Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1983. november 6., vasárnap Kőszobrászrestaurátorok Sopronban Sopronban, az Országos Műemléki Felügyelőség kőszobrász-restaurátor műhelyében évente számos értékes szobrot újítanak fel. A képen: a fertőd! kastély egykori párkányszobrai, amelyek a teljes felújítás után kerülnek vissza helyükre (MTI fotó: Matusz Károly felvétele — KSJ Betyáros mulatság Vidróczki-bál Gyöngyösön Megnyerték az ifjúságot Mérlegen: a múzeumi és műemléki hónap megyei rendezvénysorozata süic, bővítsük. A velünk gyüImmár hagyományos, hogy a gyöngyösi Vidróczki Néptáncegyüttes bált rendez, amelyre meghívja a város lakóit. Erre a mulatságra idén november 6-án, vasárnap kerül sor. Az est házigazdái a táncosok, akik néhány barátjukkal együtt éjfélig szórakoztatják a vendégeket. Délután 6 órakor kezdődik a program: a Mátra Művelődési Központ előcsarnokában diszkó várja a modern táncok barátait. Kós Attila pol-beat énekes szórakoztatja egy másik teremben az érdeklődőket. Föllép egy zenész-humorista páros Varga—Turov szky muzsikál a hallgatóságnak. Majd a Vidróczki együttes néptánc és dzsessz-balett összeállítással várja a közönséget a színházterembe. Egy másik helyszínen folyamatosan táncházat „celebrálnak” a vállalkozó kedvűek számára. Egy biztos: „betyáros” mulatság lesz... Országszerte lezajlott a múzeumi és műemléki hónap októberi rendezvénysorozata. Dr. Bodó Sándor megyei múzeumigazgatóval a helyi programok értékeléséről, az ezekkel összefüggő sikerekről és gondokról beszélgettünk. Tartalmas kiállítások A szakember elégedett lehet, mert a gonddal kialakított elképzelések zömét lényegében maradéktalanul valóra váltottak. — Jó érzés arról szólni, hogy az elmúlt évek során örvendetes előbhrelépés bontakozott ki. Ennek jele az, hogy mind több emberben sikerül felkelteni az érdeklődést a múlt tanulságos hagyatéka iránt. Ezt a tradíciót folytatjuk az idén is. A kínálat összeállításakor arra törekedtünk, hogy olyan ajánlatlista készüljön, amelyből minden réteg, illetve korosztály kiválaszthatja a neki leginkább tetszőt. Kíváncsiakban nem volt hiány, ennek bizonyítására hadd mondjam el azt, hogy igen sokan vettek részt Balassi Bálint várbeli szobrának szeptember 30-i avatásán. A megnyitó ünnepség is vonzottá a hallgatóságot. Ez azzal is magyarázható, hogy két színvonalas előadás hangzott el Heves megye orvos-, illetve gyógyszeres zet- itörténetéből. Külön szólnék 'kiállításainkról, A Régi pa- tikáriusok, egykori officinák című általános tetszést aratott. Egyébként ez jó példája a különböző szervek, illetve intézmények együttműködésének, hiszen az anyagot a Megyei Könyvtár, a Levéltár, valamint Vármúzeum közösen állította össze, de segítettek a magánszemélyek és a Heves megyei Gyógyszertári Központ munkatársai is. Célunk az, hogy a jövőben az effajta munkádkodást szélesítmölcsöző kapcsolatban levő besztercebányai kerületi jellegű Stredoslovenské Múzeum is elküldte hozzánk a közóp-szlovákiai fejvisele- téket bemutató értékes kollekcióját. Ez nem véletlenül nyerte meg a látogatók ro- konszenvét. A Hadtörténeti Múzeum az Elődeink fegyverei — fegyvereink elődei című válogatással jelentkezett, ez is megmozgatta az érdeklődők fantáziáját. Gyöngyösön az Állami Pénzverő üzemtörténeti keresztmetszetet adott. Ez újszerűségével hívta fel magára a figyelmet. Sajátos időmetszetét nyújtott Hatvanban a boldogi tiszta szobák közszemlére tétele. Az utánpótlás érdekében Az átgondolt haditervnek megfelelően, lehetőségeinkhez képest mindent megtettek a tanulóifjúság kíváncsiságának felkeltéséért. — Ügy is mondhatnám, hogy — s ez szintén hagyomány nálunk — házhoz mentünk, azaz a különböző előadásokat zömében az oktatási intézményekben tartottuk meg. Volt is hálás közönség, nem panaszkodhatnak múzeumaink az érdektelenségre. Ennyivel természetesen nem elégedtünk meg, azt akartuk, hogy minél többen szeressék meg a történelmi emlékhelyeket. Az egri 212. számú Szakmunkás- képző Intézet mintegy 1500 diákja a helyszínen ünnepelte meg az 1552-es vár- ostrom évfordulóját. Október 18-án hasonló célból Eger város úttörőcsapatai — legalább 1000 ifjú részvételével — nálunk jöttek össze. Október 22-én ugyanitt gyer- mekdélelőttöt rendeztünk, a Kaloda népzenei együttes adott műsort, ezt követően az érdeklődők játékokat tanultak és készítettek, s nem maralt el a mesefiilmvetítés sem. Hadd említsem meg az óvodai foglalkozásokat is, mivel ezek is a majdani stafétaváltók nevelését szolgálják. A kicsik és a nagyobbak megszokják a környezetet, s ifjúvá, felnőtté érve rendszeres látogatóinkká válnak majd. A tartalmas választék indokolta a felnőttek jelentkezését is. — A hóstyai séták megmozgatták az emberek fantáziáját. Nem számítottunk arra, hogy egy-egy programra olyan sokan jönnek el. A vállalkozás tanulsága az, hogy igen sok múlik az ötletes kínálaton, épp ezért a jövőben is ilyen jellegű programok kialakítására törekszünk. Gondok, dióhéjban Az összképhez hozzátartozik az, hogy nem minden sikeredett tökéletesre, adódott néhány felszámolásra váró gond is. — Az egri Ifjúsági Házzal megállapodtunk abban, hogy otthont ad néhány előadásnak. Azt reméltük, hogy ebben az esztétikus környezetben igen sokan gyűlnek majd össze. Valószínűleg szervezési fiaskók miatt a hívásra csak néhányan jöttek el. Tanultunk ebből, s úgy határoztunk, hogy kitartunk az iskoláknál, továbbra is ide járunk el, innen szólunk az ifjúsághoz. Számunkra mindmáig talány az, hogy miért nem keltette fel a kíváncsiságot egy formabontó javaslatunk. A múzeumbarátokat ugyanis új szerzeményeink megtekintésére invitáltuk. Úgyszólván teljes érdektelenség volt a válasz. Ez elgondolkodtató, érdemes az okokat kutatni. mert a jövőben is azt szeretnénk, ha minden korosztályhoz és réteghez eljuthatnánk, s eredményesen népszerűsíthetnénk történelmi relikviáinkat. Pécsi István A nyolcvanhatodik Szerencsés ez a reggel. Svába János bácsi még nem indult el birtokára, a kin- csemi kis földecskére, hogy az őszi betakarítással végezzen. Igen, a sütőtök és a cékla még dolgos kézre vár, itt- ‘ on pedig homokba kell kni a fölszedett zöldséget, ogy egészségben kitartson tavaszig. Olyan egészségben, amilyen a 86. évét taposó Svába Jánosné, ámbár elég viharos évtizedek sorakoznak mögötte. Köztársaság utcai otthonában, ahol leányával él, a heverőre ülve beszélgetünk. Éspedig őszökről, amelyek emlékezetesek, amelyekre visszagondolva a rettenet, vagy az öröm fényei gyúlnak ki szemében. — A régmúlt? Leginkább 1919 kora ősze, meg ami azután jött. A fiatal hatvani mázolósegéd március 23-tól vorösőr, május 13-tól vörös-katona, a harmadik hadtest törzsszázadában teljesít szolgálatot, és végigharcolja a dicsőséges északi hadjáratot. Aztán jön az ellenforradalom, hazakerül Salgótarjánból, de csak hogy mihamar csendőrkézre jusson. Hát ez az ősz, ez a tél, az 1919-es, ezért felejthetetlenül gyötrelmes. Alig vívtuk meg a győztes harcokat, és imhol az egri vár internáló táborában élek sokszáz magammal, rettegésben, hogy mit hoz a másnap. Ami kicsi öröm a szívemet melengeti most is azokból a hetekből, hónapokból: az édesanyám! Tudta, hogy éhezünk, így aztán hiába tiltottam, naponta utazgatott hozzám, mindig valami eleséget juttatva az internáló táborba. Mondanem se kell, korgó gyomorral bár, de ezeket az elemózsiákat is megosztottam olyan sorstársaimmal, akikkel senki sem törődött... 1920 májusában térhet vissza Hatvanba az egykori vöröskatona. Űtja ismét azok közé visz, akikkel a forradalomban együtt küzdött. Belép a Szociáldemokrata Pártba, később az Építőmunkások Szakszervezetének pénztárosa lesz, közben pedig megismerkedik egy kőműves leányával, Sisa Máriával. — Ebből házasság is lett, éspedig 1925 őszén. A lag- zit apósomék Horváth Mihály utcai házánál tartottuk. A sátor ott állt a tágas udvaron, amelynek végében ágyások sorakoztak. Szólt a zenebanda, fogyasztottuk a tyúkhúslevest, az ízesen szaftos disznópaprikást, a sörök, borok nyomában pedig emelkedett a hangulat. De még a menyasszonytáncig sem értünk a vigalommal, amikor meg- lökdös valaki: Jani, hallgasd csak! Hegyeztem a fülem, hegyezik egyre többen a hosszú asztaloknál, és egyszerre csak fölcsendül kintről negyven ember ajkán a dal, a lagzis szerenád. Tudod, fiam, hogy kik voltak? Hát az iparos dalkör, Lenk Pál tanító úrral az élen. A dalkör, amelyiknek magam is tagja voltam, ilyen szépen megtisztelt akkor bennünket. Máig sem tudom elfelejteni Szabados ŐSZ Az egykori vöröskatona most sem tétlen (Fotó: Szabó Sándor) Gyulának, Frommer Jenőnek, Nagy Ferinek, Farkas Józsinak, meg a többi dalostársnak. Svába János, az ifjú házas a lagzit követően megint visszazökkent élete rendes kerékvágásába. Dolgozott mestere kezei alatt, dolgozott a Szociáldemokrata Pártban, amelynek vezetőségi tagja lett, és dolgozott a felesége is, a szülői házhoz járván a hatalmas kertet művelni. Szorgalmuk révén lassan összejött annyi pénz, hogy saját kis házat emeljenek. Megvették hozzá az Oncsán követ, fát,' ami kell, de bizony még a falat sem tudták felhúzni, rájuk szakadt a második világháború. — No meg 1944 őszén Hatvan bombázása, ami iszonyatos emlékeket vésett belém. Jó magam akkor önkéntes tűzoltó voltam, és pont delet harangoztak, amikor megszólaltak a szirénák, hogy a vijjogás nyomában föltűnjenek fejünk felett a liberátorok. Egyik kötelék a másik után. Eleinte még bizakodtunk, mert északnak, Petőfibánya irányába tartottak. De onnan visszafordultak a kötelékek, majd iszonyatos égzengés, morajlás rázta meg a földet. Hulltak a bombák Üj-Hatvanra, hulltak az állomásra, negyedóra alatt romhalmazzá változtatva a városrészt. Csak amikor elcsitult a táj, indulhattunk menteni. De mit ért a mi néhány fecskendőnk a lángtengerrel szemben! Hetekbe került, amíg valamelyest rendet csináltunk, és eltemettük ha- lottainkat. Hát igen, sajnos, ilyen szeptember is kerül- kőzött az életemben... o A náci megszállás alól 1944. november végén szabadult fel Hatvan, és Svába Jánosnak már az első napon jelentkeznie kellett a szovjet katonai parancsnoknál. Monostori főjegyző ment érte, majd a Vörös Hadsereg alezredese rögtön értésére adta, hogy a baloldaliaknak kell elsősorban kézbevenniük az élet megindítását, a pártszervezést. Csinálták is becsülettel mindahányan, miközben Jani bácsi megélhetése körül változás állt be. Előbb városi pénztáros lett, aztán a könyvelésben, az adóügynél, majd mint végrehajtásvezető dolgozott. Ahogy mondja: ez volt élete legnehezebb időszaka. Hiszen jobb meggyőződése ellenére kellett parancsra olyan feladatoknak eleget tennie, amelyeket a mindinkább eltorzuló magasabb pártirányítás sózott a nyakukba. Ezért örült az ösz- szetűzésnek, amiből eredően megválhatott hivatalától, hogy 1953-ban a cukorgyárba, 1954-ben pedig a kon- zervesekhez nyergelhessen át, szakmájának, a festésnek és mázolásnak megfelelő munkakörbe. — Hanem hiába a békés termelő munka, a sok belső feszültség, a külső szítás reánk hozta 1956 októberét. Megint egy ősz, pusztulással, elért vívmányok veszélyeztetettségével. Itt, belül pedig a kérdőjelekkel. Hogyan történhetett meg ? Mi vezetett odáig, hogy magyar a magyart pusztítsa? Aztán ahogyan tisztult a látóhatár, mindent kezdtünk szinte elölről. A gazdaságot helyreállítani, az eszme iránti bizalmat fokozni, erősíteni. Én, mivel a konzervgyárban dolgoztam, ott kapcsolódtam az új párt szervezésébe Putnoki elvtárs és Rabecz Lajos városi titkár ösztönzése nyomán. Eleinte kevesen voltunk, de hónapról hónapra izmosodott az MSZMP-szervezet, március elejére pedig egy munkásőr szakaszt is ki tudtunk állítani, olyan hű eszmetársakkal, mint Vajda József, T6- bi János, Galambos Attila, vagy Kocsis József. Különben akkoriban lettem a bíróság népi ülnöke is, s ha jól emlékszem, az 1960-as évek egyik esőverte, őszi napján hoztunk ítéletet az emlékezetes malomipari bűnperben. Tizennégyen ültek a vádlottak padján. Hatvan, Selyp, Lőrinci, Apc malomvezetői, sofőrjei, akik egymással összejátszva sok-sok vagon kenyérgabonát síbol- tak el. Hogy milyen népi ülnöknek lenni? Vallom: attól függ, mennyire lelkiismeretes az ember. Mindenesetre nekem ez a tisztség 16 év során sok álmatlan éjszakát okozott, mert nem szerettem anélkül felülni a pulpitusra, hogy a szükséges rendeleteket, a különböző szankciók paragrafusait át ne tanulmányoztam volna. o Svába János 1959-ben vonult nyugdíjba a konzervgyártól, de még jó 20 esztendeig rendszeresen visszajárt dolgozni. Hívták is, mert kellett. No meg nehezen volt meg munka nélkül. Emiatt idegesítette, bosszantotta a körötte lévő munkások. hanyagsága, tétlensége Ö mindig úgy vélekedett, ha valaki pénzt vesz fel, legalább annyi árát dolgozzon. De hát hol vagyunk ettől! Végül, 82 évesen, a fiatalabb Zeke doktor parancsolta ki a gyárból, mondván: Jani bácsi, se látni, se hallani nem szabad, mi megy odabent, meg aztán ebben a korban árt a megfeszített tempó. De hát most sem tétlen. Pedig tavaly őszön úgy megerősödött a szeme, hogy eldobhatta a 20 esztendeig hordott szemüveget, tehát bőven olvasgathatna, televíziózhatna, múlatván az időt. Nem! Aki 70 évig erőben hajtott, az nem adja fel. A kincsemi kis föld mellett ezért bedolgozója a háziipari szövetkezetnek. No meg olyan munka várja most is, amit nem lehet halogatni. Bérleményük fala lerúgta a tapasztást, újra kell vakolni. Hát ez lesz az örökmozgó, mindig nyugtalan Svába János ez őszi gondja, elvégzendő feladata. Moldvay Győző
