesszióról írt munkája, Justh Zsigmond alakjának felidézése ma is a legjobb esszék közé tartozik. Elevenné tette ezt az elmulasztott irodalomórát Halász Gábor hangjának archív felvétele és Jékely Zoltán arcképvázlata. Közelhozták egy feledésbe merülő író alakját, akinek voltak vitái Babits Mihállyal, de aki szenvedéllyel kereste az újat és a jövőt. Soha nem lesz tömegolvasmány, de minden időben olvasmány és forrás marad a magányos utasok számára. Ebergényi Tibor A két üdülőtelek szomszédos volt. Az egyik egy kétgyermekes orvosházaspár tulajdonában, a másikon meg egy nyugalmazott mérnök lakott a feleségével. Az orvosék csak a szabadságukat töltötték lent, az öregek viszont ott éltek tavasztól őszig. Fűthető kőház volt az övék, a másik pedig egy faház, éppen csak a szükséges bútorokkal berendezve, hiszen alkalmilag jó ez is. Az öreg mérnök kertészkedett, és különösen büszke volt a barackfáira. „A barackosom” — így emlegette, és rügyfakadástól kísérte figyelemmel azt a szüntelen megismétlődő csodás folyamatot, amíg a termés végleg beérik. Az idén jó termésnek örülhetett. A három kajszi- és a négy őszibarackfa roskadozott a gyümölcsöktől. Éppen akkortájt, amikor a szomszédos telekre megérkeztek a tulajdonosok. Hozták magukkal a gyerekeket is, öt és hét év körülieket. Egy fiút meg egy kislányt. — Figyeld csak — mondta a mérnök a feleségének —, ezek a kölykök rájárnak majd a barackosomra ... Résen kell lennem! Tóth-Máthé Miklós: Barackok És attól kezdve hajnaltól késő estig lesben állt, várta, mikor érheti tetten valamelyiket. Kerítés ugyanis még nem volt, csak egy sövény szolgált annak. Nem sokáig kellett várakoznia. A nagyobbik gyerek, a kislány hamar észrevette a barackfákat, és egy óvatlan pillanatban odaszaladt, hogy a lehullott gyümölcsökből vegyen. Ment volna utána a fiú is, de egy kemény hang megtorpantotta, sí- rósra görbítve a száját. — Teszed le rögtön! — Az öreg a botjával hadonászott. — Erre tanítanak a szüleid, hogy a máséból lopj?! Vegyenek neked! A kislány ijedten dobta el a barackot* Kézen fogta öccsét és visszaszaladtak a másik telekre. — Nem megmondtam? — Az öreg diadalmasan mutatta a visszaszerzett barackot a feleségének. — Az orvoséknak még a bőrük alatt is pénz van, de azt elnéznék, hogy a kölykeik a nyugdíjasoktól lopjanak. Micsoda erkölcs! Fuj! — Hiszen mi nem is szeretjük a barackot — mondta csendesen az öregasszony. — Miért nem engeded, hogy szedjenek belőle? — Mert ha engedném, akkor előbb-utóbb a környék összes kölyke idejárna, aztán csak tépnék, szaggatnák a fákat... A végén meg egész biztosan kitörnék. Vandálok! Az ilyesmit csírájában kell elfojtani. A gyerekek többet nem próbálkoztak baracklopással. Két hét múlva, a szüleikkel együtt elutaztak. Űjabb két hét- múlva a fákról minden gyümölcs lehullott, ott rohadt halomba a földön. Az öreg ásott egy hatalmas gödröt és szépen, takarosán belegereblyézte az egészet. Beföldelte, ledöngölte. — Jön az ősz — mondta a feleségének —, rövidülnek a napok ... Reggel már alig tudtam felkelni, megint hasogatott a derekamba. Az öregasszony nem szólt, hallgatott. Vajon mennyi van még hátra? — gondolta, és a kopasz, gyümölcstelen fákat nézte. Egy hét...
